2016. december 29., csütörtök

5000 km

"A beteljesült álomnak csak akkor örülünk, ha mi magunk is beteljesedünk. És csakis akkor mondhatjuk, hogy egy élmény a miénk, ha megharcoltunk érte."



   2014.03.01-én kezdtem el futni.....igen, előtte is volt néhány próbálkozásom, néhány elsietett fejlődés, de hivatalosan,megvizsgáltatott lábbal, megvett futócipővel, komoly céllal ( körbefutom egyszer a Margit szigetet!) akkor kezdtem el. 
Kiegészítésnek szántam a bringa mellé.....amolyan plusz mozgásnak....de sokszor hallom azóta is ezt a mondatot olyan kezdőktől, akik jönnek, hogy futnának :) 

Valószínűleg sokan olvastok már a kezdetek óta,  de ha mégsem, akkor megjegyzem halkan, hogy egy nyitott szívműtétem volt 13 évesen ( az osztályom, akikről a fényképet itt megosztom, 1 percet álltak az órán, úgy szorítottak nekem, hogy túléljem a műtétemet!!! ) ,és 18-41 között 9 újraélesztésem....nem lehetne egy gyermekem sem, mert nem bírta volna a szívem a szülést, ezért négy gyönyörűséggel áldott meg minket az Isten.

Nem élhetnék gyógyszerek nélkül, mert azokat életem végéig kellett volna szednem........ ma mégis- 41 éves korom óta, azaz több mint 7 éve nem szedek semmilyen gyógyszert, de megadok a szervezetemnek mindent, amire szüksége van ( ásványi anyagok, vitaminok, nyomelemek, magasabb rezgés, megfelelő pihenés, elég SZERETET!!!! ).

Nem sportolhattam sosem, a műtétem óta, vagyis 13 éves korom óta..... 45 évesen mégis elindultam a mindig is áhított álmom felé, amit a szívműtétem óta dédelgetek és soha nem mondtam el senkinek, mert a lehetetlen lehetetlenje volt!

És bár a bringa volt, amivel először elindultam és tényleg csak kiegészítésnek szántam a futást, mára, ezalatt a 2 év és 9 hónap alatt, ami 1095 nap, lefutottam 5000 km-t, egészen pontosan 5008 km-t....ez ha naponta nézem, akkor csak 4, 57 km .
De ha azt nézem, akkor elfutottam Pomázról Santiago de Compostela-ba és vissza, haza :) 
Mi is történt ezen az úton?
Rengeteg tanulás, milliónyi tapasztalat, küzdelem a félelmekkel, számtalan átizgult éjszaka, mikor verseny előtt már csak forgolódni bírsz.....pontosan 5 és fél elkoptatott cipő, amik azóta, akár csak a kezdetetekkor, az ágyam mellett pihennek, hogy reggel Őket lássam először és este is a látványukra aludjak el!
Legalább 5 futónadrág, rövid nadrágok , 2 futószoknya, számtalan futó póló és trikó, és rengeteg ajándékba kapott futópóló, 44 verseny és 44 érem..... 
Mi is történt igazán az 5008  km alatt?
Barátságok, amikben minden ember egy közös cél irányában halad! Barátságok, amiben az egymásba vetett HIT mindenek felett áll!
Barátságok, amikben őszintén lehet sírni és örülni. Barátságok, amiben biztosan tudhatod, hogy akkor is veled vannak, ha éppen nem egymás mellett futtok, vagy ha éppen nem is ugyanazon a versenyen vesztek részt. Lehet, hogy csak egy csoport révén jelöljük egymást, és soha nem találkoztunk mégis pontosan tudjuk egymásról, hogy annak a legördülő izzadságcseppnek, ami a fényképen visszaköszön, mi volt az útja!
Szorítunk a másiknak, inspiráljuk egymást, és bár mások számára lehet, hogy idegesítő az a napi poszt, ami arról szól, hogy megint futottunk, és hol és mennyit, néhány ember bizony ennek a hatására indul el a változás eme útján és keres meg minket, hogy segítsük az első lépéseit :)
Van , aki a kilók miatt indul el, van aki az egészsége miatt, van aki társaság miatt, és van aki a belső hangra figyel, és még sorolhatnám, mennyi elkezdett történet van a fejemben, de egy dolog közös bennünk : felhúzzuk a futócipőt és kilépünk az ajtón! 
Van úgy, hogy nehezen megy, van, hogy könnyedén...van, hogy azt gondolod, egy lépést sem bírsz már többet futni és van, hogy a bármeddig futnál......van, hogy felfutsz a legmagasabb hegyre és van, hogy 50 méter szint is borzalmasan nehéz......de mégis minden nap futunk!
Először csak egyedül kezded, talán pár száz méterrel, és félve lépsz be egy futó csoportba, mert hát ott mindenki olyan profi....azután szép lassan rájössz, hogy mindenki végig ment ezen az úton, és egyáltalán nem kell szégyenkezned, hogy hol tartasz!
Először azt gondolod, hogy 1 km is sok, és főleg ilyen lassan, majd szép lassan azon kapod magad, hogy a Maratont teljesíted!
Van, hogy türelmetlenek vagyunk és van, hogy elsietjük a futóvá válás  folyamatát, ezért néha fáj  itt-ott, de szép lassan megtanuljuk, hogy mennyire fontos a pihenés és a nyújtás, és egyre kevesebb lesz a sérülés. 
Megtapasztaljuk, hogy a futások alkalmával a testünk funkciói felgyorsulhatnak és arra bizony azonnal reagálni kell mert a következő lépés már végzetes lehet- ezért szépen lassan a toi-toi mégsem lesz olyan gusztustalan, mint amennyire fontossá tud válni, és a bokor is tökéletes, sőt, az oszlop mögé is lehet bújni, de ha az sincs, akkor már az is mindegy lesz! 
Bár elképzelhetetlen volt az elején, mára már természetes, hogy beszélgetünk a futások alatt, sőt, mi például a párommal a legtöbb családi dolgot, vagy terveinket a jövőnkkel kapcsolatban, a futások alatt beszéljük meg igazán, mert egy idő után annyira más lesz minden!

Belecsöppenve ebbe a csodálatos sportvilágba, Futónagykövet lettem itt Pomázon és nagyon sok futónak segítem az útját és még többen pedig engem segítenek :)

Létrehoztunk ez alatt az 5008 km alatt egy saját sportegyesületet, szerveztünk versenyeket, az életünk része lett egy olyan út, amire bár sosem léphettem volna, mégis ráléptem. Legyőzve a félelmet, és megmutatva azt, hogy az ember bármire képes, amiben IGAZÁN HISZ!

Tudom, hogy mindenhonnan hallani, hogy ami a fejedben van, az lesz a Te valóságod...de kevesen hiszik is el, pedig IGAZ!
Nem számít a kor, nem számít a nem és az sem, hogy mi a háttered, mert mindent meg tudunk teremteni, csak HINNI KELL!
Sokszor megosztottam ezt a képet, de azt gondolom nem elégszer, hogy igazán elhidd- BÁRMIRE KÉPES VAGY!!!!

5008 km van most a lábaimban, és bízom benne, hogy lesz 10.000, 20.000 és ki tudja mennyi, mert hosszú távon gondolkozom és minden nap körül veszem magam az álmaimmal.

