Translate

2017. december 21., csütörtök

Az álmaid tényleg megvalósulnak :)

"Higgy magadban! Higgy az álmaidban! Állj ki értük, és soha ne engedd el! És akkor megtörténik a csoda....megvalósulnak. Ott és akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá, amikor már nem várod :)"

Nem tudom, hogyan is kezdjem. Mit lehet ilyenkor írni....olyan boldogság van a szívemben, amit mindenképpen meg kell osztanom Veletek!
Valóra válik egy újabb álmom! Annyira de annyira boldog vagyok! Sok-sok éven keresztül tartogattam magamban.....vágytam rá! És igen!
A sztorit sokan ismeritek...tudod, a hátterem. A szívműtét meg az újraélesztések 18-és 41 között....a rengeteg izgalom, a lemondások, a kritikus helyzetek és a végeláthatatlan orvosi beszélgetések....mind-mind csak is arról, hogy mit nem lehet! Mi minden veszélyezteti az életben maradásomat!
De én kitartóan belül azon dolgoztam, hogy egyszer úgyis megcsinálom, amit szeretnék!
15 év belső munka van abban, ami ma vagyok. Rengeteg megélés, belső utazás, felismerések és terápiák. De leginkább az a belső, megingathatatlan hit, amit tápláltam magamban.

2015.március 8.-án óriási izgalommal vártam 8 barátomat, hogy megalapítsuk együtt a Pomázi Futó Bajnokok Sportegyesületet. Mert nagyon vágytam rá, hogy visszaadhassam azokat a csodákat, amiket kaptam én is az elmúlt években.
A versenyek hangulata, az az érzés, hogy átléped a saját határaidat....egy célkapun beérkezés pillanata, és még sorolhatnám.
2015.december 19.-én meg is kaptuk a hivatalos működést, és elindulhattunk, megvalósítani az álmomat :)
Futóversenyeket szervezni, az imádott helyemen, a szentendrei Skanzenban.
Egyeztetések, tervek, izgalmak.....mind-mind kellett, hogy megvalósulhasson ez az álmom. És persze mindeközben a fejlődésem a futásban: egyre előrébb léptem. Az első Félmaraton, majd sok félmaraton, majd az első 30 km...majd sok 30 km. Az  első maraton, majd még egy, majd jött még pár, és az első 50 km..az első 6 óra....és szépen lassan haladok, egy kitűzött cél felé, ami valamikor nemsokára megvalósul.
És közben a versenyszervezésben is jött egy következő cél, és még egy, és egyre jöttek a vágyak. A futás nagyon sok mindent tud megadni neked! El sem tudod képzelni, hogy olyan dolgokat is, amikre a legkevésbé gondolnál, hogy pont innen kaphatod meg.
Töretlenül kitartóan egy dologra kell csak fókuszálnod: tegyen boldoggá a futás! És tegyen boldoggá az álmod!
Márpedig a boldogságot nem lehet kézzelfoghatóan meghatározni!  Csak is belső megélésekben! Ettől hívják BOLDOGSÁG-nak.
Megrendeztünk októberben egy 6 órás versenyt. Írtam róla, a címe az írásomnak:
"A korona ékköve"
Álmodtam valamit mellé, hogy Országos Bajnokság lehessen egyszer ez a versenyünk.
Beadtam rá egy pályázatot és belül minden nap, ha futottam, ha nem, koncentráltam, hogy megvalósuljon!
És ma, egy óvatlan pillanatban, amikor véletlenül egy posztra pillantottam....egyszer csak ezt olvastam:

"A Magyar Atlétikai Szövetség ultrafutó bizottsága a beérkezett pályázatok alapján 2018.évi ultrafutó magyar bajnokságok helyszínét és időpontját az alábbiak szerint jelöli ki:
2018.évi 100 km-es ultrafutó magyar bajnokság: 2018. március 11. Velence – szervező: Ironteam SE, OptiVita
2018.évi 6 órás ultrafutó magyar bajnokság: 2018. október 23. Szentendre – szervező: Pomázi Futó Bajnokok SE, Skanzen ultra
2018.évi terep ultrafutó magyar bajnokság: 2018. november 3. Budapest – szervező: Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete, Piros 85"

Igen! Megvalósul az álmom! Ez egyszerűen fantasztikus érzés! Nem tudom szavakba önteni. Annyira de annyira boldog vagyok, hogy nem tudok magammal mit kezdeni.Éppen sütök-főzök, hiszen mindjárt karácsony...a konyhában vagyok és tudod mit csinálok? Ugrálok örömömben!
A kutyáim meg bámulnak, hogy mi van velem! Néznek rám nagy szemekkel :) Csodálatos dolog!
És pont most, amikor egy elképesztően nehéz életszakaszon vagyunk túl...amikor a legkevésbé gondolnánk, hogy történhetnek csodák....olyan forróságot érzek a szívemben,Olyan hálát!!!!!!

Mert Isten megcsókolta a lelkemet :)

Áldott ünnepet mindenkinek!!!!!


2017. december 1., péntek

7000 km-en túl....

"Lassíts, élvezd az életet! Ha rohansz, nem csak a tájat nem fogod látni, de azt is elfelejted,hová tartasz és miért." 




   Annyira csodálatos világ ez a futó világ! Annyira fantasztikus, hogy ide tartozhatok....hihetetlen ezt megélni :)
Tele vagyok tervekkel! Mind szervezőként, mind futóként, elképesztő sok tervem van! De most engedjétek meg, hogy egy kicsit vissza tekintsek erre a 7130 km-re.
Ha úgy tekintem, nem kevés, 3 év és 8 hónapra. Ha belegondolok, hogy ezt egyedül én magam futottam le, egyik lábamat a másik elé téve, hol hidegben fázva, hol melegben izzadva....kitartóan megindulva napról- napra, felfoghatatlan számomra.
2017-ben november 26.-án teljesítettem a 2017 km-t. Számításaim szerint az Athéni maratonon léptem át a 7000 km-t.
Ebben a több mint 7000 km-ben volt 1 sérülésem, 3 vízhólyagom és rengeteg élményem. Megvalósultak olyan álmaim, amiket el sem mertem mondani.
Kezdem teljesen megérezni a testem jelzéseit. Megtanultam, hogyan kell LASSAN futni! És azt is megtapasztaltam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy az elején nem tudtam futni..ugye a multam miatt én nem tudtam egyáltalán futni, így szerencsére, mikor elkezdtem, nem tudtam gyorsan futni legalább 1 évig. Örültem, ha 7 perc alatt sikerült egy kilométer, de nem foglalkoztam vele igazán.
Ma már tudom, hogy ez volt a szerencsém.Mert olyan sokat voltam a lassú zónában, hogy a szívem megszokta szépen a futást, a testem is, és a pulzustartományom ma más rendkívül alacsony, ami nagyon jó a hosszú futásokhoz.
A mai fejemmel mindenkinek azt tanácsolom, hogy az első évben NE akarjon gyorsan fejlődni, maradjon lassú és fokozatosan, kis léptékben növelje a távot, ahogy én is tettem. Ennek az lesz az eredménye, hogy nem lesz sérülés, és a zsírégető tartomány jobb lesz.
A lassú futásokban megtanulható és megtapasztalható lesz a test minden jelzése. És ami a legfontosabb, hogy merj csendben maradni, merj eljutni abba a tartományba, ami a futás alatt nekem kb.3  óra körül kezdődik, de van amikor hamarabb....amikor már nem a mindennapi dolgokon gondolkozol, hanem olyan "semmi" állapot alakul ki, amiben jönnek a mindenféle hülyének tűnő gondolatok, amiktől sokan tartanak...de Te ne félj tőle, menj bele és hagyd, hogy magaddal kapcsolatban elő jöhessenek a kérdések és a válaszok.

