Translate

2019. augusztus 19., hétfő

Korinthosz,81 km - 2019


A "mi lett volna, ha" nem számít. Nem mehetek vissza a múltba, hogy megváltoztassam a dolgokat, viszont elindulhatok előre, és megteremthetem magamnak az az életet, amire vágyom.”Jessica Sorensen



Az ultrafutásban van egy csodálatos dolog….sosem tudhatod, hogy pontosan mi vár rád az utadon. Felkészülsz, edzel, kitartasz, megfutod a hideg napokon és a hőségben is a napi edzéseidet, bele teszel mindent, kereszt edzéseket csinálsz, oda figyelsz  mindenre és amikor elérkezik a pillanat, azon a napon mégis csak egy dologban bízhatsz: „Minden úgy fog történni, ahogyan az neked akkor a legjobb!” 2018.december 7.-én amikor a kezembe vettem a diagnózisom ( tudod, ez a rosszindulatú mellrák sztori  …itt!.  olvashatod) , szótlanul sétáltam ki az orvostól, beültem az autóba, kezembe vettem a telefonom, és leadtam a nevezésemet egy versenyre. Azonnal, ott a kocsiban, remegő kézzel….egy olyan versenyre, ami tavaly ilyenkor kicsinált, mert kicsúsztam a szintidőből…..Korinthosz-81 km. Amikor befejeztem a nevezést, ránéztem a páromra, Attilára és csak annyit mondtam,: - Na! B@ssza meg! Mehetünk!- 2015-ben voltam a részese először, és  azóta sem tudok szabadulni …valamiért vonz ez a táv, a végeláthatatlan út, a hosszú Duna töltés, a messziben feltűnő kanyar és az utána jövő újabb hosszú és kietlen töltés…Csak úgy futsz, bele a végtelenségbe, megélve közben a magasságokat és mélységeket.
 




2016-ban és 2017-ben párosban mentem Attival,

2018-ban ,vagyis tavaly először egyéniben, amit megnehezített egy kéztörés. 

Idén, a felkészülésemet keresztül  vágta a mell műtét és a felépülés.5 hónap telt el, és bevallom, nem tudtam sok hosszút futni. Inkább a sok kicsire játszottam. Napi edzéseim nem haladták meg a másfél, max.2 órát. A felépülés és a koncentráció minden pillanatot kitöltött és kitölt még ma is! Túl voltam a Tisza-tó feladásából átélt „élményen” és ez a július egy erősen strapás hónapra sikeredett. Benne volt a könyvem megjelenése, annak minden izgalmával, kihívásaival, izgalmával, a rá következő héten a versenyünk, majd a rá következő héten a gyermekem fiú és lány búcsúja ( buli és miegymás) és 26.-án a nagy nap, az esküvő,  amin mint örömanya-örömapa élhettük át először ezt a csodát, ezt a semmihez sem hasonlítható örömet, amit érzel akkor, amikor a gyermeked boldogságát élheted át, része lehetsz!  
 