Ha Te, aki most ezeket a sorokat olvassa, még nem futsz, csak gondolkozol rajta, akkor  elmondom, az edzés online oldalon van olyan futó, akinek ez a táv már 1 év teljesítménye, és olyan is van, tudom biztosan, akinek az én 5008 km-em is elképzelhetetlen, vagy csak  az idei, 2084 km..de egy dolgot ne feledj: Mindannyian ezen az úton elindultunk és mindenki a maga tempójában haladva jutott egyre előrébb. Ezért kérlek, hogy csak magadra figyelj! A saját érzéseidre, a saját fejlődésedre!

Napi 4,57 km ugye nem sok?  hát én csak ennyit futottam :) erre bárki képes!
A titok egyszerű - csak meg kell tenni nap-mint nap :) 
















Szeretettel Ölellek !!! 

2016. november 17., csütörtök

Mi Nekem a futás?

"Szinte bármilyen félelmet legyőzhetsz, ha ezt az elmédben elhatározod. Emlékezz arra, hogy a félelem sehol máshol nem létezik, csak az agyban."



  Egy nagyon kedves barátom a napokban megkérdezte Tőlem, hogy mi is nekem a futás? Miért futok?
Nagyot mosolyogtam, és nem válaszoltam. Mit is válaszolhattam volna, hiszen ott, abban a helyzetben a kérdés sem tűnt ésszerűnek, nem hogy a válasz rá :)
  Mégis, hazafelé a héven folyamatosan azon gondolkodtam, hogyan is fogalmazzam ezt meg! Hiszen mindenkinek mást és mást jelent. Nincs egyforma ember és nincs egyforma sztori. Tény, hogy egy olyan múlttal, amiben a "lehetetlen" szó nap-mint nap elhangzik, más értékrendet képvisel ez a tevékenység.
Ha néhányszor már elköszöntek Tőled, vagy valaha voltál már abban a helyzetben, hogy az életed hajszálon múlott, biztosan átértékeltél mindent és más dolgok váltak fontossá!
 Azt gondolom, hogy a szívműtét, az újraélesztések, megtanítottak egy nagyon fontos dologra:
"Merj hallgatni a szívedre!"  A szív mindig megsúgja, mi a helyes, mi az, ami neked jó!  Csak sokszor hajlamosak vagyunk azonnal cenzúrázni, és azt gondolni, hogy téves a hang !
Pedig sosem téved! De vagyunk-e elég bátrak, hogy hallgassunk rá!?  Mert hát nem mindig azt súgja, amiről mi azt gondoljuk, hogy szeretnénk !
És a futás segít, hogy minél erősebben halljuk a hangot! Minél erősebben higgyünk is neki! És minél erősebb legyen a bizonyosság, hogy követni kell!
A futás, ami teljesen lehetetlen volt számomra, maga lett az élet! Minden futócipőm a hálószobánkban az ágyam mellett pihen, és minden reggel az első kép,amikor kinyitom a szemem, hogy láthatom őket és minden este az utolsó kép is, amikor becsukom!
A futás harmóniát teremtett Bennem! Hiszen minden egyes lépéssel egy energia áramlást segítek, hozok létre!
Amikor futok, a lábamat ütemesen ütöm a földhöz, amivel  a földől kapott energiák beáramlását tudom felvenni és engedhetem fölfelé a visszaáramlást. Valahogy úgy, ahogy a képen próbáltam berajzolni :)
Ez a legfontosabb dolog. Mert ezekre az energiákra szükségünk van!
Nézd meg, hogy miként alakult át az élet, és lett az ember egyre depressziósabb, egyre jobban enervált, erőt vesztett, pánikbeteg, és még sorolhatnám....Mind-mind onnan indul, hogy nincs kapcsolat a földdel! Beköltözünk egy X.-ik emeleti lakásba, ahol az életünk nagy részét a föld felett töltjük. A lakásból liften közlekedünk és onnan autóba, vagy tömegközlekedéssel utazunk, majd a munkahelyen a legtöbb esetben egy emeletes épületben dolgozunk. Elfáradunk, mert nincs kapcsolat a földdel. Jó esetben naponta néhány percet töltünk a "földön", amíg ki-be szállunk egy adott helyen, és csodálkozunk, hogy nincs életkedvünk. Nem kapjuk meg az "energiát"!
2 és fél év termése
Ha minden nap, csak 30 percet gyalogolna mindenki, ez elég lenne, hogy meginduljon az áramlás, és visszatérjen az energia!
Ez az energia a megoldás! Minden embernek szüksége van a táplálékra, és az nem csak a fizikai táplálék, és nem is csak a szellemi, hanem az energia tápláléka!  Mivel Star Wars fan vagyok 1978 óta, mióta az első rész megjelent, egy dologgal jellemezném:  Ez AZ ERŐ !
Ez az erő adja meg nekem a minden napokban azt, hogy egyre jobban tudok hallgatni a belső hangra, ami segít, hogy azon az úton maradjak, amit választottam magamnak erre az életemre!
Futni 1-2-3, vagy bármennyi órát, az maga a csoda, nem csak fizikai értelemben. Hiszen beindítunk olyan folyamatokat, amik elengedhetetlenül kellenek az ÉLET - hez!
Figyeld meg magad, ha több napon keresztül rendszeresen érinted a földet, mondjuk napokig sétálsz, vagy úgy alakul, hogy többet kell menned: mindig energikusabb leszel!  A futással ez az energia csak növelhető.  Hiszen erőteljesen csapódik a lábad a földhöz!
Töltekezz így minden nap!

Tegyél egy kísérletet: 21 napig, minden nap gyalogolj minimum 30 percet! De ne andalogj! Izzadj meg, tedd bele magad! És meglátod, változni fog az életed!

2 és fél év....
Ha bátrabb vagy, fuss! Kezd napi 30 perccel úgy, hogy 1 perc futás -1 perc séta, majd fokozatosan növeld a futások idejét, míg el nem éred a 30 percet egyben futva!( mellesleg ez 5 km lesz ) És szép lassan jönni fognak az érzések. Az érzések, amik csak is Neked szólnak, senki másnak!  És szép lassan oda fogsz rájuk figyelni, és egyre inkább el fogod hinni, hogy Neked szólnak, a Te személyednek, és a Te életedet segítik!