Jövőre szeretném egyéniben teljesíteni a Korinthosz 81 km-es távot, augusztusban. Januártól szeretném a havi kilométereimet megemelni.Idén átlagosan 200 km körül futottam, de jövőre célom a havi 300 km.
Tudatosan fogok készülni a Korinthosz-ra,van segítségem , és ez lesz a fő verseny 2018-ban. A cél: szintidőn belül teljesíteni!
Mellette márciusban megyek az Optivita 50 km-es távjára,  áprilisban a Római maratonra , májusban a Balatont ismét 3 főben futom, majd augusztusban lesz a Korinthosz, szeptemberben remélem lesz megint Optivita  Ultrafutó kupa, és a Spar Maraton októberben. Ezek lesznek a hosszabbak, de természetesen a többi versenyen is ott leszek megint.
Szép fokozatosan akarok eljutni az egyéni Balaton-ig.....nem siettetem. 2019-ben talán már meg lehet a 100 km is!
Szervezem a jövő évi 3.PFB-SkanzenFutást, ami nyáron lesz, 07.15.-én, és az őszi 2.PFB-SkanzenUltrát, ami a 6 órás versenyünk és a szeptemberi 3.PFB-PomázFutást, ami terep verseny.
Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. A munkám és a hobbim is ugyanaz.
Feltöltenek a saját versenyeink. Erőt és hitet adnak, amiből táplálkozom. És a legfontosabb: nem engedem meg, hogy a körülmények befolyásoljanak. Mivel a körülményekre egy módon vagyunk hatással, a reakciónkkal.
Megígérem, hogy sokkal több előadást fogok elvállalni, mert egyre több a visszajelzés, hogy kell a történetem.
Továbbra sem fogom hajszolni a másodperceket, hanem az örömért fogok futni. És ha teheted, kérlek Te se hajszold magad. Mert nagyon könnyű ám elveszíteni ezt a csodás futóéletet. Számtalan embert látok, akik elkeserednek, mert nem tudnak jobb eredményt futni, vagy a posztokat látva szégyellik a sebességüket.......kérlek Ne! A legfontosabb a futásban a TE örömed! Élvezni a futást! És ha kényszer, keserűség vagy fájdalom van benne, akkor az egész elveszíti a varázsát! És nem fogod megkapni azokat a csodákat, amikért kezdted! Ráérsz! Van időd! Nem kell a nulláról 1 év alatt maratont futni. Add meg az időt magadnak! És akkor boldoggá fog tenni a futás.
Most már 3. hete segítek egy barátomnak, fokozatosan! futni....teljesen kezdőként kezdte, vagyis futott már korábban, de most megbeszéltük, hogy teljesen elölről kezdjük, a nulláról. 1 perc futás-1 perc séta, minden második nap, 30 percig, majd 2 perc futás-1 perc séta, és most tartunk a 3 pec futás-1 perc sétánál....nem sietünk és mégis, ma mikor telefonon beszéltünk, már más volt a hangja! Már mosolygott a hangja! Már boldogság jött át a telefonon! Minden második nap, 30 perc...csodákra képes. Nálad is!
Tervezz hosszú távra! És akkor nem számít sem az idő, sem a sebesség! És soha ne hasonlítsd magad senkihez. Csak a tegnapi Önmagadhoz! Egyedül ahhoz, és egyedül annál a tegnapi tenmagadnál kell jobbnak lenned. Ennyi a feladat!
Nagyon szerencsés vagyok, hogy annak idején a szívműtétem miatt megtapasztalhattam, milyen nagy érték az idő. És milyen fontos, hogy értékes legyen a minden napunk. Nekem akkor nem volt biztos, hogy lesz számomra holnap. Nem volt biztos, hogy élni fogok. Ezért ez a további életemet teljesen megváltoztatta. Mások lettek az értékek és ezért rendkívül hálás vagyok.
Nem telik el úgy futóverseny, hogy ne mosolyognék. Ne venném észre a futás közben az apró dolgokat....ne élvezném a perceket. A fájdalom, a küzdelem sem az a fajta szenvedős állapot nálam, ami már durva lenne és kifordítana önmagamból. Nem! csodás elmélyülés és óriási megtiszteltetés, hogy velem történik.
Egy vízhólyag másnak keserves kín, nekem büszke kincs :)
Remélem, sokáig élvezhetem még ezeket a kincseket!
7000 km-en túl, azt gondolom, nagyon nagy ajándék az élettől, hogy ekkora kalandba enged be, és ennyi élményt ad nekem , amit kaphattam az elmúlt években.
Ha minden jól megy és a terveim szerint halad, akkor jövő ilyenkor a 10.000 km-ről fogok írni!
Legyen neked is részed ilyen csodákban! Remélem "összefutunk" :)
"Fuss velem az álmaidért!"









2017. november 16., csütörtök

Athén,a klasszikus maraton.És minden más....


"Az a személy, aki elkezdi a versenyt, nem ugyanaz, mint aki befejezi a versenyt "


