2017. november 16., csütörtök

Athén,a klasszikus maraton.És minden más....


"Az a személy, aki elkezdi a versenyt, nem ugyanaz, mint aki befejezi a versenyt "


  Az ember életében több meghatározó pillanat  adódik....ide sorolható történések , érzések, pillanatok sokasága, ami felsorolható, de vannak olyan meghatározó események is, amiknek a milyenségét csak később tudatosítjuk.
És vannak olyan meghatározó pillanatok, amiket előre tudatosítunk és lelkileg felkészülünk rá!
Ez a maraton, az utóbbi kategóriába sorolható lehetne....hiszen amikor először elterveztük, hogy külföldi maratonon indulunk, éreztük, hogy többről fog szólni, mint egy futóverseny vagy városlátogatás.
 Az életemben egy verseny indulása is felér egy csodával...egy maratoni indulás ennek többszöröse.
Futóéletem röpke 3 és fél év... és az 5. maratonra indulhattam el, a híres helyszínen, az eredetin, a klasszikuson, a semmihez sem hasonlíthatón ☺
Az izgalmak áprilisban kezdődtek a nevezés leadásával és az utazás megszervezésével, amiben óriási segítséget kaptunk Sacitól, aki az egész utazást kézben tartotta az első pillanattól az utolsóig.
Biztonságba érezhettük magunkat és rengeteget adott, hogy ott volt velünk  édesanyjával .
Így, a maximális segítséggel a hátunk mögött nem kellett semmi másra figyelnünk, mint magunkra, az élményekre, és arra, hogy élvezzük a pillanatokat.
Heten indultunk útnak. Ketten szülinapi ajándéknak kaptuk. Zoli az 50. Én a 49.év megünneplésére kaptam :)
Viszont , ahogy közeledett az utazás, egyre erősödött az érzés, hogy belül, a lelkemben, sokkal többet kapok, mint képzelem.
Szóval ez a 7 ember útra kelt pénteken, tele izgalommal, ki-ki a maga csodáit keresve.
Én rettegek a repüléstől és nagyon kibírhatatlan tudok lenni az utazás előtti napokban...simán be vagyok tojva de skorpió révén úgy teszek, mintha ez a félelem nem létezne....
Tulajdonképpen ahhoz képest, hogy mennyire voltam parában, egészen jól vettem a repülés akadályait..kivéve a légörvényben átélt zuhanást a vége felé. Na ott azért volt sikoltozás. De megérkeztünk, és lelépve a görög földre, éreztem, hogy korábbi életeim egyik helyszínére érkeztem. Az érzések ismerősek voltak , olyan "megérkeztem" állapotba kerültem.
Megbeszéltük, hogy mindenki lepakol a szállásán és elmegyünk a rajtcsomagokért. Gyönyörű idő volt, 20 fok feletti hőmérséklet és elvarázsolt minden. 3 másodperc alatt tettem le mindent amit otthonról hoztam, az összes tenni, intézni való gondolatokat , és adtam át magam az élményeknek.
Az expo forgataga, a rengeteg futó látványa, a hangulat, ami előkészítette a verseny különlegességét, teljesen elvarázsolt.  Én! Én! Én! ITT vagyok!! Ez VELEM történik!!! A szívbeteg, többszörös újraélesztett múltú Én, itt sétálok a tömegben, hátamon a rajtcsomagommal...mint bárki más...fotózkodom, kóstolok, nézelődök..kívülről senki nem mondaná meg :) úgy teszünk mintha minden a legtermészetesebb lenne...és közben, odabent , nem győzöm elégszer megköszönni, hogy ilyen csodát kaptam!
Ott pózolok a fotókon, szelfizek, mosolygunk, és magamban azt mondogatom: "Ez b....meg, ez bizony Veled történik!!!"
Felfedezzük  a várost, megkóstoljuk az út széli kifőzdék kínálatát és hangolódunk a versenyre.
Szombaton még van időnk megnézni a várost, eljutunk a nevezetességekhez. A márvány lépcsőkön lépünk, az Akropolisz oszlopainál állunk, a város teljes egészében a lábaink alatt terül szét......csodálatos látvány.....ismerős is egyben...
Miközben felfedezzük a várost, Marathonban egy különleges ceremónia veszi kezdetét. Meggyújtják a lángot és kezdetét veszi az ünnepség. Itt az emberek készülnek az eseményre, a várost, a teljes útszakaszt lezárják a maraton napján.
