Translate

2019. május 13., hétfő

Az Én Új, különleges versenyem állomásai 1.

"A fény harcosa ha már meghozott egy döntést, ahhoz tartja magát. Nem kételkedik benne, hogy helyesen döntött, és nem tér le a választott útról csak azért, mert nem úgy alakulnak a körülmények, ahogy elképzelte."




Fáj a nyakam, fáj a lábfejem, fáradt vagyok, kimerült....és egyúttal B O  L D O G !!!! Igen, nagyon is boldog!
Nem, nem kattantam meg és nincs struccpolitikám, egyszerűen lefutottam 105 km-t tegnap, vagyis inkább 221 km-t párban, a barátommal :) és a szerelmem és a másik barátom kíséretével , 9 héttel a műtétem után :)!!!!
Hosszú ideje nem írtam már, mert úgy éreztem, elég egy-egy poszt a  facebook oldalamon ( link )
elég egy gondolat ( link )   egy infó rólamlink  ) és most csak egy dolgom van, ami nem más: magamra figyelni és a saját belső utamon maradni.
3 héttel a műtétem után elkezdtem újra futni.Bele vetettem magam a visszaépítésbe. Hiszem, hogy ez az egész mellrák egy megoldás volt nálam, aminek kivetülése egy csomóban jelent meg a szívemnél.
Ki kellett venni s pont. Tovább kell mennem az utamon. Rengeteget erősítettem a szervezetemet, mindent megadok neki, amire szüksége van. Pl. rengeteget segít nekem egy Naturalga ( link )  termék, amit naponta szedek és erősít. Észre vettem, hogy napról-napra erősebb vagyok, energikusabb és egyszerűen jobban bírok mindent, gyorsabban regenerálódok.  Naponta kezdtem edzeni. Először a futógépen gyalogoltam fél órákat. Emelkedőre állítva, intenzíven. És újra járok spinningre, heti 2 alkalommal. A futásokat kis távval kezdtem, lassan, majd műtét után 6 héttel lefutottam a félmaratont a Vivicittán. Szóval erősödöm, és ami még feltölt, az két dolog:
1. A könyvem a finish-ben, illetve hamarosan a nyomdában! Rengeteget dolgoztunk rajta az utóbbi fél évben és döbbenet most visszahallgatni azokat a szavakat, amiket október-november-december táján mondtam diktafonra, amikor a mellrák kiderült. Nagyon izgulok, hogy meg tudjon jelenni és ehhez most éppen támogatókat is keresek, mivel a könyv magán kiadásban lesz kapható, vagyis elő kell teremtenem a rá valót. ( Ha tud nekem anyagi támogatásban, szponzorációban valaki segíteni, azonnal vegye fel velem a kapcsolatot! Hálásan megköszönöm!! )
2. Az idei versenyeink szervezése, hiszen ez éltet engem leginkább! Csodásan telt az OmszkiUltra50, Magyar Bajnokság versenyünk és most éppen a 4.PFB-SkanzenFutást szervezem, ami július 14.én lesz a szentendrei Skanzenben, és mindenkit várok szeretettel. Ha minden jól megy, itt lesz először kapható majd a könyvem.Nagyon azon vagyunk!!!
+1. És egy nagy ajándékot kaptam a műtétemnek köszönhetően. Kiírtam a Visszadobtak oldalamra, hogy megműtöttek és pont az 5.-ik futószülinapomon engednek haza. És megkértem mindenkit, hogy aki teheti, fusson nekem , a szülinapomra, bármennyit, de ha megy, akkor 5 km-t, mivel 5.-ik futószülinapom van. Egész héten, 7 napon át, 4700 ember futott nekem 5-50 km között.Volt aki a poszthoz írt, volt aki privátban, sms, email, és minden volt! Elképesztő volt ezt megélni!!! Soha nem éreztem még ilyet! Boldoggá tett, boldoggá tettél, ha éppen Te vagy az egyik, aki futottál :)
  2018.Októberben leadtuk a nevezést a páros UB-ra, Pruzsival. Ketten beszéltük meg még az előző UB-n. Sikerült is bejutnunk, ami nem kis előkészületet igényel, mivel a helyek gyorsan, percek alatt elfogynak. És meg volt a nevezés. Örültünk és terveztünk, majd jött a diagnózis..és jöttek a terv átírások, egyeztetések...de egy dolog nem változott: Tudtuk, hogy megcsináljuk.
Nem volt opció sem a feladás, sem semmi más. Nem volt "B" terv! Egy terv volt, amit megfogalmaztunk tavaly májusban, hogy idén párosban futjuk!
Egy dolgon változtattunk, a szakaszok elosztásán. A varratszedésnél mondtam a dokinak, hogy a műtét után 9 héttel fogom futni a Balatont...párban. Azt mondta, lehetetlen. Nevettem és mondtam,
-Ugyan már, az még rengeteg idő!- és tervezni kezdtünk. Mivel még erősödnöm kell,
