2016. október 16., vasárnap

Ilyen egy BOLDOG MARATON :)

„Ha vannak megvalósítatlan álmaid, akkor vizsgáld meg kifogásaidat! Általában nem vagyunk túl őszinték magunkhoz. Azt mondjuk, hogy valamit lehetetlen megtenni, amikor az igazság az, hogy csak nagyon kényelmetlen lenne.“ 


Egész évben ezt a napot vártam! 2016.10.09.
A 31.Spar Budapest Maraton, amit évek óta vágyom, amit szívből akartam és aminek felkészülésére szántam a teljes idei felkészülésemet.
A hosszútávú céljaim között ugyan "csak" egy állomás, de ez egy meghatározó állomás. Az utunk során, amit bejárunk, vannak olyan állomások, amin csak átsuhanunk és vannak azok, amik nagyon is meghatározzák az utunk minőségét. És ez a maraton egy ilyen állomás volt.
Amikor év elején leadtam heves szívdobogással a nevezésemet, még azt jelöltem be, hogy " első maratonom", de menet közben ez is változott, ahogyan sok minden ebben az évben.
Eltervezzük az utat, de nem számolunk a kanyarokkal, útlezárásokkal és terelésekkel. Ettől lesz izgalmas az utunk :)

Érkezés a helyszínre
Szerintem a verseny hetében a "kibírhatatlan"
jelző lehetett rám a legtalálóbb, de az az igazság, hogy úgy izgultam, mint életem első versenye előtt. Nem is értem, miért, de a szívemben ez a verseny nagyon fontos szerepet töltött be! Izgultam azon, hogy beérek-e szintidőn belül, hogy lesz-e hascsikarás, és egyáltalán....Egész szeptembertől minden este azon imádkoztam, hogy az idő azon a napon számomra a legmegfelelőbb legyen. Kértem, hogy 13 fok legyen és napsütés :) Ahogy közeledett a dátum, mindig figyeltem az időjárást, és közben nyugtattam magam, hogy "Hé, megbeszélted a Teremtővel, hogy a számodra ideális idő legyen, akkor mit ellenőrizgetsz! Bízz!!!"

