Athén marathon 2.0- avagy egy zúzós november eleje története

„Egyik legfontosabb cselekedetünk az életben, hogy egyik lábunkat a másik elé tesszük. Induljunk hát!”

Az utazás, a kaland, nem a repülő felszállásával kezdődik…hanem, sokkal-sokkal hamarabb, mint gondolnánk. Nekem ez a mostani Athéni út a 2017-es megérkezéssel kezdődött. Megfogadtam, hogy visszamegyek, visszaviszek magammal mindenkit, aki szeretne jönni. A tervezés, készülődés tavasszal kezdődött, amikor megnyílt a nevezés a marathonra. Sorba adtuk le, és gyűlt a csapat. Majd csináltam rá egy eseményt, ahol többen jelezték, jönnének velünk…én közben haladtam az utamon. A korinthosz-81 km után jött egy kis pihenő, de az élet nem állt meg, tovább futottam a kilométereimet.

Megrendeztük aug.31.-én a 100 km-es Magyar Bajnokságot, ami csodás verseny volt. 

Imádtam, de nagyon elfáradtam. Hajnal 4-től éjfélig talpon voltunk, nem volt semmi…mégis csodás volt minden perce. Imádom a verseny szervezést. Szerintem ez egy csodás dolog, amikor mindezt úgy élhetem meg, hogy én magam is futó vagyok :)

Szeptembertől minden hétvégém a futásról és a dedikálásokról szólt. Mentem futni, vittem könyveket, dedikáltam, beszéltem, előadásokat tartottam, futottam, dedikáltam, és futottam……szóval nem unatkoztam. 

Budapest Maraton-Bogár Janival

A budapesti marathont lefutottam, nagyon jó idővel, amin magam is meglepődtem. Erősödök, és ez nagyon jó érzés. Imádtam a versenyt, és alapvetően egyetlen szakaszom volt nehéz, kb.25.-nél nagyon meleg lett nekem,(tudod, ez a banya láz, vagy minek hívjam….) így kb.10 percet elpöcsöltem, hogy összekapjam magam, és még így is majd 30 percet javítottam! Oké, mondhatod, hogy 4:46-os marathon nem nagy szám, de nekem ez az! Sosem foglalkoztam az időmmel, de most a korinthosz óta azt veszem észre, hogy tényleg erősödöm. Októberben még volt egy Velencei-tó körünk, ami közösségi futás, és volt egy 23.-i 6 órás versenyünk is, amit mindig a Skanzenben rendezünk meg. Szóval volt pörgés most rendesen. Előadást tartottam a könyvről, a sztoriról néhány helyen, és szervezem a továbbiakat J Volt Pomázon egy író-olvasó találkozó, ami nagyon jól sikerült. 

író-olvasó előadás Pomázon

És leutaztam Gyulára is a könyvről előadni, és futással fűszereztem. Plusz, jött a szülinapom, ami nov.5.-én egy keddi napra esett….de ugye nov.8.-án utaztunk már Athénba, hogy nov.10.-én lefussuk újra a klasszikus, autentikus marathont.

Hát így arra jutottam, hogy a szülinapi futást nem hagyhatom ki. Csináltam egy eseményt rá, hogy minél több embert megmozgassak nov.5.-én. Mivel 51 éves lettem, 5,1 km-t kértem mindenkitől, hogy fussa vagy gyalogolja ezen a napon. Én pedig előző nap, nov.4.-én a szakadó esőben, kimentem a szeretett Omszki-tavamhoz, hogy idén is körbe futkossam az 51 km-emmel :) szépen,

szülinapi futásom

csendben, csak úgy magamban, ahogy szoktam. Mivel tavaly az 50 km-en letettem az elmúlt 50 évemet, így ezen a napon a következő 51 évemért futottam , és végig arra gondoltam, hogy a végén nagyon rendben legyek, mert akkor majd öregen is így lesz, ezért az utolsó 6 km-t gyorsabban futottam és még jobban mosolyogtam rajta J Muris volt azt látni, hogy a pecás, aki velem együtt kezdett a tónál, a kocsiból ülve figyelte a a bedobott botját, a körözésemet, mert nem akart megázni a tó partján. A telefonomat is a kocsiban hagytam, hogy semmi ne zavarjon meg. Csodás, elázós , boldog futás volt. Tartalékolva az erőmet a vasárnapi maratonra. Pénteken elrepültünk Athénba, a gyermekeim pedig este repültek utánunk. Nagyon-nagyon vártam ezt az Athént, hogy Ők is jöttek. Ez az út így teljesen más volt. Először repültek és rögtön kifogtak egy izgalmas utat, tele volt turbolenciával, így a megérkezésük nem volt örömmel teli. Szó szerint azt mondták, inkább haza buszoznak! J De a kalandos napok elfeledtettek velük mindent.

