2014. október 23., csütörtök

"Izmaid közül a szíved a legerősebb!"




 "Annak, hogy miért fussunk, legalább annyi oka van, mint ahány nap egy évben, ahány év az életemben. De leginkább azért futok, mert ilyenkor állat, gyermek, művész és szent vagyok egyszerre. Te is az lehetsz! Találd meg önmagad a futás által, és azzá válsz, akivé teremtettél."



 Még egy szerelem lett az életemben, és ez a futás. Nem tudom, hogyan is történt, de egyszer csak bekerült a szívembe.
Régen elképzelni sem tudtam és nem is mertem, hogy valaha én futni fogok. Sőt, hogy egyáltalán bírnék futni, meg sem fordult a fejemben...és lám, most meg minden nap azzal kelek és azzal fekszem, hogy merre fogok futni, melyik lesz a következő verseny, milyen csapatot kéne összerakni, és mikor mehetek el az első egyéni félmaratonomra...
 Igen, itt tartok március óta. Tervezem az első félmaratonom. Mit tervezem ! Már kész van a fejemben! No de ne szaladjunk előre :)
Ez a futás, egyszerűen elvarázsolt. És megismertetett magammal, azzal aki valóban vagyok. Ezért a bringának is, és most már a futásnak is köszönhetem, hogy kezdem megtalálni azokat a dolgokat az életemben, ami igazán számít! És ami boldoggá tesz. És kezdem elengedni azokat a dolgokat, amik nem fontosak, nem tesznek boldoggá.
Olyan kevés az idő! Olyan sokszor mutatta meg nekem az élet, hogy mennyire tud pillanatok alatt átértékelni mindent . A szívbetegségem a tanítóm lett, a 27 év betegség, ami miatt mindig is egy kicsit másnak gondoltam magam, eljuttatott oda, hogy hálás legyek. Azoknak a dolgoknak, amik MOST vannak!  Éveken keresztül hallgattam, hogy mit nem szabad, de megtanultam a belső hangomra figyelni, a szívem hangjára, aki azt sugallta, hogy : "A félelmeid mögött van a csoda!"

 Minden olyan napon futok, amikor nincs bringa nap. Ez a fix nap a kedd, a csütörtök és a vasárnap. Pihenőnap egyszer van egy héten,  a szombat vagy a vasárnap. Tehát, 3 nap futás, 3 nap bringa.
A bringa másfél éve, a futás 2014 március óta. A futást kiegészítésnek kezdtem, most mára ez egyenértékű lett a bringával....sőt, van, hogy ha tehetem, inkább futok :) Már képes vagyok másfél órát egyben futni, és ami hihetetlen, hogy jól esik! Imádom! Kikapcsol, feltölt, segít megismerni magamat, és ami a legfontosabb : Tanít!!!!
Türelemre, alázatra, kitartásra, hallgatni a belső hangomra !

Valóra vált egy nagy álmom!

