Hát igen....egy pöttyet betojás van....NA!
Szóval, az az igazság, hogy rendkívül bosszantó, hogy már február 15.-e van és még mindig nagyon durva a hideg, nálunk még mindig hó van, amikor már sehol máshol, és egyszerűen nem esik már jól hidegben futni.
Nem tudom, Te hogy vagy vele, de december végén meg január elején olyan "aranyos" volt ez a tél dolog, de szép lassan egyre jobban fáztam és már nem is tetszett a "ropogó hóban futás" és már az sem varázsolt el, hogy minden olyan szép hófehér....!Mikor január végén a fogaimnál is begyulladt a csonthártya a hidegben futástól, azt mondtam, elég már!
Novemberben adtam le az Optivita 50 km-es versenyére a nevezésemet életem első ultra távja, hivatalosan.
Teljes lelkesedéssel, és azzal a céllal, hogy most nagyon oda teszem magam a felkészülésben.
Természetesen azonnal jöttek is a tesztek. Hihetetlen, hogy még mindig letesztelik odafentről a döntéseimet, miért is nem lepődök ezen meg. Szóval kaptam a tesztet, onnan, ahonnan a legkevésbé vártam. Ezzel el is ment a teljes december. Futottam, sőt, ha nem futottam volna, nem is tudom, hogyan élem túl azt a nyomást, amit az élet ránk rakott, és folyamatosan azon voltam, hogy lelkileg ne törjön meg. 2016 egyébként is kemény év volt mindenkinek, de hogy még az utolsó 3 hetében is tud egyet csavarni, na azt nem gondoltam volna.
Mindegy, sosem hagytam, hogy a körülmények elvigyék a fókuszomat, de azért van olyan, amikor tényleg nagyon nehéz. Sokat jelentettek a közös futások és a csapat szeretetet, de leges legjobban a családom hite! És akkor januárban nekikezdtem ennek az évnek, és egyre csak jött az a kutya hideg.
Futsz, fázol, izzadsz, rád fagy a vizes ruha, megállsz, még jobban fázol!
Január 29-én volt egy Yours truly futásunk, amiben 25 vagy 50 km-t futunk. Na ott gyulladt be a fogam a hidegtől. A seggem is jeges volt. 27 km-t csavartam bele a lábaimba és utána 2 napig nem tudtam felmelegedni.
Gondoltam, majd a február már jobb lesz és tudok 30 fölött futni, legalább 2x , de nem...még mindig hideg van.
Lehet, hogy már csak az országnak ezen pontján, mert akiket látok futásról posztolni, mindenki a tavaszt emlegeti. Csak nálunk jeges és csúszós és hideg minden???
És persze, hogy izgul az ember lánya, főleg az első előtt.
42 km-ig ismerem a távot, de mi van azon a 8 km-en???
A felkészülésemben a folyamatos edzés ott van, hiszen megállás nélkül futok 2014 március 1 óta. Nem csak 1 versenyre készültem fel, és nem csak egy szakaszát futottam az életemnek, hanem folyamatos az edzés, egymást érik a versenyek, nincs kihagyás, leeresztés. Tehát ha azt nézem, nem is tudom, minek izgulok...
De közben mégis ott van az a kis mocsok "valami" a fülemben, ami minden olyan verseny elött megjelenik, ami egy újabb mérföldkő a fejlődésben.
Vajon azoknak a futóknak, akiknek mindez a kisujjában van, volt egyáltalán ilyen kis "sutyorgó valami"?
Valamiért elképesztően vonz a távolság. Az ultra! Imádom az érzést, ahogy felkészülök a "nagy útra", a távolságra. Imádom a napi edzést, amiben minden alkalommal kivetül a szemeim elé a kép, ahogyan ott állok a rajtolók között azon a távon, amire éppen készülök. Fantasztikus, hogy már ott tarthatok- Istennek hála- , hogy egy félmaratoni verseny már bekerült a komfortzónámba, sőt, edzéseim közé számít a teljesítése.
Már nem a félmaratonra edzek és készülök, hanem a maratonra, vagy az Ultrára!
És képzeljétek! Megkeresett egy kardiológus a Ridikülben, január 23.-án lement riport miatt. Arra volt kíváncsi, hogy milyen is egy olyan ember, aki ennyire engedetlen, ennyire nem fogadja meg az orvosi instrukciót és ennyire jól jön ki a sztoriból. Azt mondta, elképesztő életenergia sugárzik belőlem és így élőben még inkább!