Gergő első fotója :)
A verseny hetében abba is hagytam az időkép vizsgálását és elengedtem. Csak HITTEM, hogy minden úgy lesz, ahogy nekem a legjobb :)
Péntekre időzítettünk egy Craniosacrális terápiát, aminek a célja az volt, hogy az izmokat egy kicsit felturbózzuk és a szervezetemet feltöltsük plusz energiával. Nem ez az első ilyen kezelésem, és nagyon szerettük volna megnézni, megtapasztalni, hogy verseny előtt milyen pluszt ad egy ilyen kezelés. Gábor barátom ennek a kezelésnek egy nagyszerű specialistája. Pénteken reggel Attit is elvittem magammal, mert bevállalta a bringás kísérő szerepet a Maratonon,ami nekem nagyon sokat jelentett,  de hetek óta nagyon fájt a válla, alig bírt aludni is.
Rajt elött
7 km-nél
Minden rendben ment a kezelésen, de valamiért Gábor többször azt érezte, hogy a gerincemnél valamit még dolgozni kell, ezért a hátam közepénél egy pontra többször visszanyúlt, aminek az lett az eredménye, amit nem terveztünk be, hogy belenyúlunk egy olyan gyermekkori traumába és az általa keletkezett gócba, ami teljesen átalakítja a kezelés menetét. Olyan képek és mélyre rejtett fájdalmak jöttek elő, amit nem tudtam igazán felfogni. Először elkezdett a vállam körül remegni egy rész, majd mintha szétrobbant volna az érzés, egész testemben remegtem és könnyek szöktek a szemembe. Tudtam, hogy biztonságban vagyok, de nem voltam felkészülve, hogy olyan félelmek jönnek elő és olyan emlékképek, amiket én nem akartam már előszedni. Ezzel küzdök hónapok óta a könyvemben is, ezért nem haladtam vele, mert olyan fájdalmak voltak ezek, amikkel tudtam, hogy dolgom van, de féltem tőle! És most, amikor a maratonra készülünk, egyszer csak megjelennek, a semmiből, mintha berobbantak volna a látóterembe,egy hatalmas videókivetítőn keresztül.És nem tudtam abbahagyni se a remegést, se a sírás. Nem akartam róla beszélni, de tudtam, hogy áttörtünk egy olyan falat, amit már jó ideje kerülgetek! Szépen lassan megnyugodtam, és azt gondoltam, vasárnapig emésztem a történteket és aminek még ki kell jönnie, az a futás közben fog kijönni!
10 km-nél
Atti vállát is rendeb tettük és azon kívül, hogy a fejem kótyagos volt, viszonylag jól lettem. Este a facen Kocsis Árpi kiírta, hogy minden maratonistának jó pihenést kíván, mert szombat éjjel az izgalomtól nem alszunk és hát ma péntek van, így mindenki aludjon egy jót. Hát én egész éjjel forgolódtam, dolgoztak az emlékek, fájt mindenem, belenyúltunk a tűz fészkébe! Megbolygattuk a lélek mélyét!
Szombaton már valamivel jobban voltam, kivéve, hogy beszélni nem akartam nagyon.Este korán lefeküdtem, még egyszer utoljára átnéztem az útvonalat (ezt is az edzés részévé tettem, hogy többször megfutom fejben a távot!), és nagyon korán elaludtam!
És láss csodát, úgy aludtam mint a tej, kipihenten, semmi felébredés, semmi forgolódás, rossz álom. Reggel pihentem, időben ébredtem és semmi izgulás nem volt rajtam. A szokásos reggel izgalom miatti 5x-i wc-re rohanás sem volt. Megittam a reggeli folyadékomat, felöltöztünk, bepakoltuk a bringát, felvettük a lányokat és indultunk.Hihetetlen volt! Én, aki minden verseny elött százszor megy wc-re, és a helyszínen is 5 percenként a toit keresi, most teljes nyugalommal voltam. Vártam a rajtot! Vártam a pillanatokat!
Csodálatos volt elindulni, és csodálatos volt minden méter. Megtanultam ebben az évben tiszteletben tartani a határaimat. Megtanultam, hogy élvezzem a futást, és nem foglalkozzak az
idővel. Biztosan nem leszek a 3 órás maratonisták között, de ott vagyok a 0,05%-ban, akik lefutnak egy maratont, sőt, azok közé tartok, akik ultrákat futnak!
Élveztem az utat, élveztem a látványt, a sok szurkoló elképesztően sok erőt adott! Szenzációs hangulat volt, mivel rengeteg helyen zenéltek nekünk. Zenekarok, kórusok, minden stílusból kaptunk , ami egy igazán nagy erőt jelentett, hiszen nem foglalkoztunk mással, csak azzal, hogy élvezzünk minden pillanatot. Nem gondolkoztam semmin, egyszerűen csak hagytam, hogy minden megtörténjen körülöttem. Frissítettem mindenhol, volt nálam speciális saját frissítés, amit reggel bekevertem magamnak. Volt támogatás, Attitól és igazán megnyugtató érzés volt, hogy bármikor ott tud lenni mellettem, amikor valami kívánságom van. Figyeltem arra, hogy ne fussak túl gyorsan. Tudom, hogy "Nem a táv öl meg, hanem a tempó", így mindig figyeltük közösen, hogy ne fussuk túl magunkat! Kb.29-30-nál éreztem, hogy be kell mennem egy toiba, mert ha nem teszem, gond lesz később. Éppen előtte találkoztam egy barátommal, akik csapatban futottak.