Életünk legszebb pillanata volt és kívánom mindenkinek, hogy átélje ezt!   Augusztus elsején elmentem egy állapotfelmérésre, amin egyértelműen látszott, hogy még nem vagyok olyan 100%-os formában! Testileg! Mert fejben minden nap készültem. Látszott az eredményeimen, hogy van még mit dolgozni fizikailag magamon, de már csak 2 hetem volt és nagyon elfáradtam júliusban.Úgy döntöttem, hogy elfogadom a testem üzenetét, és mindent megteszek, hogy megkapja a teljesítéshez szükséges pihenést, tápanyagokat, és persze a megfelelő edzést. Már nem futottam ebben a 2 hétben 1 óránál többet, de volt , hogy egy nap 3 edzést is csináltam. pl.1 óra spinning, 1 óra futás, 1 óra jóga…Tavaly a verseny után mi hárman csajok, akik kicsúsztunk a szintidőből, megbeszéltük: Idén odab@szunk!  Ez minden nap eszembe jutott, főleg a műtétem környékén, ezért volt is  sírdogálás a diagnosztika után, mi lesz ha nem fogom bírni. De hála Istennek, ezt is gyorsan elengedtem.  A verseny hetében sokat imádkoztam esténként. Erőt kértem az utamhoz és védelmet! A verseny napján hajnal 5-kor keltem, de nem baj, gondoltam, majd alszok még egyet délután. De ez nem sikerült, viszont időben lementünk Szekszárdra, átvettem a rajtcsomagot és láttam, hogy a 878! ez jó! ez a számmisztikában : 878=23=5, vagyis a születés napom száma, ami nagyon is jó szám, és 5 hónapja műtöttek és 50+-os vagyok, vagyis ezt jelnek vettem és a kocsiba ülve többször megköszöntem , hogy ezt a számot kaptam az utamra.
Bajára átértünk kb.9:30 körül este, így gondoltuk, majd ott alszunk még egyet. Bementünk egy épületbe, ahol iskolapadok voltak, és mi ott elfeküdtünk egy órácskára, éjfélig volt még időnk. Nem tudtam aludni persze. Forgolódtam, kimászkáltam, és végül elengedtem ezt is. Nem kell az alvás. Kimentem összeszedni a cuccaimat, fotózkodtunk, beszélgettünk az ismerősökkel. Készültünk a rajtra. Kérdezték többen, mit tervezek. Nem tervezek semmit, mondtam, minden úgy lesz, ahogyan lennie kell. De egy valamit tudatosan megterveztem. Egyedül akartam lenni. Ebben nagyban szerepet játszott, hogy ettől az évtől nem lehetett bringás kísérője senkinek és így ez már adott volt, plusz úgy terveztem futni, hogy nem akarok beszélgetni, csak magamba akarok fordulni, és max. a zenéimet akarom hallani a 11 óra alatt. Ezért az indulás után hamar beálltunk egymás mögé, és úgy kezdtünk futni, hogy nem zavartuk egymást. Az első 10 km-en Atti ugyan velem futott de még vele sem beszéltem semmit. Érezte, hogy erre van szükségem.  Az éjszaka hűvös volt és iszonyat párás! Majd hogy nem olyan volt, mint egy novemberi éjszaka, ahogy néztem a fényben az utat, szállt a pára, és a testem olyan vizes volt, mint ha egy medencéből jöttem volna ki. A ruhám kb. 1 óra alatt csurom vizes volt. De semmi nem zavart, jól éreztem magam. Arra gondoltam, hogy a fordítóig, fél távig igyekeznem kell, mert oda 5 óra a szintidő és hamarabb akarok érkezni, hogy legyen időm tovább menni. Tavaly éppen becsúsztam oda. Most a sötétségben csak az utat figyeltem és a zenét meg a gondolataimat. Minden pillanatban eszembe jutott az érzés, amikor leadtam ezt a nevezést. Haladtam, figyeltem a fejlámpám fényét, és mikor egy frissítő pontra értem, és megálltam inni, akkor éreztem, hogy szédülök. Persze, mozog előttem a fény és a korom sötétben ez az egyetlen, amibe kapaszkodok, persze ,hogy elszédülök.  Nem néztem az órámra, nem foglalkoztam semmivel.  
Kb. 5 percenként elmormoltam magamban: - Isten vigyáz rám! – a zene elnyomta a szuszogásomat, és a külső hangokat is. Néha Atti megbökött, hogy akar valamit mondani, de nem tudtam felfogni, hogy mit is mondott, így ezt hamar elengedte. Ők Zolival párban futották, így a váltásnál Zoli is csak tisztes távolságból futott mellettem, vagy előttem, hátra-hátra tekintve, hogy meg vagyok-e. Meg voltam. De mennyire , hogy megvoltam! Elöntött a tudat, hogy eltelt 5 hónap a műtét óta, és hála Istennek itt lehetek, futhatok. Hálát rebegtem azért, hogy a gyermekem esküvőjén is ott lehettem, és eszembe jutott, hogy tulajdonképpen minden egyes nap csak ezekért imádkoztam. És most beteljesült. Megkönnyeztem, hogy úgy voltam itt a versenyen, hogy a térdfájásomon kívül semmi problémám nem volt. Igaz, az már 2 hónapja tart, de már megszoktam….és ez most egy cseppet sem zavart. Ahogy közeledtünk a fordítóhoz, ami egy elég nehéz szakasz, főleg lelkileg, mert futsz befelé, a végeláthatatlan részen, ahol van majd 3 kanyar, de olyan mintha sosem érnél oda, miközben tudod, hogy nemsokára visszafelé fogsz ott jönni…szóval érdekes rész ez. Atti futott mellettem, én éppen énekeltem , állítólag hangosan. Szólt is 2x, hogy felverem az alvó futókat, legyek halkabb…ezen jót nevettünk, majd újra megbökött: -Te , ez nem az a verseny, amire a nevezést „akkor” adtad le? – Mondom, de, és könnyek szöktek megint a szemembe. Igen, ezt az!Odab@aszunk! mondtam magamban, majd visszatettem a zenét és figyeltem a fényeket amik a fejlámpából szűrődtek. A fordítónál levettem a cipőm és az addig összegyűjtött apró köveket kiráztam. Már kilyukadt a zoknim.