  Az ember életében több meghatározó pillanat  adódik....ide sorolható történések , érzések, pillanatok sokasága, ami felsorolható, de vannak olyan meghatározó események is, amiknek a milyenségét csak később tudatosítjuk.
És vannak olyan meghatározó pillanatok, amiket előre tudatosítunk és lelkileg felkészülünk rá!
Ez a maraton, az utóbbi kategóriába sorolható lehetne....hiszen amikor először elterveztük, hogy külföldi maratonon indulunk, éreztük, hogy többről fog szólni, mint egy futóverseny vagy városlátogatás.
 Az életemben egy verseny indulása is felér egy csodával...egy maratoni indulás ennek többszöröse.
Futóéletem röpke 3 és fél év... és az 5. maratonra indulhattam el, a híres helyszínen, az eredetin, a klasszikuson, a semmihez sem hasonlíthatón ☺
Az izgalmak áprilisban kezdődtek a nevezés leadásával és az utazás megszervezésével, amiben óriási segítséget kaptunk Sacitól, aki az egész utazást kézben tartotta az első pillanattól az utolsóig.
Biztonságba érezhettük magunkat és rengeteget adott, hogy ott volt velünk  édesanyjával .
Így, a maximális segítséggel a hátunk mögött nem kellett semmi másra figyelnünk, mint magunkra, az élményekre, és arra, hogy élvezzük a pillanatokat.
Heten indultunk útnak. Ketten szülinapi ajándéknak kaptuk. Zoli az 50. Én a 49.év megünneplésére kaptam :)
Viszont , ahogy közeledett az utazás, egyre erősödött az érzés, hogy belül, a lelkemben, sokkal többet kapok, mint képzelem.
Szóval ez a 7 ember útra kelt pénteken, tele izgalommal, ki-ki a maga csodáit keresve.
Én rettegek a repüléstől és nagyon kibírhatatlan tudok lenni az utazás előtti napokban...simán be vagyok tojva de skorpió révén úgy teszek, mintha ez a félelem nem létezne....
Tulajdonképpen ahhoz képest, hogy mennyire voltam parában, egészen jól vettem a repülés akadályait..kivéve a légörvényben átélt zuhanást a vége felé. Na ott azért volt sikoltozás. De megérkeztünk, és lelépve a görög földre, éreztem, hogy korábbi életeim egyik helyszínére érkeztem. Az érzések ismerősek voltak , olyan "megérkeztem" állapotba kerültem.
Megbeszéltük, hogy mindenki lepakol a szállásán és elmegyünk a rajtcsomagokért. Gyönyörű idő volt, 20 fok feletti hőmérséklet és elvarázsolt minden. 3 másodperc alatt tettem le mindent amit otthonról hoztam, az összes tenni, intézni való gondolatokat , és adtam át magam az élményeknek.
Az expo forgataga, a rengeteg futó látványa, a hangulat, ami előkészítette a verseny különlegességét, teljesen elvarázsolt.  Én! Én! Én! ITT vagyok!! Ez VELEM történik!!! A szívbeteg, többszörös újraélesztett múltú Én, itt sétálok a tömegben, hátamon a rajtcsomagommal...mint bárki más...fotózkodom, kóstolok, nézelődök..kívülről senki nem mondaná meg :) úgy teszünk mintha minden a legtermészetesebb lenne...és közben, odabent , nem győzöm elégszer megköszönni, hogy ilyen csodát kaptam!
Ott pózolok a fotókon, szelfizek, mosolygunk, és magamban azt mondogatom: "Ez b....meg, ez bizony Veled történik!!!"
Felfedezzük  a várost, megkóstoljuk az út széli kifőzdék kínálatát és hangolódunk a versenyre.
Szombaton még van időnk megnézni a várost, eljutunk a nevezetességekhez. A márvány lépcsőkön lépünk, az Akropolisz oszlopainál állunk, a város teljes egészében a lábaink alatt terül szét......csodálatos látvány.....ismerős is egyben...
Miközben felfedezzük a várost, Marathonban egy különleges ceremónia veszi kezdetét. Meggyújtják a lángot és kezdetét veszi az ünnepség. Itt az emberek készülnek az eseményre, a várost, a teljes útszakaszt lezárják a maraton napján.
Este igyekszünk korán feküdni, mert reggel 4-kor ébreszt a telefonom.
5:45-re már a kijelölt buszmegállóban kell lennünk, mert tömegével szállítanak minket a verseny rajtjához, a Marathoni stadionhoz.
A sorban állásban nincs tülekedés.Mindenki türelmesen várja, hogy feljusson a buszra. A sportolókon látszik, hogy még nincsenek teljesen ébren, van aki szundikál még egyet az úton. Mi fotózkodunk, beszélgetünk és figyeljük az útvonalat.
A várost lassan elhagyjuk, még sötét van, de néhol már láthatóvá válik az út szélén egy leszalagozott rész, egy kilométer jelző tábla, alatta a Marathon felirattal.
Ahogy megérkezünk és leszállunk a buszról, szembesülünk a hűvössel, és automatikusan vesszük el a felkínált  zsákot, amit magunkra húzunk, hogy ne fázzunk a verseny kezdetéig.
Toiba rohanás 1x,2x,3x, és máris a rajtzónába helyezkedünk. Pacsizunk a ránk köszönő magyarokkal, hiába na! feltűnő pólónk van, gyönyörű lett szerintem, messziről látszik, hogy magyar a csapat.
Össze-vissza van a rajtszámunk, a rajtzónák nem egyeznek, így megbeszéljük, hogy Sacihoz állunk be mindannyian, a 8-as zónába.
Fél órával a rajt előtt igen is megiszom a bekevert italomat, ami szénhidrát, és egyéb ásványok, ami kell , hogy erőt adjon majd. Egy másik ilyen bekevertet viszünk magunkkal a kezünkben, amit az első 10 km-en kell meginni.Muszáj betartanom, mert sok múlik a frissítésen egy maratonon!
12 zóna indul, majd 35 percen keresztül Egy-egy zóna rajtja között hagynak 2 percet. Zónánként 2000-2500 ember áll, elképesztő az indulók száma.
9:24-kor indítanak minket, óriási a hangulat, de mindenkin látszik, hogy óvatosan kezd neki a távnak.Hiába, ez a maraton az egyik legnehezebb maraton, 32 km-ig emelkedik a pálya, nem lehet ész nélkül neki indulni. Mi megbeszéltük Attival, hogy óvatosak leszünk és tartottuk is magunkat ehhez. Atti egyébként sem edz annyit, és a Spar óta nem futott, csak egyszer :) Az első 10 km így is nagyon gyorsan elrepül. Emberek szurkolnak az út szélén, az útvonal teljes egészében le van zárva, sehol nem járnak az autók, gyalogosok....pedig 2x2 sávosak azok az utak! Néhol olajágakat osztogatnak, fehér szalaggal átkötve, és nagyon érdekes, hogy mindig bele néznek a szemedbe! Úgy látom, ez egy ünnep a görögöknek, nem pedig nyűg, hogy megint lezárták a futók miatt a várost.
2,5 km-enként van frissítés, minden második helyen van müzli, iso, fél literes üveges víz!, banán, zselé, ls mindig új, tiszta szivacs! meleg van, 24 fokot látok a hőmérőn. Minden rendben, élvezzük, nem vészes még az emelkedő. Beérünk 10 km körül egy településre, ami már messziről hívogat, hiszen az utcai hangszórókból bömböl a görög zene. Az emberek éljeneznek, Bravo,Barvo! kiabálják, táncolnak és pacsiznak, egyszerűen úgy érzem magam, mintha repülnék. Futok, de mégis ,olyan euforikus az élmény, mintha szárnyra kelnénk. Ránézek Attira, és látom, hogy sír! Nagyon nagy dolog ez, hogy itt vagyunk, együtt futunk, átélhetjük.....és én is elérzékenyülök :) Mámorító pillanat ez. Hamarosan tovább futunk, frissítünk 5 km-enként és 15 km-től kezdem észre venni, hogy feltűnnek az útszélén mentősök, piros mellényesek, akik fájdalom csillapító és hűsítő spraykkel fújnak a futók lábára, vagy krémet kennek, ha valaki megáll. Egy pár futó már feladja, hiába, emelkedik ez, nem is kicsit....18-nál megeszem a paradicsomos zselémet, ami sokat segít. És ami a legjobb, hogy paradicsomos, és nem édes! 25-nél már érezzük rendesen az emelkedőket, a mentős dokik 1 km-enként ott vannak az utak szélén és kezelik a futók lábait!....Saci mondogatja, hogy ez nem is emelkedő,
hanem lejtő...csapjuk be ezzel az agyunkat! de már nem megy a becsapás, érezni, hogy kezd kivenni mindenkiből. Egyre több futót szednek össze az út szélén, van olyan, aki sokkos állapotban hadonászik a mentősöknek, láthatóan nem tud magáról, én még sosem láttam ilyet!
30 km-nél a kóla életmentő. Pont ott van és pont akkor, amikor kell! Óriási! Nekem igazából semmi bajom, nagyon élvezem, kivéve azt, hogy a cipőm már a végét járja és kezd nagyon fájni a lábam benne. Saci ott van mellettünk és Zoli is a közelünkben a lányaival. A 32-ik kilométert úgy várjuk, mint a messiást...innen már lejteni fog! Atti kezd savasodni, fárad, lassul és többször belesétál. Mi futunk, lassítva, hogy ne hagyjuk Őt el, együtt maradjuk. Egyszer kétszer nekem is jól esik egy kis gyaloglás az emelkedők miatt. Már Athénban vagyunk....egyre nagyobb a tömeg az utak szélén. Mindenhol szól a görög zene, mindenhol Bravoznak az emberek.  Kezdenek a felfújt kapuk is sűrűsödni.  Már kilométerenként vannak ezzel is jelezve, hogy közeledik a cél. Jól esik végre lefelé futni, ereszkedni rá a városra!  Belefutunk egy aluljáróba, ami egy újabb kisebb emelkedést hoz magával, ez már nagyon nem jó, de futunk, vagy legalább is annak látszó mozgást  végzünk!
Az utolsó 4 km-en Sacinak mondom, hogy menjen, hagyjon nyugodtan minket, mert jobb így nekünk! Többször megfordul a fejemben, hogy leveszem a cipőm és mezítláb teszem meg a maradék távot, de azért próbálok még kitartani, bár nagyon fáj a lábam. Viszont már 500 méterenként jönnek a felfújt kapuk...már mindenki kiabál, szurkol.....már semmi másra nem gondolunk, mint hogy mennyi van még.....most már én is hangosan mondom Attinak, hogy még 3 km, még 2,5 km...még 2 km....az emberek tapsolnak, hallani  az aréna moraját.  Atya ég! Mindjárt bent vagyunk! Mindjárt beérünk és mindjárt elmondhatjuk, hogy teljesítettük az igazit, a klasszikus, ott ahol eredetileg futott a katona, igen Athénban! 1 km még, megfogjuk egymás kezét, ahogy mindig a cél előtt és így futunk még azon az utolsó kilométeren. Potyognak a könnyeim, nem tudom szavakkal megfogalmazni az érzést, ahogyan ráfordulunk az arénába bevezető utolsó 200 méterre. Tapsolnak, szól a zene, és Mi futunk itt!
Befordulunk az arénába és bemondják, hogy Hungary..minket mondanak, és rajtunk kívül még sok-sok ország futóit is, ...nem tudom felfogni! felemelő, mámorító és egyben lenyűgöző ez az élmény! Soha nem gondoltam volna, hogy így fogunk megérkezni. Egy ilyen stadionba, ennyi ember közé, átlépve a célkapunk megcsókoljuk egymást és kézen fogva sétálunk tovább, hogy megkaphassuk az érmet, mely jelképezi a teljesítményt. Fotózkodunk csapatosan, egyenként, és csak állunk és csodáljuk ezt a nagyszerűséget, ami a maratont körül lengi. Más emberként jöttünk meg. Mást kaptunk, mint gondoltunk. Többet, mélyebbet. Mintha egy másik dimenzióba érkeztem volna! Leülök a földre és leveszem végre a cipőmet, a zoknimat..és csak úgy egyszerűen ülök, és próbáltam felfogni, mi is történt!
Kaptunk melegítő fóliát, ettünk ,ittunk, győztünk!!!!!
Mezítláb megyek haza, mondtam- nem tudtam vissza venni a cipőmet. Alig vártam, hogy hazaérjünk, együnk és mosakodhassak. Vettünk hazafelé minden finomságot a törzshelyünkön, ami egy út széli kifőzde, gyros-os, de olyan adagokat adnak és vegánt is, amit alig bírsz megenni. Az úton hazafelé mást sem látni, mint magukat vonszoló futókat, akinek érem lóg a nyakukban, totyognak, és közben vigyorognak, min akiknek elmentek otthonról. Hát ilyen ez a futás...mind ilyen és ez mégis más. Megfogadom, hogy visszatérek ide. Újra át akarom élni, újra érezni akarom ezt a mámoros élményt!
Remélem, átélheted ezt Te is! Remélem megtapasztalod egyszer ezt a csodát. Remélem, elmész Athénba! Maratont futni! Sírva futni! És önfeledten vigyorogni! Kívánom neked, hogy éld át!!!