Bérczes Edit javaslatára kisebb szakaszokra bontottuk a távot. Oké, tudom, 110 km-t lefutni így sem egyszerű, de 11 elindulással, 10-12 km-es szakaszokkal nem fárad majd ki, nem merül ki annyira a szervezetem...
Szépen feltöltöttem a tartalékokat, az algát is maxra kapcsoltam, napi 2x2-t kezdtem szedni, ami ebben az erőgyűjtésben sokat segített. Plusz  Tóth Rolandnak köszönhetően, aki a Squeezy termékek forgalmazója és a sportban azt gondolom, nem kell senkinek bemutatni, minden versenyünkön segít nektek a frissítések kikeverésével , szóval az Ő tanácsára elkezdtem a béta-alininnel feltölteni a szervezetem, így a két termék nagyon sokban hozzájárult az erősödésemhez.
Ezen kívül heti 4 edzés, rengeteg pihenés várt rám. Volt, hogy kint futottam, volt, hogy itthon a padon...egy dolog változott. Sokkal többet edzettem mentálisan. Fejben kellett ezt most összeraknom. És ebben nagy munka volt, szerintem még több is mint a napi edzésekben. Pruzsikával ha futottam, Ő mintha az anyukám lenne, folyton lelassított. Ha Velencei-tó kört mentünk, rám parancsolt, hogy 20-nál nem mehetek tovább. Ha felkészítő futást csináltunk,  akkor rám parancsolt, hogy mennyit fussak!
Tudtuk, hogy nem azon fog múlni, mennyit edzek ezekben a hetekben, hanem azon, mennyit pihenek.
Május 1.-i versenyünk előtt vasárnap éppen futópadon futottam,mezítláb ( így szoktam.) , de annyira jól esett a futás, hogy gondoltam, kicsit gyorsítok és így 5:25-ös átlaggal végül 11 km-t futottam, ami azért volt hülyeség, mert eddig csak rövideket futottam mezítláb, és a lábfejemben valami élesen megfájdult, amit másnap már rendesen éreztem, mert hogy nem tudtam rálépni. De marha büszke voltam, hogy ilyen jól ment a futás!!! Szóval ,volt 10 napom, még jobban pihenni.
Ja, amikor a rajtcsomagokért futottunk be, a verseny hetében kedden a Maratondepóba, útközben megbotlottam, de nem volt vészes, csak röhögtünk, mint mindig, hogy mekkora béna tudok lenni.Pruzsi éppen szólni akart, hogy kiáll egy kő, de már a földön voltam.
Na , így szépen beragasztva tape-el, péntek délután elindultunk a Balcsira, hogy másnap hajnali 4:50-kor nekivágjunk ketten a 221 km-es kőrnek.
Izgultam, hát persze. Ki ne izgult volna, na! Előtte napokban minden este imádkoztam, hogy legyen erőm! Nem számít az idő, de érjünk be, szintidőben. Teljesítsük. Mást nem szeretnénk. Nem másokkal akartunk versenyezni, csak a magunk körülményeivel.
A rajtszámunk: 2072- vagyis numerológiai jelentése: 11, 
"A 11-ben a békét nem a logikában, sokkal inkább a hitben találjuk meg"
Tudtam, hogy ez mennyire fontos, jó jelnek vettük ezt a számot. És persze tele voltunk hittel !
Péntek este a tésztapartira érkeztünk, nem kis csapattal, a PFB Se színeiben 9 csapat vett részt, 46 emberrel. Jó érzés volt, hogy mennyi PFB pólós ember mászkált . Rengeteg ismerőssel futottunk össze, mindenki nagyon bátorított minket, de volt akin a döbbenet látszott, mikor mondtuk, hogy Mi bizony párosban futjuk meg a Balcsit. Az idő nem volt biztató. Anyukám a verseny előtt 2 nappal azt mondta: -Nem kedvez neked az idő ( a hidegfrontokra érzékenyek a műtéti hegeim, főleg a hónaljamnál.). Megnyugtattam, hogy minden rendben lesz, ne aggódjon. Szóval jósoltak vihart, és sok esőt. Bíztunk benne, hogy megoldjuk.
Hajnalban az indulást nekem osztottuk, így jó hűvösben, kb.5 fokban indultam. Egyből emelkedővel rajtoltunk, de fura volt, hogy mivel Füredről volt most a rajt, még világosban értünk Keszthelyre, és Fonyód után ért csak a sötét. A reggeli hideget a forró napsütés követte, vagyis hamarosan trikóra vetkőztünk és szépen haladtunk.
Nem fáradtam nagyon, mert igyekeztem lassabban futni, mint szoktam, így nem ment fel a pulzusom. Egy dolog merített csak: folyamatosan ment a hasam. Nem tudom miért, de nem voltam egyedül a problémával. Többen ugrottak előttem is a bokrokba, és ez kezdett kicsit elkeseríteni. A lábam fájdogált, bár a ragasztás sokat javított a helyzeten. Pont annyira fájt, hogy ne tudjak túl gyorsan futni. Meg is állapítottam magamban, hogy ezért kaptam ezt a sérülést. Odafentről küldték, lassítás végett. Nem akartak elvenni az élménytől, de lassítani voltam kénytelen , így még óvatosabb lett a teljesítés a részemről. Pruzsi meg ment mint a gép.Mert Ő így szokta. Nem gatyázik, csak bedugja a fülébe a rockot és tapossa a kilométereket, ameddig azt nem mondod neki, hogy állj!