Este igyekszünk korán feküdni, mert reggel 4-kor ébreszt a telefonom.
5:45-re már a kijelölt buszmegállóban kell lennünk, mert tömegével szállítanak minket a verseny rajtjához, a Marathoni stadionhoz.
A sorban állásban nincs tülekedés.Mindenki türelmesen várja, hogy feljusson a buszra. A sportolókon látszik, hogy még nincsenek teljesen ébren, van aki szundikál még egyet az úton. Mi fotózkodunk, beszélgetünk és figyeljük az útvonalat.
A várost lassan elhagyjuk, még sötét van, de néhol már láthatóvá válik az út szélén egy leszalagozott rész, egy kilométer jelző tábla, alatta a Marathon felirattal.
Ahogy megérkezünk és leszállunk a buszról, szembesülünk a hűvössel, és automatikusan vesszük el a felkínált  zsákot, amit magunkra húzunk, hogy ne fázzunk a verseny kezdetéig.
Toiba rohanás 1x,2x,3x, és máris a rajtzónába helyezkedünk. Pacsizunk a ránk köszönő magyarokkal, hiába na! feltűnő pólónk van, gyönyörű lett szerintem, messziről látszik, hogy magyar a csapat.
Össze-vissza van a rajtszámunk, a rajtzónák nem egyeznek, így megbeszéljük, hogy Sacihoz állunk be mindannyian, a 8-as zónába.
Fél órával a rajt előtt igen is megiszom a bekevert italomat, ami szénhidrát, és egyéb ásványok, ami kell , hogy erőt adjon majd. Egy másik ilyen bekevertet viszünk magunkkal a kezünkben, amit az első 10 km-en kell meginni.Muszáj betartanom, mert sok múlik a frissítésen egy maratonon!
12 zóna indul, majd 35 percen keresztül Egy-egy zóna rajtja között hagynak 2 percet. Zónánként 2000-2500 ember áll, elképesztő az indulók száma.
9:24-kor indítanak minket, óriási a hangulat, de mindenkin látszik, hogy óvatosan kezd neki a távnak.Hiába, ez a maraton az egyik legnehezebb maraton, 32 km-ig emelkedik a pálya, nem lehet ész nélkül neki indulni. Mi megbeszéltük Attival, hogy óvatosak leszünk és tartottuk is magunkat ehhez. Atti egyébként sem edz annyit, és a Spar óta nem futott, csak egyszer :) Az első 10 km így is nagyon gyorsan elrepül. Emberek szurkolnak az út szélén, az útvonal teljes egészében le van zárva, sehol nem járnak az autók, gyalogosok....pedig 2x2 sávosak azok az utak! Néhol olajágakat osztogatnak, fehér szalaggal átkötve, és nagyon érdekes, hogy mindig bele néznek a szemedbe! Úgy látom, ez egy ünnep a görögöknek, nem pedig nyűg, hogy megint lezárták a futók miatt a várost.
2,5 km-enként van frissítés, minden második helyen van müzli, iso, fél literes üveges víz!, banán, zselé, ls mindig új, tiszta szivacs! meleg van, 24 fokot látok a hőmérőn. Minden rendben, élvezzük, nem vészes még az emelkedő. Beérünk 10 km körül egy településre, ami már messziről hívogat, hiszen az utcai hangszórókból bömböl a görög zene. Az emberek éljeneznek, Bravo,Barvo! kiabálják, táncolnak és pacsiznak, egyszerűen úgy érzem magam, mintha repülnék. Futok, de mégis ,olyan euforikus az élmény, mintha szárnyra kelnénk. Ránézek Attira, és látom, hogy sír! Nagyon nagy dolog ez, hogy itt vagyunk, együtt futunk, átélhetjük.....és én is elérzékenyülök :) Mámorító pillanat ez. Hamarosan tovább futunk, frissítünk 5 km-enként és 15 km-től kezdem észre venni, hogy feltűnnek az útszélén mentősök, piros mellényesek, akik fájdalom csillapító és hűsítő spraykkel fújnak a futók lábára, vagy krémet kennek, ha valaki megáll. Egy pár futó már feladja, hiába, emelkedik ez, nem is kicsit....18-nál megeszem a paradicsomos zselémet, ami sokat segít. És ami a legjobb, hogy paradicsomos, és nem édes! 25-nél már érezzük rendesen az emelkedőket, a mentős dokik 1 km-enként ott vannak az utak szélén és kezelik a futók lábait!....Saci mondogatja, hogy ez nem is emelkedő,