Néhány adat és fotó :

-42,195 km ami 32 km-ig emelkedik. Marathontól Athénig.
-25000 egyéni maratonista indult, 18000 ért célba
-2,5 km-enként volt frissítés, maximálisan profin!
-A nevezést áprilisban adtuk le, akkor írták ki a pontos dátumot.
-A repülőjegyet májusban megvettük és a szállást is lefoglaltuk azonnal.
-Oda felé a Görög Aegean légitársasággal mentünk és nagyon jó volt Velük az utazás , még enni-inni valót kis kaptunk menet közben.
-Vissza felé a Ryanair hozott minket, volt némi fennakadás.....
-Szállást egy magán apartman-ban találtunk, a lakás kényelmes volt és felszerelt! Közel volt az -Akropolisz-hoz és metróval könnyen elérhető volt.
-Athénban metróval közlekedtünk minden hova , a metró a repülőtértől ment. Érdemes 3 napos bérletet venni, ami 22 euro, és mindenre érvényes Athénon belül.
-A nevezés 45 euro volt, amiben érem és póló volt.
az útvonal rajz
-A póló eredeti Adidas, ami nagyon jó minőségű!
-Az expon a rajtszám átvételnél mindent lehetett kóstolni, lehetett kedvező áron vásárolni sport felszerelést, cipőt , ruhát, stb....
Mi nagyon minimális pénzzel voltunk, de legközelebb biztosan viszünk, mert jó áron volt minden :)
A szint rajz
-A nevezetességek belépősek, de nagyon megéri!!!!


Erre a szint emelkedésre semmiképpen ne menj készületlenül!


"Fuss Velem az álmaidért!"












2017. november 1., szerda

A korona ékköve :)

" Egy futó életében egy saját futóverseny szervezése azt gondolom, a futás megkoronázása. Egy ultrafutó verseny szervezése pedig a korona ékköve !"