Szépen beosztottuk az erőnket, de összesen 11-szer guggoltam a bokrokban a nap folyamán, kb.éjfélig. Így azért fogyott az erőm, bár igyekeztem pótolni mindent és rengeteg erőt adott a sok ismerős bíztatása, amit az utunkon kaptunk.
Azért volt, amikor valaki guggolás közben szúrt ki és kiabált nekem, hogy "Hajrá Zsuzsi, mindent bele!"A frissítő pontokon is többen megöletek, mondták, hogy olvasnak, és nagyon szurkolnak nekünk. Őrület volt! Minden pillanatban kaptuk az erőt és ez hihetetlen mekkora energiát adott!  Az anyukám délután hívta Attit, éppen én futottam az 5.-ik szakaszomat, s Atti odaadta a telefont, hogy szóljak én bele. Mondtam , hogy minden rendben, jól vagyok és épen az ötödik szakaszomat futom, mire sírva fakadt. Így vissza adtam Attinak a telefont, hogy ne sírjak már futás közben....asszem izgult kicsit, egyem meg :)
 Este 10-kor kezdett esni. Mit esni, szakadni. Jött a szél is mellé, tehát kezdett 2017-es feelingje lenni a versenynek. Próbáltunk a pihenő időkben kisit átmelegedni a kocsiban. Takarókba bugyoláltuk magunkat, esetleg szundítottunk 20-20 percet is. De a legszebb az volt, mikor a szakadó esőben, szundi közben beérsz, és az alvó társadnak megkopogtatod az ablakát, és Ő, álmából felkel, és megy futni, kérdés nélkül. Hát ilyen egy páros...itt nincs kecmec, óránként sorra kerülsz.
Hideg volt, szakadt az eső, és ahogy haladtunk, a felhő is velünk jött Füred felé. Mintha oda cövekelt volna fölénk. Igyekeztünk ruhát cserélni, cipőt, ami szétázott. Szerintem én még soha nem öltöztem át UB-n a futások között, hát most ezt is megéltük. Pruzsi vett eldobható esőkabátokat, azt húztuk magunkra, de hát azért áztunk. Főleg a bringásaink. És hát a fázástól még jobban fáradtunk. Az időnket a 32 órához lőttük be, este még tartottuk a 2 óra előnyt. A legnehezebb a 7-8-9-ik szakasz volt. Sőt, a 10.-ik is még esőben telt, de már világosban legalább. Induláskor mindig volt rajtam plusz pulcsi, amit 2 km után vettem le, mikor átmelegedtem már. A lábam miatt a kezdések 500 méter intenzív gyaloglással indultak, majd elkezdtem futni. Van, amikor már azt gondolod, hogy egyet sem tudsz lépni, és akkor jön egy szakasz, ahol egy kígyó! van az úton...na, olyan nagy ugrást még nem láttál, mint amit én ott előadtam. Nem ugrás volt az, hanem repülés! Pruzsi látott már ilyet egyszer, de ott, olyan fáradtan, simán átrepültem egy másik útra ijedtemben, nehogy megtámadjon. Nagy röhögés körülöttem, Atti mondja: Nincs is feje, nem tud bántani, de én csak szaladtam, amíg csak bírtam!
Hát eljutottunk végre az utolsó szakaszhoz, amit én futottam és Pruzsi várt a cél előtt, hogy együtt fussunk be a célegyenesben. Hát mit mondjak....hát sírtunk na! Megfogtuk egymás kezét, mint a gyerekek és kocogtunk befelé, közben meg sírtunk,és mondtuk, hogy "Megcsináltuk baszod!" Akkor is megcsináltuk! Tapsoltak nekünk, gratuláltak nekünk. Csodálatos pillanat volt. Ez a verseny nem a 
felkészülésről szólt elsősorban, hiszen az elmúlt másfél évben rengeteg munkánk volt. Ez a verseny a HIT-ről szólt. Hinni abban, hogy erő felett vannak azok a csodák! Tudod, amiről mindig beszélek.
Nincs olyan helyzet, amiből a szíved ne vinne tovább, és ebben kell mindig, mondom, MINDIG biztosnak lenned!
Szóval ezért mondom én, hogy most egy kicsit fáradt vagyok. És BOLDOG! Ma inkább nem mentem spinningre, szerintem pihenek még egy kicsit. :))))
Egyet mondhatok: Elképesztően hálás vagyok ezekért a pillanatokért. És hálás vagyok minden csapattagunknak, mert minden erejükkel értünk szorítottak, miközben futották a szakaszaikat, és bármelyik ponton futottunk össze, ölelgettek s biztattak,és csodálatos volt, hogy így vég mentünk. És büszke vagyok minden csapatunk teljesítményére, sokan életükben először voltak ilyen versenyen, és mindenki oda tette magát, egytől egyig!
Csodás csapat vagytok!!!!