És akkor egész biztosan mondhatom, hogy egy különös érzést fogsz tapasztalni! Egyszerűen BOLDOG leszel! Méghozzá a saját boldogságod fog előjönni. Ami nem köthető semmihez, sem baráthoz, sem családhoz, sem tárgyhoz, sem semmi máshoz, csak is egyedül hozzád, legbelül, a szívedben :)
És a saját magadban meglelt boldogság fog teljessé tenni. Mert egészen egyszerűen elég időt fogsz tölteni azzal a személlyel, aki a legfontosabb és akit a legjobban kell szeretned: ez pedig  saját magad!
És a tested ezt meg fogja hálálni. A tested a Te templomod, és csak Te tudod megadni neki a táplálékot! Miért futok?
Hát ezért! A mindennapi táplálékért  :)

Vigyázat!!! A futásnak vannak mellékhatásai:            
-jó kedv
-öröm
-önmagad tisztelete
-élmények
-barátok
-ritkán találkozol a háziorvossal már
-hülyének néznek az ismerőseid
-energikus leszel
-egészséges leszel
-átalakul a tested
-nagyok lesznek a ruháid
-lesz sok futócipőd
-boldog leszel......
és még sorolhatnám, de szerintem inkább folytasd a felsorolást TE, ha belekezdesz a 21 napba. Vagy találkozunk  november 19-20.-án, Siófokon, az idényzáró futóversenyen ?
Szólj, ha valamiben segíthetek :)




"Az önképed irányítja életed eredményeit. Úgy válhat belőled olyan ember, amilyen szeretnél lenni, és élheted azt az életed, amit szeretnél, ha eldöntöd, ki és mi akarsz lenni, majd úgy viselkedsz, mit az az ember, és azokat a dolgokat csinálod. Az önképed fejlesztése az első lépés az eredményeid fejlesztéséhez."


2016. október 16., vasárnap

Ilyen egy BOLDOG MARATON :)

„Ha vannak megvalósítatlan álmaid, akkor vizsgáld meg kifogásaidat! Általában nem vagyunk túl őszinték magunkhoz. Azt mondjuk, hogy valamit lehetetlen megtenni, amikor az igazság az, hogy csak nagyon kényelmetlen lenne.“ 


Egész évben ezt a napot vártam! 2016.10.09.
A 31.Spar Budapest Maraton, amit évek óta vágyom, amit szívből akartam és aminek felkészülésére szántam a teljes idei felkészülésemet.
A hosszútávú céljaim között ugyan "csak" egy állomás, de ez egy meghatározó állomás. Az utunk során, amit bejárunk, vannak olyan állomások, amin csak átsuhanunk és vannak azok, amik nagyon is meghatározzák az utunk minőségét. És ez a maraton egy ilyen állomás volt.
Amikor év elején leadtam heves szívdobogással a nevezésemet, még azt jelöltem be, hogy " első maratonom", de menet közben ez is változott, ahogyan sok minden ebben az évben.
Eltervezzük az utat, de nem számolunk a kanyarokkal, útlezárásokkal és terelésekkel. Ettől lesz izgalmas az utunk :)

Érkezés a helyszínre
Szerintem a verseny hetében a "kibírhatatlan"
jelző lehetett rám a legtalálóbb, de az az igazság, hogy úgy izgultam, mint életem első versenye előtt. Nem is értem, miért, de a szívemben ez a verseny nagyon fontos szerepet töltött be! Izgultam azon, hogy beérek-e szintidőn belül, hogy lesz-e hascsikarás, és egyáltalán....Egész szeptembertől minden este azon imádkoztam, hogy az idő azon a napon számomra a legmegfelelőbb legyen. Kértem, hogy 13 fok legyen és napsütés :) Ahogy közeledett a dátum, mindig figyeltem az időjárást, és közben nyugtattam magam, hogy "Hé, megbeszélted a Teremtővel, hogy a számodra ideális idő legyen, akkor mit ellenőrizgetsz! Bízz!!!"