Atti átnyomkodta a lábamat és rám parancsolt, hogy cseréljek pólót legalább, mert csurom vizes vagyok, nehogy megfázzak. Elindultam tovább a felén túl már. Nem voltam fáradt, nem volt semmi baja a gyomromnak, és tényleg jó volt, hogy pólót cseréltem, mert már fázott a derekam a vizesben. Gyerünk! Isten vigyáz rám! Kezdett világosodni, csodás volt az úszó párát látni a tájban, olyan sejtelmes volt, és olyan mennyei! Végre levehettem a fejlámpát és hamarosan megszűnt a szédülésem is. Nem gondoltam az időre, nem számolta a frissítő pontokat visszafelé mint tavaly, nem néztem meg az órám, hogy hol tartok és a frissítőknél  sem néztem a táblára, hogy mennyi van még. Csak futottam és elmélkedtem, hogy tavaly december 7.-e óta mi minden történt. Eszembe jutott, hogy az elmúlt 4 hétben, amióta a könyveim eljutnak az olvasókhoz, mennyi sok erőt kaptam a visszajelzésekből. Hogy mennyi ember izgul értem, és mennyire sokan vannak, akik erőt merítenek belőlem, és most itt, ezen az úton én is erőt meríthetek magamból, de jó! Isten vigyáz rám! Ezt a mantrát mormolva hol Koleo lágy zenéi, hol Rammstein kemény számai, hol pedig Welshly Arms – Legendary c. száma szólt a fülemben. Ez utóbbit többször meghallgattam, volt, hogy 5x is visszaléptettem a fülemben. 60-nál eszembe jutott, hogy még mindig nem volt se fosás, se hányás, se
hascsikarás….hihetetlen volt, hogy egyszer ez velem is megtörténik. Élveztem minden percet. A kihívások belül zajlottak. Érzelmi hullámvasutam minden percben tekert rajtam egyet. Így hol sírva, hol énekelve, de szépen lassan folyamatos tempóban haladtam Szekszárd felé. Tudtam, hogy időben vagyok, de nem akartam ezzel foglalkozni. Igazából csak magamra koncentráltam és amikor már „csak „ 20 km volt vissza, akkor vettem észre, hogy erősödöm, hagyom el az embereket. A hosszú traktornyomos szakasz Szekszárd előtt kicsinálta a lábam, de most ez sem zavart. Amikor elértem az utolsó előtti frissítőt, akkor mondták ott a lányok, hogy ez már biztosan meg lesz! Intettem, és mentem tovább, nem foglalkoztam vele, nem akartam, hogy ezen kattogjak. Egy-egy pillanatban halványan bepróbálkozott egy kép, látni véltem, hogy keresik a szalagomat, a cél előtt, de ezt is gyorsan elhessegettem. Mire az utolsó frissítéshez értem, már kisírtam magam, már minden hála imát elmormoltam, amit akartam, már csak arra tudtam gondolni, hogy még jön az emelkedő. 5 km-em volt még vissza és picit több mint 1 órám. Megint hallottam, ahogy kiabálják nekem: -Ez meg lesz Zsuzsi!- de én csak mentem, nem gondoltam az időre. Az emelkedőn hol futottam, hol gyalogoltam, a Live of my Live üvöltött a fülemben, és a lejtőn elkezdtem gyorsan ereszkedni. Leértem, már csak 2 km se volt, amikor a vádlim begörcsölt, lépni sem bírtam. Isten vigyáz rám! –mormoltam, majd megláttam a mentősöket, akik gyorsan bekentek jégzselével, hogy tovább tudjak menni. Ekkor megláttam Attit, elém futott, hogy bekísérjen. Mondta, hogy a lányok előttem vannak, 400-400 méterre kb. Én sírva mondtam, hogy már csak gyalogolni tudok, mert begörcsölt a vádlim és nagyon fáj. Nem baj, van idő, bíztatott. Még mindig nem fogtam fel.  Nem mertem elhinni, vagy nem akartam kiesni ebből a koncentrált állapotból, nem tudom, de a végén újra kocogni kezdtünk. Majd ráfordultam az utolsó pár száz méterre, és az asztalnál a kép, ahogy keresik a szalagomat, valósággá vált.
Már nem kellett elhessegetnem, csak megfognom, és befutnom a célba. Isten vigyázott rám! Itt is és minden nap.   ( És od@b@sztunk! 😄😄😄) Megélhettem egy ilyen ultrafutó élményt. Amiről eddig csak hallottam, most átéltem. Minden holtpont, rosszullét nélkül, csak úgy végig az úton, jól voltam. Megkaptam egy újabb csodát , nem lehet ezt szavakban kifejezni. És nagyon boldog voltam! Vagyok!  Az apám születésnapja lenne ma. Ha élne. Ma mondtam reggel a lányomnak. Azt mondta, ezt még sosem mondtam ezen a napon. Tudom, de most mondom :)