És akkor a száraz számok:                              
221 km- 30:07:33 h
Én részem: 104,75 km- 14:41:09
Elégetett kalóriám: 6456 kcal
szint: 590 m emelkedés, 367 m süllyedés



"Indulj el, és ne állj meg! Ha az első lépések kicsik és esetlenek, akkor se add fel, menj tovább és nyújtsd meg őket, amennyire csak lehet, mindaddig, amíg az apró lépéseket fel nem váltják a hosszú, magabiztos, határozott léptek! Légy önmagad jószívű és támogató mentora! Ha esetleg elakadsz, hagyj időt magadnak, rendezd a soraidat, de mindenképp folytasd az utat! Képzeld azt, hogy egy jóbarát, vagy egy szeretett személy felkészítésében veszel részt, és bánj úgy magaddal, ahogy vele bánnál, ha a helyedben lenne! A legjobb edzők türelmesek, megértők, képesek megbocsátani és inspirálják a tanítványaikat. Legyél saját magad edzője, lelkesítsd, és ünnepeld magad a partvonalról!"



2018. december 15., szombat

Egy Új versenyre neveztem!!!!!


 "Az életed nem rólad szól. Mindazokról szól, akiknek az életét megérinted, és arról, ahogy megérinted."

Ma van 1 hete, hogy beneveztem egy különleges Ultra versenyre……illetve 2 versenyre. És pont ma 1 hete, hogy életemben először kiszálltam egy versenyből.

