2018. szeptember 17., hétfő

Újabb mérföldkő- az első 12 órás versenyem

A földi lét önmagában lenyűgöző élmény, ha mégoly természetesnek fogadjuk is el, aligha tudunk betelni a csodával. Talán ezért igyekszünk újra és újra megörökíteni a megélt mozzanatokat, megállítani a pillanatokat.

Megint léptem egyet....egy pici lépcsőfokot az utamon :)
Óh, micsoda boldogság van a szívemben !!!!Ebben az elmúlt 4 hétben, amiben a pihenésé volt a főszerep, fejben csak egy dologra tudtam gondolni: Pontosan 4 héttel a Korinthosz 81 km lefutása után elindulok életem első 12 órás versenyén.Ott fogok állni a nagy futók között, és csak egyért imádkoztam minden este, hogy legyen elég erőm a 12 órához, legyen elég eszem a körülményekhez és legyen elég bátorságom legyőzni az akadályokat.

A Korinthosz után visszagipszelték a kezem azonnal, így még 4 hetet gipszben futottam. Izgalmas volt így, mivel az edzéseket én nem hagytam ki, tehát a gipsz az szép lassan elpuhult a kezemen. Keresztedzésben a bringa s az úszás kiesett, csak a jóga maradt, amit viszont egész jól csináltam gipsszel is :)

A verseny hetén vették le, természetesen nem volt a doki boldog, és folyamatosan azt mondta, hogy ezt meg kellett volna műteni. Én pedig folyamatosan mondtam neki, hogy nem akarok kockáztatni egy kézcsont miatt, az életem a tét és egy altatásos műtét az nem gyerekjáték.
Szóval levették a verseny hetében a gipszet, éljen, legalább ez nem fog már zavarni. Oké, nem tökéletes a kezem, de kit érdekel, majd megerősödik és ennyi. A legfontosabb, hogy végre szabadon futhatok, nem kell izgulnom, hogy elázik-e vagy sem.
Persze erre a versenyre is együtt neveztünk Pruzsival, vagyis együtt találtuk ki, hogy indulunk. És így a közös cél érdekében napi kapcsolatban, együtt edzésekben telt a 4 hét.
A verseny hetében már csak rövideket futottunk, szerda volt az utolsó átmozgató, csütörtökön pihentünk, pénteken pedig 20 percet terveztünk, a szombati verseny előtt.
De a rólam készült riportok a 81 km miatt megmozgatták a médiát és megkeresett egy tv csatorna, hogy forgatnának velem egy anyagot.
Ez a forgatás a verseny hetében pénteken volt, vettek fel edzésről anyagot, családi beszélgetést, és jöttek másnap a versenyre is. Ja és miközben Mi páran a köröket futottuk a 6-12-24 órás Bajnokságon, a saját versenyünk is lement, a csapatunk segítségével...tehát nem kevés izgalom jutott nekem a hét végére.
Pénteken ezért a 20 perc átmozgató a forgatás keretében zajlott, előtte 3 órában a pályát tűztük ki családilag a másnapi versenyre. A riport felvétele után még összekészítettem a cuccokat a saját versenyre( rajtszámok, érmek, ajándékok, stb...), majd este 10-re már én is sorra kerültem. Összeraktam reggelre a cuccaimat, a frissítésemet és megbeszéltük Attival, hogy ha Pomázon lement a futás, elpakolnak és Ő beül a kocsiba és lejön Velencére , hogy segítsen a frissítésben, és lehozza Imi feleségét és lányát , akik szintén segítenek nekünk.
Többen rajtoltunk reggel, Én és Pruzsi 12 órában, Imike 24 órában, Saci 6 órában, Nándi 6 órában. volt csapatunk is, Anett és Lilla 12 óra páros és Lilla egyéni 6 órát is futott.
Rengeteg ismerős fogadott mikor reggel megérkeztünk. Imádom ezt a versenyt, az első pillanattól fogva. És csodálom az összes futót , aki itt teljesít. Hatalmas megtiszteltetés, hogy közöttük állhatok a rajtban, és hogy sokan rám köszönnek!
Izgultam nagyon, egyszerre a saját versenyünk miatt, ami nélkülem zajlik és a Bajnokság miatt, aminek a részesei vagyunk. Sátrat állítottunk, frissítéseket kevertünk. A tv stáb forgatott, miközben készülődtünk. Ez egy  más világ, itt mindenki még jobban befelé koncentrál, imádkozik, hogy minden rendben menjen. Amikor a Himnusz megszólal, egy csokorban állva, a szívünk azért dobog, hogy együtt maradhassunk végig, mindenkinek sikerüljön a teljesítés. Itt nem a lefutott kilométer a legfontosabb, hanem, hogy miken megyünk keresztül a 12-24 óra alatt, és azokat hogyan oldjuk meg.
Itt mindenkinek lesznek mély pontjai és magaslatai. Itt mindenki megvívja a maga csatáját legbelül.
Nekem a 12 óra elképzelhetetlen volt .És mostanra már valóság lett.