   Ultra versenyen indulni, maga a csoda. Legyőzni a fejben lévő határokat, átlépni mélypontokon, megélni a "feltámadást" ( jó, tudom, nekem könnyű....) és újra erőre kapni......katartikus élmény, semmihez sem hasonlítható mágikus utazás :)
Bár én még nagyon az elején vagyok ennek az utazásnak, újra és újra rácsodálkozom mindenre, amit ép ésszel fel sem fog az ember, hogy Mi magunk mi mindenre vagyunk képesek és mennyire nem vagyunk tisztában a határainkkal.
Egy maraton feletti táv már eleve egy misztikum, hát még az, amikor nem is tudjuk mi vár ránk....pl.Imink, aki akkor futotta élete első 24 órás versenyét szeptemberben, amikor én a 6 órást futottam ( meg másnap a félmaraton ), szóval Imi is a verseny előtt azt mondta :
- Egy bizonyos szintig tudom, mi lesz, de azon túl már nem tudom mi vár rám!
És így megyünk neki a versenyeknek...70 %-ra edzünk, de már 100 fölötti távra nem tudsz a távolsággal készülni. Nem futhatsz naponta 70 km-t, ez már másról szól. Belül kell felkészülni leginkább. És ezt nem tudod kispórolni. Olyan ez, mint az életben a nem várt helyzetek....kihívások....akkor kell agyban rendbe lenni, amikor történik, nem tudsz rá edzeni!
   És ilyen a szervezés is! Mondom én, mint aki 100 éve csinálja.....de valahogyan ott belül ezt érzem :)
Istennek hála, Október 23.-án megrendezhettük az első Ultra versenyünket, egy 6 órás versenyt, az imádott helyszínen, ami nem más, mint a szentendrei Skanzen.
Augusztusban kezdtem a szervezést, hosszú előkészületek után, ezért nem számítottunk túl sok jelentkezőre.
Elsőre a cél az volt, hogy ismerjék meg a versenyt, hogy jövőre már lehessen velünk tervezni, bekerüljön a köztudatba ez a dátum ( ünnepnap, munkaszüneti nap) és lehessen rá készülni egész évben. Októberben nincs meleg, ami jó a hosszú futásnak.
Lehetett csapatban is teljesíteni, így teret adva azoknak, akik kipróbálnák magukat 2-3-4 óra futásban, vagy egy óránkénti váltásban....
A pálya kijelölésénél a cél az volt, hogy kihívás legyen :) Sikerült is!
A Budapesti maraton utáni hévégére esett a verseny. Egyszerre volt felkészülés nekem a maratonra és a saját versenyre. Így természetesen a fókuszt a versenyszervezésre tettem.
A maratont elrontottam, de hát ilyen is kell...egyszerűen nem tartottam be, amit megbeszéltünk. A saját versenyünkön volt a fejem . Nem volt vészes, de okultam belőle. Tudod az az igazi klasszikus hiba, egyszerűen elfutottam az elejét. Megbeszéltük, hogy lassan megyünk, tartalékolunk mert már túl sok volt a hosszú az utóbbi 2 hónapban, de hát valahogy elkavarodott a csapat, mindenki el volt foglalva azzal, hogy még gyorsan a toi-toiba bejusson a rajt előtt, így elvesztettük egymást és az első pár kilométeren próbáltuk felkutatni, ki-hol van?
Saci szinte az első kilométeren utolért, mondtam is neki, hogy menjen mert én most lassan akarok futni, de Ő azt mondta, mellettem marad, nem siet. Pruzsit elhagytam, Atti meg 30 km-re vállalkozott, így Ő később rajtolt a 12,195 km-nél.
Hát az első 20 km-en nem Saci lassult, hanem én gyorsultam hozzá, amit már igen csak kezdtem érezni....mondogattam is, hogy baj lesz ebből....de annyira jól esett. Rita is ott termett mellettünk , így hármasban futottunk egy jó darabig.A meleg az a rakparton felerősödött, egyébként is szokatlanul erős volt, így kezdett mindenki megborulni. 26 km-nél azt mondtam, kell egy kis zene, de 30-nál már idegesített. Atti is elrajtolt, de nem sikerült még addig találkoznunk, próbáltuk utolérni. A meleg miatt 30 után a szokásos gyomor gondok is előjöttek, ami 3szori toi-t kényszerített ki belőlem ( szinte kilométerenként rohantam). Mondtam a lányoknak, hogy menjenek, de Saci kitartóan várt rám! Ez nagyon jól esett, mert kezdtem elkeseredni. A meleg sem esett jól, nyűgös is voltam, semmi sem volt jó....kezdett úgy kinézni a helyzet, hogy NA!
Imi 3 éve feladott egy maratont a 32 km-nél, és idén mondtam neki, hogy meg ne merje ezt tenni! Ezért bennem is folyamatosan ez duruzsolt, hogy meg ne merjem tenni! Saci próbálta elvonni a figyelmemet, sokat beszélt hozzám, de szép lassan eljutottam oda, hogy bele-bele kellett sétálnom.
33 km-nél Atti hívott.Mondtam, hogy nem vagyok jól, kicsinál a meleg. Persze megijedt és mondta, hogy bevár, kb.35-nél van...végül az Eötvös tér-József Attila u.saroknál utolértük. Sírva fakadtam. Nem voltam jól. Rohadt meleg volt. Együtt fordultunk rá a Bajcsyra, innen már kézen fogva futottunk.Pruzsi  rám csörgött amikor 37-nél voltunk, hogy Ő is szarul van, vonszolja magát a melegtől, totál kész van. A cél az volt, hogy beérjünk.....Beértünk! És rajtunk kívül elég sok embert megtépázott ez a meleg.
Nem baj, a lényeg, hogy NEM ADTUK FEL!
Nekem a fejem csak a versenyünk körül volt, minden percben. Nagyon izgultam, hogy minden jó legyen. Akkor még úgy nézett ki, hogy az idő is jó lesz. Persze, ahogy közeledett a dátum, úgy lett egyre zordabb a kilátás.
Először csak elszórtan esőt mutatott, majd már egész napos esőt.
Gondoltam is, hogy nem kellett volna a verseny kiírásban az ELSŐ megnevezést beírni...ugye így: 1.PFB- SkanzenUltra......2016-ban, az 1.PFB-SkanzenFutás is egy zuhogó esős napon volt....jöttek is a kommentek, hogy a történelem ismétli önmagát, stb.
Szóval vasárnap még gyönyörű idő volt. Gondoltam, hátha mégsem jön be amit jósolnak.....kitűztük a pályát, kiszalagoztuk, bójáztuk, felépítettük a sátrakat, és minden a rajt-cél körül.Egész nap rendeztük a verseny helyszínét. Este kezdett esni, meg a szél is felerősödött. Reggelre ömlött az eső. Hajnalban mentünk ki. Mindent teljesen át kellett alakítani, mert a szél is erősödött. A rajtszám átvételt is fedett helyre kellett rakni, és mindent, hogy ne ázzanak el.
Hideg is lett és ennek ellenére szinte mindenki eljött, csak páran nem. Ez óriási dolog volt. Igyekeztünk mindent megtenni az időjárás ellenére, sőt, nagy segítség volt, hogy a Skanzen munkatársai folyamatosan melegítettek nekünk vizet, hogy forró teát tudjunk adni mindenkinek. Volt ott összefogás rendesen. Minden segítő elképesztő sokat tett, szétázva, fázva is mosolyogtak, segítették a futókat. A futók meg úgy rótták a köröket, mintha semmi nem lenne. Senkit nem érdekelt a sár, az eső....futottak és jól érezték magukat. A váltók az öltözőkben melegedtek. A női öltözőben elképesztő hangulat alakult ki, mivel a két masszőrt oda sikerült beraknunk az eső elől, hogy tudjanak masszírozni.
Kentük megállás nélkül a zsíros kenyereket, osztottuk a meleg teát és bíztattuk a pályán lévőket.
Hihetetlen élmény volt így látni a versenyt. Izgulni mindenkiért és várni, hogy leteljen a 6 óra és megláthassuk az örömet a szemükben :)
Nem tudom elmondani, nem tudom szavakba önteni azt a pillanatot, amikor Kozma Andris az utolsó 1 percben elindította azt a zenét, amivel nyitotta a versenyt. Olyan megható volt, hogy Mi, Anyuci és Én , ott álltunk, sírva a célkapunál, és vártuk, hogy megszólaljon a dudaszó, ami lezárja a versenyt.
Csodálatos volt, Meghitt és felemelő. Semmihez sem hasonlítható. Egyszerűen elvarázsolódtam.
Lemértük a maradék métereket, ebben nagy segítség volt, hogy Emese, aki rengeteget segít nekünk minden szervezésben, aki az egyesületi életünk részévé vált a Skanzen vezetőségéből, odajött a kis elektromos autóval és végi vitt minket, hogy felírhassuk a futók utolsó métereit, és hozzá adhassuk a végleges távjukhoz.Ezzel a segítséggel gyorsabbá tettük a mérést, hogy minél kevesebbet fázzanak a pályán.
Eredményt hirdettünk, ettünk-ittunk.........a hideg ellenére a szívem megtelt egy újabb adag forrósággal, amit elraktároztam, hogy bármikor elő vehessem.  Megint megtettünk egy lépést, egy újabb mérföldkövet.


Talán megint sikerült élményt adnunk, boldog perceket. Talán megint elértük, hogy pár ember átlépje a maga határát, megélje a maga csodáját. Versenyezni, átlépni a határaimat, óriási csoda, minden egyes nap.
De hát versenyt szervezni,.....mi ez, ha nem a "Korona ékköve"! Alig várom, hogy újra megtörténjen velünk.
Remélem találkozunk Veled !!!!



  " Igen! A csodák minden nap ott vannak az életedben. A feladat egyszerű, lásd meg őket és ne hagyd elillanni ! Nem tudhatod, lesz-e holnap!"

 U.i.: másnap reggel mintha mi sem történt volna, verőfényes napsütésre ébredtünk :)))) hahahaha




2017. október 2., hétfő

A szíved védelmében ! " Gabinak ....:)"

„Az ismeretlentől nem félni kell, hanem megismerni. Félni azután sem késő.”

   Nagyon sokan kerestek meg, Ti, akiknek van valami szív körüli gond....hogy én hogyan kezdte sportolni, mit csináltam az elején, mik voltak a nehézségek, stb.....
Sokatokkal találkoztam, találkozom személyesen, és tartjuk a kapcsolatot nap-mint nap, megosztva a tapasztalatokat a futásban, a táplálkozásban és egyáltalán, ebben az egészséges utunkban :)
Engedjétek meg, hogy megosszam a most hétvégi tapasztalatomat, ami sokatokat érint!