A Spártai százas nem volt betervezve…nem gondoltam, hogy még idén elindulok egy versenyen. Úgy éreztem, hogy a Siófoki 2 félmaratonnal lezárom a futószezont és egy laza hónappal zárom az évet. A 4000 km-es célomat már nagyon közel éreztem magamhoz, és láttam ,hogy hamarosan beteljesedik az álmom. Ez az év egy nagy mérföldkő volt, minden tekintetben. Először futottam ennyit, és először futottam nagy versenyeken .Először fordult velem elő, hogy 1 hónapon belül futok 2 hosszút, a Korinhosz 81 km-t és a 12 órát . Ebben az évben mindent lefutottam, amit szerettem volna Ja, és a szülinapi 50 km-em volt az utolsó tervezett hosszú …de tavaly kint voltam a százason, segíteni,  és gondoltam, idén megpróbálom. Nem volt elvárás, csak gondoltam, futok valamennyit, lesz ami lesz. Csak jövő márciusra terveztem a 100 km-t, de azért titkon reméltem, hátha……
Már hetekkel előtte fáradt voltam. Siófokon totál kész voltam vasárnapra…Gábornak is írtam, hogy olyan fáradtnak érzem magam, biztos az év vége az oka, és a sok-sok km. Dolgozunk már a könyvön is  elég intenzíven, ami hétről hétre adja a feladatokat. És hát tervezem a jövő évet is. Szervezőként és versenyzőként is…de  a tervek a versenyzésben átíródtak! A jövő évre egy olyan versenyt találtam, amit nem terveztem, és mégis elindulok rajta. És csak  Isten tudja, mekkora lesz a táv ezen a versenyen.  Egy tuti biztos,  végig kell futnom!

December 7.-én, délután 4 órakor átvettem egy eredményt.  1 nappal  a 100-as elött.   November 28.-án egy ultrahangon láttak valamit nálam. Egy foltot. A bal mellemben. Teljesen lesokkolt. Megijedtem. Félelem suhant át rajtam. Kaptam egy beutalót egy asparációs mintavételre, amit december 4.-én vettek le a Jánosban. 2  szúrásom volt. Nem volt kellemes……ott ülni sem. Nem volt kellemes, hogy előtte este elmondjam a páromnak…mert eddig tartott, hogy mondjam, annyira féltem Őt megijeszteni…..fájt hazafelé, de bíztam benne, hogy semmi komoly, csak egy zsírcsomó….akkor már 1 hete nem aludtam. És a minta vétel után még várnom kellett péntekig. Még szerencse, hogy nem jött össze, hogy előadást tartsak egy cégnél…..még szerencse, hogy lefújták…..Ebben a két napban csak azon gondolkodtam, hogy mi lesz ha…..és pénteken alig bírtam elindulni itthonról.
Több mint 10 éve nagyon figyelek mindenre. Letettem minden gyógyszert, méregtelenítettem egy csomószor, nem iszom sem alkoholt, sem cukros löttyöt….nem eszem húst, sem fehér lisztet, sem cukrot.  5 éve sportolok. A szívem egészséges.  Ma nem tudom tovább írni….holnap folytatom……..
04:12h…felébredtem. Folytatom a történetet…..
Attival elindultunk, nagy nehezen. A kórházban az asszisztens elkérte a papíromat, mondtam, hogy jöttem a leletemért. Kedden, amikor szúrtak, láttam, hogy akik jöttek a leletért, és minden rendben volt nekik, a folyosón kapták meg a leletet, és hallatszott, hogy mondják, minden rendben van. Kiszóltak, hogy Sallai Zsuzsanna! Be kellett mennem és tudtam, hogy ez nem jó. Leültettek, majd a doktornő felém fordult és elmondta: - sajnos ez egy rosszindulatú daganat.nagyon sajnálom! – nem kaptam levegőt. valahol belül éreztem, hogy ez lesz, de mégis, ahogy kimondta, az olyan volt, mintha a föld alattam megnyílt volna és csak zuhantam lefelé…elgyengültem és remegni kezdtem és sírva fakadtam. Hogy lehet ez? Miért? Nekem terveim vannak, és nyáron esküvője lesz a gyermekemnek……mit fogok csinálni? Hogy mondjam meg a gyerekeknek? és a szüleimnek? Istenem, ez olyan igazságtalan!