Ettünk, ittunk, várost néztünk, hajókáztunk szigetre, egyszóval, jól éreztük magunkat 5 napon keresztül, amiben persze vasárnapra jutott egy marathon. 2 éve amikor voltam, döbbentem éltem meg az emelkedős pályát, ( 32 km-ig emelkedik! 8 óra a szintidő) és most idén, minden percét élveztem. Atti nem volt felkészülve, így tudtam, hogy le fog maradni. De a mocsok, a rajtban odasúgta a fülembe: Ne hagyj el, mert akkor felszállok a buszra!, Na, ez aztán egész úton a fülembe csengett.

Marathon után :)

Mivel 10 km környékén kiszállt toiba, és mondtam, hogy lassítok, hogy utolérjen….persze nem jött, és nekem indulástól kellett toiba mennem, de nem mertem megállni, nehogy ne találjon meg, ha utolér. Élveztem a futást, nem voltam fáradt az 51 km után, sőt kifejezetten jól ment. Az emelkedők is, és egyáltalán nem álltam meg, frissíteni is csak egy-egy kortyra, de inkább futás közben intéztem ezt is. Nem sétáltam az emelkedőn sem, pedig sokan tették ezt, ahogy én is 2 éve. 32 km-nél értem utol végül Beát és Pruzsit, onnantól szinte együtt mentünk, vagyis rákapcsoltunk, mert mondtam a lányoknak, hogy csak nem szállt fel Atti a buszra, de én már futnék rendesen, nem várok tovább. 38 km-nél már beugrottam a toiba mert nem bírtam tovább,

egy olvasómtól kaptam a képet

már a hasam és a derekam is jelezte , hogy sos mennem kell….de nagyon jól nyomtuk. Így igazából 50 percet javítottam a 2017-es időmön ( na jó, volt miből), és olyan jó érzés volt, hogy beérve nem voltam se fáradt, se elnyűtt, nem fájt semmim, és az aréna lelátójára , a márvány lépcsőkön simán felmentem. A fiaim meg is kérdezték, hogy tudtam fellépni J Rendben voltam! Megvártuk Attit, aki persze befutott, nem szállt fel a buszra, bár mindene fájt- nem csoda,azért illik néha futni, ha valaki maratonra készül- örültünk. Fütyültünk neki a lelátóról, éljeneztünk, nagyon jó volt!Este elmentünk császkálni és kajálni, és visszamentünk fotózkodni az arénához. Nagyon jól voltam. Megdicsértem magam, hogy ügyesen tartalékoltam a hétfői futáson, így tényleg simán ment ez a maraton. Hétfőn kihajóztunk egy szigetre, ott töltöttük a napot, a csapat másik része, akik este utaztak haza, elmentek az Akropoliszra még. Mi ezt keddre raktuk, és kedd este jöttünk haza.

Szerdán futottam, meg spinningen is voltam, csütörtökön is futottam, és motívációs előadást tartottam egy cégnél, és dedikáltam. Pénteken átmozgattam magam és szombaton Siófokon ismét maratont futottam. 1 nap-3 részletben, vagyis: 14km+21 km+7 km közte 1-1 óra pihi. Illetve nekem dedikálás, mert egyszerre volt mindkettő. És ismét nagyon jót futottam! Sőt, meglepően jót! 4:16 lett a maratonom.