Ritának ez volt az első hosszabb futása, mivel 2 szakaszt vállalt be, és míg gugoltam a toiba, és vártam, remegő lábakkal, alig bírtam magam tartani- persze ilyenkor nem jön azonnal!- peregtek a percek, nem számít! közben utolért Rita, és el is hagyott, amikor kijöttem...kérdeztem, megvár-e, erre Ő visszafordult, és megfogta a kezem.Kb.500 métert így futottunk és ez nekem olyan erőt adott, ami nagyon kellett a maradék 12 km-hez.  Folytattam utamat, és míg Atti a bringa defektjével küzdött, újra a Pesti oldalon találtam magamat. Nem fájt semmim, és néha egy-egy gyermekkori emlékkép bevillant, de éreztem, hogy nem okoz mély fájdalmat. 2016 a 9-es év, melyben el kell engednünk dolgokat, le kell zárnunk folyamatokat, és azt gondolom, ez az év ebben nekünk bővelkedett. Már azt gondoltam, közeledve a születésnapomhoz, és az év végéhez, hogy talán már túl vagyunk a nagyján, de még volt mit feldolgozni. Nem csak tárgyak, emberek, kapcsolatok záródhatnak, hanem olyan régi elásott dolgok is, amiket azt gondolnánk, hogy már nincs ránk hatással. És mégis, ahogy belekerülsz ebbe a folyamatba, és átéled a mély fájdalmakat, közben egy olyan elképesztő nyugalom lesz úrrá minden porcikámon, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani :)
Az egész maraton olyan volt, mintha feltettem volna a pontot az I -re, és bezártam volna egy ajtót, ami mindig is ott volt az életemben, de sosem gondoltam, hogy résnyire nyitva van....kellett ez az érzés, hogy folytathassam a könyvem, amit nagyon sokan várnak. már.
33 km-nél
Atti megoldotta a defektet, elindult utánam és adogatta a frissítést.A lányokkal szétváltunk az utolsó 10 km-en, nyűglődjön mindenki magában, ezt beszéltük meg. De nekem nem a nyűglődés jutott, hanem igazi élmény futás! Se hasfájás, se hányás, csak futottam és futottam. A városligetre ráfordulva megbeszéltük Attival, hogy a célnál vár és szólt a szüleimnek, hogy kb. mikorra érkezem, mert az utolsó 3,5 km-emet futom.
38 km-nél
Kaptam egy utolsó frissítést, egy nagyon nagy ölelést, és azt, hogy nagyon büszke rám, elképesztően jól bírom!és, hogy kemény csaj vagyok!
Ezek a szavak erőt adtak a végéhez, mert tudtam, hogy a városligetben körözni, miközben hallod a befutókat, mert ott vagy a közelben, nem a legkellemesebb. Most mégsem volt olyan frusztráló, mint pl.tavaly, a 30 km-en az utolsó 2-3 km.
Valahogy sokkal jobban telt. Eszembe jutott, hogy jövőre, ha Isten is megengedi, a Korinthoszon itt még csak a fele távnál leszek! Hiszen ez a maraton egy állomás, az utamon, de milyen állomás!!!!!Ráfordulni az utolsó 200 méterre, a kordonnal elválasztott befutóra, felemelő pillanat volt! Mindenhol szurkoltak az emberek, én már ugyan kisírtam magam a Dózsa György úton a városligethez közeledve, de azt gondolom, ezeket a pillanatokat nem lehet könnyek nélkül megélni! Bemondták a nevemet, még táncoltam is a célzónában és integettem Kocsis Árpinak, akinek elismerő pillantása olyan érzés volt, amiért a mindennapi felkészülés minden pillanata más értéket képviselt ezentúl.
A célban beérve örömkönnyeket törölgetve a szemüvegem alól, sétáltam és integettem a családomnak. Hatalmas öleléssel kaptam meg a BSI leplet, amit ránk terítenek, hogy ne fázzunk meg a célba érkezéskor. Besétáltam az éremmel a nyakamban a frissítőért, majd sírva borultam anyukám vállára. Megkönnyebbültem és csak a hála és a köszönet, amit éreztem, hogy átélhettem ezt a pillanatot! Nem az első maratonom volt, de számomra ez volt az Első számú, amire szívből készültem.És mivel szívből készültem rá, a szívemből kellett kifutnom a fájdalmakat, amiket oda bezártam!
Örültünk, mivel sikerült, amit elterveztünk.
Kívánom, hogy egyszer Te is éld meg ezt a pillanatot.
Kívánom, hogy lépd át a határaidat és hidd el, hogy Neked is sikerülhet!
Kívánom, hogy éld át a saját rendkívüliségedet, és ünnepeld meg hogy vagy!
Kívánom, hogy másnap érezd a "robotos mozgást" és a kótyagos fejet, ami ilyenkor törvényszerű, és alkosd meg a saját énedet olyanná, ami jó érzéssel tölt el nap-mint nap. És akkor nem fog számítani semmi más.