hanem lejtő...csapjuk be ezzel az agyunkat! de már nem megy a becsapás, érezni, hogy kezd kivenni mindenkiből. Egyre több futót szednek össze az út szélén, van olyan, aki sokkos állapotban hadonászik a mentősöknek, láthatóan nem tud magáról, én még sosem láttam ilyet!
30 km-nél a kóla életmentő. Pont ott van és pont akkor, amikor kell! Óriási! Nekem igazából semmi bajom, nagyon élvezem, kivéve azt, hogy a cipőm már a végét járja és kezd nagyon fájni a lábam benne. Saci ott van mellettünk és Zoli is a közelünkben a lányaival. A 32-ik kilométert úgy várjuk, mint a messiást...innen már lejteni fog! Atti kezd savasodni, fárad, lassul és többször belesétál. Mi futunk, lassítva, hogy ne hagyjuk Őt el, együtt maradjuk. Egyszer kétszer nekem is jól esik egy kis gyaloglás az emelkedők miatt. Már Athénban vagyunk....egyre nagyobb a tömeg az utak szélén. Mindenhol szól a görög zene, mindenhol Bravoznak az emberek.  Kezdenek a felfújt kapuk is sűrűsödni.  Már kilométerenként vannak ezzel is jelezve, hogy közeledik a cél. Jól esik végre lefelé futni, ereszkedni rá a városra!  Belefutunk egy aluljáróba, ami egy újabb kisebb emelkedést hoz magával, ez már nagyon nem jó, de futunk, vagy legalább is annak látszó mozgást  végzünk!
Az utolsó 4 km-en Sacinak mondom, hogy menjen, hagyjon nyugodtan minket, mert jobb így nekünk! Többször megfordul a fejemben, hogy leveszem a cipőm és mezítláb teszem meg a maradék távot, de azért próbálok még kitartani, bár nagyon fáj a lábam. Viszont már 500 méterenként jönnek a felfújt kapuk...már mindenki kiabál, szurkol.....már semmi másra nem gondolunk, mint hogy mennyi van még.....most már én is hangosan mondom Attinak, hogy még 3 km, még 2,5 km...még 2 km....az emberek tapsolnak, hallani  az aréna moraját.  Atya ég! Mindjárt bent vagyunk! Mindjárt beérünk és mindjárt elmondhatjuk, hogy teljesítettük az igazit, a klasszikus, ott ahol eredetileg futott a katona, igen Athénban! 1 km még, megfogjuk egymás kezét, ahogy mindig a cél előtt és így futunk még azon az utolsó kilométeren. Potyognak a könnyeim, nem tudom szavakkal megfogalmazni az érzést, ahogyan ráfordulunk az arénába bevezető utolsó 200 méterre. Tapsolnak, szól a zene, és Mi futunk itt!
Befordulunk az arénába és bemondják, hogy Hungary..minket mondanak, és rajtunk kívül még sok-sok ország futóit is, ...nem tudom felfogni! felemelő, mámorító és egyben lenyűgöző ez az élmény! Soha nem gondoltam volna, hogy így fogunk megérkezni. Egy ilyen stadionba, ennyi ember közé, átlépve a célkapunk megcsókoljuk egymást és kézen fogva sétálunk tovább, hogy megkaphassuk az érmet, mely jelképezi a teljesítményt. Fotózkodunk csapatosan, egyenként, és csak állunk és csodáljuk ezt a nagyszerűséget, ami a maratont körül lengi. Más emberként jöttünk meg. Mást kaptunk, mint gondoltunk. Többet, mélyebbet. Mintha egy másik dimenzióba érkeztem volna! Leülök a földre és leveszem végre a cipőmet, a zoknimat..és csak úgy egyszerűen ülök, és próbáltam felfogni, mi is történt!
Kaptunk melegítő fóliát, ettünk ,ittunk, győztünk!!!!!
Mezítláb megyek haza, mondtam- nem tudtam vissza venni a cipőmet. Alig vártam, hogy hazaérjünk, együnk és mosakodhassak. Vettünk hazafelé minden finomságot a törzshelyünkön, ami egy út széli kifőzde, gyros-os, de olyan adagokat adnak és vegánt is, amit alig bírsz megenni. Az úton hazafelé mást sem látni, mint magukat vonszoló futókat, akinek érem lóg a nyakukban, totyognak, és közben vigyorognak, min akiknek elmentek otthonról. Hát ilyen ez a futás...mind ilyen és ez mégis más. Megfogadom, hogy visszatérek ide. Újra át akarom élni, újra érezni akarom ezt a mámoros élményt!
Remélem, átélheted ezt Te is! Remélem megtapasztalod egyszer ezt a csodát. Remélem, elmész Athénba! Maratont futni! Sírva futni! És önfeledten vigyorogni! Kívánom neked, hogy éld át!!!