Valamikor a nyáron a futótársaim egy része kitalálta, hogy neveznének egy akadályfutós versenyre! Fú! Szuper ötlet, biztattam Őket, és megígértem,  én megyek fotózni :) Atti persze tök lelkes volt, mivel Ő nem éppen egy ultrafutó fejben, jobban szereti a kihívásokkal teli futást, mint a monoton hosszú, ingerszegény eseményeket, amikor úgy igazán be lehet fordulni!
Hát kinézték a BakonyRun versenyt, szeptember 30.-ra, 8 km és 20 akadály, szuper lesz! Én irtózom az ilyen versenyektől és egyébként is, mindenkit lebeszélek róla, mert nekünk, "szíveseknek" nem igazán jó, hogy össze-vissza ugrál a pulzus, és kihívásokkal teletűzdelt hegyen-völgyön átívelő mittudoménmilyen pályán kell élet-halál harcot vívni mindennel, hogy bejuss a célba! Amikor valaki előjön ezzel az ötlettel, és egy picit is necces az előélete a szíve terén, ez az első dolog, amiről lebeszélem!
És ezek után, pár nappal később, ahogy ezt páran kitalálták, egy futó eseményen, egy gyenge pillanatomban mégis igent mondtam erre a nevezésre.Őszinte leszek, fogalmam sincs, hogyan történt, de egyszer csak benne lettem a 7 fős csapatban. Elkezdődött a szervezkedés, én meg tettem a dolgom, futottam a magam hosszúit, haladtunk z utunkon, jött a szeptember, ami elég keményre sikerült. Ott volt ugye az Optivita 6 órás, másnap a Wizz Air félmaraton, és 5 nap múlva a Fertő futás, a maga 125 km-ével, amit 3-an teljesítettünk....egy saját szervezésű versenyünk, és még néhány kisebb verseny. szeptember utolsó hetében tudatosult, hogy ez bizony mindjárt itt van.Mindjárt jön a kihívásos verseny, amitől jobban féltem, mint bármi mástól!
Igyekeztem nem mutatni, de bevallom így utólag, zabszem nem fért sehova! Szóval elérkezett a nagy nap....2 autóval ment a csapat, Mi Attival 6:45-kor pattantunk be Kriszti kocsijába és indultunk felvenni még Pruzsit, aki szintén "nagyon vágyott" erre a versenyre :)
Útközben megbeszéltük, hogy nem beszélünk a versenyről, ha már eddig nem tudtuk, mi vár ránk, most már jobb ha nem is tudjuk! Én totál be voltam parázva, de gondoltam, csak túlélem!
Mindent betartottam, amit a verseny előtt szoktam, ettem és ittam rendesen, a rajt előtt még fotó és csomagleadás, majd irány a rajtzóna!

 Végül is nem volt nagyon hűvös, de azért nekem jól esett a hosszú ujjú felső! 
Elrajtoltunk 10:15-kor, több csapattal és elsőként mindjárt egy patakon kellett átgázolnunk, ahol bokáig beletocsogtunk a vízbe...majd ki , majd újra bele, kövek és minden más, ami miatt folyamatosan arra figyeltem, hogy nehogy kimenjen a bokám, itt 2 héttel a maraton előtt....
Volt néhány épített akadály, aminél az egyik, amihez megérkeztünk, egy rudakból összerakott akadály volt, amire fel kellett kapaszkodni, és átlendíteni magadat egyik rúdról a másikra úgy, hogy a lábad nem ér le a földre....én megpróbáltam, de itt már meg is torpantam, mivel nekem ez a felfelé kapaszkodás és lendítgetés nem annyira jó, vagyis nagyon megterheli a szívem. Szóltam is hogy vegyenek le, és inkább választom a négyütemű fekvőtámaszt, 30-at, amitől a csajok elkezdtek izgulni, hogy az sem jó nekem és segítenek....így csak 15-öt csináltam, majd irány tovább....nem sorolom fel az összes akadályt, volt amikor jól bírtam , pl. a hegyre felkapaszkodást, kb.400 métert felfelé egy olyan emelkedőn, amin csak négykézláb tudsz menni, meg tolni is kell néha, volt, amikor palánkon kellett átmászni, volt amikor kötélen lógni és egyensúlyozni, telis-teli akadályokkal, amin a szívem hol hevesen vert, hol megnyugodott, hol azért kalapált, mert el sem tudtam képzelni, hogyan csinálom meg, még segítséggel is nehéz volt, mert nem bírtam a fogásokat....szóval, mivel én mindig fel voltam mentve tornából, a szívem miatt, én azt sem tudtam, hogyan kell ezeket megcsinálni. Szerencsére a csapat segített, én meg igyekeztem megtenni, amit csak bírtam. Azután végre, úgy kb.5 km-nél, jött egy olyan szakasz, ahol futni is lehetett! Egy hosszú emelkedős, az a szivatós fajta, amin sokan csak sétálnak....na ott végre futottam, és kezdtem már jól érezni magam! Csak futottam az én kis tempómban, a sok erőember meg sétált és néha szóltak, hogy " Engedjétek előre a futót!". Végre az én pályám volt, majd jöttek még újabb akadályok...a lényeg, csúsztunk-másztunk, minden volt, és a végén 10,5 km-el zártuk is a távot ( 8 km helyett). Kézen fogva futottunk be, ez nagyon jó volt....de a lényeg, ami utána volt! Na ezt, nem kalkuláltam be! És fel sem voltam készülve rá!.....Pedig mindenkit ettől féltettem, emiatt beszéltem le az ilyen versenyekről....

 Itt még fotózkodtunk, meg örömködtünk, majd szép lassan összeszedtük magunkat, és elindultunk haza! Az egy dolog, hogy alig vártam, hogy kilépjek a vizes cipőmből, de ahogy elindultunk és megpihentem, egyre rosszabbul kezdtem érezni magam. Nem volt sok a pulzusom, csak valahogy nem volt jó semmi sem.Émelyegtem és szédültem, és folyamatosan gyengeség és remegés volt rajtam. Koncentráltam az úton, de sokszor bevallom őszintén, nagyon megijedtem.....Pestre érve megálltunk fagyizni, ez jól esett, majd hazaérve zuhany és pihenés, evés, ivás, ásványi anyagok pótlása....de mivel el kellett szaladnom a boltba ( tudod, anyu is vagyok ), így összeszedtem magam és elmentem. Na ott, kb. fél órát töltöttem, de 2x kellett a rekeszekre leülnöm, mert olyan gyengeség és szédülés volt rajtam....alig vártam, hogy hazaérjek és lefeküdjek. Hála Istennek, szépen lassan elaludtam.

Másnap a Maraton felkészítő futást tartottam , amiben a terv a 30 km volt a maratonistáknak. Természetesen már reggel éreztem, hogy nem fogom ezt futni....nagyon gyenge voltam.
Megbeszéltem a résztvevőkkel, hogy a tegnapi hirtelen terhelésváltások miatt nem vagyok 100-as, de itt leszek és kényelmes tempóban futok velük.
Rendes, beszélgetős tempóban mentünk, de 21-nél éreztem, hogy meg kell állnom. Újra szédültem, és éreztem, hogy elég volt. Fotó, nyújtás és irány haza pihenni.

