Translate

2020. február 17., hétfő

A mi őrült hetünk margójára……


"Az álmaink arra valók, hogy megvalósítsuk Őket. A kihívásaink pedig arra, hogy megerősödjünk bennük és az erőt felhasználjuk az álmaink megvalósításához!" by Sallai Zsuzsanna


Valamikor januárban kitaláltuk Pruzsival egy kellemes laza futás kapcsán, hogy milyen jó lenne egy kihívást csinálni, csak úgy magunknak. Egy zúzós hetet, amiben mondjuk futunk minden nap egy félmaratont….jót röhögtünk az egészen, és mikor hazaértem, akkor csináltam rá egy eseményt. Mondván, ha már vicceskedünk, hát vicceskedjünk komolyan :)

Így történt, hogy február 10.-én kezdetét vette a „Mancival megőrültünk, avagy #együttvagyunkhülyék” örületes hét, amire meglepő módon, jött néhány szintén örült társunk…pl.a Hajdúszoboszlói könyvbemutató kapcsán megismert futó csapat, akikkel egy fergeteges hétvégét tölthettem el január végén. Meg néhányan a csapatból, és az országból , vagyis lettünk néhányan ehhez az őrültséghez :)

Hát hol is kezdjem…..a hétfő maga volt a mennyei csoda. Első nap, minden klappol, meg hát pihenőnapunk, így ezt mindenki könnyen teljesítette, és kétség sem fért hozzá, hogy elszántak vagyunk! Nekem hétfő és péntek a spinracing edzésem napja is, így a hétfőit megcsináltam, de majd a péntekit kihagyom. Megbeszéltem magammal. :)

Második nap-Kedden kaptunk egy istenes szeles napot, amiben finoman fogalmazva is „át kellett törnünk”…orkán szél, persze mindenütt széllel szemben, rádőlve az útra próbáltuk bekebelezni a kilométereket Ágival és Pruzsival. Békásról a Luppa –tó mögötti erdős úton mentünk Szentendréig, és onnan vissza az új bringa úton a 11-es másik felén.  Néha összenéztünk , néha mindenki csak küzdött bent a fejében, hogy mikor lesz végre szélcsend. Úgy a 10.-ik km-nél járhattunk és már derékban kissé megrogytunk, amikor az egy pillanatnyi csendesedő szélben én halkan megjegyeztem, hogy : „Ez milyen jó kis csacsogós-csajos futás”….hát volt röhögés rendesen, kb.meg sem tudtunk mozdulni percekig, csak vihogtunk a kietlen földes-erdős úton, miközben mind azért imádkoztunk, hogy jussunk már egy kis szélvédett helyre. Azután eljött a pillanat, elindultunk visszafelé és végre hátulról fújt a szél, egy darabig. Néha összeakadt a lábunk, mikor oldalról kaptuk a lökéseket, néha az oszlophoz vágódtunk majdnem, néha meg terpeszben futottunk, hogy mentsük a menthetőt. De a 21,1 km végül is 2:18  alatt meg lett. Tartalékolva a többi napra.

Harmadik nap- már kevesebb volt a szél, ketten maradtunk, mert Ági másik útvonalat választott, így menet közben találkoztunk és egy darabon együtt futottunk. Mi Mancival (Pruzsi) az északi vasúti összekötő hídon, a Rómairól mentünk át a pesti oldalra, ki a váci úton el a Megyeri hídig, majd onnan vissza Békásra. Na azért a hídon volt szél, főleg a Megyerin. Szokásos hasmarsom a Váci út „csendes” szakaszán kapott el, ahol se bokor, se eldugott sövény, csak egy kiásott árok az autóforgalom mellet, amibe beguggolva a fejem kilátszott, de úgy döntöttem, becsukom a szemem, akkor senki sem lát.  Röhögtünk….és a Megyeri hídon megküzdöttünk a széllel és a hosszúságával. Nekem ez a híd maga a „soha véget nem érő történet” :)  Idő, 21,1 km - 2:17 , Javulás, de ésszel futás!