Néhány adat és fotó :

-42,195 km ami 32 km-ig emelkedik. Marathontól Athénig.
-25000 egyéni maratonista indult, 18000 ért célba
-2,5 km-enként volt frissítés, maximálisan profin!
-A nevezést áprilisban adtuk le, akkor írták ki a pontos dátumot.
-A repülőjegyet májusban megvettük és a szállást is lefoglaltuk azonnal.
-Oda felé a Görög Aegean légitársasággal mentünk és nagyon jó volt Velük az utazás , még enni-inni valót kis kaptunk menet közben.
-Vissza felé a Ryanair hozott minket, volt némi fennakadás.....
-Szállást egy magán apartman-ban találtunk, a lakás kényelmes volt és felszerelt! Közel volt az -Akropolisz-hoz és metróval könnyen elérhető volt.
-Athénban metróval közlekedtünk minden hova , a metró a repülőtértől ment. Érdemes 3 napos bérletet venni, ami 22 euro, és mindenre érvényes Athénon belül.
-A nevezés 45 euro volt, amiben érem és póló volt.
az útvonal rajz
-A póló eredeti Adidas, ami nagyon jó minőségű!
-Az expon a rajtszám átvételnél mindent lehetett kóstolni, lehetett kedvező áron vásárolni sport felszerelést, cipőt , ruhát, stb....
Mi nagyon minimális pénzzel voltunk, de legközelebb biztosan viszünk, mert jó áron volt minden :)
A szint rajz
-A nevezetességek belépősek, de nagyon megéri!!!!


Erre a szint emelkedésre semmiképpen ne menj készületlenül!


"Fuss Velem az álmaidért!"












2017. november 1., szerda

A korona ékköve :)

" Egy futó életében egy saját futóverseny szervezése azt gondolom, a futás megkoronázása. Egy ultrafutó verseny szervezése pedig a korona ékköve !"