Egy apróság volt, amire nem gondoltam, hogy esni fog, és a ruhám ugyan cserélhető volt, de a cipőm és a zoknim egész nap vizes volt, és este még vacsiztunk a csapattal, így estére mire hazaértünk, rendesen átfáztam. Másnap újra mentem Siófokra, dedikálni, és persze sikerült még néhány bacit összeszednem, így hétfő reggelre kidőltem….DE! ami a lényeg, hogy 12 nap alatt egy 51 km-t és 2 maratont lefutottam :) hát mit is mondhatnék: jól vagyok!!!! Jól bírom. És pont az a lényeg, hogy nem edzem túl magam! Többen kérdezték tőlem, mit csinálok, amióta nem fogadtam el a kezeléseket, és hogy edzek és hogy pihenek. Úgy gondoltam, ezt most összefoglalom nektek:

Először is sokan tudjátok, sokan nem én alapból vegán vagyok..vagyis nem eszem húst. Nem csinálok belőle nagy ügyet, nem vagyok finnyás, és tulajdonképpen én ezt sosem vertem nagy dobra. De ez van. Halat eszem néha és a tojást is megeszem. Glutén és laktóz érzékeny vagyok , ez a sok gyógyszernek köszönhető, ami ment kb.30 évig….amikor letettem a gyógyszereimet 2008-ban, akkor csináltam 2x21 nap vízkúrát (igen, nem ettem semmit, csak ittam..ne próbáld ki egyedül!)így pucoltam ki a mérgeket, indulásként. Alkoholt, cukros üdítőt, stb…nem iszom! Majd kivettem a tejterméket, és a glutént….miután többszörös hascsikarás, stb alapján ez kiderült. Majd a futásnál ugye a gyomor problémák felerősödtek, mivel a mozgástól a bélműködésem átalakult ( bokor környékén futottam az első 2 évemben :) ). Kitapasztaltam, hogy nem eszek semmit a futáskor, és akkor jó vagyok. Majd jött a mellműtét és az onkoteam…és nemet mondtam. De, elindultam egy nyers étkezésben. Vagyis, nincs semmi liszt, gluténmentes sem,  semmi szénhidrát, semmi cukor, cukorpotló, semmi cukros gyümölcs. vagyis minden szénhidrátot és cukrot megvontam magamtól.

Így salátákon élek, és eszem tojást, néha halat. Vajjal iszom a kávét, és Omega olajat és MTC olajat eszem 2-2 evőkanállal naponta. Eszem CBD olajat és rengeteg C vitamint, folyékony liposzómásat, szedek D3 vitamint napi 3x és este a magnéziumot , napközben ásványi anyagokat és nyomelemeket szedek, és Algát. Iszom Kaqun vizet és deutériummentes vizet, versenyeken nem eszem semmit, csak folyadékkal pótolom amit kell. Több energiám van, mint bármikor. Nem vagyok fáradt, nincs kajakómám, egy napi kaja mennyiségem másnak egy tízóraija….és pont így jó. Már nem fosok a futások alatt és a tartalék energiámat onnan veszi a szervezetem, ahol talál raktárat.

Megtanítottam túlélő üzemmódra kapcsolni. Mert arra csak az egészséges sejtjeink képesek. Heti 3x bringázom-spinracing, heti 1x jóga, 5x futok, sokat alszom, korán fekszem és korán kelek :) Mindig reggel futok, ha tehetem. Hát ennyi :)

És megint csak azt tudom mondani, hogy ha az életedben csak 1 maratont futnál, akkor azt Athénba fusd, a klasszikuson, ahol minden rólad szól, és minden szurkoló téged ünnepel, és átéled életed legnagyobb élményét!

ÁÁÁÁÁ, azt hiszem, megint majd visszamegyek…..:)

„Hinni annyi, mint nem tudni biztosan, hová, de mégis menni - bizalommal. Egy utazás térkép nélkül.”

Korinthosz,81 km - 2019

A "mi lett volna, ha" nem számít. Nem mehetek vissza a múltba, hogy megváltoztassam a dolgokat, viszont elindulhatok előre, és megteremthetem magamnak az az életet, amire vágyom.”Jessica Sorensen

Az ultrafutásban van egy csodálatos dolog….sosem tudhatod, hogy pontosan mi vár rád az utadon. Felkészülsz, edzel, kitartasz, megfutod a hideg napokon és a hőségben is a napi edzéseidet, bele teszel mindent, kereszt edzéseket csinálsz, oda figyelsz  mindenre és amikor elérkezik a pillanat, azon a napon mégis csak egy dologban bízhatsz: „Minden úgy fog történni, ahogyan az neked akkor a legjobb!” 2018.december 7.-én amikor a kezembe vettem a diagnózisom ( tudod, ez a rosszindulatú mellrák sztori  …itt!.  olvashatod) , szótlanul sétáltam ki az orvostól, beültem az autóba, kezembe vettem a telefonom, és leadtam a nevezésemet egy versenyre. Azonnal, ott a kocsiban, remegő kézzel….egy olyan versenyre, ami tavaly ilyenkor kicsinált, mert kicsúsztam a szintidőből…..Korinthosz-81 km. Amikor befejeztem a nevezést, ránéztem a páromra, Attilára és csak annyit mondtam,: - Na! B@ssza meg! Mehetünk!- 2015-ben voltam a részese először, és  azóta sem tudok szabadulni …valamiért vonz ez a táv, a végeláthatatlan út, a hosszú Duna töltés, a messziben feltűnő kanyar és az utána jövő újabb hosszú és kietlen töltés…Csak úgy futsz, bele a végtelenségbe, megélve közben a magasságokat és mélységeket.