Gergő első fotója :)
A verseny hetében abba is hagytam az időkép vizsgálását és elengedtem. Csak HITTEM, hogy minden úgy lesz, ahogy nekem a legjobb :)
Péntekre időzítettünk egy Craniosacrális terápiát, aminek a célja az volt, hogy az izmokat egy kicsit felturbózzuk és a szervezetemet feltöltsük plusz energiával. Nem ez az első ilyen kezelésem, és nagyon szerettük volna megnézni, megtapasztalni, hogy verseny előtt milyen pluszt ad egy ilyen kezelés. Gábor barátom ennek a kezelésnek egy nagyszerű specialistája. Pénteken reggel Attit is elvittem magammal, mert bevállalta a bringás kísérő szerepet a Maratonon,ami nekem nagyon sokat jelentett,  de hetek óta nagyon fájt a válla, alig bírt aludni is.
Rajt elött
7 km-nél
Minden rendben ment a kezelésen, de valamiért Gábor többször azt érezte, hogy a gerincemnél valamit még dolgozni kell, ezért a hátam közepénél egy pontra többször visszanyúlt, aminek az lett az eredménye, amit nem terveztünk be, hogy belenyúlunk egy olyan gyermekkori traumába és az általa keletkezett gócba, ami teljesen átalakítja a kezelés menetét. Olyan képek és mélyre rejtett fájdalmak jöttek elő, amit nem tudtam igazán felfogni. Először elkezdett a vállam körül remegni egy rész, majd mintha szétrobbant volna az érzés, egész testemben remegtem és könnyek szöktek a szemembe. Tudtam, hogy biztonságban vagyok, de nem voltam felkészülve, hogy olyan félelmek jönnek elő és olyan emlékképek, amiket én nem akartam már előszedni. Ezzel küzdök hónapok óta a könyvemben is, ezért nem haladtam vele, mert olyan fájdalmak voltak ezek, amikkel tudtam, hogy dolgom van, de féltem tőle! És most, amikor a maratonra készülünk, egyszer csak megjelennek, a semmiből, mintha berobbantak volna a látóterembe,egy hatalmas videókivetítőn keresztül.És nem tudtam abbahagyni se a remegést, se a sírás. Nem akartam róla beszélni, de tudtam, hogy áttörtünk egy olyan falat, amit már jó ideje kerülgetek! Szépen lassan megnyugodtam, és azt gondoltam, vasárnapig emésztem a történteket és aminek még ki kell jönnie, az a futás közben fog kijönni!
10 km-nél
Atti vállát is rendeb tettük és azon kívül, hogy a fejem kótyagos volt, viszonylag jól lettem. Este a facen Kocsis Árpi kiírta, hogy minden maratonistának jó pihenést kíván, mert szombat éjjel az izgalomtól nem alszunk és hát ma péntek van, így mindenki aludjon egy jót. Hát én egész éjjel forgolódtam, dolgoztak az emlékek, fájt mindenem, belenyúltunk a tűz fészkébe! Megbolygattuk a lélek mélyét!
Szombaton már valamivel jobban voltam, kivéve, hogy beszélni nem akartam nagyon.Este korán lefeküdtem, még egyszer utoljára átnéztem az útvonalat (ezt is az edzés részévé tettem, hogy többször megfutom fejben a távot!), és nagyon korán elaludtam!
És láss csodát, úgy aludtam mint a tej, kipihenten, semmi felébredés, semmi forgolódás, rossz álom. Reggel pihentem, időben ébredtem és semmi izgulás nem volt rajtam. A szokásos reggel izgalom miatti 5x-i wc-re rohanás sem volt. Megittam a reggeli folyadékomat, felöltöztünk, bepakoltuk a bringát, felvettük a lányokat és indultunk.Hihetetlen volt! Én, aki minden verseny elött százszor megy wc-re, és a helyszínen is 5 percenként a toit keresi, most teljes nyugalommal voltam. Vártam a rajtot! Vártam a pillanatokat!
Csodálatos volt elindulni, és csodálatos volt minden méter. Megtanultam ebben az évben tiszteletben tartani a határaimat. Megtanultam, hogy élvezzem a futást, és nem foglalkozzak az
idővel. Biztosan nem leszek a 3 órás maratonisták között, de ott vagyok a 0,05%-ban, akik lefutnak egy maratont, sőt, azok közé tartok, akik ultrákat futnak!
Élveztem az utat, élveztem a látványt, a sok szurkoló elképesztően sok erőt adott! Szenzációs hangulat volt, mivel rengeteg helyen zenéltek nekünk. Zenekarok, kórusok, minden stílusból kaptunk , ami egy igazán nagy erőt jelentett, hiszen nem foglalkoztunk mással, csak azzal, hogy élvezzünk minden pillanatot. Nem gondolkoztam semmin, egyszerűen csak hagytam, hogy minden megtörténjen körülöttem. Frissítettem mindenhol, volt nálam speciális saját frissítés, amit reggel bekevertem magamnak. Volt támogatás, Attitól és igazán megnyugtató érzés volt, hogy bármikor ott tud lenni mellettem, amikor valami kívánságom van. Figyeltem arra, hogy ne fussak túl gyorsan. Tudom, hogy "Nem a táv öl meg, hanem a tempó", így mindig figyeltük közösen, hogy ne fussuk túl magunkat! Kb.29-30-nál éreztem, hogy be kell mennem egy toiba, mert ha nem teszem, gond lesz később. Éppen előtte találkoztam egy barátommal, akik csapatban futottak.
Ritának ez volt az első hosszabb futása, mivel 2 szakaszt vállalt be, és míg gugoltam a toiba, és vártam, remegő lábakkal, alig bírtam magam tartani- persze ilyenkor nem jön azonnal!- peregtek a percek, nem számít! közben utolért Rita, és el is hagyott, amikor kijöttem...kérdeztem, megvár-e, erre Ő visszafordult, és megfogta a kezem.Kb.500 métert így futottunk és ez nekem olyan erőt adott, ami nagyon kellett a maradék 12 km-hez.  Folytattam utamat, és míg Atti a bringa defektjével küzdött, újra a Pesti oldalon találtam magamat. Nem fájt semmim, és néha egy-egy gyermekkori emlékkép bevillant, de éreztem, hogy nem okoz mély fájdalmat. 2016 a 9-es év, melyben el kell engednünk dolgokat, le kell zárnunk folyamatokat, és azt gondolom, ez az év ebben nekünk bővelkedett. Már azt gondoltam, közeledve a születésnapomhoz, és az év végéhez, hogy talán már túl vagyunk a nagyján, de még volt mit feldolgozni. Nem csak tárgyak, emberek, kapcsolatok záródhatnak, hanem olyan régi elásott dolgok is, amiket azt gondolnánk, hogy már nincs ránk hatással. És mégis, ahogy belekerülsz ebbe a folyamatba, és átéled a mély fájdalmakat, közben egy olyan elképesztő nyugalom lesz úrrá minden porcikámon, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani :)
Az egész maraton olyan volt, mintha feltettem volna a pontot az I -re, és bezártam volna egy ajtót, ami mindig is ott volt az életemben, de sosem gondoltam, hogy résnyire nyitva van....kellett ez az érzés, hogy folytathassam a könyvem, amit nagyon sokan várnak. már.
33 km-nél
Atti megoldotta a defektet, elindult utánam és adogatta a frissítést.A lányokkal szétváltunk az utolsó 10 km-en, nyűglődjön mindenki magában, ezt beszéltük meg. De nekem nem a nyűglődés jutott, hanem igazi élmény futás! Se hasfájás, se hányás, csak futottam és futottam. A városligetre ráfordulva megbeszéltük Attival, hogy a célnál vár és szólt a szüleimnek, hogy kb. mikorra érkezem, mert az utolsó 3,5 km-emet futom.
38 km-nél
Kaptam egy utolsó frissítést, egy nagyon nagy ölelést, és azt, hogy nagyon büszke rám, elképesztően jól bírom!és, hogy kemény csaj vagyok!
Ezek a szavak erőt adtak a végéhez, mert tudtam, hogy a városligetben körözni, miközben hallod a befutókat, mert ott vagy a közelben, nem a legkellemesebb. Most mégsem volt olyan frusztráló, mint pl.tavaly, a 30 km-en az utolsó 2-3 km.
Valahogy sokkal jobban telt. Eszembe jutott, hogy jövőre, ha Isten is megengedi, a Korinthoszon itt még csak a fele távnál leszek! Hiszen ez a maraton egy állomás, az utamon, de milyen állomás!!!!!Ráfordulni az utolsó 200 méterre, a kordonnal elválasztott befutóra, felemelő pillanat volt! Mindenhol szurkoltak az emberek, én már ugyan kisírtam magam a Dózsa György úton a városligethez közeledve, de azt gondolom, ezeket a pillanatokat nem lehet könnyek nélkül megélni! Bemondták a nevemet, még táncoltam is a célzónában és integettem Kocsis Árpinak, akinek elismerő pillantása olyan érzés volt, amiért a mindennapi felkészülés minden pillanata más értéket képviselt ezentúl.
A célban beérve örömkönnyeket törölgetve a szemüvegem alól, sétáltam és integettem a családomnak. Hatalmas öleléssel kaptam meg a BSI leplet, amit ránk terítenek, hogy ne fázzunk meg a célba érkezéskor. Besétáltam az éremmel a nyakamban a frissítőért, majd sírva borultam anyukám vállára. Megkönnyebbültem és csak a hála és a köszönet, amit éreztem, hogy átélhettem ezt a pillanatot! Nem az első maratonom volt, de számomra ez volt az Első számú, amire szívből készültem.És mivel szívből készültem rá, a szívemből kellett kifutnom a fájdalmakat, amiket oda bezártam!
Örültünk, mivel sikerült, amit elterveztünk.
Kívánom, hogy egyszer Te is éld meg ezt a pillanatot.
Kívánom, hogy lépd át a határaidat és hidd el, hogy Neked is sikerülhet!
Kívánom, hogy éld át a saját rendkívüliségedet, és ünnepeld meg hogy vagy!
Kívánom, hogy másnap érezd a "robotos mozgást" és a kótyagos fejet, ami ilyenkor törvényszerű, és alkosd meg a saját énedet olyanná, ami jó érzéssel tölt el nap-mint nap. És akkor nem fog számítani semmi más.


 “Amikor olyan messzire mentél, hogy képtelen lennél még egy lépést megtenni, csak fele olyan messzire jutottál, mint amennyire képes vagy.”

folyt.köv.....























2016. október 3., hétfő

Versenyről-versenyre :)

"Ha nem látod magadat győztesnek, akkor nem tudsz győztes módjára viselkedni." 