A Wizz Air félmaratonon kezdődött minden...vagy inkább folytatódott?
Lefutottuk váltóban, számunkra fantasztikus teljesítménnyel. Annyira boldogok voltunk:) Örömünkben még mászkáltunk és nézelődtünk. Én gyerekkorom óta óriási tisztelettel és csodálattal nézek a sportolókra, nem egyszer volt, hogy elsírtam magam a meghatottságtól, hogy megismerkedhettem valamelyikükkel. Elképesztő érzés a közelükben lenni. És elképesztő, hogy egy-egy eseménynek, versenynek most már én is a részese lehetek, résztvevője vagyok és nekem is egy érem kerül a nyakamba. Ma 1 éve, hogy életem első hivatalos sporteseményén részt vettem, ez a Bécs-Budapest Ultramaraton volt, amit kerékpárral teljesítettem. 317 km. Csodás érzés, végig bőgtem az örömtől ( erről a beszámolót megtalálod a régebbi írások között)
Ebben a boldogság mámorban, ahogyan sétáltunk a városligetben, a fejemben az volt, hogy egy szép napon, azokat a távokat és versenyeket, amiket letekertem az 1 év alatt, hamarosan lefutom:) Nem mertem kimondani, és igazából olyan titokos kis hang volt bennem, de meghallottam ám......csak sétáltunk, fotózkodtunk, és volt egy sátor, ahová úgy oda húzott a szívem. Beszélgettem egy fiatal emberrel és egy hölggyel, meséltem magamról, hogy mi a történetem és mi a célom, a tervem a jövőre nézve, és akkor a fiatalember azt mondta, küldjek el egy pályázatot a BSI- nek. Lehetnék futónagykövet. Megkaptam az elérhetőséget és lepacsiztuk, hogy találkozunk egy Triatlonon, amire nekem még készülni kell, mert bár bringázom, most már futok is, az úszás még hátra van.....
Hazajöttünk és leültem a gép elé és megírtam a levelemet, a pályázatommal. És vártam...Közben jöttek a versenyek, elindultunk a párommal a Nato futáson, 10 km-en, Attinak ez volt az első 10 km-e, és fantasztikusan jó volt, főleg, hogy együtt mentünk, kézen fogva és nem egy váltóban, ahol egymást váltjuk. Nem egyszerre voltak a holtpontok és olyan jó volt így együtt futni, és igazából nála a Nato után kattant át valami, és elkezdte élvezni a futást. Jött a Spar maraton, amit szintén váltóban csináltunk meg, csodás élményekkel.
Az igazság az, hogy most már elkezdtük nézni azokat a versenyeket, amikre tudunk együtt menni.
Pl. Novemberben a 1/3 maraton- 14,1 km- Siófokon..és cél lett most már közösen, hogy a Vivicita-n,  2015. április 19.-én együtt fussuk le életünk első félmaratonját.
Tegnap este, ránéztem az email-emre, és egy levél várt. Szeretettel köszöntelek a BSI Futónagykövetei között!
Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!
Igen! Egy álmom valóra vált, nagykövet lettem! Össze-vissza rohangáltam a lakásban, úgy örültem. Felhívtam a barátnőmet, Krisztit, és együtt örültünk! Nem tudom ezt most még szavakba önteni. Nagyon hálás vagyok, hogy ez velem megtörtént.
Egész este azzal voltam elfoglalva, hogy létrehozzam a facebook csoportomat  ( BSI Futónagykövet-Pomáz- Visszadobtak csapat ) , az adatlapomat, stb...újságoltam a gyerekeimnek akik nagyon büszkék rám, és tényleg annyira, de annyira jó érzés volt, alig bírtam elaludni!
Ma reggel elmentem futni, de előtte írtam valakinek , mert a szívem ezt súgta. Beck Mónikának, és örömömet megosztva vele, leírtam, hogy mennyire szeretném, ha együttes erővel segítenénk az embereknek.
Itt Pomázon, ahol élek, néhány ember fut a környékemen, én főleg a Dolina részen futok, a víztorony, a kilátó és a Magyar vár felé, de előfordul, hogy gondolok egyet és elfutok az Omszi tóhoz és vissza.
Sokat beszéltünk telefonon és megbeszéltük, hogy hogyan fogunk együtt dolgozni. Hiszen a célunk közös, a sorsunk közös.
Ami a legfontosabb, az igazi cél, az számomra, hogy Minden nap győzzek magammal szemben! Nem az a lényeg, hogy hány perc alatt futom le a 10 km-t, vagy a 5 km-t, nem is az a lényeg, hogy milyen gyorsan tekerek, a lényeg az, hogy nap-mint nap amikor elindulok, a saját magam határait tudjam megdönteni. Murakami Haruki : Miről beszélek, amikor futásról beszélek? c. könyvét olvasva megerősítést kaptam arról, hogy a saját, egyéni teljesítmény , a magunk felett aratott győzelem, a hosszú és eredményes sport záloga. Sokan azért veszítik el a lelkesedésüket és égnek ki, mert a teljesítmény és a másodpercek válnak céllá, és nem a saját egyéni, belső győzelem. Egy verseny igazi célja, hogy beérj a célba. Mindegy mikor. Magadhoz képest kell teljesíteni. A párom is mindig ezt suttogta a fülembe egy-egy verseny előtt, hogy : Ne hajtsd túl magad!, pl. mikor a Dobogókő csúcstámadáson tekertem, vagy a Kékesen! Sosem érdekelt, hogy hanyadik vagyok, és büszke voltam mindig a teljesítményemre. És Murakami Haruki is erről ír, neki sem számított, hogy hányan előzik meg, viszont kitartóan fut több mint 20 éve és számtalan maratonon vett részt, és mindig a teljesítés volt a fő cél!
És ezért is adok időt magamnak, hogy tényleg rendesen felkészüljek életem első félmaratonjára. Hogy igazi öröm legyen!
És csapatban könnyebb. A felkészülés is, meg minden. Mert biztosan tudom, hogy vannak mellettem, a környezetemben betegségekkel küzdő emberek. Akiknek számít a példa, a közösség. Ahol hit van. És együtt sokkal könnyebb minden. Lehet őszintén beszélni a bennünk háborgó gondolatokról, a vágyainkról. Mert mindegyikőnknek közös a múltja és közösek a vágyai. És a csapat hisz bennünk és egymást erősítjük. És ahogyan a barátnőm is, és a párom is meglépte a saját korlátját, úgy fogjuk szépen lassan együtt ledönteni a többi korlátot is. Ki-ki a saját magasságában lévőt, de...KÖZÖS ERŐVEL!

"Izmaid közül a szíved a legerősebb!"

Tehát egy feladatunk van, hallgatni a szívünkre és segíteni másoknak, hogy meghallják a saját szívük hangját! Gyere velem, gyere velünk, ezen az úton!

To be continued.................. :)