2015. június 18., csütörtök

2015 Km örömei és nehézségei....2.rész - Az Ultrabalaton

" Amikor eldöntöd, hogy bajnok leszel, megszűnsz átlagosnak lenni, mert az átlag ember nem hoz ilyen döntést!"


  Kemény volt ez az április,és a május is. Áprilisban, a Vivicitta után egy héttel mentünk Székesfehérvárra, egy újabb félmaratonra. Egy hétre rá, hogy lefutottam életem első FM-jét, már mentem is a következőre. Óriási boldogság! Nagyon élveztem, csodálatos verseny volt, gyönyörű útvonal, és az időm is jól sikerült. Nem voltam fáradt és nem voltam lassabb sem. Élveztem minden pillanatát! Áprilisban még egy kicsit kevesebb km-t gyűjtöttem, csak 147 km lett, de jól álltam már a kilométergyűjtésben.
Nagy-nagy izgalom volt már az UB miatt. Közeledett a Balaton körbefutása, és kitűztük célul, hogy mindenki felülmúlja önmagát. Ezt már januárban eldöntöttük, amikor még nem voltunk meg 6-an a futásra. Ugyanis 6 főre adtuk le a nevezésünket, de nem volt 6-ik ember akkor még. Megbeszéltük, ha kell, 5-en megcsináljuk.( 44 km/fő).....Józsi lett a hatodik, aki szokott futni, meg vízalatti rögbit játszik, ezért szívesen csatlakozott hozzánk. Volt már több ilyen csapat futáson, pl. a BBU-t is megcsinálta csapatban 2013-ban, amikor nekem életem első bringaversenyem volt ugyanaz a táv.:)Megbeszéltük azt is, hogy együtt rajtolunk, az első pár száz métert együtt futjuk, és a végén az utolsó 3,2 km-t is együtt fogjuk teljesíteni :)
Még húsvétkor csináltunk egy csapatfutást, ahol sikerült Józsinak lesérülnie, nagyon fájt a térde, de bizakodóak voltunk, hogy az UB-ra rendben lesz! Sikerült baráti alapon megoldanunk a szállást is, már kezdett minden összeállni. Május 1-re kitűztük, hogy csinálunk egy Balatonfelkészítő futónapot- 5x futunk 7 km-t 2 óránként.
Reggel 9-kor kezdtük, majd 11,13, 15, 17 h. összesen 35 km volt a cél. Nem tudott mindenki eljönni, de aki ott volt, hősiesen megcsinálta. Négy etapot tudtunk lefutni, mert olyan eszeveszett eső kapott el minket, hogy egyöntetűen leszavaztuk az ötödik 7 km-t. Így is megvolt, amit szerettünk volna, hiszen az volt a cél, hogy megtapasztaljuk, milyen újra- meg újra elindulni futni, mindegy milyen fáradt vagy! Élveztem, bár nem mondom, hogy nem fájt. Jó érzés volt úgy befejezni a napot, hogy megcsináltuk! Kezdtem tényleg izgulni, és közben a várakozás is ott volt. Május 9.-én volt egy EU futás, 11 km-es távval, Budapesten, majd május 17.-én a Coca-Cola Női futógála, amin megint csak bevállaltam többed magammal, a 2+5+10 km-es távot, egymás után. Na ez nagyon kemény volt.
Először is 1 éve, ezen a versenyen indultam először, ezért nagyon jó érzés volt úgy elindulni, hogy mindegyik távot teljesítem. Másodszor, mivel a 2 km-el kezdtünk, hát mit nekem, futok egy kicsit gyorsabban, majd rá fél órára következett az 5 km, amit persze megint gyorsabban futottam a kelleténél, ezért mire jött a 10-es táv, már volt minden baj....nem baj, erősek vagyunk, megcsináltam, boldog voltam, de fájt! Sok volt, mert hajtottam magam. Meg is fogadtam, hogy jövőre nem foglalkozom az idővel! Szerintem legalább egyszer mindenki beleesik ebbe a hibába....:)
Imivel leadtuk a nevezésünket a Kékes Csúcsfutásra, ami az UB után van 6 nappal .....mondtam neki, hogy nem vagyunk teljesen normálisak! Atti azt mondta, Ő max. elkísér :)