Az augusztus és a szeptember olyan időszakra sikeredett, amikor is eljutottam oda, hogy megkérdőjelezzem az értelmi képességemet is :)
Történt ugyanis, hogy  a Night Run megszenvedett maraton után, egy ideig nyalogattam sebeimet, illetve igyekeztem kiheverni a megpróbáltatásokat....na jó : rengeteget pihentem, és folyamatosan azon imádkoztam, hogy jöjjön már egy olyan verseny, amikor minden rendben van! Nem hányok, nem rossz a gyomrom, minden simán megy, mosolyogva !
És valahogy egyszerűen érzem, hogy nekem ez is csak amolyan megmérettetés, kitartok-e....mindig ez van, tesztet kapok egy döntésem elején, és közben is időnként, hogy biztos-e a szándék :) Ez már csak ilyen,nem kell ettől megijedni, csak észre kell venni a jeleket! 
Egy héttel a Maraton után egy laza Iron Girl-t futottunk páran a csoportból, ami szenzációsan sikerült, mivel csak 6 km volt a táv. Megbeszéltük Pruzsival, hogy lazán, átmozgatósan futjuk, semmi rohanás, csak amolyan nyugis tempóban....persze! Hát már a rajtzónába érkezéskor éreztem, hogy ez nem lesz gyenge 6 km, mivel elképesztő párás meleg volt, az a tipikus megdöglesz állapot, amit tetőzött a délután 3-kori rajt idő. Persze a kopaszi gátról indulva,  a Petőfi híd irányába...na, mi beálltunk egy nem túl kényelmes tempóra, és toltuk, és toltuk, alig vártuk a frissítőt, majd újra belehúztunk, mert most már nem engedjük el, csak azért is...3 km-nél póló le, mert már nem bírom, de akkor is megcsináljuk! Pruzsi néha odaszólt, hogy jól vagyok-e? hagyjál békén! mondtam....31 perc-6 km! még jó, hogy megbeszéltük, hogy óvatosan átmozgatjuk magunkat! Kidőlés, öröm ölelés Garami Katával, végre! nagy példaképem :) mindig nagyon várom, hogy találkozzunk, keresem a versenyeken, fantasztikus futó! néhány csoportkép és irány a megérdemelt fagyi!
A következő héten szolidan átmozgattuk magunkat néhány futással, de vasárnapra azt gondoltam, illene megint egy közepesen hosszút futnom. A terv egy 18 km körüli futás volt, egyedül, mert néha ez is kell, hogy csak úgy magamban és a zenéimmel lehessek.Nem mindig hallgatok zenét, de néha rám tőr és akkor Led Zeppelin nélkül nem bírok futni, van amikor meg jobb csendben, csak a természetet hallgatni.Hát most Led Zeppelinre vágytam, így valahol Budakalásznál eldöntöttem, hogy befutok Pomázról a Mammut-hoz, úgyis szeretnék átvenni egy aprócska rendelésemet. Így olyan igazi városnézősre sikeredett ez a futás, 20,34 km-rel :) Közben már gondolatban a jövő hétre készültem, ami a vágyott Korinthosz volt. Tavaly kísérőként mentem, és akkor megfogadtam, hogy legközelebb ott a helyem, ott a helyünk. Nyár elején már leadtuk Attival párosban a nevezésünket, 81 km=40,5/fő :) És megemlítettük a csapatnak, így végül 3 csapatunk lett a két fős váltóra és lett egy 3 fős csapat is, meg bringás kísérő, tehát megint beindult a gépezet, szerveztük a szállást és készültünk.

Ilyen ez a futás, az embert elkapja a gépszíj és csak fut, versenyről-versenyre, és jönnek a barátok és együtt fut mindenki, és ez a szép benne...már pénteken lementünk Szekszárdra, mert ott akartunk lenni a tésztapartin és a tájékoztatón. Nagyon szeretném jövőre egyéniben lefutni, ezért már most minden pillanatot át akartam élni :) A csapat nagyon jó hangulatban volt, röhögtünk, nyüzsögtünk, átbeszéltük a váltásokat, kajáltunk egy nagyot és készültünk a másnapra.
Az idő nekünk kedvezett, nem 43°C volt, mint tavaly...csak 24-29....persze ez a napon, a Duna töltésen azért sokkal több, mivel ott nincs árnyék, csak a messzeség! Reggel 7-kor indultunk útnak, Baja irányába. Atti rajtolt, én be a kocsiba, és irány az első váltópont.Kb.10 km-enként váltottuk egymást. 40-nél volt egy időmérés, aminél, ha valaki nem ért be a szintidőben, akkor ki kellett állnia. A szintidőt hoztuk, és ami még jobb volt, hogy minden rendben volt. Se hasfájás, se semmi, egyszerűen csak élvezetből futás, szuper érzés. Egyszerűen imádtam.Néha zenét hallgattam, néha az ultrásokkal beszélgettem. Sokan rám köszöntek menet közben, ami különösen jól esett....már ismernek! Tudják a nevem....:) elképesztően jó érzés ez, mikor 3 éve még örültem egy bringázásnak is! Most meg itt futom a Korinthoszt, el sem hiszem! A csapat is nagyon élvezte, mindenki odatette magát. Azt gondolom, az egyik legjobb versenyünk volt ez a Korinthosz.
Rengeteg élmény, sok nevetés, még több tapasztalat, amit mindenki megszerzett ezen a napon. Bízom benne, hogy jövőre egyéniben tudok indulni! És bízom benne, hogy jövőre még többen tudunk ott lenni újra ezen a csodálatos eseményen! Köszönjük Öcsi!!!!
A következő héten- aug.20.-án-   a heti edzéseken kívül, hétvégén tartottuk a Wizz Air félmaratonra a felkészítő futásunkat, ami megint csak egy kellemes nap lett, hagyományunkhoz híven levonultunk az Omszki tó-hoz és köröztünk, mert így azok is velünk tudtak lenni, akik kevesebbet futnak, mivel 1,7 km-es a körpálya, a cél ugyan a 10 kör volt, de kevesebbet is lehetett futni velünk. Nagyon jó kis nap volt :)
Ezt követő héten- aug.28.- pedig szerveztünk egy családi napot, a Velencei tavat futottuk körbe és a családtagok, barátok, kísérhettek minket kerékpárral :) 32 km volt a táv, nem voltunk túl sokan de azt gondolom, remek hangulatú napot csináltunk. Elképesztően meleg volt, ami nem kedvezett a szívnek, és természetesen a 9:15-ös kezdés is már késő volt, de így is komolyan odatette magát mindenki. Volt, akinek ez volt élete első 30 km-es futása, és megcsinálta! Kb.13 körül végeztünk és utána levonultunk a strandra, kiáztatni a megfáradt izmokat, és beszélgetni egy jót, csak úgy, amolyan nyárzáró eseményként.
Ezek után 09.03.-04.-  egy újabb hétvége, újabb versenyekkel....megint meghívást kaptunk az UB-tól, ezúttal a Family Run eseményre, azon belül is a félmaratonra, ami megint egy esti futás, amit köztudottan nem szeretek.....hiába, nekem ez az egyik gyengém, az esti futások, mert egészen egyszerűen én egy korán alvós ember vagyok és álmos vagyok este.
Attival és Pruzsival mentem, a szokásos hármas banda, és megbeszéltük, hogy nem toljuk nagyon, mert este is van, meg másnap is egy versenyre megyünk---marhák :)))
21:30-kor volt a rajt, persze már rendesen sötétben, és a városligetben köröztünk egy 5, 275 km-es pályán 4-szer. Az utolsó 500 méteren egy olyan sötét szakasz volt, amiben egyszerűen lehetetlen volt bármit is látni. És ugye megbeszéltük: nem toljuk meg nagyon! ÁÁÁÁÁÁÁÁ, persze! 
1.kőr- Atti beszól: -28 perc alatt lefutottuk....!
2.kőr- Atti..: 1 órán belül vagyunk....!
Hozzáteszem, hogy a vaksötét szakaszt kézen fogva futottuk, mivel én nem éreztem biztonságosan magam, nem is jó a szemem és plusz a bizonytalanság, hogy hova lépek....na mindegy, azért nem volt annyira vészes. Ja és minden körben volt egy szakasz, kb.4 km-nél, ahol a speeker hölgy ugyanaz a hölgy volt, aki a Night Run-on a Mozaik utcánál beszélt nekünk a hangosba..ezért minden körben, amikor meghallottam a hangját, bekapcsolt az érzés gyomorilag, ami a maratonon volt...húúúúúú.
3.kőr- Atti: lehetne egyéni PB is......! áááááááááá, hagyd már abba!, jól van, most már akkor legyen! basszus! még jó hogy megbeszéltük a tutit.