 




2016-ban és 2017-ben párosban mentem Attival,

2018-ban ,vagyis tavaly először egyéniben, amit megnehezített egy kéztörés. 

Idén, a felkészülésemet keresztül  vágta a mell műtét és a felépülés.5 hónap telt el, és bevallom, nem tudtam sok hosszút futni. Inkább a sok kicsire játszottam. Napi edzéseim nem haladták meg a másfél, max.2 órát. A felépülés és a koncentráció minden pillanatot kitöltött és kitölt még ma is! Túl voltam a Tisza-tó feladásából átélt „élményen” és ez a július egy erősen strapás hónapra sikeredett. Benne volt a könyvem megjelenése, annak minden izgalmával, kihívásaival, izgalmával, a rá következő héten a versenyünk, majd a rá következő héten a gyermekem fiú és lány búcsúja ( buli és miegymás) és 26.-án a nagy nap, az esküvő,  amin mint örömanya-örömapa élhettük át először ezt a csodát, ezt a semmihez sem hasonlítható örömet, amit érzel akkor, amikor a gyermeked boldogságát élheted át, része lehetsz!  

 
Életünk legszebb pillanata volt és kívánom mindenkinek, hogy átélje ezt!   Augusztus elsején elmentem egy állapotfelmérésre, amin egyértelműen látszott, hogy még nem vagyok olyan 100%-os formában! Testileg! Mert fejben minden nap készültem. Látszott az eredményeimen, hogy van még mit dolgozni fizikailag magamon, de már csak 2 hetem volt és nagyon elfáradtam júliusban.Úgy döntöttem, hogy elfogadom a testem üzenetét, és mindent megteszek, hogy megkapja a teljesítéshez szükséges pihenést, tápanyagokat, és persze a megfelelő edzést. Már nem futottam ebben a 2 hétben 1 óránál többet, de volt , hogy egy nap 3 edzést is csináltam. pl.1 óra spinning, 1 óra futás, 1 óra jóga…Tavaly a verseny után mi hárman csajok, akik kicsúsztunk a szintidőből, megbeszéltük: Idén odab@szunk!  Ez minden nap eszembe jutott, főleg a műtétem környékén, ezért volt is  sírdogálás a diagnosztika után, mi lesz ha nem fogom bírni. De hála Istennek, ezt is gyorsan elengedtem.  A verseny hetében sokat imádkoztam esténként. Erőt kértem az utamhoz és védelmet! A verseny napján hajnal 5-kor keltem, de nem baj, gondoltam, majd alszok még egyet délután. De ez nem sikerült, viszont időben lementünk Szekszárdra, átvettem a rajtcsomagot és láttam, hogy a 878! ez jó! ez a számmisztikában : 878=23=5, vagyis a születés napom száma, ami nagyon is jó szám, és 5 hónapja műtöttek és 50+-os vagyok, vagyis ezt jelnek vettem és a kocsiba ülve többször megköszöntem , hogy ezt a számot kaptam az utamra.