A május 24.i hétvégét kihagytam versenyek tekintetében , és már minden nap csak visszaszámoltam, mindjárt itt az UB!!!! Tavaly, amikor megfogadtam, hogy lefutom, olyan távolinak tűnt, és most itt van, még 5 nap és indulunk.
Atti minden nap egyre jobban izgult, sőt, parázott....Csabának, a kerékpáros kísérőnknek 3 héttel a Balcsi előtt  beállt a dereka, mozdulni sem bírt.....Józsi lába reméljük rendben lesz!
Csütörtök reggel telefonált Józsi, hogy van egy kis gond.....szerdán elment futni egyet, hogy tesztelje a térdét, és most nem tud mozdulni, nagyon fáj, megpróbál szerezni egy beugró futót maga helyett és eljön bringázva a párjával, Lillával. Majd este hívott, hogy a srác, akit megkért, mégsem tud jönni. Ekkor már mindenki ideges volt...én kiírtam a facebook csoportba, hogy keresünk beugrós futót, majd felhívtam Imit, hogy mi legyen!
Két perc beszélgetés után azt mondta, :
-Figyelj, ez történhetett volna ott is, a versenyen, az első kilóméteren, akkor mit csinálunk? Megcsináljuk 5-en, nem?- mire én: -Hát igen!
-Akkor vedd le, nem keresünk senkit, meg fogjuk csinálni! - és kiírtam a csoportba, hogy meg van az ember!
Péntek reggel összecsomagoltunk és irány a Balcsi, tésztaparti, ismerősök, puszi, ölelés, végre megvan mindenki :)
Szétosztottuk a plusz kilométereket, a két autós pedig felosztotta, kit, hol, mikor vesznek fel és még felállítottunk egy kb.időt, amit Kitty előző nap rakott össze, a távokra és futókra lebontva. A terv szerint 23 óra alatt beérünk, ha tudjuk tartani az időt, a plusz kilométerek miatt is csúszhatunk, de a lényeg: MEG FOGJUK CSINÁLNI!!!!
Kimentünk még néhány fotóra. Ez a Balatonölelős kép, ami készült rólam, az örökre emlékezetes marad a szívemben. Megkértem Attit, hogy így legyen egy képem, és odaálltam, és néztem a hatalmas tavat, és olyan nagyon izgultam! Tudtam, hogy én voltam a felbujtó, kitaláltam ezt a futást, beneveztem a csapatot, végig edzettem, felkészültünk, és most itt állok, meg fog valósulni egy újabb álmom, és itt áll mögöttem nyolc ember, Kitty, Kriszti, Atti, Józsi, Imi, Csaba, Lilla és Zoli, és én nagyon félek......tudom, hogy a félelmeim mögött vannak a legnagyobb csodák...de ez a tó hatalmas....nagyon kemény volt tavaly körbetekerni....nagyon fájt akkor, most meg futva....Istenem, adj hozzá erőt!.....
Visszamentünk a szállásra és felkészültünk a másnapra!Megbeszéltük még azt is, hogy majd lesznek holtpontok, fáradtak leszünk és nyűgösek, mert nem fogunk aludni sem, de bárki, bármit mond, hisztiből teszi, és nem fogunk megbántódni, mert van ilyen amikor az ember koncentrál...
Még sírtam egy kicsit mielőtt elaludtam, és imádkoztam, hogy körbeérjünk! És reggel elindultunk a rajthoz. 10:55-kor volt a mi időnk, ekkor szólítottak a rajtkapuhoz. Készült rólunk csapatfotó, és együtt indultunk el. Az első szakaszt a csapat döntése alapján én kaptam :) Boldog voltam. Már nem volt izgalom, csak koncentráció, szépen ment minden, Csaba és Lilla kíséret, mindig volt kihez szólni, gyönyörű volt minden. Meleg volt, északi part, emelkedők, kihívások...volt ahol fájt nagyon, volt ahol megsültünk- pl. Atti a Balatonfüredi szívatós szakaszon, ahol azt hittük, Ő sem tud tovább futni, olyan feje volt.....Mindenkinek volt emelkedő, amin átlépte a saját