   Ultra versenyen indulni, maga a csoda. Legyőzni a fejben lévő határokat, átlépni mélypontokon, megélni a "feltámadást" ( jó, tudom, nekem könnyű....) és újra erőre kapni......katartikus élmény, semmihez sem hasonlítható mágikus utazás :)
Bár én még nagyon az elején vagyok ennek az utazásnak, újra és újra rácsodálkozom mindenre, amit ép ésszel fel sem fog az ember, hogy Mi magunk mi mindenre vagyunk képesek és mennyire nem vagyunk tisztában a határainkkal.
Egy maraton feletti táv már eleve egy misztikum, hát még az, amikor nem is tudjuk mi vár ránk....pl.Imink, aki akkor futotta élete első 24 órás versenyét szeptemberben, amikor én a 6 órást futottam ( meg másnap a félmaraton ), szóval Imi is a verseny előtt azt mondta :
- Egy bizonyos szintig tudom, mi lesz, de azon túl már nem tudom mi vár rám!
És így megyünk neki a versenyeknek...70 %-ra edzünk, de már 100 fölötti távra nem tudsz a távolsággal készülni. Nem futhatsz naponta 70 km-t, ez már másról szól. Belül kell felkészülni leginkább. És ezt nem tudod kispórolni. Olyan ez, mint az életben a nem várt helyzetek....kihívások....akkor kell agyban rendbe lenni, amikor történik, nem tudsz rá edzeni!
   És ilyen a szervezés is! Mondom én, mint aki 100 éve csinálja.....de valahogyan ott belül ezt érzem :)
Istennek hála, Október 23.-án megrendezhettük az első Ultra versenyünket, egy 6 órás versenyt, az imádott helyszínen, ami nem más, mint a szentendrei Skanzen.
Augusztusban kezdtem a szervezést, hosszú előkészületek után, ezért nem számítottunk túl sok jelentkezőre.
Elsőre a cél az volt, hogy ismerjék meg a versenyt, hogy jövőre már lehessen velünk tervezni, bekerüljön a köztudatba ez a dátum ( ünnepnap, munkaszüneti nap) és lehessen rá készülni egész évben. Októberben nincs meleg, ami jó a hosszú futásnak.
Lehetett csapatban is teljesíteni, így teret adva azoknak, akik kipróbálnák magukat 2-3-4 óra futásban, vagy egy óránkénti váltásban....
A pálya kijelölésénél a cél az volt, hogy kihívás legyen :) Sikerült is!
A Budapesti maraton utáni hévégére esett a verseny. Egyszerre volt felkészülés nekem a maratonra és a saját versenyre. Így természetesen a fókuszt a versenyszervezésre tettem.
A maratont elrontottam, de hát ilyen is kell...egyszerűen nem tartottam be, amit megbeszéltünk. A saját versenyünkön volt a fejem . Nem volt vészes, de okultam belőle. Tudod az az igazi klasszikus hiba, egyszerűen elfutottam az elejét. Megbeszéltük, hogy lassan megyünk, tartalékolunk mert már túl sok volt a hosszú az utóbbi 2 hónapban, de hát valahogy elkavarodott a csapat, mindenki el volt foglalva azzal, hogy még gyorsan a toi-toiba bejusson a rajt előtt, így elvesztettük egymást és az első pár kilométeren próbáltuk felkutatni, ki-hol van?
Saci szinte az első kilométeren utolért, mondtam is neki, hogy menjen mert én most lassan akarok futni, de Ő azt mondta, mellettem marad, nem siet. Pruzsit elhagytam, Atti meg 30 km-re vállalkozott, így Ő később rajtolt a 12,195 km-nél.
Hát az első 20 km-en nem Saci lassult, hanem én gyorsultam hozzá, amit már igen csak kezdtem érezni....mondogattam is, hogy baj lesz ebből....de annyira jól esett. Rita is ott termett mellettünk , így hármasban futottunk egy jó darabig.A meleg az a rakparton felerősödött, egyébként is szokatlanul erős volt, így kezdett mindenki megborulni. 26 km-nél azt mondtam, kell egy kis zene, de 30-nál már idegesített. Atti is elrajtolt, de nem sikerült még addig találkoznunk, próbáltuk utolérni. A meleg miatt 30 után a szokásos gyomor gondok is előjöttek, ami 3szori toi-t kényszerített ki belőlem ( szinte kilométerenként rohantam). Mondtam a lányoknak, hogy menjenek, de Saci kitartóan várt rám! Ez nagyon jól esett, mert kezdtem elkeseredni. A meleg sem esett jól, nyűgös is voltam, semmi sem volt jó....kezdett úgy kinézni a helyzet, hogy NA!
Imi 3 éve feladott egy maratont a 32 km-nél, és idén mondtam neki, hogy meg ne merje ezt tenni! Ezért bennem is folyamatosan ez duruzsolt, hogy meg ne merjem tenni! Saci próbálta elvonni a figyelmemet, sokat beszélt hozzám, de szép lassan eljutottam oda, hogy bele-bele kellett sétálnom.