Hagyták, hogy sírjak, és behívták Attit. A doktornő mondta, hogy nagyon megdicsér, mert nagyon időben vettem észre.  Azt mondta nekem: -Zsuzsa! Olvasom a blogját, maga nagyon erős nő, meg fog gyógyulni! Ezen is át fog menni. Nem szabad megijednie! Majd leírta a privát mobil számát, hogy hívjam, ha bármiben elakadnék, vagy segítség kell. Meg kell műteni, kellenek kezelések, nem lesz könnyű az út, de minden rendben lesz!- én csak sírtam.
Kimentünk az épületből és beültem az autóba. Remegő kézzel, ne kérdezd miért, de első reakcióként  leadtam  a nevezésem a Korinthosz-ra, jövő augusztusra, a 81 km-re. Majd felhívtam anyukámat és elmondtam neki….Amikor hazaértünk,  megvártuk a fiúkat, hogy hazajöjjenek. Tudtam, hogy ez lesz a legnehezebb….a gyermekeimmel megosztani.   És Ők tudták, hogy valami baj van. És nagyon megijedtek! A lányunkkal nem tudtuk megosztani, csak később, mivel Ő nem volt itthon, vasárnap érkezett haza a repülővel, és nem akartam egyből mondani, annyi élménye volt. Kedden mondtuk el, nagyon sírt Ő is…. Erős leszek, igen, időben vagyok, biztosan minden rendben lesz!

Nelson Mandela mondta:
"Nincs annál megdöbbentőbb élmény, mikor valaki olyan helyre tér vissza, amit valaha nagyon jól ismert, és rájön, hogy a
hely semmit, ő maga viszont rengeteget változott."  

Szóval ez egy speciális Ultra, amiben nem tudhattam a nevezés pillanatában, hogy meddig is fog tartani….de már rajta vagyok, a start pisztoly eldördült december 7.-én.  Nekem már van egy programom, egy mintám, ami alapján a szívemmel végig mentem már egy hasonló úton. Ez más út, de a bennem lévő érzések, félelmek, hasonlók. És tudom, mit tettem magammal, hogy eljussak addig, akit most ismersz. Csak újra elő kell vennem a programot! 
Sokáig gondolkoztam, hogy írjak-e róla, és tegnapra odáig jutottam, hogy írok. Egyrészt azért, mert ez is Én vagyok.  Az én blogomat azért indítottam, hogy utat mutassak.  És az út néha kanyargós, és néha göröngyös, de az is hozzá tartozik.  Nem tehetek úgy , mintha semmi sem történt volna, és nem is akarok. Tudom, hogy a rák a rohadt stressz eredménye.  Azé, amin keresztül mentünk az elmúlt 5 évben….és bármennyire is próbáljuk eltakarni,  hatással van ránk. A ki nem mondott mély fájdalmak gyökeret vernek az emberben, amit mi észrevétlenül tűrünk és amikor már tünet van, a szervezet megoldásba fordult.   
December 8.-án ezzel a tudattal álltam be a rajtmezőbe.  Esélye sem volt, hogy végig menjek a 100 km-en….de ott voltam.  Nem éltem meg kudarcként, és nem érdekelt, hogy megállok, csak azt akartam, hogy egy kicsit ne gondoljak rá.  Félek!  És bízom benne, hogy hamar túl leszek rajta. Más opció fel sem merül. December 7.-e óta felébredek minden hajnalban, és azon gondolkozom,  meddig tart még ez az álom? A könyv írására koncentrálok, és a versenyek szervezésére.  Kicsit kevesebb versenyen fogunk találkozni, mert lesz amikor fáradtabb leszek és lesz, amin most nem indulok el. De leadtam a nevezésemet a Korinthoszra, és az Ultrabalatonon pedig párban megyünk Pruzsival. Ha Ő nem mondja, hogy nézessem meg, ha nem basztat érte…..azzal a tudattal lennék, hogy csak egy kis zsírcsomó…..és a fura fáradtságot betudnám annak, hogy év vége van és sokat futottam már idén. 

Most egy orvosi konzultáció vár rám, és hamarosan , talán már napokon belül egy műtét. 
És majd kiderül, merre lesz az irány. Igyekszem feldolgozni mindent, ami ide vezetett.  Bár nem tudom,ezen a „versenyen” hol van pontosan a „Célkapu”, és nem tudom mennyit kell érte futnom, de az biztos, hogy el fogom érni.  Akár meddig is tart. 
És az is biztos, hogy megosztom a fontosabb állomásokat, a tapasztalatokat, a gondolatokat.  Mert a feladatokat azért kapjuk, hogy a belőlük nyert tudást odaadhassuk egymásnak! 

"Csak akkor kezdődik az élet ha az ember nem tudja hogy mi lesz."

Hamvas Béla