határait, voltak holtpontok éjszaka, és volt amikor kifejezetten jól esett egy biztató szó a bringásoktól. Mindenki erőn felül teljesített, Csaba végig ott volt a bringán, elképesztő volt, hogy egyben, ilyen lassan, a mi futó sebességünkkel tekerve kitartott :) Lilla és Józsi váltották egymást, de Lilla az első 110 km-t egyben tekerte velünk. Az emelkedőket, amik a tavalyi emlékeimben is úgy élnek, nehezebb tekerni, mint futni.....amikor beült a kocsiba, és Józsi átvette a bringát, olyan fáradt volt, hogy alig bírt vezetni, de egyetlen egyszer sem mondta....fantasztikus csaj! Kriszti és Atti akik még sosem futottak ilyen sokat, hősiesen rótták a kilométereket. Mindig majd meghaltunk, mikor egy-egy váltópontra értünk, de utána valahonnan megint erőt gyűjtöttünk és mentünk tovább. Tartottuk az időt, sőt- Imi mindig spórolt időt, mert nem bírt magával, gyorsan futott....ez arra volt nagyon jó, hogy mikor valaki belassult, akkor sem veszítettünk sokat :)
Zoli is szintén végig koncentrálta a Balcsit, hisz végig vezetett, észben tartotta a "kit-hol-mikor kell felvenni" projektet. Kitty bevállalta a legmeredekebb és leghúzósabb északi szakaszt, és a nyűgös éjszakaiból is cserélt velem egy részt. Imi volt, hogy átvett olyan részt is, ami nem volt az övé, de megkértük és tovább futott még egy váltópontig...őrületesen , elképesztően nagy kihívás volt, de csináltuk rendületlenül!
Minden váltás között pihentünk a kocsiban és ettünk, pótoltuk a kalóriát. Imi kb. egy konyhára való élelemmel jött, volt, hogy cipőkanállal evett, mert az volt kéznél....akkor ezek teljesen természetes pillanatok voltak, csak napokkal később tudatosult és nevettünk :)
Volt hascsikarás, bokorba rohanás, de tudtuk, meg fogjuk csinálni. Az utolsó 50 km-nél már hiába voltunk közel, annyira távolinak tűnt, annyira hosszú időnek. Az utolsó 10- nél emlékszem, hogy már annyira fájt mindenünk, hogy kínunkban csak nevettünk és sírtunk egyszerre. Beszéltem útközben egy egyéni futóval, aki 56 éves volt, és most futotta az 5.-ik UB-ját. Elmesélte, hogy 46 volt, mikor elkezdett futni, és 5 évre rá indult el először egyéniben ( Én is így tervezem ......) Bízom benne, hogy célba ért. A legtöbbet használt mondatunk : " Ne felejts el chippeltetni!!!"- volt.
Elérkeztünk az utolsó 3,2 km-hez. Együtt mentünk végig, bele-bele sétálva, de már senkit nem érdekelt az idő, csak mentünk, fogalmam sincs, hogyan. Beérkeztünk a célegyenesbe, lecsippantották az időnket, és megállítottak, hogy megvárjuk az előttünk beérkezőket, és utána Mi is úgy érkezzünk be, hogy csak ránk figyeljenek. Bemondták, hogy megérkezett a "Visszadobtak" csapat. Tapsoltak, éljeneztek, fantasztikus volt minden, ott voltak a szüleim, eljöttek a befutóra, fotóztak minket, majd ölelgettek, megkaptuk az érmeinket és összeborultunk, Csodálatos pillanatok voltak, más emberek lettünk! Körbefutottuk a Balatont 25 óra alatt! Többet futottunk, mint terveztük! Megléptük önmagunkat mindannyian! Ez már örökre a miénk marad. Ez után az UB után akár mikor találkozunk, beszélünk, belenézünk majd egymás szemébe, más lesz az a nézés, más lesz már az az egy szó, minden más lesz, hiszen mi - Barátok lettünk! :)


„Az erő nem a fizikai képességekből fakad. A legyőzhetetlen akarat a forrása.”

Folyt.köv......