December 7.-én azt írtam, egy új versenyre neveztem, a versenyemnek ez a Korinthoszi81 km egy újabb szakasza volt, amit boldogságban élhettem meg. Köszönöm, hogy ezt átélhettem, és köszönöm, hogy Te ezt elolvastad. Ha a könyvemre is kíváncsi vagy, itt tudod megrendelni  :link

„Ha egyszer rájössz, ki vagy, megérted, hogy a sorsod rajtad múlik. De csak az jut el idáig, aki küzd. A legtöbben kerülik a küzdelmet. Úgy élik le az életüket, hogy megússzák a fájdalmat. Ha magad elé tűzöl egy célt, egyszer csak átalakulsz! Mert bujkál benned valami, amiről nem is tudtál! Egyre magasabbra törsz. Egyre többet vállalsz, hogy mélyebbre áshass!”

folyt.köv...


2019. július 19., péntek

Az első könyvem megjelent :)

Megszületett az első könyvem, ami egy laza, átfogó sztori....nem volt könnyű szülés, és sok-sok minden befolyásolta, hogy eddig készült.

Tavaly szeptemberben tűztük ki a nagy napot, a megjelenés napját. Ez pedig a 2019.07.14. lett , a nyári SkanzenFutás dátum.
Két jelentős esemény közé esett ez a dátum, mégpedig édesanyám 70.-ik születésnapja és a legnagyobb fiam esküvője közé.
Így ezután gondolhatjátok, mekkora izgalom volt, hogy pontosan elkészüljön.
Heteken keresztül lázasan készültünk rá, két barátom segítségével. Ági és Anita mindent megtettek annak érdekében, hogy én ezt a sztorit úgy tudjam összefoglalni, hogy már ne hagyjon bennem érzelmileg traumát. Rengeteg diktafonra felvett anyag , millió átbeszélt részlet....ami így elsőre nem fért bele, de most megsúgom, a történet ki lesz bontva 4 kötetben, visszafelé az időben. Jövőre jön az első részlet...de most vissza az alap könyvhöz.
Decemberben bejött a sztoriba egy olyan szitu, amit nem gondoltunk, ugye az a bizonyos mellrák, amit én másképpen kezeltem, mint ahogyan megszokott...
Mi dolgoztunk tovább, sőt, a műtét utáni felépülésemben is a könyv volt fókuszban, hiszen többet kellett pihennem....elvileg :)
Kiszámoltuk, hogy a megjelenéstől visszafelé 6 héttel, május végére kész kell lennie a nyers anyagnak.
És be került a nyomdába, egy olyan szerető csapathoz, akik szívvel lélekkel mindent megtettek, hogy a terv sikerüljön, kész legyen júli 14.-re.
A borító tervet is egy barátom készítette, szerintem fantasztikus lett és pontosan visszaadja a sztorit, egyetlen képben. ( a megjelenés napján már meg is terveztük a következő könyv borítóját!)
10 nappal a megjelenés elött a betördelt, többször átolvasott és megszerkesztett anyagról kiderült, kimaradt egy rész! Azta, mekkora riadalom volt. De a szuper nyomdai csapat , mindent bevetve, olyan precíz hozzáállással oldotta meg ezt a feladatot, ( 7 oldalt berak, újratördel, borító méret áttervez, stb...), hogy percre pontosan a nyomdába került  az anyag!)
Ezért a SkanzenFutás hetének szerdai napján vehettem kezembe először a saját munkánk gyümölcsét, a Visszadobtak könyvet :)
Szerda este már mertem posztolni, hogy megvehető lesz a versenyen, és úgy vittem haza, hogy senki meg sem nézheti vasárnapig!
A gyermekeim nagy izgalommal próbálkoztak, -Na! csak hagy nézzük meg! Légyszi,légyszi!
Mondtam nekik, hogy nem, mert a Mamáé az első példány, amit szombaton kap meg a 70.-ik születésnapján.
Erre az okosok....kimentek, behoztak egy csomagot a sokból, kibontották, levették az első darabot, félretették, és a második, harmadik példányt elvették :) És megkértek, hogy dedikáljam nekik! Egyem meg Őket! Hát milyen ez már, hogy a saját gyerekeimnek dedikálom a saját könyvemet....áh!
És miközben csomagoltuk a Skanzen rajtcsomagokat, közben ez a nem hétköznapi pillanat csak úgy megtörtént velünk...:)
Szombaton a szülinapon anyukám megkapta az első példányt, dedikálva, és innentől kezdve mit is mondhatnék....1981.09.20.-án ennek  a pillanatnak az  előreláthatólagos esélye 0,1% volt..
  Ki gondolta volna, akkor a műtétem elő estélyén, hogy 2019.07.13.-án este , az anyukám születésnapján, egy étterembe leszünk, a családommal, a négy gyermekemmel, és oda fogok adni egy dedikált példányt az éppen megjelent könyvemből, s a legnagyobb gyermekem esküvőjének részleteit fogjuk átbeszélni....
Hát őszintén????  ÉN!
Egész életemben láttam ezt a képet, dédelgettem a szívem mélyén, naponta keltem és feküdtem vele...és sosem engedtem el egyetlen percre sem! Pedig sokszor tűnt lehetetlennek....
Az UTT 111-n fogalmaztam meg igazán, hogyan is lett mégis valóság.
Mindannyian dédelgetünk egy képet, életünk meghatározó pillanatáról. Öleljük, dédelgetjük, és próbáljuk megvalósítani....de! nagyon közel szorítjuk magunkhoz, így a teljes képből csak egy részletet látunk, akár egy puzzle kockát.
De ha hátrébb lépsz.........újra feltárul előtted a teljes  kép! Mi a titok? Hátrébb kell lépned!
És Mi az utóbbi 6 évünkben ezt a hátra lépést megtettük! ( részletek a következő kötetben)
És az UTT-n, mikor 57 km-nél rosszul lettem, pontosan kirajzolódott előttem ez a kép, a hátralépés,  és így a versenyen is meg mertem tenni ezt a hátralépést....vagyis megálltam, és nem voltam tőle kétségbe esve. Mert pontosan tudtam, hogy ez a hátralépés az ára, hogy a további lépéseket megtehessem majd! minden téren! És ezért a meglátásért mindig hálás leszek! A legnagyobb felismerés az életem során a sok-sok között!