4.kőr- Jeeee, 2 óra 3 perc! Picsóba....mindjárt összeesem.....de akkor is a miénk!Persze, éjjel értünk haza, és persze, hogy ilyenkor már nem állsz neki enni, és persze, hogy reggel korán kell kelni mert indulsz Ócsára egy újabb futásra, és időben oda kell érni, és persze, hogy nem pihened ki magad........11,58 km! És olyan éhes voltam végig, mint még sosem! Nem normális banda! komolyan mondom, az eszem megáll, de az az igazság, hogy élvezem! Egyszerűen igen is élvezem, hogy futhatok, hogy fájhat a lábam, hogy vízhólyagom van, hogy söpröm a sót magamról és minden egyes percét, amit úgy lát mindenki, hogy micsoda kihívás....mert ez VELEM történik! Igen, Velem, akinek erre egyáltalán nem volt esélye sem!!!!
Következő hét- 09.11.- Wizz Air félmaraton. Őrült melegben. Nem a legjobb idejű futásom-futásunk! A túlélésre hajtottunk!
Tényleg brutál volt a meleg, mindenkit figyelmeztettek is, hogy okosan fusson!
A rakpartra mikor ráfordultunk, az olyan volt, mintha egy katlanba kerültünk volna, szó szerint fejbe csapott a hőség. Nagyon kemény volt, és ennek ellenére is mindenki elképesztően ügyes!
Újabb félmaraton mánia érem is került a nyakunkba, a befutó érem mellé, mivel ezt a négy félmaratont is újra teljesítettük.

Annak ellenére, hogy a földön feküdtünk a kimerültségtől és azt is ötször meggondoltuk, hogy felálljunk egy fotóra, mégis, csodálatos volt megélni ezt is együtt!Újabb vízhólyag...már kezdem megszokni!
Szeptember 18.- 10 Híd futás, és egyben a Spar maraton felkészítő futása volt a következő hétvégi esemény....
31 km volt a táv és egyszerűen csak eldöntöttük-köszönet Daninak az ötletért-, hogy az összes Budapesti hidat megfutjuk, egyikre fel, másikon vissza és így tovább, a Hajógyári szigetről eljutva a Kopaszi gátig és visszafutni a Budai oldalon a Hajógyári szigetre.
Reggel 9-kor rajtoltunk, ott tettük le az autóinkat, 22 fő gyűlt össze és ketten még menet közben csatlakoztak hozzánk. Pont kellemes volt az idő, viszonylag nem volt nagy hőség, és a Rákóczi hídig nagyon jó tempót mentünk.Menet közben beszélgettem pár olyan futóval, aki most csatlakozott hozzánk először. Beszéltem magamról neki, Ők meg azonnal vissza: Te vagy az a csaj? Húúúúú, nem gondoltam volna ! Volt, hogy poénkodtam, hogy :Ááááá, lebuktam! vagy ilyeneket: "Jól áll neki a halál ":) Futás közben mindig kijön egy-két hülyeség :) Tök jó fejek voltak, olvastak rólam, és nagyon jókat beszélgettünk! Olyan furi volt, hogy így rám csodálkoztak!
A budai oldalon elindultunk visszafelé a hajógyárira, de itt már meleg volt rendesen, és a csapat három részre szakadt. Egyik futónk kisfia volt a bringás kísérőnk, aki elől ment az élbollyal, ezért nekem a teljes vissza úton nem volt már vizem, egyszer megálltam egy kútnál, kb.a fele útnál, de onnantól iszonyat szomjas voltam. Voltak, akik elköszöntek a Batthyány térnél, mert arra mentek haza, de a csapat nagy része visszajött a szigetre. Ez egy elképesztően jó nap volt és tényleg jót futottunk :)
Következő hétvége: 09.24-25. Pomázi futás volt a Mi szervezésünkben, ami egy új, hagyományteremtő eseménynek indul el. Pomáz város napján egy helyi rendezvény keretén belül mozgattuk meg az itt élőket. Nem volt nagy a táv, 6 km, de combos volt az eleje. Egész héten többször megfutottuk, egy 20%-os utcán ( Tél u.) ment fel az első szakasz. Ennek a többszöri felfutásnak lett eredménye.....másnap, 25.-én a Nato futáson ( 10 km) az utolsó 4 km egy combos emelkedő volt, fel a Budai várba, ami, meglepő módon, sokkal könnyebben ment, mint eddig ha emelkedőn futottunk. Egy biztos, új PB-nk lett, 57 perc lett az időnk :)
Nagyon hangulatos futás volt, ide minden évben jövünk, szeretjük és jó az útvonal is :)
Hát így miután több hétvége nem jutott már erre a hónapra, így a versenyek is elfogytak....
most volt egy hétvége amin nem volt futás, csak a szokásos hét közbeni edzések, és már itt is vagyunk, napokon belül a Spar Maraton, ami azt gondolom, az egyik legnagyobb futóesemény Budapesten.
Nem mondom, hogy nincs zabszem......igen, konkrétan nagyon izgulok, de alig várom az érzést, amit a rajtzónában kap az ember.......

Szorítsatok !!!!!


folyt.köv.......:)







2016. július 25., hétfő

Egy megszenvedett Maraton története :)

"A futás nem győzelemről vagy vereségről szól, sem dicsőségről vagy eredményekről, hanem arról, hogy ne add fel.!"


