2018. március 13., kedd

4 éves futószülinap :)

"A biztonság leginkább babona. A természetben sosem fordul elő, és az emberek egészében soha nem tapasztalják meg. Hosszú távon a veszélyt elkerülni semmivel sem biztonságosabb, mint szembeszállni vele. Az élet vagy egy merész kaland, vagy egy nagy semmi." 


 2018.Március 1.-én ünnepeltem a 4.-ik futószülinapomat! És egyben egy nagyon izgalmas évet kezdtem meg január 1.-el, amikor a szokásos félmaratont futottuk a csapattal .
Még novemberben, Athénból hazatérve eldöntöttem, hogy új alapokra helyezem a futásomat.Haladni szerettem volna, és éreztem, hogy ehhez segítségre van szükségem . November közepén óriási segítség volt, hogy Emesével elkezdte az edzéseket, mert ez olyan volt nekem, mintha visszatértem volna az alapokhoz. A nyári sérülésem, az a fránya IT szalag gyulladás, amivel küszködtem pár hónapot, még a nyomait mutogatta bőven. Mivel a bal lábamat nagyon kíméltem, hónapokig nem tudtam rendesen menni, berögzült egy sántikálós mozdulat, amit futás közben is nehéz még elhagynom. Mindenesetre jó volt a kezdő futás, amiket Emesével 2 naponta csináltunk. Plusz, a többi napon elkezdtem szép lassan visszaszoktatni magam a heti több edzéshez.
Muhari Gábortól kértem segítséget az edzésemben, aki nagyon alaposan átnézett minden hátteremet, sokat beszéltünk a múltamról, a szívemről és egy átfogó kivizsgálást kért , amit januárban tudtam megcsináltatni.  Erről írtam itt
Decemberben mentálisan készültem, majd januárban, amíg vártuk a vizsgálatot és az eredményeket, kitűztük, hogy heti 6 napot futok, hozzászoktatva magam a terheléshez.
Hihetetlen volt így megkezdeni az évet. Az évindító félmaraton már megszokott, de utána minden nap mentem, heti 6 napot, és mindig vasárnap pihentem. 410 km lett a januárom, amin én magam is megdöbbentem. Még soha nem futottam ennyit. És főleg úgy nem, hogy minden ennyire jól essen! Teljesen átszellemültem és az életünkben történő kihívásokat is sokkal jobban kezeltem lelkileg. Sokat segít a futás!
Januárban a Runner's magazinban megjelent egy 6 oldalas cikk rólam, aminek hatására rengetegen megkerestek, visszajeleztek, hogy milyen jó, hogy beszélek, írok, beszámolok mindenről, mert rengetegen merítenek erőt a történetemből!
 Össze raktam az éves versenynaptáramat, (idén sem fogok unatkozni ) és megkezdtem az edzésemet februártól, ami már egy szakember által összeállított program szerint fog menni, hónapról-hónapra, beleépítve a versenyeket, amit ebben az évben kitűztem.
Nagyon jól haladok, és magamhoz képest szépen fejlődöm. Nem az a cél, hogy a legjobb legyek, hanem az, hogy úgy teljesítsek, ahogy magam szeretném.
És ennek az egész felkészülésnek az első állomása volt tegnap, az Optivita Ultrafutó kupa 50 km-es versenye, amit napra pontosan 1 éve is futottam.
Ebben az évben már ezt a versenyt megelőzte egy számomra nagyon meghatározó esemény, a Velencén rendezett Ultrafutó találkozó, amin úgy vehettem rész, hogy mint szervező, bemutathattam az általunk megrendezendő két Magyar Bajnokság versenyünket, a Május 1.-én megrendezendő 50 km-es OmszkiUltra versenyt és Október 23.-án pedig a SkanzenUltra, 6 órás Magyar Bajnokságot. És mindemellett neves ultrafutókkal futhattam egy velencei-tó kört, ami nekem hatalmas élmény volt, mivel sokkal jobb időt futottam, mint decemberben. ( 03:05 h ). Az éreztem, hogy teljesen másképpen megy a futás. Kezdek változni. Kezdem egyre jobban bírni. Már a tempóm is alakul, ami számomra egy nagyon fura érzés! Ugyan a gyorsabb futásoknak köszönhetően a bal lábam jelzett egy kis fájdalommal, de nem vészesen. És volt egy esésem, egy edzésen, ami pedig megint egy kicsit lelassított, pár napra.
Szóval elérkezett az Optivita hete, és én el kezdtem izgulni. Na ne gondolj nagy dologra. Egészen egyszerű magyarázata van: Óriási megtiszteltetés számomra ilyen sportolók között futni, és mindig ezen izgulok. Tudod, nekem ez csak álom volt, 30 évig....most pedig itt van, valóságában, megtörténik nap-mint nap....és nekem elvileg magamra kéne csak koncentrálnom, de mégis ...ez az izgalom, ahogy állok a rajtmezőben, sportolók között, és kívülről csak az látszik, hogy egy vagyok közülük.
Csütörtökön-pénteken már nagyon izgultam, szombaton éjjel a versenyt megelőzően már alig bírtam aludni, hajnal 4-kor felkeltem. A szokásos reggeli kávé és persze a szokásos rohanás a mellékhelyiségbe, csak most egy kicsit többször....nem baj, gondoltam, akkor már minden oké lesz.