Most, 5 nappal a megjelenés után, tele vagyok tervekkel, vágyakkal, és rengeteg biztatást, szeretetet kapok minden nap. Jönnek vissza az első olvasói reakciók:
-Letehetetlen....
-Egyszerre sírtam és nevettem....
-Megjött a postával, kinyitottam, hogy csak beleolvasok és 2 óra múlva jutott eszembe, hogy a gyerek még nem evett.....
-Egyfolytában futni akartam....
-El akarok kezdeni futni.....
-De jó, hogy itt vagy közöttünk és valós vagy.....
és sorolhatnám még... de inkább azt mondom, olvasd el, és meríts belőle erőt.
Nekem az volt a szándékom ezzel , hogy a történet legyen ismert. Nem a nevem a fontos, és ne azt vedd ki belőle, hogy Sallai Zsuzsanna története....ez a könyv egy történet, amiben az élet minden alkalommal bebizonyítja az olvasónak, hogy semmi sem az aminek látszik! És minden nehéz helyzet magával hordoz számtalan lehetőséget! Hogy merj hinni, bízni, és ne félj megélni a mélységeket!

Bízom benne, hogy Neked is adni fog a könyv valamit.....hogy mit?, ezt a sorok között fogod megtalálni!

Rendelni tudsz belőle itt:
http://pomazifutobajnokokse.hu/hu/konyv/

Személyesen pedig találkozunk a közeli futóversenyeken, ahol tudok dedikálni :)
(Sunahj6, holnap hajnalban 5-től ott leszek, Szelidi-tó futás, aug.3....stb.)

" Akarnod kell énekelni, még ha csak a raktárba hívnak is fellépni. Énekelned kell bárkinek, aki ott van, hogy téged hallgasson, beleértve saját magad is. Volt, hogy a szobanövényeimnek adtam elő beszédet, mikor senki más nem volt ott, hogy hallgasson. Írnod kell, még ha nincs is senki, aki kiadná a könyved. Érted? Mert ez az, ami neked rendeltetett! Azt teszed, amit tenned kell. Valamit építened kell, valamit alkotnod kell. (...) Senki sem fogja ezüsttálcán átnyújtani neked, mondván: "Itt a megvalósult álmod." Nem! Ez nehéz! Igen, nehéz! Igen, bonyolult! Így van. És ezért éri meg!"
Les Brown






2019. május 13., hétfő

Az Én Új, különleges versenyem állomásai 1.

"A fény harcosa ha már meghozott egy döntést, ahhoz tartja magát. Nem kételkedik benne, hogy helyesen döntött, és nem tér le a választott útról csak azért, mert nem úgy alakulnak a körülmények, ahogy elképzelte."