Bajára átértünk kb.9:30 körül este, így gondoltuk, majd ott alszunk még egyet. Bementünk egy épületbe, ahol iskolapadok voltak, és mi ott elfeküdtünk egy órácskára, éjfélig volt még időnk. Nem tudtam aludni persze. Forgolódtam, kimászkáltam, és végül elengedtem ezt is. Nem kell az alvás. Kimentem összeszedni a cuccaimat, fotózkodtunk, beszélgettünk az ismerősökkel. Készültünk a rajtra. Kérdezték többen, mit tervezek. Nem tervezek semmit, mondtam, minden úgy lesz, ahogyan lennie kell. De egy valamit tudatosan megterveztem. Egyedül akartam lenni. Ebben nagyban szerepet játszott, hogy ettől az évtől nem lehetett bringás kísérője senkinek és így ez már adott volt, plusz úgy terveztem futni, hogy nem akarok beszélgetni, csak magamba akarok fordulni, és max. a zenéimet akarom hallani a 11 óra alatt. Ezért az indulás után hamar beálltunk egymás mögé, és úgy kezdtünk futni, hogy nem zavartuk egymást. Az első 10 km-en Atti ugyan velem futott de még vele sem beszéltem semmit. Érezte, hogy erre van szükségem.  Az éjszaka hűvös volt és iszonyat párás! Majd hogy nem olyan volt, mint egy novemberi éjszaka, ahogy néztem a fényben az utat, szállt a pára, és a testem olyan vizes volt, mint ha egy medencéből jöttem volna ki. A ruhám kb. 1 óra alatt csurom vizes volt. De semmi nem zavart, jól éreztem magam. Arra gondoltam, hogy a fordítóig, fél távig igyekeznem kell, mert oda 5 óra a szintidő és hamarabb akarok érkezni, hogy legyen időm tovább menni. Tavaly éppen becsúsztam oda. Most a sötétségben csak az utat figyeltem és a zenét meg a gondolataimat. Minden pillanatban eszembe jutott az érzés, amikor leadtam ezt a nevezést. Haladtam, figyeltem a fejlámpám fényét, és mikor egy frissítő pontra értem, és megálltam inni, akkor éreztem, hogy szédülök. Persze, mozog előttem a fény és a korom sötétben ez az egyetlen, amibe kapaszkodok, persze ,hogy elszédülök.  Nem néztem az órámra, nem foglalkoztam semmivel.  

Kb. 5 percenként elmormoltam magamban: - Isten vigyáz rám! – a zene elnyomta a szuszogásomat, és a külső hangokat is. Néha Atti megbökött, hogy akar valamit mondani, de nem tudtam felfogni, hogy mit is mondott, így ezt hamar elengedte. Ők Zolival párban futották, így a váltásnál Zoli is csak tisztes távolságból futott mellettem, vagy előttem, hátra-hátra tekintve, hogy meg vagyok-e. Meg voltam. De mennyire , hogy megvoltam! Elöntött a tudat, hogy eltelt 5 hónap a műtét óta, és hála Istennek itt lehetek, futhatok. Hálát rebegtem azért, hogy a gyermekem esküvőjén is ott lehettem, és eszembe jutott, hogy tulajdonképpen minden egyes nap csak ezekért imádkoztam. És most beteljesült. Megkönnyeztem, hogy úgy voltam itt a versenyen, hogy a térdfájásomon kívül semmi problémám nem volt. Igaz, az már 2 hónapja tart, de már megszoktam….és ez most egy cseppet sem zavart. Ahogy közeledtünk a fordítóhoz, ami egy elég nehéz szakasz, főleg lelkileg, mert futsz befelé, a végeláthatatlan részen, ahol van majd 3 kanyar, de olyan mintha sosem érnél oda, miközben tudod, hogy nemsokára visszafelé fogsz ott jönni…szóval érdekes rész ez. Atti futott mellettem, én éppen énekeltem , állítólag hangosan. Szólt is 2x, hogy felverem az alvó futókat, legyek halkabb…ezen jót nevettünk, majd újra megbökött: -Te , ez nem az a verseny, amire a nevezést „akkor” adtad le? – Mondom, de, és könnyek szöktek megint a szemembe. Igen, ezt az!Odab@aszunk! mondtam magamban, majd visszatettem a zenét és figyeltem a fényeket amik a fejlámpából szűrődtek. A fordítónál levettem a cipőm és az addig összegyűjtött apró köveket kiráztam. Már kilyukadt a zoknim.