  kb.3 héttel ezelőtt egy emailt kaptam, amiben gratuláltak a Balaton körbefutásához, és felajánlottak mindhármunknak , akik együtt körbefutottuk a Balatont, egy ajándék indulási jogot, a 07.23.-án rendezett Night Run Budapest éjszakai Maratonjára! Csak válaszolnunk kell az emailre, hogy szeretnénk-e élni ezzel a lehetőséggel!  Éppen a héven utaztam a lányommal és hangosan elkezdtem elkezdtem nevetni. Nem is érette, kérdezte, mit nevetek ? Mondtam, hogy szerintem mindjárt elájulok :) és az apu is ezt fogja tenni! Felhívtam Krisztit, aki a három fős csapatunk résztvevője volt az UB-n hogy kaptunk egy lehetőséget, mit szól hozzá? Lelkesen mondta, hogy persze, lazán futunk egyet, jó lesz ez a félmaraton :) Mondtam, hogy ez nem a félmaraton, hanem egy MARATON! Akkor egy kicsit csend lett, hallottam, ahogy kattog, majd csendben ezt mondta,- Megcsináljuk, mindegy az idő! Atti mit fog szólni?????
A történethez hozzátartozik, hogy Atti egyáltalán nem akart idén maratont futni, én pedig az igazi, teljesen hivatalosat októberre tartogattam. Nem is akartam indulni ezen az éjszakai futáson, mivel este mindig álmos és fáradt vagyok, meg az első saját szervezésű versenyünk, a I.PFB-Skanzenfutás után valószínűleg még nagyon fáradt leszek! De ez az email, bizony jól esett! Nem tudtam nemet mondani, és Kriszti ahogy mondta, hogy nem számít az idő, csak lazán.....valahogy úgy éreztem, ez nem véletlenül történik!
Lázasan szerveztük a Skanzenfutást, és két napig kerülgettem Attit, hogyan is mondjam neki a jó hírt, miszerint mindjárt futunk együtt egy Maratont! Azután egyik este, a konyhában odafordultam és azt mondtam:
-Mondanom kell valamit!
Elég fura lehetett a hangom, mert olyan fejjel nézett rám, mint amikor anno valamelyik gyerekünk jöttét jelentettem be. Meg is lepődtem a reakción és egyből hozzátettem: -Nem lesz kisbabánk, nyugi! :)
Erre lett nagy röhögés és hát folytattam: 
-Képzeld, mehetünk a Night Runra, meghívást kaptunk a szervezőktől! -kezdtem a felvezetést......- és elfogadtam - folytattam.....a Maratonra!
Kikerekedett szemek, döbbent arc, - Mi van????
-Hát a Maratonra meghívtak, és elfogadtam! -mondtam gyorsan, de már jött is a következő mondat:
-Nem futok idén Maratont! Mikor lesz?
-2 hét múlva....-válaszoltam csendben! 
-Te nem vagy normális! -mondta, és folytattuk a Skanzenfutás szervezését.
Életünk első szervezése, mit ne mondjak, brutál kihívásokkal. Gyönyörű nyár, szép idő, sok-sok ötlet, mondván, hogy nyári esemény és családi programokkal készültünk....de úgy látszik, minden dolog, amit szeretnék az életemben megvalósítani, komoly kihívásokkal kezdődik.
Én amikor ezt megálmodtam, mondanom se kell,  gyerekkori álmaim egyike- egy olyan eseménynek láttam, amiben családok jönnek, együtt vagyunk, futunk, örülünk, és egyre több mindenki kap kedvet a futáshoz. A Skanzen, miután restaurátor vagyok- szerelem hely- és adott, hogy együtt legyen mindenki és élvezzük a napot! 
Vasárnapra esett a verseny , és csak ezen a hétvégén jött özönvíz szerű eső, hideg, és minden, ami ezzel jár! Pillanatok lefolyása alatt kellett dönteni, változtatni, mivel a pálya kijelöléseket folyamatosan elmosta a víz. Szombaton egész nap kint voltunk, rendezni a terepet, de mintha semmi nem maradt volna, hiszen megállás nélkül esett. Közben kérdezték, akik neveztek, hogy "ugye nem marad el" . Mondtuk, hogy nem, mindenképpen megtartjuk. A 2 nap alatt a lábaim úgy feláztak az egész napos kint létben, hogy vasárnap estére hólyagos volt mindkét talpam. 
Az utolsó pillanatban kellet a hosszú távból egy részt kivenni, mert lehetetlen lett volna azon a részen futni, és akkor a helyzetnek megfelelő legjobb döntést hoztuk. Igyekeztünk maximálisat nyújtani, és csak azon imádkoztam a két nap alatt, hogy jó érzéssel menjenek haza az emberek és hozzuk ki amit lehet ebből a trágya időből. Amolyan "brutálfutás2" lett belőle, de azért , minden nehézséget félretéve rendkívül boldog voltam és hálás, hogy ezt is megérhettem! Biztosan nem tetszett mindenkinek és tudom, hogy voltak gyerekhibáink, de a szívemben tudom, hogy mindent megtettünk, és jövőre még jobbak leszünk!
Másnap olyan voltam, mint a Balaton körbefutása után. A fáradtság, a gyengeség, a sok-sok pakolás a terepről, a helyszín rendberakása, az útvonalak gereblyézése, stb.....és PERSZE hétfő reggelre kisütött a nap, mintha mi sem történt volna! Egész héten el voltam foglalva a díjak postára adásával, egyeztetéssel, hogy ki veszi át személyesen, hiszen sokan nem tudták megvárni az eredményeket, mert szétázva fáztak. Így a hét ezzel telt, meg a pakolással. Attinak a 3 napban a dereka, a gerince, úgy beállt, hogy S alakban tudott csak közlekedni, emelni meg már egyáltalán nem tudott. Hétfőn meg is jegyezte, hogy most már biztosan eldől, hogy nem fog futni, mert kiegyenesedni sem bír. Nekem elképesztő módon fájt a talpam a felázástól, de nem mondtam.Csütörtökön azért elmentünk a rajtcsomagokért Krisztivel. Hát nem volt szerencséje Attinak, mert egy olyan rajtszámot kapott, amire nem volt mit mondani! Ez valami jel! 42195 és az enyém, 42196 :) El kezdődött az izgulás ezerrel.
Pénteken még én nem izgultam, tele volt a fejem a  Skanzennel, lelkesen válaszoltam az üzenetekre, vittünk ki személyesen is díjakat, szóval egyszerűen nem volt időm felfogni, hogy szombat éjjel , ÉJJEL!, Maratont futunk! Kezeltük a hátát, hogy ne fájjon neki, és igazából szombat reggel, amikor felébredtem, akkor esett le a tantusz!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, éjjel futunk!!!! A várba fel, a rakparton ide-oda...... Iszonyat meleg, fülledt nap, semmi levegő, és csak azzal biztattuk magunkat, hogy nem fog sütni a nap! Próbáltuk délután aludni, pihenni, persze ilyenkor nem bírsz,mert fontos lenne! Öt percenként nyal az arcodba valamelyik kutya, vagy esik le valami a konyhában és a zörgésre összerezzensz, vagy csörög a telefon, vagy bármi....a lényeg, nem tudsz már aludni, már tök mindegy, mindjárt menni kell. Gyorsan 7 előtt még együnk valamit, mert 21:45-kor van a rajt, és nem legyen tele a gyomor...