A frissítésre rendesen odafigyeltem, Edittel megbeszéltem, hogy akármennyire tiltakozok, ne hagyja, csak tömje belém. A perzselő nap nem kedvezett senkinek, főleg itt a strand területén, ahol semmi árnyék nem volt, csak szél . Ez elég csaló érzés, mert nem veszed észre az elején, hogy megégsz, csak akkor , amikor már kicsapódik a só és émelyegsz....
Megbeszéltük, hogy visszafogottan megyünk, semmi elvárás, csak teljesítsük tisztességgel. Imi még a Korinthoszon , amikor célba értem, megígérte, hogy lefutja a 24 órát. Nem volt választása , az ígéret az ígéret!
Lassan kezdtünk, bár nagyon jól ment. Igazából az első 4 órában csak arra tudtam gondolni, mi lehet otthon a saját versenyen? Szinte végig egy ütemben mentünk Pruzsival, ahogyan szoktunk, csak úgy csendben, egymás mellett. Itt hívott végre Atti, éppen áthaladtam egy körön ( Ja!ez a verseny egy 1 km-es körpályán zajlik a strand területén, 70 % térkő, 30% murva), hogy minden szuper volt, rendben volt, így 1 kört sétáltam, amíg beszéltünk, hogy ne terheljem magam a beszéddel.Mondjuk azért ilyenkor a séta az nem egy andalgós tempó, azt gondolhatod.....:)
Nagyon sokan szóltak oda nekem egy-egy biztató szót a profi ultrafutók.  Mindig volt egy biztatás, egy mosoly, egy "ez az Zsuzsi", ami nekem nagyon sokat jelentett.
6 óránál egy pöttyet elgyengültem. Itt délután 4 volt már, a nap elképesztően perzselt, már Edit rám rakott egy vizes törölközőt, hogy ne forrósodjak annyira., és kaptam jeget is néha, amivel hűsítettem magam. A gipszelt kezemen a bőr már megégett rendesen, ott nem ért a nap 6 hétig, úgyhogy gyakorlatilag fehér volt még reggel, mostanra vörös. Szóval 6 óránál lefújták az első szakaszt, leültek a 6 órás versenyzők, mi meg futottunk tovább. Ilyenkor azért az emberben megfordul, hogy akár le is ülhetne.....de mentem tovább, magamban arra gondoltam, hogy most már kevesebb mint 6 óra van csak hátra.
Atti 4 után érkezett meg Imi családjával. Beállt egy körre, és mesélt közben. Itt már fáradtam egy kicsit, Edit éppen a lábamat kente, néha bekacsintott egy-egy kisebb izomfájdalom, ittam egy magnéziumot és ettem sós paradicsomot.
Este 7-től kezdett csillapodni a hőség. De már totál fájt a fejem, szerintem még egy enyhe napszúrást is kaphattam. Az utolsó zselémet 10 óránál kellett megennem, vagyis 2 órával a verseny vége előtt. Hát, 2 körön keresztül próbáltam magam rávenni, majd elvettem az asztalról, hogy legyűrjem. Vetem egy nagy levegőt, és letoltam. Mondanom sem kell, hogy mi volt a reakció...gyorsan ittam rá vizet, és próbáltam lent tartani a gyomromban. Szédültem, és émelyegtem, próbáltam sétára váltani, hogy jobb legyen. 3 körön keresztül dolgozott bennem a cucc, de nem akart a helyén maradni. Atti odajött sétálni velem, de mondtam, hogy le kell ülnöm egy pillanatra. Egy virágláda szélére ültem, hátha enyhül az émelygés, majd újra megindultam. A murvás részen már minden körben fájt a talpam,  nem esett jól rálépni a kövekre. És éreztem, hogy mindjárt elájulok...ujra leültem egy másik virágtartóra, és Pruzsi pont arra jött. Kérdezte, hogy baj van? majd odanézett, nekem meg elindult visszafele minden, amit betuszkoltam. Szegény már fordult is el, ment tovább.....utálok hányni és a hányó ember látványától pedig én is hányok. Itt most minden összeadódott. Hánytam, majd rosszul lettem attól, amit látok...ezzel el voltam egy