Atti átnyomkodta a lábamat és rám parancsolt, hogy cseréljek pólót legalább, mert csurom vizes vagyok, nehogy megfázzak. Elindultam tovább a felén túl már. Nem voltam fáradt, nem volt semmi baja a gyomromnak, és tényleg jó volt, hogy pólót cseréltem, mert már fázott a derekam a vizesben. Gyerünk! Isten vigyáz rám! Kezdett világosodni, csodás volt az úszó párát látni a tájban, olyan sejtelmes volt, és olyan mennyei! Végre levehettem a fejlámpát és hamarosan megszűnt a szédülésem is. Nem gondoltam az időre, nem számolta a frissítő pontokat visszafelé mint tavaly, nem néztem meg az órám, hogy hol tartok és a frissítőknél  sem néztem a táblára, hogy mennyi van még. Csak futottam és elmélkedtem, hogy tavaly december 7.-e óta mi minden történt. Eszembe jutott, hogy az elmúlt 4 hétben, amióta a könyveim eljutnak az olvasókhoz, mennyi sok erőt kaptam a visszajelzésekből. Hogy mennyi ember izgul értem, és mennyire sokan vannak, akik erőt merítenek belőlem, és most itt, ezen az úton én is erőt meríthetek magamból, de jó! Isten vigyáz rám! Ezt a mantrát mormolva hol Koleo lágy zenéi, hol Rammstein kemény számai, hol pedig Welshly Arms – Legendary c. száma szólt a fülemben. Ez utóbbit többször meghallgattam, volt, hogy 5x is visszaléptettem a fülemben. 60-nál eszembe jutott, hogy még mindig nem volt se fosás, se hányás, se

hascsikarás….hihetetlen volt, hogy egyszer ez velem is megtörténik. Élveztem minden percet. A kihívások belül zajlottak. Érzelmi hullámvasutam minden percben tekert rajtam egyet. Így hol sírva, hol énekelve, de szépen lassan folyamatos tempóban haladtam Szekszárd felé. Tudtam, hogy időben vagyok, de nem akartam ezzel foglalkozni. Igazából csak magamra koncentráltam és amikor már „csak „ 20 km volt vissza, akkor vettem észre, hogy erősödöm, hagyom el az embereket. A hosszú traktornyomos szakasz Szekszárd előtt kicsinálta a lábam, de most ez sem zavart. Amikor elértem az utolsó előtti frissítőt, akkor mondták ott a lányok, hogy ez már biztosan meg lesz! Intettem, és mentem tovább, nem foglalkoztam vele, nem akartam, hogy ezen kattogjak. Egy-egy pillanatban halványan bepróbálkozott egy kép, látni véltem, hogy keresik a szalagomat, a cél előtt, de ezt is gyorsan elhessegettem. Mire az utolsó frissítéshez értem, már kisírtam magam, már minden hála imát elmormoltam, amit akartam, már csak arra tudtam gondolni, hogy még jön az emelkedő. 5 km-em volt még vissza és picit több mint 1 órám. Megint hallottam, ahogy kiabálják nekem: -Ez meg lesz Zsuzsi!- de én csak mentem, nem gondoltam az időre. Az emelkedőn hol futottam, hol gyalogoltam, a Live of my Live üvöltött a fülemben, és a lejtőn elkezdtem gyorsan ereszkedni. Leértem, már csak 2 km se volt, amikor a vádlim begörcsölt, lépni sem bírtam. Isten vigyáz rám! –mormoltam, majd megláttam a mentősöket, akik gyorsan bekentek jégzselével, hogy tovább tudjak menni. Ekkor megláttam Attit, elém futott, hogy bekísérjen. Mondta, hogy a lányok előttem vannak, 400-400 méterre kb. Én sírva mondtam, hogy már csak gyalogolni tudok, mert begörcsölt a vádlim és nagyon fáj. Nem baj, van idő, bíztatott. Még mindig nem fogtam fel.  Nem mertem elhinni, vagy nem akartam kiesni ebből a koncentrált állapotból, nem tudom, de a végén újra kocogni kezdtünk. Majd ráfordultam az utolsó pár száz méterre, és az asztalnál a kép, ahogy keresik a szalagomat, valósággá vált.

Már nem kellett elhessegetnem, csak megfognom, és befutnom a célba. Isten vigyázott rám! Itt is és minden nap.   ( És od@b@sztunk! 😄😄😄) Megélhettem egy ilyen ultrafutó élményt. Amiről eddig csak hallottam, most átéltem. Minden holtpont, rosszullét nélkül, csak úgy végig az úton, jól voltam. Megkaptam egy újabb csodát , nem lehet ezt szavakban kifejezni. És nagyon boldog voltam! Vagyok!  Az apám születésnapja lenne ma. Ha élne. Ma mondtam reggel a lányomnak. Azt mondta, ezt még sosem mondtam ezen a napon. Tudom, de most mondom :)