33 km-nél Atti hívott.Mondtam, hogy nem vagyok jól, kicsinál a meleg. Persze megijedt és mondta, hogy bevár, kb.35-nél van...végül az Eötvös tér-József Attila u.saroknál utolértük. Sírva fakadtam. Nem voltam jól. Rohadt meleg volt. Együtt fordultunk rá a Bajcsyra, innen már kézen fogva futottunk.Pruzsi  rám csörgött amikor 37-nél voltunk, hogy Ő is szarul van, vonszolja magát a melegtől, totál kész van. A cél az volt, hogy beérjünk.....Beértünk! És rajtunk kívül elég sok embert megtépázott ez a meleg.
Nem baj, a lényeg, hogy NEM ADTUK FEL!
Nekem a fejem csak a versenyünk körül volt, minden percben. Nagyon izgultam, hogy minden jó legyen. Akkor még úgy nézett ki, hogy az idő is jó lesz. Persze, ahogy közeledett a dátum, úgy lett egyre zordabb a kilátás.
Először csak elszórtan esőt mutatott, majd már egész napos esőt.
Gondoltam is, hogy nem kellett volna a verseny kiírásban az ELSŐ megnevezést beírni...ugye így: 1.PFB- SkanzenUltra......2016-ban, az 1.PFB-SkanzenFutás is egy zuhogó esős napon volt....jöttek is a kommentek, hogy a történelem ismétli önmagát, stb.
Szóval vasárnap még gyönyörű idő volt. Gondoltam, hátha mégsem jön be amit jósolnak.....kitűztük a pályát, kiszalagoztuk, bójáztuk, felépítettük a sátrakat, és minden a rajt-cél körül.Egész nap rendeztük a verseny helyszínét. Este kezdett esni, meg a szél is felerősödött. Reggelre ömlött az eső. Hajnalban mentünk ki. Mindent teljesen át kellett alakítani, mert a szél is erősödött. A rajtszám átvételt is fedett helyre kellett rakni, és mindent, hogy ne ázzanak el.
Hideg is lett és ennek ellenére szinte mindenki eljött, csak páran nem. Ez óriási dolog volt. Igyekeztünk mindent megtenni az időjárás ellenére, sőt, nagy segítség volt, hogy a Skanzen munkatársai folyamatosan melegítettek nekünk vizet, hogy forró teát tudjunk adni mindenkinek. Volt ott összefogás rendesen. Minden segítő elképesztő sokat tett, szétázva, fázva is mosolyogtak, segítették a futókat. A futók meg úgy rótták a köröket, mintha semmi nem lenne. Senkit nem érdekelt a sár, az eső....futottak és jól érezték magukat. A váltók az öltözőkben melegedtek. A női öltözőben elképesztő hangulat alakult ki, mivel a két masszőrt oda sikerült beraknunk az eső elől, hogy tudjanak masszírozni.
Kentük megállás nélkül a zsíros kenyereket, osztottuk a meleg teát és bíztattuk a pályán lévőket.
Hihetetlen élmény volt így látni a versenyt. Izgulni mindenkiért és várni, hogy leteljen a 6 óra és megláthassuk az örömet a szemükben :)
Nem tudom elmondani, nem tudom szavakba önteni azt a pillanatot, amikor Kozma Andris az utolsó 1 percben elindította azt a zenét, amivel nyitotta a versenyt. Olyan megható volt, hogy Mi, Anyuci és Én , ott álltunk, sírva a célkapunál, és vártuk, hogy megszólaljon a dudaszó, ami lezárja a versenyt.
Csodálatos volt, Meghitt és felemelő. Semmihez sem hasonlítható. Egyszerűen elvarázsolódtam.
Lemértük a maradék métereket, ebben nagy segítség volt, hogy Emese, aki rengeteget segít nekünk minden szervezésben, aki az egyesületi életünk részévé vált a Skanzen vezetőségéből, odajött a kis elektromos autóval és végi vitt minket, hogy felírhassuk a futók utolsó métereit, és hozzá adhassuk a végleges távjukhoz.Ezzel a segítséggel gyorsabbá tettük a mérést, hogy minél kevesebbet fázzanak a pályán.
Eredményt hirdettünk, ettünk-ittunk.........a hideg ellenére a szívem megtelt egy újabb adag forrósággal, amit elraktároztam, hogy bármikor elő vehessem.  Megint megtettünk egy lépést, egy újabb mérföldkövet.


Talán megint sikerült élményt adnunk, boldog perceket. Talán megint elértük, hogy pár ember átlépje a maga határát, megélje a maga csodáját. Versenyezni, átlépni a határaimat, óriási csoda, minden egyes nap.
De hát versenyt szervezni,.....mi ez, ha nem a "Korona ékköve"! Alig várom, hogy újra megtörténjen velünk.
Remélem találkozunk Veled !!!!



  " Igen! A csodák minden nap ott vannak az életedben. A feladat egyszerű, lásd meg őket és ne hagyd elillanni ! Nem tudhatod, lesz-e holnap!"

 U.i.: másnap reggel mintha mi sem történt volna, verőfényes napsütésre ébredtünk :)))) hahahaha