darabig. :) Mindenesetre innen még 1,5 órám volt.Ez a hányás meg kivett belőlem rendesen.Mondtam Attinak, hogy hagyjon magamra, kicsit egyedül lennék, ittam az asztalunknál vizet, kértem zsepit és megindultam, majd a kanyarban lerogytam sírni egy kicsit....csak elgyengültem, mert annyira rossz volt, hogy miért jött ez már! felálltam újra, tovább mentem, kb. 2 kört sírdogáltam magamban, és lassan összeszedtem magam, és megint kocogni kezdtem, majd pedig futni. Futottam pár kört, nem néztem senkire, nem akartam inni sem és enni sem, csak arra koncentráltam, hogy fussak. Láttam, mások is mélyen voltak..szerintem mindenkit megviselt a meleg, csak voltak köztünk olyanok, akik ehhez már jobban hozzászoktak. Nekem, első tapasztalatként szokatlan volt. Volt már máskor is gyomor gond, de eddig olyan versenyen, ahol volt váltás, vagy B verzió,. Itt most nem volt se váltás, se B verzió, csak magam voltam, és a pálya, és még 1 óra, vagy 50 perc, vagy 48.....lassan ment az idő. Sosem lesz vége?
Majd eszembe jutott, hogy mindjárt lefújnak minket, és már csak azok fognak a pályán maradni, akik még egyszer ennyit futnak. Még 12 órát, éjjel, majd még reggel is, tehát gyerünk. Séta-futás-séta-futás.....ez ment a végén. A murva már fájt, a gyomrom semmit sem akart, még egy korty vizet sem. Pruzsi azt mondta, hogy Ő bizony többet nem indul 12 óráson, elege van a hülyeségemből, többet nem veszem rá ilyenekre.....(tudom, hogy csak viccelt). És megbeszéltük, hogy nehezebb volt, mint a Korinthosz, mert ott pihentebbek voltunk, nem körözni kellett, és na!
Még 30 perc.....sose lesz vége, még 20 perc...próbáltam kalkulálni, hogy éppen akkor legyek a frissítő asztalunk közelében, amikor lefújnak, hogy közel legyek. Én csak a cipőmet akarom levenni, kérem szépen!!! A lábam, talpam nagyon fájt már. Atti velem volt a végén. Hozott plédet, mert tudtam, hogy reszketni fogok ahogy leülök.....És végre megszólalt az a duda, vagy sziréna, vagy mit tudom én!
És én abban a pillanatban a földre ültem. Persze nem a frissítőnknél, de mindegy is volt, csak ülhettem végre, illetve feküdtem. Még szólt a zene a fülemben, éppen az Ultra c. film egyik betét zenéje, Boldog voltam és már egyáltalán nem érdekelt, hogy kevesebb lett mint 90 km, amit titkon célként kitűztem.
Reszkettem mint a kocsonya.Vártam a tört kör mérésére, és közben a 24 órások sorban gratuláltak, ahogy elfutottak mellettem :) Csodálatos pillanat volt. 12 óra futás. 12 óra önmagammal. Egy apró lépéssel előrébb kerültem az utamon, és hol van még a vége!!!!!
A hivatalos eredményem: 84,098 km lett, 7.-ik hely :)
Igen,mielőtt kérdeznéd, igen, másnap még kóválygott a gyomrom, fájt a fejem, nem volt túl komfortos a délelőtt. Hajnal 1-kor feküdtem le és 4:34-kor arra ébredtem, hogy éhen halok. Majd 6:30-ig még forgolódtam, és felkeltem egy mézes kávét inni. Majd megint fetrengtem egyet, és elmentünk Szentendrére  sétálni és a világ legfinomabb lángosát enni Andihoz, aki az Álomlángosost csinálja a főtéren a sikátorban. És szépen lassan egyre jobban voltam.
Most ez a két nap visszatöltésről, pihenésről szól, hiszen csekély 7400 kalóriát égettem el a 12 óra alatt. És a szervezetem szeretné visszakapni legalább egy részét.
Jól vagyok! Öröm és boldogság van!
"Mondd, mikor csináltál valamit utoljára először???" Találkozunk a Budapesti Maratonon október 7.-én??? Én ott leszek! :)
folyt..köv.....