Negyedik nap- Jól voltunk , és a nap is sütött, és szél sem volt. Ketten maradtunk , mert Ági szabadnapot vett ki . Útba kellett ejtenünk a Praktikert, mert mi konyha felújításban vagyunk, és kellett egy tekercs tapéta, mert keveset vettem. Mondtam Mancinak, irány a Váci út, de most menjünk fordítva, előbb a megyerin, majd vissza a Római felé. Így is lett, lazán mentünk, minden oké volt. a Praktikerbe berohantunk, irány a tapéta, ami volt is, majd egy retró kávétartó dobozt kerestünk, ami hiányzott a készletemből. Azt is találtunk, futás a pénztárhoz, vegyünk kólát, és mosdózzunk is. Persze leizzadva kijöttünk, Manci a hátamra szerelte a tapétát, én pedig a hátába raktam a kávés dobozt,
és indultunk haza. Hát viccesen néztünk ki, és a pulzusom is jelzett, hogy ez a megállás nem tetszett neki, de hát már irányban voltunk hazafelé.  A rómaira érve a hascsikarás a bokorba parancsolt egy tized másodperc alatt, tapétával a hátamon. Áhá, hát ezt jelezte a pulzusom, meg van a bűnös! Így már értem, miért volt a kalamajka egy pár percre a testemben.  Szedtük a lábainkat , hogy vigyem a tapétát. 21,1 km- 2:16…javulás. :)
Ötödik nap- Megint hárman, legyünk bátrak,menjünk egy „laza” terepre, fűszerezzük a bulit. Irány Dömörkapu, 10,5 felfelé, majd ugyanennyi vissza. Mi bajunk lehet….hát volt, némi belső káromkodás elhagyta a számat, hogy ez  mégis kinek az ötlete volt, persze,  a Manci! …így szivatni magunkat, még az eső is esik, hülyék vagyunk? Ja !Igen! #együttvagyunkhülyék……Ágival toltuk Manci után, felfelé, a véget nem érő kanyarok felé. Fotó persze mindig kellett…itt sem hagytuk ki.
Visszafelé már jobb érzés volt, de mire leértünk, a műtött oldalam azért jelzett, hogy „mi a franc van?”….na utólag megtudtam, kettős front volt, hát nem élveztem annyira….21,1 km, 2:19….terepnek nem rossz. Beülni a kocsiba a végén: mennyei :) Jött közben egy telefonom, hogy a kontroll eredményeim teljesen rendben vannak. Na ez nagyon várt telefon volt. Nem mintha kételkedtem volna bármiben, de ez a kontrollosdi kikészít. Utáltam a szívemnél is csinálni, cirka.27  évig, és most is azt mondtam, hogy ebben a játékban én már nem akarok beszállni, de hát a fél évest tisztességgel végig jártam, és ezt az egy évest is, bár ilyenkor jobb ha senki nem közelít hozzám, mert tüskéim nőnek, ha a téma szóba kerül. Most is csak azért írok róla, hogy tudjátok, de továbbra sem fordítok ennek a dolognak több jelentőséget, mint amit én szánok neki. Pont. Ölelés! :)
Hatodik nap- Szerelmes Füred-re lettünk invitálva, Baranyai Máténak köszönhetően. Még sosem jutottunk el ide, de most végre!, gyerünk. Így szét vált a kemény mag. Ági a fiával és edzőjével, Gyurival ment futni, Manci egyedül futott némi reggeli heverészés után, csak, hogy ne kelljen végre korán kelnie. Mi hajnalban keltünk és indultunk Füredre. Leérve kipakoltunk némi könyvet, és megbeszéltük Mátéval, hogy én challenge-ben  vagyok, így futok a váltóban mind a két 7 km-en. Egyet Attival, egyet magammal,
majd elmegyek a maradék 7 km-t lefutni Füredről Csopak felé, versenyen kívül. Így is lett, élveztük a versenyt, majd én elfutottam Palóznakig, hogy meg legyen a 21,1 km-em. 2:13, tök jól vagyok :) Kicsit vártam már a végét, de semmi gond…legalább leteszteltem, hogy a BSZM-en a negyedik napon aránylag lejtőben futunk majd 3 hét múlva :)))
Hetedik nap- Mondtam a csajoknak, hogy van egy kis gubanc…a harmadik gyermekem, Benjamin 24 éves lesz aznap…így meg kell toldanunk a felest még plusz 3-al . Manci bevállalta, Ági szabadnapot jelentett, de becsatlakozott Zoli, akinek kellett egy hosszú, mert 23.-án Velencei-tavat futunk. Így fél9-kor nekiindultunk Szentendre- Városkaputól, Tahi irányába, megbeszéltük, hogy 12 oda, 12 vissza, és kész. Már nem voltunk vidámak, de röhögtünk. Végül is nem voltam fáradt, az izmok sem hisztiztek, csak úgy már elég volt. Meg még hideg is volt. Meg sietni akartam, hogy főzzek ünnepi kaját, és szülinapozzunk….oda minden oké volt, 1 bokor bejátszott, de nem volt vész….eljutottunk egy erdős, saras , kissé jeges részig, persze a Manci találta ezt a részt is….a lényeg, hogy megvolt a forduló, ahol elfelejtettünk fotózni. Visszafelé még 1 bokor kellett, ahol persze éppen jött egy futó pár babakocsival..mindegy, szem becsuk, akkor nem látszom, futás a többiek után. Zene ezerrel kellett, én rendszeresen filmzenéket hallgatok, most éppen a Joker számai szóltak a fülembe, imádom őket, és néha egy-egy jellegzetes táncmozdulatot bevetve -That's Life- gyerünk tovább!  Szentendrén a katonaság mögött még egy záró „bokorbaugrással" beértem a Zolit és a Mancit, és meghajolva a teljesítményünk előtt ünnepélyesen leállítottuk az óráinkat.  24 km- 2:32. Isten éltessen Benjamin!
Megcsináltuk!  „#együttvoltunkhülyék” sokan. Köszönöm, hogy ennyien  mellettünk voltatok, és részei voltatok a hülyeségnek. Gratulálok mindenkinek. Azoknak is, akik „csak” egy-egy napot futottak, vagy kevesebbet, vagy többet.

Fantasztikus hét volt, fantasztikus teljesítőkkel az ország minden területén. Fantasztikus volt így együtt lenni, és együtt futni az éterben és a való életben is. Összességében a sorozatos terhelést jól bírta a szervezetem. Nem volt nagy gond, ha csak az nem, hogy szinte minden nap valami elintézni valóm volt futás után, így nem tudtam átöltözni, a vizes ruhában kissé megfáztam, de nem vészesen, orr folyás, és némi köhögés, de mind1, a cél teljesítve, a többi meg megoldódik. ez a hét km-ekben: 129,5 km! És rengeteg élmény. Együtt!!!!

Ma pihenés képpen elmentem a szokásos spinracing edzésre, mert minden hétfőn ezzel kezdek a pihenő napomon.  Jól vagyok, élvezet volt, és csak az bosszant, hogy ma ragyogó idő van, eskü, mindjárt kimegyek egy körre…..de az eszem azért tolja, hogy pihenés van. Na jó, beadom a derekam, és holnap megyek…. :)  de hamarosan megint meghülyülünk….Együtt:)

Fussatok, élvezzétek  az élet minden percét! Tarts velem a következő eseményünkön , "Fuss velem-magadért :)"

2020.03.01.-én :

6.-ik Futó szülcsinapcsi futás