December 7.-én azt írtam, egy új versenyre neveztem, a versenyemnek ez a Korinthoszi81 km egy újabb szakasza volt, amit boldogságban élhettem meg. Köszönöm, hogy ezt átélhettem, és köszönöm, hogy Te ezt elolvastad. Ha a könyvemre is kíváncsi vagy, itt tudod megrendelni  :link

„Ha egyszer rájössz, ki vagy, megérted, hogy a sorsod rajtad múlik. De csak az jut el idáig, aki küzd. A legtöbben kerülik a küzdelmet. Úgy élik le az életüket, hogy megússzák a fájdalmat. Ha magad elé tűzöl egy célt, egyszer csak átalakulsz! Mert bujkál benned valami, amiről nem is tudtál! Egyre magasabbra törsz. Egyre többet vállalsz, hogy mélyebbre áshass!”

folyt.köv...

Az első könyvem megjelent :)

Megszületett az első könyvem, ami egy laza, átfogó sztori....nem volt könnyű szülés, és sok-sok minden befolyásolta, hogy eddig készült.

Tavaly szeptemberben tűztük ki a nagy napot, a megjelenés napját. Ez pedig a 2019.07.14. lett , a nyári SkanzenFutás dátum.
Két jelentős esemény közé esett ez a dátum, mégpedig édesanyám 70.-ik születésnapja és a legnagyobb fiam esküvője közé.
Így ezután gondolhatjátok, mekkora izgalom volt, hogy pontosan elkészüljön.
Heteken keresztül lázasan készültünk rá, két barátom segítségével. Ági és Anita mindent megtettek annak érdekében, hogy én ezt a sztorit úgy tudjam összefoglalni, hogy már ne hagyjon bennem érzelmileg traumát. Rengeteg diktafonra felvett anyag , millió átbeszélt részlet....ami így elsőre nem fért bele, de most megsúgom, a történet ki lesz bontva 4 kötetben, visszafelé az időben. Jövőre jön az első részlet...de most vissza az alap könyvhöz.
Decemberben bejött a sztoriba egy olyan szitu, amit nem gondoltunk, ugye az a bizonyos mellrák, amit én másképpen kezeltem, mint ahogyan megszokott...
Mi dolgoztunk tovább, sőt, a műtét utáni felépülésemben is a könyv volt fókuszban, hiszen többet kellett pihennem....elvileg :)
Kiszámoltuk, hogy a megjelenéstől visszafelé 6 héttel, május végére kész kell lennie a nyers anyagnak.
És be került a nyomdába, egy olyan szerető csapathoz, akik szívvel lélekkel mindent megtettek, hogy a terv sikerüljön, kész legyen júli 14.-re.
A borító tervet is egy barátom készítette, szerintem fantasztikus lett és pontosan visszaadja a sztorit, egyetlen képben. ( a megjelenés napján már meg is terveztük a következő könyv borítóját!)
10 nappal a megjelenés elött a betördelt, többször átolvasott és megszerkesztett anyagról kiderült, kimaradt egy rész! Azta, mekkora riadalom volt. De a szuper nyomdai csapat , mindent bevetve, olyan precíz hozzáállással oldotta meg ezt a feladatot, ( 7 oldalt berak, újratördel, borító méret áttervez, stb...), hogy percre pontosan a nyomdába került  az anyag!)
Ezért a SkanzenFutás hetének szerdai napján vehettem kezembe először a saját munkánk gyümölcsét, a Visszadobtak könyvet :)
Szerda este már mertem posztolni, hogy megvehető lesz a versenyen, és úgy vittem haza, hogy senki meg sem nézheti vasárnapig!
A gyermekeim nagy izgalommal próbálkoztak, -Na! csak hagy nézzük meg! Légyszi,légyszi!
Mondtam nekik, hogy nem, mert a Mamáé az első példány, amit szombaton kap meg a 70.-ik születésnapján.
Erre az okosok....kimentek, behoztak egy csomagot a sokból, kibontották, levették az első darabot, félretették, és a második, harmadik példányt elvették :) És megkértek, hogy dedikáljam nekik! Egyem meg Őket! Hát milyen ez már, hogy a saját gyerekeimnek dedikálom a saját könyvemet....áh!
És miközben csomagoltuk a Skanzen rajtcsomagokat, közben ez a nem hétköznapi pillanat csak úgy megtörtént velünk...:)
Szombaton a szülinapon anyukám megkapta az első példányt, dedikálva, és innentől kezdve mit is mondhatnék....1981.09.20.-án ennek  a pillanatnak az  előreláthatólagos esélye 0,1% volt..
  Ki gondolta volna, akkor a műtétem elő estélyén, hogy 2019.07.13.-án este , az anyukám születésnapján, egy étterembe leszünk, a családommal, a négy gyermekemmel, és oda fogok adni egy dedikált példányt az éppen megjelent könyvemből, s a legnagyobb gyermekem esküvőjének részleteit fogjuk átbeszélni....
Hát őszintén????  ÉN!