 “Amikor olyan messzire mentél, hogy képtelen lennél még egy lépést megtenni, csak fele olyan messzire jutottál, mint amennyire képes vagy.”

folyt.köv.....























2016. október 3., hétfő

Versenyről-versenyre :)

"Ha nem látod magadat győztesnek, akkor nem tudsz győztes módjára viselkedni." 

Az augusztus és a szeptember olyan időszakra sikeredett, amikor is eljutottam oda, hogy megkérdőjelezzem az értelmi képességemet is :)
Történt ugyanis, hogy  a Night Run megszenvedett maraton után, egy ideig nyalogattam sebeimet, illetve igyekeztem kiheverni a megpróbáltatásokat....na jó : rengeteget pihentem, és folyamatosan azon imádkoztam, hogy jöjjön már egy olyan verseny, amikor minden rendben van! Nem hányok, nem rossz a gyomrom, minden simán megy, mosolyogva !
És valahogy egyszerűen érzem, hogy nekem ez is csak amolyan megmérettetés, kitartok-e....mindig ez van, tesztet kapok egy döntésem elején, és közben is időnként, hogy biztos-e a szándék :) Ez már csak ilyen,nem kell ettől megijedni, csak észre kell venni a jeleket! 
Egy héttel a Maraton után egy laza Iron Girl-t futottunk páran a csoportból, ami szenzációsan sikerült, mivel csak 6 km volt a táv. Megbeszéltük Pruzsival, hogy lazán, átmozgatósan futjuk, semmi rohanás, csak amolyan nyugis tempóban....persze! Hát már a rajtzónába érkezéskor éreztem, hogy ez nem lesz gyenge 6 km, mivel elképesztő párás meleg volt, az a tipikus megdöglesz állapot, amit tetőzött a délután 3-kori rajt idő. Persze a kopaszi gátról indulva,  a Petőfi híd irányába...na, mi beálltunk egy nem túl kényelmes tempóra, és toltuk, és toltuk, alig vártuk a frissítőt, majd újra belehúztunk, mert most már nem engedjük el, csak azért is...3 km-nél póló le, mert már nem bírom, de akkor is megcsináljuk! Pruzsi néha odaszólt, hogy jól vagyok-e? hagyjál békén! mondtam....31 perc-6 km! még jó, hogy megbeszéltük, hogy óvatosan átmozgatjuk magunkat! Kidőlés, öröm ölelés Garami Katával, végre! nagy példaképem :) mindig nagyon várom, hogy találkozzunk, keresem a versenyeken, fantasztikus futó! néhány csoportkép és irány a megérdemelt fagyi!
A következő héten szolidan átmozgattuk magunkat néhány futással, de vasárnapra azt gondoltam, illene megint egy közepesen hosszút futnom. A terv egy 18 km körüli futás volt, egyedül, mert néha ez is kell, hogy csak úgy magamban és a zenéimmel lehessek.Nem mindig hallgatok zenét, de néha rám tőr és akkor Led Zeppelin nélkül nem bírok futni, van amikor meg jobb csendben, csak a természetet hallgatni.Hát most Led Zeppelinre vágytam, így valahol Budakalásznál eldöntöttem, hogy befutok Pomázról a Mammut-hoz, úgyis szeretnék átvenni egy aprócska rendelésemet. Így olyan igazi városnézősre sikeredett ez a futás, 20,34 km-rel :) Közben már gondolatban a jövő hétre készültem, ami a vágyott Korinthosz volt. Tavaly kísérőként mentem, és akkor megfogadtam, hogy legközelebb ott a helyem, ott a helyünk. Nyár elején már leadtuk Attival párosban a nevezésünket, 81 km=40,5/fő :) És megemlítettük a csapatnak, így végül 3 csapatunk lett a két fős váltóra és lett egy 3 fős csapat is, meg bringás kísérő, tehát megint beindult a gépezet, szerveztük a szállást és készültünk.