Fáj a nyakam, fáj a lábfejem, fáradt vagyok, kimerült....és egyúttal B O  L D O G !!!! Igen, nagyon is boldog!
Nem, nem kattantam meg és nincs struccpolitikám, egyszerűen lefutottam 105 km-t tegnap, vagyis inkább 221 km-t párban, a barátommal :) és a szerelmem és a másik barátom kíséretével , 9 héttel a műtétem után :)!!!!
Hosszú ideje nem írtam már, mert úgy éreztem, elég egy-egy poszt a  facebook oldalamon ( link )
elég egy gondolat ( link )   egy infó rólamlink  ) és most csak egy dolgom van, ami nem más: magamra figyelni és a saját belső utamon maradni.
3 héttel a műtétem után elkezdtem újra futni.Bele vetettem magam a visszaépítésbe. Hiszem, hogy ez az egész mellrák egy megoldás volt nálam, aminek kivetülése egy csomóban jelent meg a szívemnél.
Ki kellett venni s pont. Tovább kell mennem az utamon. Rengeteget erősítettem a szervezetemet, mindent megadok neki, amire szüksége van. Pl. rengeteget segít nekem egy Naturalga ( link )  termék, amit naponta szedek és erősít. Észre vettem, hogy napról-napra erősebb vagyok, energikusabb és egyszerűen jobban bírok mindent, gyorsabban regenerálódok.  Naponta kezdtem edzeni. Először a futógépen gyalogoltam fél órákat. Emelkedőre állítva, intenzíven. És újra járok spinningre, heti 2 alkalommal. A futásokat kis távval kezdtem, lassan, majd műtét után 6 héttel lefutottam a félmaratont a Vivicittán. Szóval erősödöm, és ami még feltölt, az két dolog:
1. A könyvem a finish-ben, illetve hamarosan a nyomdában! Rengeteget dolgoztunk rajta az utóbbi fél évben és döbbenet most visszahallgatni azokat a szavakat, amiket október-november-december táján mondtam diktafonra, amikor a mellrák kiderült. Nagyon izgulok, hogy meg tudjon jelenni és ehhez most éppen támogatókat is keresek, mivel a könyv magán kiadásban lesz kapható, vagyis elő kell teremtenem a rá valót. ( Ha tud nekem anyagi támogatásban, szponzorációban valaki segíteni, azonnal vegye fel velem a kapcsolatot! Hálásan megköszönöm!! )
2. Az idei versenyeink szervezése, hiszen ez éltet engem leginkább! Csodásan telt az OmszkiUltra50, Magyar Bajnokság versenyünk és most éppen a 4.PFB-SkanzenFutást szervezem, ami július 14.én lesz a szentendrei Skanzenben, és mindenkit várok szeretettel. Ha minden jól megy, itt lesz először kapható majd a könyvem.Nagyon azon vagyunk!!!
+1. És egy nagy ajándékot kaptam a műtétemnek köszönhetően. Kiírtam a Visszadobtak oldalamra, hogy megműtöttek és pont az 5.-ik futószülinapomon engednek haza. És megkértem mindenkit, hogy aki teheti, fusson nekem , a szülinapomra, bármennyit, de ha megy, akkor 5 km-t, mivel 5.-ik futószülinapom van. Egész héten, 7 napon át, 4700 ember futott nekem 5-50 km között.Volt aki a poszthoz írt, volt aki privátban, sms, email, és minden volt! Elképesztő volt ezt megélni!!! Soha nem éreztem még ilyet! Boldoggá tett, boldoggá tettél, ha éppen Te vagy az egyik, aki futottál :)
  2018.Októberben leadtuk a nevezést a páros UB-ra, Pruzsival. Ketten beszéltük meg még az előző UB-n. Sikerült is bejutnunk, ami nem kis előkészületet igényel, mivel a helyek gyorsan, percek alatt elfogynak. És meg volt a nevezés. Örültünk és terveztünk, majd jött a diagnózis..és jöttek a terv átírások, egyeztetések...de egy dolog nem változott: Tudtuk, hogy megcsináljuk.
Nem volt opció sem a feladás, sem semmi más. Nem volt "B" terv! Egy terv volt, amit megfogalmaztunk tavaly májusban, hogy idén párosban futjuk!
Egy dolgon változtattunk, a szakaszok elosztásán. A varratszedésnél mondtam a dokinak, hogy a műtét után 9 héttel fogom futni a Balatont...párban. Azt mondta, lehetetlen. Nevettem és mondtam,
-Ugyan már, az még rengeteg idő!- és tervezni kezdtünk. Mivel még erősödnöm kell,
Bérczes Edit javaslatára kisebb szakaszokra bontottuk a távot. Oké, tudom, 110 km-t lefutni így sem egyszerű, de 11 elindulással, 10-12 km-es szakaszokkal nem fárad majd ki, nem merül ki annyira a szervezetem...
Szépen feltöltöttem a tartalékokat, az algát is maxra kapcsoltam, napi 2x2-t kezdtem szedni, ami ebben az erőgyűjtésben sokat segített. Plusz  Tóth Rolandnak köszönhetően, aki a Squeezy termékek forgalmazója és a sportban azt gondolom, nem kell senkinek bemutatni, minden versenyünkön segít nektek a frissítések kikeverésével , szóval az Ő tanácsára elkezdtem a béta-alininnel feltölteni a szervezetem, így a két termék nagyon sokban hozzájárult az erősödésemhez.