Szóval elmeséltem neki az egész kórtörténetemet, az elejétől a végéig. És milyen kicsi a világ....ismerte a dokikat. Az elsőtől az utolsóig! Volt olyan szakasz, amikor Ő maga is éppen abban a kórházban dolgozott és ahogy meséltem mi volt velem, mennyire nem akart a szívem rendesen működni, eszébe jutott, hogy emlékszik rám! Úr Isten, az Én voltam ??? Rengeteget nevettünk amíg meséltem. Olyan jó volt úgy mesélni, hogy tudta, miről is van szó és tudta, min mentem keresztül. Mondtam, hogy soha nem volt 100 alatt a pulzusom, most meg, mióta futok, 50-55 között ver. Hihetetlen. Megbeszéltünk egy nagyon fontos dolgot, amire Ő , mint orvos , személyesen is ráerősített. Mondtam, hogy mióta elkezdtem a futást, egy dolgot figyelek, de nagyon- hogy ott bent minden rendben legyen. Nem foglalkozom semmi mással, nem nézek órát, nem nézem az iramot, csak arra figyelek, hogy ott, Belül, minden rendben legyen. Soha nem fogok gyorsan futni, nem leszek egy "sprintelő", lehet, hogy sokszor ki fogok csúszni az időkorlátból, lehet, hogy utolsóként érkezem, de egy biztos, hogy ha erre oda figyelek, nem hajtom bele magam az idő hajszolásába, akkor a világból is ki fogok futni. Meséltem a dokinak, hogy képzeljen el engem, mikor éppen sietek valahova, és futok a Hévhez, vagy felszaladok hirtelen az aluljáróból a villamoshoz, úgy lihegek és kapkodom a levegőt, mint aki ott akar meghalni.....bezzeg ha futok, rendesen, akkor semmi baj nincsen. Hát hiába, na, egy olyan embernek, akinek ennyiszer nyúltak a szívéhez, nem játék a sztori, hirtelen nem csinálhatunk semmit, csak is rákészülve.Mostanában egyre többen fordultok hozzám, hogy segítsek elindulni ezen az úton.....és a legtöbbször az indoka a megkeresésnek, hogy én legalább átmentem ezen a folyamaton, a múltam miatt tudom, mi történik az út elején, mi történik az első futásokon. Mi történik amikor fáradok, amikor belesétálok.....igen, belesétálok.Mi van, ha nem érzem jól magam, mit eszem és hányszor.
Hát igen. Ez a tapasztalat elég egyedi :)
Most éppen ebben az 1 hónapban , ami az 50-esig hátra van, éppen arra fókuszálok, hogy egyek-igyak többet. Nevetni fogtok, de a telefonomat beállítottam, hogy 2,5 óránként jelezzen, hogy egyek.
Nincs kecmec, muszáj! Most már nem azon fog múlni az az 50, hogy futok-e még sokat ( még egy 35-öst azért futok 26.-án, mint utolsó hosszú a verseny előtt ), inkább azon, mennyire készítem fel a szervezetemet.
Szóval ami az egészben úgy szintén kihívás, enni eleget, pótolni, feltölteni eleget. Vega voltam, vagyok és az is maradok...nem divatból, hanem mert így érkeztem, sosem bírtam a húst. Pótolni viszont mindent kell és izmokat táplálni. Hajlamos vagyok nem enni eleget ezért most odafigyelek.
És most, hogy még mindig ez a retek hideg van, többet pihenek! Mert, hogy erre is szükség van.
A 2017 km-ből a 268,9 km-nél tartok most. Nem kapkodom el az elejét, tavaly elkövettem azt a hibát, hogy jól megnyomtam az év elejét és megérezte a csontom, fájtak a lábaim....most ezt is komolyabban veszem.
Tudod ez a futóvá válás, futóvá érés újabb lépcsőfoka :) Na, egészen jól haladok :)Hát, ezeknek tekintetében nagyon bízom benne, hogy minden rendben lesz március 11.-én. Izgulok nagyon!
És főleg azon, hogy miután utolsónak beérek ( még jó, hogy a 100-asok is közben futnak, így nem leszek egyedül a végén :) ), utána a szüleimmel jegyünk van egy koncertre,este 8-ra, hááááát! Amikor karácsonykor megkaptuk a jegyeket ajiba, anyukám poénból mondta: -Remélem nem futsz aznap.!
Mondom neki: -Mindjárt megnézem :)
És de, pont futok aznap! Életem első hivatalos 50 kilométerét! Még jó, hogy ülőhelyet kaptam :))
Majd elmesélem, milyen volt.....addig is: IZGULOK NA!