Egész életemben láttam ezt a képet, dédelgettem a szívem mélyén, naponta keltem és feküdtem vele...és sosem engedtem el egyetlen percre sem! Pedig sokszor tűnt lehetetlennek....
Az UTT 111-n fogalmaztam meg igazán, hogyan is lett mégis valóság.
Mindannyian dédelgetünk egy képet, életünk meghatározó pillanatáról. Öleljük, dédelgetjük, és próbáljuk megvalósítani....de! nagyon közel szorítjuk magunkhoz, így a teljes képből csak egy részletet látunk, akár egy puzzle kockát.
De ha hátrébb lépsz.........újra feltárul előtted a teljes  kép! Mi a titok? Hátrébb kell lépned!
És Mi az utóbbi 6 évünkben ezt a hátra lépést megtettük! ( részletek a következő kötetben)
És az UTT-n, mikor 57 km-nél rosszul lettem, pontosan kirajzolódott előttem ez a kép, a hátralépés,  és így a versenyen is meg mertem tenni ezt a hátralépést....vagyis megálltam, és nem voltam tőle kétségbe esve. Mert pontosan tudtam, hogy ez a hátralépés az ára, hogy a további lépéseket megtehessem majd! minden téren! És ezért a meglátásért mindig hálás leszek! A legnagyobb felismerés az életem során a sok-sok között!

Most, 5 nappal a megjelenés után, tele vagyok tervekkel, vágyakkal, és rengeteg biztatást, szeretetet kapok minden nap. Jönnek vissza az első olvasói reakciók:
-Letehetetlen....
-Egyszerre sírtam és nevettem....
-Megjött a postával, kinyitottam, hogy csak beleolvasok és 2 óra múlva jutott eszembe, hogy a gyerek még nem evett.....
-Egyfolytában futni akartam....
-El akarok kezdeni futni.....
-De jó, hogy itt vagy közöttünk és valós vagy.....
és sorolhatnám még... de inkább azt mondom, olvasd el, és meríts belőle erőt.
Nekem az volt a szándékom ezzel , hogy a történet legyen ismert. Nem a nevem a fontos, és ne azt vedd ki belőle, hogy Sallai Zsuzsanna története....ez a könyv egy történet, amiben az élet minden alkalommal bebizonyítja az olvasónak, hogy semmi sem az aminek látszik! És minden nehéz helyzet magával hordoz számtalan lehetőséget! Hogy merj hinni, bízni, és ne félj megélni a mélységeket!

Bízom benne, hogy Neked is adni fog a könyv valamit.....hogy mit?, ezt a sorok között fogod megtalálni!

Rendelni tudsz belőle itt:
http://pomazifutobajnokokse.hu/hu/konyv/

Személyesen pedig találkozunk a közeli futóversenyeken, ahol tudok dedikálni :)
(Sunahj6, holnap hajnalban 5-től ott leszek, Szelidi-tó futás, aug.3....stb.)

" Akarnod kell énekelni, még ha csak a raktárba hívnak is fellépni. Énekelned kell bárkinek, aki ott van, hogy téged hallgasson, beleértve saját magad is. Volt, hogy a szobanövényeimnek adtam elő beszédet, mikor senki más nem volt ott, hogy hallgasson. Írnod kell, még ha nincs is senki, aki kiadná a könyved. Érted? Mert ez az, ami neked rendeltetett! Azt teszed, amit tenned kell. Valamit építened kell, valamit alkotnod kell. (...) Senki sem fogja ezüsttálcán átnyújtani neked, mondván: "Itt a megvalósult álmod." Nem! Ez nehéz! Igen, nehéz! Igen, bonyolult! Így van. És ezért éri meg!"
Les Brown