Ezen kívül heti 4 edzés, rengeteg pihenés várt rám. Volt, hogy kint futottam, volt, hogy itthon a padon...egy dolog változott. Sokkal többet edzettem mentálisan. Fejben kellett ezt most összeraknom. És ebben nagy munka volt, szerintem még több is mint a napi edzésekben. Pruzsikával ha futottam, Ő mintha az anyukám lenne, folyton lelassított. Ha Velencei-tó kört mentünk, rám parancsolt, hogy 20-nál nem mehetek tovább. Ha felkészítő futást csináltunk,  akkor rám parancsolt, hogy mennyit fussak!
Tudtuk, hogy nem azon fog múlni, mennyit edzek ezekben a hetekben, hanem azon, mennyit pihenek.
Május 1.-i versenyünk előtt vasárnap éppen futópadon futottam,mezítláb ( így szoktam.) , de annyira jól esett a futás, hogy gondoltam, kicsit gyorsítok és így 5:25-ös átlaggal végül 11 km-t futottam, ami azért volt hülyeség, mert eddig csak rövideket futottam mezítláb, és a lábfejemben valami élesen megfájdult, amit másnap már rendesen éreztem, mert hogy nem tudtam rálépni. De marha büszke voltam, hogy ilyen jól ment a futás!!! Szóval ,volt 10 napom, még jobban pihenni.
Ja, amikor a rajtcsomagokért futottunk be, a verseny hetében kedden a Maratondepóba, útközben megbotlottam, de nem volt vészes, csak röhögtünk, mint mindig, hogy mekkora béna tudok lenni.Pruzsi éppen szólni akart, hogy kiáll egy kő, de már a földön voltam.
Na , így szépen beragasztva tape-el, péntek délután elindultunk a Balcsira, hogy másnap hajnali 4:50-kor nekivágjunk ketten a 221 km-es kőrnek.
Izgultam, hát persze. Ki ne izgult volna, na! Előtte napokban minden este imádkoztam, hogy legyen erőm! Nem számít az idő, de érjünk be, szintidőben. Teljesítsük. Mást nem szeretnénk. Nem másokkal akartunk versenyezni, csak a magunk körülményeivel.
A rajtszámunk: 2072- vagyis numerológiai jelentése: 11, 
"A 11-ben a békét nem a logikában, sokkal inkább a hitben találjuk meg"
Tudtam, hogy ez mennyire fontos, jó jelnek vettük ezt a számot. És persze tele voltunk hittel !
Péntek este a tésztapartira érkeztünk, nem kis csapattal, a PFB Se színeiben 9 csapat vett részt, 46 emberrel. Jó érzés volt, hogy mennyi PFB pólós ember mászkált . Rengeteg ismerőssel futottunk össze, mindenki nagyon bátorított minket, de volt akin a döbbenet látszott, mikor mondtuk, hogy Mi bizony párosban futjuk meg a Balcsit. Az idő nem volt biztató. Anyukám a verseny előtt 2 nappal azt mondta: -Nem kedvez neked az idő ( a hidegfrontokra érzékenyek a műtéti hegeim, főleg a hónaljamnál.). Megnyugtattam, hogy minden rendben lesz, ne aggódjon. Szóval jósoltak vihart, és sok esőt. Bíztunk benne, hogy megoldjuk.
Hajnalban az indulást nekem osztottuk, így jó hűvösben, kb.5 fokban indultam. Egyből emelkedővel rajtoltunk, de fura volt, hogy mivel Füredről volt most a rajt, még világosban értünk Keszthelyre, és Fonyód után ért csak a sötét. A reggeli hideget a forró napsütés követte, vagyis hamarosan trikóra vetkőztünk és szépen haladtunk.
Nem fáradtam nagyon, mert igyekeztem lassabban futni, mint szoktam, így nem ment fel a pulzusom. Egy dolog merített csak: folyamatosan ment a hasam. Nem tudom miért, de nem voltam egyedül a problémával. Többen ugrottak előttem is a bokrokba, és ez kezdett kicsit elkeseríteni. A lábam fájdogált, bár a ragasztás sokat javított a helyzeten. Pont annyira fájt, hogy ne tudjak túl gyorsan futni. Meg is állapítottam magamban, hogy ezért kaptam ezt a sérülést. Odafentről küldték, lassítás végett. Nem akartak elvenni az élménytől, de lassítani voltam kénytelen , így még óvatosabb lett a teljesítés a részemről. Pruzsi meg ment mint a gép.Mert Ő így szokta. Nem gatyázik, csak bedugja a fülébe a rockot és tapossa a kilométereket, ameddig azt nem mondod neki, hogy állj!
Szépen beosztottuk az erőnket, de összesen 11-szer guggoltam a bokrokban a nap folyamán, kb.éjfélig. Így azért fogyott az erőm, bár igyekeztem pótolni mindent és rengeteg erőt adott a sok ismerős bíztatása, amit az utunkon kaptunk.