Konklúzió:
Mi, akik valamilyen "szíves dologgal" fűszereztük meg az életünket....Mi nem mehetünk ilyen versenyekre. NA!  Ezt papoltam már jó ideje, de most már tapasztalatból beszélek. Nekünk a folytonos "lassú" tempóban futás, tökéletes! Nem hajszolhatod sem az időt, sem a gyors fejlődést. Türelemmel kell lenned és nem mérheted magad senki máshoz, csak magadhoz!  Nem számít, milyen idővel futod a távot, csak egy a lényeg, hogy a pulzusod olyan tartományban maradjon, hogy tudj beszélgetni. Nekem most már 130-140 között van a futások alatt.Végig.  És mivel hosszúkat futok, kb.8 km kell, hogy beálljon minden a kényelmes állapotra! Hívhatod bemelegedésnek is.....ez régen 2-3 km volt, majd ahogy növeltem a távot, úgy tolódott ki ez a szakasz is, 8-9 km-re :) de ez természetes!
Ha hosszan futunk, akkor beáll a pulzus és egyenletesen terheljük a szervezetet, és ezzel a világból is kifutunk. De ha hirtelen kell változtatni valamit ( akadály, föl-le, sebesség hirtelen növekedése), az olyan szinten bezavar, amit nem tud a szervezetünk tolerálni....vagyis, kicsinálod magad!
Pedig csak türelem kell és szép lassan fejlődni fogsz! De "szívesként" NE akarj olyat, ami nem jó!
Annak idején amikor Kocsis Árpival először találkoztam, és meséltem magamról, mondott nekem valamit, ami akkor belém égett. Azt mondta:
-Ha hosszú ideig szeretnél futni, akkor tanulj meg LASSAN futni!
Egy életre hálás leszek ezért, mivel ez a mondat az, ami mindig segít!
Amikor elkezdtem futni, 2014.03.01.-én, vagyis 3 és fél éve, akkor 7:30-as tempóval futottam sokáig. És soha nem foglalkoztam ezzel.
1 év múlva futottam az első félmaratont és 2 és fél év telt el, mire az első maratont és a 3.éves futószülinapomon az első 50 km-t. De mindig az lebeg a szemem előtt, hogy 80 évesen  is futni fogok! Addig még van 30 évem...mi minden belefér!
Tedd meg, hogy vigyázol magadra Te is! Ha már eljutottál odáig, hogy kezded szeretni a futást, és egyre jobban vagy, akkor vigyázz is erre az értékre, és ne siettesd a fejlődést, és néha használd a mások által szerzett tapasztalatot!
Ez most pont az! Ezt most pont azért próbáltam ki, hogy elmondhassam, hogy tapasztalatból beszélek.
Ami viszont nagyon jó benne, hogy mivel az ilyen versenyeken nincs sok fotós ( itt sem volt) és én, amikor a csapat elmegy egy ilyenre, én el tudok menni fotózni, mivel itt tök jó fotókat lehet készíteni, így majd elmegyek velük és Én fogok fotózni!!!!
Amikor meg én megyek a hosszúkra, akkor meg Ők jönnek  kísérni :)
Most pár nap pihenés.....mert most ez a fontos!  2 hét múlva Maraton!
Ha 7 percesekkel futod, akkor az 4 óra 54 perc! És élvezni fogod! Végig!!!!! És ez a lényeg, csak is ez számít!


Ugye találkozunk egy ölelésre  a Maratonon????

Írj rám, ha bármiben segíthetek :)

2017. szeptember 12., kedd

Mindig a következő lépésed számít :)

"Ne merülj el a múltban, ne álmodozz a jövőről, élj teljesen a jelenben." 


    Meg kéne tanulnod hálásnak lenni! Csak úgy, mindenért! A lehetőségért, hogy kinyithatod a szemed, és láthatod a világot, hogy van, aki szeret és van, akit Te szerethetsz A mindennapi csodákért, azért, hogy hatással vagy valaki életére!
A minap becsöngettek hozzám hittérítők.....egy  vallási újságot adtak oda,és megkérdezték a véleményemet, hogy mit gondolok arról, hogy a halál utáni élet létezik-e?
Nagyon kedvesen megköszöntem a kérdést, és csendesen annyit mondtam:
- Ó, nekem erről nem véleményem van, hanem tapasztalatom! 9 újraélesztés után sok mesélni valóm lenne, szeretnék hallani???- kérdeztem. Annyira sokkoltam Őket, hogy zavartan elköszöntek és sietősen elmentek. Pedig abszolút jó szándékkal mondtam :)
 
Mi most ebben az évben kaptunk bőven eddig, nagyon komoly kihívásokat.... valószínűleg úgy értelmeznéd, hogy kibabrált velünk a sors.....de összerakva mindent, mégis az jön ki belőle, hogy a jó irány felé terelnek.
Egy sérülés, egy családi krízis, egy bármilyen nehézség az életben, nem azért jön, mert az rossz- még ha annak is tűnik az első pillanatban, akkor is, kicsit később rá fogsz jönni, csakis érted volt.
Ha semmi másból nem indulok ki, csak a nyári sérülésemből, ( ne foglalkozzunk most a többivel) egy igen komoly dolgot  tanulhattam meg, egészen hamar! Mégpedig azt, hogy tisztelettel kell lennem a testem iránt. Nem várhatom el, hogy olyanokat teljesítsen, amire még nem elég erős! Meg kell adnom a pihenésre az időt! IDŐT! Egy hosszabb verseny után igen is KELL pihenni!
A combomban volt egy komoly sérülés....sok-sok pihenés, kevesebb futás révén rá kellett jönnöm, hogy nem kell mindenáron edzeni, ugyanolyan fontos a pihenés is! Mert nem fogja bírni a test!
Most, hogy megfontoltabban futok, látom, hogy mennyire sokan görcsölnek rá, hogy minden áron letegyenek valamit az asztalra! Mintha az nem lenne elég, hogy egyáltalán VAGY! Létezel és része vagy az életnek! Mindig csak egy dolog a fontos! TE magad!  Hogy mindig rendben legyél! Bármi ér, ne billenthessen el. Ahogy a fákat is fújja a szél, megfigyelheted, a gyökerük akkor is kapaszkodik, amikor már viharok tépázzák. És minél lágyabb a törzs, minél elfogadóbb vagy, annál jobban leszel téphetetlen! El kell fogadnod dolgokat, de ki kell állnod magadért!

Az idei Korinthosz a terveim szerint egyéniben ment volna....lehetetlen volt így neki vágni és egyetlen egy dolgot szerettem volna, kifutni magamból minden fájdalmat, ami ért mostanság, testileg-lelkileg :)
Bevallom, megsirattam a rajtot és fájt a szívem, hogy nem mehettem egyéniben,ezért csak egy cél lebegett előttem : Mindenkivel, akivel futás közben találkozom, és szót váltok, adhassak valamit :) És mindeközben tartsam tiszteletben a testem jelzéseit és ne akarjam kizsigerelni. Párosban mentünk Attival :)
Rosszabb időt futottunk, mint tavaly? Igen! Számít? Nem ! Egy dolog számított : nyomot hagytunk az úton :) Kinél egy szóval, kinél egy mosollyal, kinél egy könnycseppel....és mi gazdagabbak lettünk a lelkünkben! Hiszen bennünk is nyomot hagytak emberek, helyzetek, élmények és fájdalmak.

   A futás elképesztő dolgokra képes. Nem csak kívülről változtat meg teljesen...belülről is! És minél inkább adod bele a lelked, annál többet kapsz belőle vissza.
A futás nem csak egy sport, a futás  egy utazás a legbelső énedbe! És minél hosszabb útra merészkedsz, annál többet meríthetsz....persze ehhez párosulnak a külső tényezők! Vízhólyag, émelygés, hasmenés, izomgörcs, és még sorolhatnám a szebbnél-szebb dolgokat, ami körülveszi ezt a fantasztikus világot. Kívülről egy izzadságtól bűzölgő világ, amiben mindenki aki a részese, fájdalommal az arcán éli meg! De egy biztos....az csak egy álruha! Egy olyan maszk, ami elrettenti a kívülről figyelőt, és bele sem gondol, milyen csodás is ez belülről megélve :)

Egy beszámolónak indult ez az írás, mégis úgy érzem, erről kellett írnom!

Végül is beszámoló! Egy beszámoló arról, mi történik belül, miközben kívül teljesen más látszik.
Na ez van az életedben is! Ami kívülről egy kihívásnak tűnik, egy nehézségnek, egy katasztrófának, az belül teljesen más!
Ha ezt a párhuzamot észreveszed, minden más lesz! És megtörténnek a csodák! Amik ugye, a félelmeink mögött vannak!
Ezt már megbeszéltük sokszor, ugye?

Az álmaidat azért kapod, hogy megvalósítsd Őket! A képességeidet meg azért, hogy élj velük!
Hogy ezeket mikor kezded el megélni, az pedig azon múlik,mennyire hagyod, hogy belülről légy vezetve és mennyire akarod Te ezt cenzúrázni.