Mivel nagyon fáradt voltam ezért vettem néhány energia gélt, ami majd jó lesz menet közben, de igazából nem foglalkoztam vele, mert hát én ilyeneket sosem iszom! Meg a frissítés is 4 km-ként ott van, és ott is adnak mindent! Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, mert a cél, hogy lefussuk, nem érdekel senkit az idő, bulis futás lesz. Zsuzsi nagyon izgult, mert Ő az életében egyszer akart Maratont futni, és azért adta le a nevezését, de az utolsó pillanatban majdnem visszalépett, mert elbizonytalanodott, de mivel meglátta a nevünket a rajtlistában, így megnyugodott, hogy nem lesz egyedül és nem hagyjuk el egymást! Azt beszéltük meg, hogy a melegre tekintettel és mindenre tekintettel, kb 5 óra alatt kényelmesen beérünk és pont! Én már mire kiértünk, annyira izgultam, hogy azt nem is tudom szavakba önteni! Óriási erőt adott, hogy többen oda jöttek hozzám, és gratuláltak, hogy a Skanzenban milyen jó volt, és alig várják a következőt! És köszönik,és megölelgettek és kaptuk a Hajrát!!!!Sok futó barát, akikkel találkozom a versenyeken, üdvözöltek, pacsiztak, ölelgettek és kívántak minden jót! Csak óvatosan, idő nem számít!!!!! 
Elrajtoltunk. Óvatosan, odafigyelve. Minket, Maratonistákat indítottak először. Fel, egyenesen a várba, hogy megcsodálhassuk Budapestet az esti fényeiben, és ráhangolódhassunk a távra! Aránylag szép tempóban mentünk, 6:30 körül....és úgy kalkuláltunk , hogy folyamatosan lassítunk. 20 km-ig minden rendben volt, azon kívül, hogy közben elrajtolt a többi mezőny és a rakparton amikor visszafordítottak minket, belefutottunk a tömegbe, és ott elkezdődött a szokásos lökdösődés, oda nem figyelés, mert hát aki a maratont futja, az tartalékol és nem akarja az első 10 km-en kiköpni a tüdejét....tehát, miért is nem mész arrébb már?,,,a combomon volt feltűzve a rajtszámom és az egyik tű kinyílt és beleszúrt a bőrömbe...meg kellett állnom, hogy kiszedjem, tehát újabb lökés, én próbálom visszatűzni, még egy-két lökés, megint beszúr, mindegy már....igen, már megtapasztaltam egy párszor, hogy nem mindenki tud úgy futni, hogy észrevegye a másikat. Nem engem zavart nagyon, hanem Attit, mivel Ő egyébként is nagyon izgul mindig értem és aggódik, hogy minden rendben legyen. Van amikor kézen fogva futunk és van amikor egymás előtt, mikor milyen kedvünk van...de biztosan megkérdezi időnként, amikor hátrafordul, hogy: - Jól vagy? minden rendben???? 28 év nem kevés szám, hát még, amiket együtt végig éltünk! Ezt nem lehet megtanítani, ez vagy van, vagy nincs :)
20 km körül elfogadtam egy zselét, vagyis nem is zselé, olyan kis hosszúkás fiola, amiben energy és magnézium van, mondván, hogy jó lesz az....meg az időnk is jó, bőven beérünk! 25 -nél jött az első rosszullét, amit igazán nem akartam, és nem is értettem! Csikart a hasam, éreztem, hogy mindjárt elájulok, és azt lestem, hol a ToiToi! Végre odaértem, és a vizes cuccomat alig bírtam lehúzni magamról, miközben émelyegtem már a fájdalomtól, mert hát ha jön a szapora, akkor az jön, nem vár semmire! Itt veszítettünk úgy 10 percet de kis sétával már összeszedtem magam és kezdtünk újra ütembe kerülni. Majd jött a következő rosszul lét. Mondom- Ne már! Megint??? És igen , megint futás, hol a TOiToi???? És újra séta, és Atti kérdezte, :- Kiálljunk? Jól vagy?
Mondtam, hogy biztosan nem állok ki! Nem érdekel, hogyan, de megcsinálom! Ha a szakadó esőben 2 napot voltunk és megcsináltuk a versenyünket, dacolva mindennel, akkor ezt sem fogom félbehagyni!
Folytattuk. Zenét kapcsoltam, hangosan a telefonomon, hogy szóljon, és így szórakoztattuk magunkat. A frissítőpontnál mondták, hogy igyak még egy magnéziumot, hogy pótoljam, ami kiürült, hát ittam....30-nál már a rakparton guggoltam, mert nem értem el a ToiToi-t.....itt már majdnem 40 perc csúszásban voltunk! 36-nál megint,ott már az is mindegy volt, hogy hány ember bámul, esély sem volt elbújni, és már a lábam is remegett, a gyengeségtől....de a zene segített, hol sétáltunk, hol futottunk, vagyis kocogtunk. Igazából kb.6 km volt, ami rettentő nehéz volt, a gyengeség miatt, de közben jöttek a futók, drukkoltak és kiabáltak, hogy Jövőre is megyünk a Skanzenba! Hajrá Pomázi Bajnokok! Kemény vagy Zsuzsi! Ez erőt adott, és meg-meg indultam. Mondtam Attinak, hogy menjen, de azt mondta, nem hagy magamra! Akkor jött egy kis tánc, hiszen szólt a zene, nem csak a telefonomból, hanem végig a rakparton a szórakozóhelyekről is, a talpamon éreztem, hogy a hólyagok újra bedurrantak, lépni már nem tudtam rendesen, de  tudtam, hogy a küzdelem a legfontosabb! 
Miért is félnek olyan sokan a nehézségektől??? Miért félünk belemenni a kihívásokba? Pedig ott vannak a csodák, ott tudod meg, ki is vagy valójában! És abban a helyzetben jössz rá, mi az értékes és mi az ami nem! Minden lépésért hálás voltam, teljesen mindegy volt, hogy kocogok vagy csoszogok....egy volt a lényeg, hamarosan célba érünk! Kézen fogva, ahogyan alakította az ÉLET, hiába nem így terveztük, mégis együtt tettük meg ezt a Maratont, és a lényeg a kitartás volt, mint mindig!
Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen legyengült állapotban még tud az ember erőt elővarázsolni, de az utolsó 1,5 km-en újra nekiiramodtunk. Elkezdtünk futni, mondván, akkor is BEFUTUNK a célba! Tök mindegy, mi van! Nekiiramodtunk, kézen fogva, és felkanyarodtunk az Erzsébet híd előtt, majd ráfordultunk a Várkert bazár felé menő útra. Már csak mi voltunk a pályán, és mögöttünk még 3 ember, akik közül Zsuzsi volt az egyik, a csapatunkból, az Ő saját kihívásaival küzdve, Kriszti aki ugyancsak megküzdött, picivel előttünk ért célba!
Ahogy befordultunk, láttam, hogy mutatják az utat a cél felé, tapsolnak és hajráznak, miközben elkezdik lebontani a szalagokat az út széléről, pakolják a kellékeket, amik a versenyekhez kellenek. Mi csak futottunk befelé, és egyszer csak egy hatalmas gratuláció hangzott el, Zelcsényi Miki ott állt és várt minket, megvárták amíg beérünk,kiabált, hogy jövünk, bemondták a nevünket, lefotózták a beérkezésünket és megtapsoltak! Minket, akik a legvégén értek be, és még az utánunk érkezőket! Megkaptuk az érmünket, a motoros mentős megkérdezte, minden rendben van-e, majd tanácsokkal látott el :) Már nem sírtunk, én már kisírtam magam az utolsó 6 km-en, inkább egy olyan mély boldogság öntött el, amit nehéz szavakba önteni! 

MEGCSINÁLTUK !!! EGYÜTT !!! EZ A MIÉNK!!! 

  

„Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: “oké, ez a határ”. Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni.“

(Ayrton Senna, autóversenyző)