Ilyen ez a futás, az embert elkapja a gépszíj és csak fut, versenyről-versenyre, és jönnek a barátok és együtt fut mindenki, és ez a szép benne...már pénteken lementünk Szekszárdra, mert ott akartunk lenni a tésztapartin és a tájékoztatón. Nagyon szeretném jövőre egyéniben lefutni, ezért már most minden pillanatot át akartam élni :) A csapat nagyon jó hangulatban volt, röhögtünk, nyüzsögtünk, átbeszéltük a váltásokat, kajáltunk egy nagyot és készültünk a másnapra.
Az idő nekünk kedvezett, nem 43°C volt, mint tavaly...csak 24-29....persze ez a napon, a Duna töltésen azért sokkal több, mivel ott nincs árnyék, csak a messzeség! Reggel 7-kor indultunk útnak, Baja irányába. Atti rajtolt, én be a kocsiba, és irány az első váltópont.Kb.10 km-enként váltottuk egymást. 40-nél volt egy időmérés, aminél, ha valaki nem ért be a szintidőben, akkor ki kellett állnia. A szintidőt hoztuk, és ami még jobb volt, hogy minden rendben volt. Se hasfájás, se semmi, egyszerűen csak élvezetből futás, szuper érzés. Egyszerűen imádtam.Néha zenét hallgattam, néha az ultrásokkal beszélgettem. Sokan rám köszöntek menet közben, ami különösen jól esett....már ismernek! Tudják a nevem....:) elképesztően jó érzés ez, mikor 3 éve még örültem egy bringázásnak is! Most meg itt futom a Korinthoszt, el sem hiszem! A csapat is nagyon élvezte, mindenki odatette magát. Azt gondolom, az egyik legjobb versenyünk volt ez a Korinthosz.
Rengeteg élmény, sok nevetés, még több tapasztalat, amit mindenki megszerzett ezen a napon. Bízom benne, hogy jövőre egyéniben tudok indulni! És bízom benne, hogy jövőre még többen tudunk ott lenni újra ezen a csodálatos eseményen! Köszönjük Öcsi!!!!
A következő héten- aug.20.-án-   a heti edzéseken kívül, hétvégén tartottuk a Wizz Air félmaratonra a felkészítő futásunkat, ami megint csak egy kellemes nap lett, hagyományunkhoz híven levonultunk az Omszki tó-hoz és köröztünk, mert így azok is velünk tudtak lenni, akik kevesebbet futnak, mivel 1,7 km-es a körpálya, a cél ugyan a 10 kör volt, de kevesebbet is lehetett futni velünk. Nagyon jó kis nap volt :)
Ezt követő héten- aug.28.- pedig szerveztünk egy családi napot, a Velencei tavat futottuk körbe és a családtagok, barátok, kísérhettek minket kerékpárral :) 32 km volt a táv, nem voltunk túl sokan de azt gondolom, remek hangulatú napot csináltunk. Elképesztően meleg volt, ami nem kedvezett a szívnek, és természetesen a 9:15-ös kezdés is már késő volt, de így is komolyan odatette magát mindenki. Volt, akinek ez volt élete első 30 km-es futása, és megcsinálta! Kb.13 körül végeztünk és utána levonultunk a strandra, kiáztatni a megfáradt izmokat, és beszélgetni egy jót, csak úgy, amolyan nyárzáró eseményként.
Ezek után 09.03.-04.-  egy újabb hétvége, újabb versenyekkel....megint meghívást kaptunk az UB-tól, ezúttal a Family Run eseményre, azon belül is a félmaratonra, ami megint egy esti futás, amit köztudottan nem szeretek.....hiába, nekem ez az egyik gyengém, az esti futások, mert egészen egyszerűen én egy korán alvós ember vagyok és álmos vagyok este.
Attival és Pruzsival mentem, a szokásos hármas banda, és megbeszéltük, hogy nem toljuk nagyon, mert este is van, meg másnap is egy versenyre megyünk---marhák :)))
21:30-kor volt a rajt, persze már rendesen sötétben, és a városligetben köröztünk egy 5, 275 km-es pályán 4-szer. Az utolsó 500 méteren egy olyan sötét szakasz volt, amiben egyszerűen lehetetlen volt bármit is látni. És ugye megbeszéltük: nem toljuk meg nagyon! ÁÁÁÁÁÁÁÁ, persze! 
1.kőr- Atti beszól: -28 perc alatt lefutottuk....!
2.kőr- Atti..: 1 órán belül vagyunk....!
Hozzáteszem, hogy a vaksötét szakaszt kézen fogva futottuk, mivel én nem éreztem biztonságosan magam, nem is jó a szemem és plusz a bizonytalanság, hogy hova lépek....na mindegy, azért nem volt annyira vészes. Ja és minden körben volt egy szakasz, kb.4 km-nél, ahol a speeker hölgy ugyanaz a hölgy volt, aki a Night Run-on a Mozaik utcánál beszélt nekünk a hangosba..ezért minden körben, amikor meghallottam a hangját, bekapcsolt az érzés gyomorilag, ami a maratonon volt...húúúúúú.
3.kőr- Atti: lehetne egyéni PB is......! áááááááááá, hagyd már abba!, jól van, most már akkor legyen! basszus! még jó hogy megbeszéltük a tutit.