Futottam most szombaton egy 6 órás versenyt! Az Optivitán :) Szeretem ezt a versenyt! Családias, mint a legtöbb ultra verseny. Voltak akik 12 órát, és voltak, akik 24 órát futottak. Azon gondolkodtam amíg futottam, vajon mikor jutok el oda, hogy ennyiket bírjak futni. De az elmúlt 2 hónap, a sok-sok kihívásunk és a vele járó fájdalmak megmutatták, hogy ezek a futások már nem az izmokon múlnak...nyilván a munkát bele kell tenni, egy felkészülést nem lehet kispórolni, azt azért ne gondold....de egy biztos és abban szerintem sokakkal egy véleményen vagyunk: csak is azon múlik, mit hiszel el magadról és mennyire vagy biztos abban, hogy jól hiszed!
Hogy közben lesz néhány vízhólyagod, vagy fájni fog...az természetes része az egésznek. Én a talpamon szedtem össze egy fél tenyérnyi hólyagot, és nagyon kifáradtam, bár tartalékoltam az erőmmel, amennyire csak tudtam. Mégis, hazafelé fel sem merült bennem, hogy a másnapi félmaratont lemondjam. Nem,nem....mentem, mentünk, hiszen ez volt a következő nap egyik célja, nem volt kétségem abban, hogy fájni fog. Egy frissen szerzett vízhólyagos talpon nem kellemes 21,1 km-t futni.....de annál nagyobb öröm, hogy a futás közben ért pillantások, pacsik, és megannyi szurkoló és futó között lesz valaki, akinek pont én adhatok erőt!  Akárhogy is van, mindig hatással vagy valakire, vagy valamire. Soha nem tudhatod, hogy ki merít belőled, és ki az, aki miattad fog tovább lépni az életében.
Sok mindent elveszítettünk az életünkben, ezekben a hónapokban. Sok mindent átéltünk, amik nem voltak kellemesek.
De ezzel párhuzamban, olyan csodákat kapunk nap-mint nap, annyi lehetőséget, annyi új esélyt, amennyit csak akarunk és amennyit észre is veszünk! És mint az ultra távokban is......itt sem az izmokon múlik......egyedül azon, mit hiszel el magadról. És mikor kezded magadat cenzúrázni....vagy elhiszed-e, hogy ami belülről vezet, az biztosan jó irányba visz Téged.
Bízz magadban, és ne tántorodj el egy percig sem!
Ha kétséged támad, akkor menj futni, lépd át a határaidat és hagyd, hogy kinyíljon számodra egy új világ, a Te világod !
Várlak szeretettel a mi 6 órás versenyünkön, október 23.-án a Szentendrei Skanzenban. Próbáld ki amiről írtam!

 "Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs. Ez több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve."




















2017. július 18., kedd

2.PFB-SkanzenFutás- a főszervező szemével-szívével :)

"Az embert nem úgy mérjük, hogyan halt meg, hanem úgy, hogyan élt. Nem úgy mérjük, mit szerzett, hanem úgy, mit adott."


  Elképesztő, szóban megfogalmazhatatlan, amit adott nekem ez a hétvége.....olyan ez az egész, mintha a mesekönyved megelevenedett volna! Életed során, akár évekig vágyódsz valami után, naponta százszor kivetíted magad elé, csendesen mormolod magadban, hogy egyszer eléred....nem mondod senkinek és csak akkor foglalkozol vele, amikor senki sem lát.......és egyszer csak egy szép napon felébredsz, elkezdődik a nap ugyan úgy mint bármelyik másik nap, és Te végre átéled az álmod! 
  Én 13 éves korom óta erre vártam! A mosolyokra, az örömkönnyekre, a boldog pillantásokra, az izzadság cseppek legördülésére és a vele járó öröm látványára! Arra, hogy lássam a családokat önfeledten együtt lenni, ÉLNI!
Ha az életedben többször kerülsz a "távozás pillanatához", ha átéled az elmúlás lehetőségét és felkészülsz a távozásra, megtanulod az életet másképp értékelni!

Nekem megadatott, hogy nagyon korán ezt megtapasztaljam....sokszor.....megadatott, hogy megtanuljam értékelni a FONTOSAT, megadatott, hogy megtanuljak szívből vágyakozni, hogy megtanuljak elengedni és megtanuljak kitartani. Megtanuljak BÍZNI abban, hogy minden az én utamat szolgálja, hogy a rossz nem biztos, hogy rossz, és a jó nem mindig a jó. Hogy hallgassak a szívemre és ne foglalkozzak senki véleményével. Megtanuljam, hogy egy betegség egy tanítás, amit ha alázattal elfogadok, és hajlandó vagyok magamévá tenni, akkor olyan dolgokat kapok cserébe, ami semmihez sem hasonlítható! 
  A hétvégén az álmom egy újabb kockája vált valóra. A TI mosolyotok, az a pár szó, amit válthattam VELED, az a futó pillantás, az az ölelés, az a rengeteg biztatás, mind-mind megerősített, hogy menjek csak tovább :) 


 Egy barátom, aki az életemben 25 éve jelen van, azt mondta nekem:

Azon gondolkodtam, milyen érzés az, ha a saját szemeddel látod valóra válni az álmodat? Embereket menni egy pólóban, amit Te álmodtál meg, egy éremmel, amit Te gondoltál ki, egy sportversenyen, amit Te álmodtál meg....???

  A fáradtság, amit egy ilyen esemény után érez az ember, az nem az a fáradtság, amit nem szeretünk...ez az a fáradtság, amit szerintem mindenki keres! 
Köszönöm, hogy TE ennek a fáradtságnak a része vagy! Menj a szíved után, és hagyd, hogy megtörténjenek a csodák az életedben. Ne cenzúrázd a történéseket, de tarts ki az álmaid mellett.
Mert azok az álmok, azért jelentek meg pont Nálad, mert képes vagy a megvalósításukra!
Azért kapod nap-mint nap őket, hogy megvalósítsd. :)
Tegnap reggel kaptam egy nyílt levelet.....és pont amikor elolvastam, akkor beszéltem telefonon az anyukámmal....kérdezte, miért szipogok? Mondtam, hogy ez olvastam éppen és olvassa el Ő is, mert nem tudom felolvasni sírás nélkül .
Íme a levél:
" Nyílt levél Sallai Zsuzsinak!
Nagyszerű ember vagy, s elképesztően példakép vagy!!!
Felkerültél a példakép falamra!
9x élesztettek újra, s te egyszer se adtad fel, mert élni akarsz, örömet szerezni a családtagjaidnak, a szeretteidnek, s persze nekünk futóknak.
Követlek, s követem amit csinálsz, s példa értékű.
A tegnapi verseny, igen színvonalas, igaz birkákkal teli :-D, s családias volt. Hatalmas gratuláció érte.
Ám vannak vicces kérdéseim.
Régen a parasztok, hogy hogy golfautóval jártak?
S a cool Maris a piercingjével mért nem kiabált nekem vissza, hogy csituljak már? :-D

Viccet félre téve, semmiben nem szenvedtem hiányt, nagyon örülök a sikeres szervezéshez!
Felkerültél a példakép falamra! "
A történetben a legszebb dolgok , az ilyen posztok alján lapulnak meg:

Zsuzsanna Sallai   Köszönöm Benji🙂 én csak követlek Benneteket, SPORTOLÓKAT , mert egész életemben hozzátok akartam tartozni , Én köszönök NEKTEK mindent💖🏃‍♀️🙂

Török Benjamin
Török Benjamin Zsuzsanna Sallai te HOZZÁNK TARTOZOL!!!! 

Ilyenkor mindig beigazolódik, hogy sokkal gyorsabban kéne írnom a könyvemet! Hogy nem baj, hogy feltépem azokat a régi sebeket, és nem baj, hogy ez újra fáj....mert ez a seb és a vele járó fájdalom sok mindenkinek segítség, erő, hit, és biztatás, hogy kitartson a saját útján, még ha akadályokat is kap benne!
 
KÖSZÖNÖM NEKTEK EZT A VASÁRNAPOT!
Találkozunk újra, hamarosan.....