A szüleim vittek le minket a versenyre. Volt minden nálam,amiket kaptam a szponzoraimtól. A jól bevált Panhellenes Carbo100+Radical+BCAA kombó be volt készítve, ezen kívül még amit most szoktam használni, az a Squeezy-nek a paradicsomos zseléje, ami jó mert sós, és az L-arginine, ami szintén jól bevált. Ezen kívül kaptunk energiaszeleteket.
Nagyon meleg ígérkezett ami nem volt túl biztató. Egészséges szervezetet is megviselt ez a 30 fok különbség, amit a hőmérsékleten tapasztaltunk. Nekem már szinte mindig alacsonyan van a pulzusom, de a héten, a meleg ahogy jött, úgy láttam néha a magasabb pulzus értékeket.
Na de fő a pozitív hozzáállás, így kezdtem magam átadni a versenynek az úton lefelé. Hamar leértünk és öröm volt a sok ismerőssel találkozni.
Megint bekapcsolt az izgalom...felvettük a rajtszámot és mentünk megkeresni a csapatot, akik már foglaltak egy asztalt, a frissítésnek. Még tudtunk beszélgetni az ismerősökkel, és fotózkodni is. Majd szólítottak minket a rajtzónába, ahol felolvasták a Magyar Bajnokság nevezettjeit, és ismertették a versenyt. Majd idén először bevezetve, közösen meghallgattuk a Himnuszt, ami nagyban emelte a verseny hangulatát. És megszólalt a rajtjelző duda! Elindították a mezőnyt! Megkönnyezve, óvatosan indult neki mindenki, szépen kifordultunk a strand területéről és ki-ki megkezdte a maga köreit, a maga sebességében. Szinte mindenki elég erősen ment. Én is meglepően jól bírtam, 25 km-ig kb.6:00-6:10 közötti tempón. És persze egyre melegebb lett. És a gyomrom egyre inkább nem kívánt semmit.. Inni is alig bírtam....és nem bírtam semmit enni. Egy fél banán, némi iso ital, néhány korty kóla...25-nél bekapcsoltam a zenéimet és még táncoltam is! Nagyon jól esett a sok-sok biztatás, mindenkinek volt hozzám egy kedves szava, egy mosolya, egy intése. És szépen lassan 30 km-ig elértem, ami ugye 6 kőr volt. A 7-ik körnél az elején már a toiba kellett rohannom, éreztem hogy valami nem stimmel, ettől iszonyat gyengeség lett úrrá rajtam. Amikor megérkeztem, picit le is kellett ülnöm, mert szédelegtem. Kaptam valamit inni, és ettem zselét meg sós paradicsomot, majd elindultam, és megint a toiban landoltam. És innentől minden kőrben, vagyis 4 körön keresztül szaladgáltam be, és próbáltam koncentrálni, és a köztes időkben futni. Igazából a futás az ment, csak már nagyon legyengültem. Biztosan a meleg, meg az izgalom, meg talán valami bujkált bennem, ami így jött ki, nem is tudom, a lényeg, hogy a sok wc-zéssel kb.30 perc időveszteségem lett, amit már nem tudtam lefaragni. Utoljára ilyet az első maratonon éltem át, amikor éjjel a rakparton trónoltam, tehát tapasztalatom volt. Az egy-egy korty kóla amit még Lencsés Éva néni tanított nekem, mindig segített, így végül is 5 km-enként erőre kaptam egy picit.
De mégis, ennek ellenére elmondhatok valamit! Élveztem!!! Mindent! Főleg amit magamon tapasztaltam! Ugyan is akár mi történt, nekem most január 1 óta 900 km van a lábaimban, rengeteget futok és van, aki mindezt felügyeli nekem és szakértelemmel segíti a Korinthoszi felkészülésemet, lépésről lépésre. És ezt éreztem a verseny alatt. Sokkal jobb az állóképességem, sokkal jobban bírom a távot és mivel rengeteg tapasztalatom van a mélypontokból kijövetelben, így nem pánikoltam be, hanem szolidabb tempóban teljesítettem, amit kitűztem. Nem akartam mindenáron mindent. Azt akartam, hogy magamnak bizonyítsak..és sikerült. Érzékelem, hogy változok. Gyorsulok, még ha ez most nem is úgy tűnik, ezen  a versenyen. Jobban megy minden. Az edzések összeszedettebbek és érzem, hogy haladok a célom felé. Azt nem mondom, hogy nem izgulok az augusztus miatt, és az is igaz, hogy a verseny végén eszembe jutott, hogy innen lesz még 31 km-em.....de ez majd augusztusban lesz. Addig még rengeteget változok. És fejlődök.
Megtanulok még okosabban frissíteni.Most már végérvényesen bebizonyosodott, hogy a gyomrom nem bírja, ha eszek....vagyis folyadékkal kell mindent pótolnom, ahhoz viszont többet kell innom. Minden kőrben . Ha tetszik-ha nem. És azt is megtanultam, hogy amikor a legjobban érzem magam, ott kell gyanút fogni, mert ott ha okosan frissítek, jobban fogok tudni futni :)
Imádom ezt a versenyt.És ezt az utat, amin haladok.
Vannak benne kihívások, lépésről lépésre tanulok, és pont ez benne a csodálatos! Nem akarom siettetni a fejlődést, csak arra akarok figyelni, hogy megtanuljak minden jelzést magamról! Ez az év erről szól. Olyan ez, mint az iskolába bekerülni. Izgulsz, haladsz, néha nehezebb egy-egy feladat, néha meg szárnyalsz! És haladsz egyik osztályból a másikba. És közben megtanulod, amit kell :)
És ha megkérdezik tőlem:
-Na! És mi leszel, ha nagy leszel???- én csak ennyit válaszolok,
-Ultrafutó!!!!!!











folyt.köv.............. :)