4.kőr- Jeeee, 2 óra 3 perc! Picsóba....mindjárt összeesem.....de akkor is a miénk!Persze, éjjel értünk haza, és persze, hogy ilyenkor már nem állsz neki enni, és persze, hogy reggel korán kell kelni mert indulsz Ócsára egy újabb futásra, és időben oda kell érni, és persze, hogy nem pihened ki magad........11,58 km! És olyan éhes voltam végig, mint még sosem! Nem normális banda! komolyan mondom, az eszem megáll, de az az igazság, hogy élvezem! Egyszerűen igen is élvezem, hogy futhatok, hogy fájhat a lábam, hogy vízhólyagom van, hogy söpröm a sót magamról és minden egyes percét, amit úgy lát mindenki, hogy micsoda kihívás....mert ez VELEM történik! Igen, Velem, akinek erre egyáltalán nem volt esélye sem!!!!
Következő hét- 09.11.- Wizz Air félmaraton. Őrült melegben. Nem a legjobb idejű futásom-futásunk! A túlélésre hajtottunk!
Tényleg brutál volt a meleg, mindenkit figyelmeztettek is, hogy okosan fusson!
A rakpartra mikor ráfordultunk, az olyan volt, mintha egy katlanba kerültünk volna, szó szerint fejbe csapott a hőség. Nagyon kemény volt, és ennek ellenére is mindenki elképesztően ügyes!
Újabb félmaraton mánia érem is került a nyakunkba, a befutó érem mellé, mivel ezt a négy félmaratont is újra teljesítettük.

Annak ellenére, hogy a földön feküdtünk a kimerültségtől és azt is ötször meggondoltuk, hogy felálljunk egy fotóra, mégis, csodálatos volt megélni ezt is együtt!Újabb vízhólyag...már kezdem megszokni!
Szeptember 18.- 10 Híd futás, és egyben a Spar maraton felkészítő futása volt a következő hétvégi esemény....
31 km volt a táv és egyszerűen csak eldöntöttük-köszönet Daninak az ötletért-, hogy az összes Budapesti hidat megfutjuk, egyikre fel, másikon vissza és így tovább, a Hajógyári szigetről eljutva a Kopaszi gátig és visszafutni a Budai oldalon a Hajógyári szigetre.
Reggel 9-kor rajtoltunk, ott tettük le az autóinkat, 22 fő gyűlt össze és ketten még menet közben csatlakoztak hozzánk. Pont kellemes volt az idő, viszonylag nem volt nagy hőség, és a Rákóczi hídig nagyon jó tempót mentünk.Menet közben beszélgettem pár olyan futóval, aki most csatlakozott hozzánk először. Beszéltem magamról neki, Ők meg azonnal vissza: Te vagy az a csaj? Húúúúú, nem gondoltam volna ! Volt, hogy poénkodtam, hogy :Ááááá, lebuktam! vagy ilyeneket: "Jól áll neki a halál ":) Futás közben mindig kijön egy-két hülyeség :) Tök jó fejek voltak, olvastak rólam, és nagyon jókat beszélgettünk! Olyan furi volt, hogy így rám csodálkoztak!
A budai oldalon elindultunk visszafelé a hajógyárira, de itt már meleg volt rendesen, és a csapat három részre szakadt. Egyik futónk kisfia volt a bringás kísérőnk, aki elől ment az élbollyal, ezért nekem a teljes vissza úton nem volt már vizem, egyszer megálltam egy kútnál, kb.a fele útnál, de onnantól iszonyat szomjas voltam. Voltak, akik elköszöntek a Batthyány térnél, mert arra mentek haza, de a csapat nagy része visszajött a szigetre. Ez egy elképesztően jó nap volt és tényleg jót futottunk :)
Következő hétvége: 09.24-25. Pomázi futás volt a Mi szervezésünkben, ami egy új, hagyományteremtő eseménynek indul el. Pomáz város napján egy helyi rendezvény keretén belül mozgattuk meg az itt élőket. Nem volt nagy a táv, 6 km, de combos volt az eleje. Egész héten többször megfutottuk, egy 20%-os utcán ( Tél u.) ment fel az első szakasz. Ennek a többszöri felfutásnak lett eredménye.....másnap, 25.-én a Nato futáson ( 10 km) az utolsó 4 km egy combos emelkedő volt, fel a Budai várba, ami, meglepő módon, sokkal könnyebben ment, mint eddig ha emelkedőn futottunk. Egy biztos, új PB-nk lett, 57 perc lett az időnk :)
Nagyon hangulatos futás volt, ide minden évben jövünk, szeretjük és jó az útvonal is :)
Hát így miután több hétvége nem jutott már erre a hónapra, így a versenyek is elfogytak....
most volt egy hétvége amin nem volt futás, csak a szokásos hét közbeni edzések, és már itt is vagyunk, napokon belül a Spar Maraton, ami azt gondolom, az egyik legnagyobb futóesemény Budapesten.
Nem mondom, hogy nincs zabszem......igen, konkrétan nagyon izgulok, de alig várom az érzést, amit a rajtzónában kap az ember.......

Szorítsatok !!!!!


folyt.köv.......:)