Azért volt, amikor valaki guggolás közben szúrt ki és kiabált nekem, hogy "Hajrá Zsuzsi, mindent bele!"A frissítő pontokon is többen megöletek, mondták, hogy olvasnak, és nagyon szurkolnak nekünk. Őrület volt! Minden pillanatban kaptuk az erőt és ez hihetetlen mekkora energiát adott!  Az anyukám délután hívta Attit, éppen én futottam az 5.-ik szakaszomat, s Atti odaadta a telefont, hogy szóljak én bele. Mondtam , hogy minden rendben, jól vagyok és épen az ötödik szakaszomat futom, mire sírva fakadt. Így vissza adtam Attinak a telefont, hogy ne sírjak már futás közben....asszem izgult kicsit, egyem meg :)
 Este 10-kor kezdett esni. Mit esni, szakadni. Jött a szél is mellé, tehát kezdett 2017-es feelingje lenni a versenynek. Próbáltunk a pihenő időkben kisit átmelegedni a kocsiban. Takarókba bugyoláltuk magunkat, esetleg szundítottunk 20-20 percet is. De a legszebb az volt, mikor a szakadó esőben, szundi közben beérsz, és az alvó társadnak megkopogtatod az ablakát, és Ő, álmából felkel, és megy futni, kérdés nélkül. Hát ilyen egy páros...itt nincs kecmec, óránként sorra kerülsz.
Hideg volt, szakadt az eső, és ahogy haladtunk, a felhő is velünk jött Füred felé. Mintha oda cövekelt volna fölénk. Igyekeztünk ruhát cserélni, cipőt, ami szétázott. Szerintem én még soha nem öltöztem át UB-n a futások között, hát most ezt is megéltük. Pruzsi vett eldobható esőkabátokat, azt húztuk magunkra, de hát azért áztunk. Főleg a bringásaink. És hát a fázástól még jobban fáradtunk. Az időnket a 32 órához lőttük be, este még tartottuk a 2 óra előnyt. A legnehezebb a 7-8-9-ik szakasz volt. Sőt, a 10.-ik is még esőben telt, de már világosban legalább. Induláskor mindig volt rajtam plusz pulcsi, amit 2 km után vettem le, mikor átmelegedtem már. A lábam miatt a kezdések 500 méter intenzív gyaloglással indultak, majd elkezdtem futni. Van, amikor már azt gondolod, hogy egyet sem tudsz lépni, és akkor jön egy szakasz, ahol egy kígyó! van az úton...na, olyan nagy ugrást még nem láttál, mint amit én ott előadtam. Nem ugrás volt az, hanem repülés! Pruzsi látott már ilyet egyszer, de ott, olyan fáradtan, simán átrepültem egy másik útra ijedtemben, nehogy megtámadjon. Nagy röhögés körülöttem, Atti mondja: Nincs is feje, nem tud bántani, de én csak szaladtam, amíg csak bírtam!
Hát eljutottunk végre az utolsó szakaszhoz, amit én futottam és Pruzsi várt a cél előtt, hogy együtt fussunk be a célegyenesben. Hát mit mondjak....hát sírtunk na! Megfogtuk egymás kezét, mint a gyerekek és kocogtunk befelé, közben meg sírtunk,és mondtuk, hogy "Megcsináltuk baszod!" Akkor is megcsináltuk! Tapsoltak nekünk, gratuláltak nekünk. Csodálatos pillanat volt. Ez a verseny nem a 
felkészülésről szólt elsősorban, hiszen az elmúlt másfél évben rengeteg munkánk volt. Ez a verseny a HIT-ről szólt. Hinni abban, hogy erő felett vannak azok a csodák! Tudod, amiről mindig beszélek.
Nincs olyan helyzet, amiből a szíved ne vinne tovább, és ebben kell mindig, mondom, MINDIG biztosnak lenned!
Szóval ezért mondom én, hogy most egy kicsit fáradt vagyok. És BOLDOG! Ma inkább nem mentem spinningre, szerintem pihenek még egy kicsit. :))))
Egyet mondhatok: Elképesztően hálás vagyok ezekért a pillanatokért. És hálás vagyok minden csapattagunknak, mert minden erejükkel értünk szorítottak, miközben futották a szakaszaikat, és bármelyik ponton futottunk össze, ölelgettek s biztattak,és csodálatos volt, hogy így vég mentünk. És büszke vagyok minden csapatunk teljesítményére, sokan életükben először voltak ilyen versenyen, és mindenki oda tette magát, egytől egyig!
Csodás csapat vagytok!!!!

És akkor a száraz számok:                              
221 km- 30:07:33 h
Én részem: 104,75 km- 14:41:09
Elégetett kalóriám: 6456 kcal
szint: 590 m emelkedés, 367 m süllyedés



"Indulj el, és ne állj meg! Ha az első lépések kicsik és esetlenek, akkor se add fel, menj tovább és nyújtsd meg őket, amennyire csak lehet, mindaddig, amíg az apró lépéseket fel nem váltják a hosszú, magabiztos, határozott léptek! Légy önmagad jószívű és támogató mentora! Ha esetleg elakadsz, hagyj időt magadnak, rendezd a soraidat, de mindenképp folytasd az utat! Képzeld azt, hogy egy jóbarát, vagy egy szeretett személy felkészítésében veszel részt, és bánj úgy magaddal, ahogy vele bánnál, ha a helyedben lenne! A legjobb edzők türelmesek, megértők, képesek megbocsátani és inspirálják a tanítványaikat. Legyél saját magad edzője, lelkesítsd, és ünnepeld magad a partvonalról!"