ULTRAFUTÓ LETTEM :) Boldogság van !!!!

"A lehetőség, mindenki számára megadatott, hogy egy magasabb síkra emelkedjen. Nem kíván erőt vagy áldozatot. Egyszerűen meg kell változtatni, az elgondolásunkat, hogy mit képzelünk normálisnak."
 

............hát mit is mondjak most....Ultrafutó lettem!! Igen! Én ultrafutó lettem 2017.03.11.-én, az OptiVita Ultrafutó bajnokság 50 km-es versenyén.

2017.03.01.-én ünnepeltem a 3 éves futóéletem és 12.-én az én drága párom, férjem, mindenem születésnapja is volt, amit nem is lehetett volna szebb ajándékkal megünnepelni, mint egy olyan futással, ami tényleg lehetetlen volt nekem :)
Itt ütögetem a billentyűt, keresem a betűket, miközben rápillantok a kezemre, amin a vérzős sebek látszanak,.... a hétvége egyik emléke. Előttem az asztalon a pezsgős poharak, amik itt maradtak az esti ünneplésből....egy képkeretbe került hivatalos versenyengedély, amin a nevem szerepel.....Ultrafutó lettem! Nagyon nagy boldogság van, hogyan is kezdjem....
  Elég izgalmas volt az utolsó 1 hónap a verseny előtt. Szép lassan sikerült többeket futni és már kezdett az idő is elviselhető lenni.Végre nem volt az a kemény hideg, február 26-ra kiírtam egy újabb yours truly futást a csapatnak, amire megbeszéltük, hogy az utolsó hosszúmat futom a verseny elött, kb.35 km-t, és utána már csak rövideket és óvatosan.
Hárman neveztünk az 50-re, én adtam le novemberben, Pruzsi utánam és Saci meg januárban, amikor az UB megbeszélést tartottuk, akkor döntött úgy, hogy Ő is lefutja. Mivel mi már leigazolt PFB-sek voltunk Pruzsival, így az Se színeiben indultunk, Saca pedig menet közben döntött úgy, hogy Ő is leigazol az egyesületünkben.
 Tavaly, egy előadásomban februárban meséltem arról, hogy a könyvembe szeretnék majd berakni egy sportorvosi engedélyt, de az az igazság, hogy nem mertem már vagy 1 éve felhívni a rendelőt, hogy időpontot kérjek. Így mikor Saca kérte a leigazolást és a sportorvosihoz a papírt, akkor lazán mondtam neki, hogy kérjen nekem is időpontot...tulajdonképpen kapóra jött, mivel Ő nem félt felhívni a dokit, és még időpontot is kaptunk március 8.-ra. Majd a doki a beutalókat a különböző vizsgálatokhoz megcsinálta és a Saca anyukája el is hozta a rendelőből :) ezzel végérvényesen eldőlt, hogy sportorvoshoz megyek, nem tudom tovább húzni! Mocskos módon kihasználtam ezt a helyzetet!
 Amikor február 26.-án megfutottuk a hosszút, amin végül 38,85 km-t futottam, teljesen jólesően, élvezve minden percét, szóval a futás után megkaptam a beutalókat.
Nem volt mese, el kellett kezdeni a vizsgálatokat. Aminek a legnagyobb kihívása a kardiológiai vizsgálat volt. Soha életemben nem izgultam még így, mint most. De ennek ellenére is, hogy majd ki ugrott a szívem a helyéről, olyan gyönyörű, egyenletes EKG eredményem lett, mintha mindig is így lett volna. A doki tudta a múltamat és egyszerűen teljesen oda volt, hogy milyen rendben van minden! Ezek után az összes többi már gyerekjáték volt....és mire 8.-án a sportorvoshoz mentünk, már minden lelettel a kezemben, szinte nem is volt kérdés, hogy megkapom életem első, hivatalos engedélyét! Sacával együtt mentünk és egyszerre mentünk be a dokihoz. Ő meghallgatott és kérdezte, járok-e a szívemmel kontrollra. Nagyon-nagyon izgultam, mondtam, hogy persze és minden rendben van és nézze meg, a belgyógyászati leletem is rendben van....és kezdtem mondani, hogy ez a Mi egyesületünk és, hogy mennyire izgulok. Meghallgatott és ALÁÍRTA a papírt! Majd el ájultam örömömben.Megkaptam az engedélyt és alig vártam, hogy hazaérjek és betöltsem a MASZ adatbázisba, és megkapjam a visszaigazoló nyomtatványt.
És 9 perc után megérkezett. Nem hittem a szememnek!
Nekem VERSENYENGEDÉLYEM VAN!!!
Azonnal elküldtem a páromnak, gyerekeimnek, az anyukámnak, hogy ezt a történelmi pillanatot Ők is átéljék velem. Óriási! Mehetek futni, hivatalosan is! Azt a mindenit!
Innentől már zabszem nem fért sehova...csak úgy mentek az órák.Elindult a visszaszámlálás. Még 3-at kell aludni, még 2-őt, még 1-et...Zárójel: Őszinte leszek- Persze a női dolgom is ezekre a napokra időzített, ami mindig egy plusz nehézség a versenyen. Az ember lánya ilyenkor mindig rosszabb állapotban van.....a változó korban meg még egyéb dolgok is rájönnek ezekre a napokra! Zárójel bezárva, pont.
Megbeszéltük, hogy kipihenem magam, korán fekszem, csütörtök és péntek már futás mentes volt, és természetesen alig bírtam elaludni az izgalomtól.
Szokásos influenza szerű tünetek jöttek a verseny előtti napon, kapart a torkom, úgy éreztem lázas vagyok. Ez mindig így van, ha izgulok nagyon....és persze forgolódok egész éjjel.

Szinte minden meghatározó életeseményem előtt , legyen az szülés, vagy futóverseny...éjszakás a párom, és ez most sem volt másképp, így hát mi csajok, reggel fél7-kor indultunk és Attinak 7-kor adtam át a kormányt, hogy levigyen minket Velencére. Ő most az abszolút segítő, kísérő, edző, mentor,stb..szerepben volt velünk. Fotózott, keverte az italokat, adogatta a frissítőnket és biztatott minket, és persze posztolta a barátainknak, hogy hol tartunk.Hiszen a csapat izgult értünk!
Tudjátok, hiszen sokaknak mondom, " Nem a táv öl meg, hanem a tempó", ez mára már szlogenem lett és nem győzöm eleget mondani mindenkinek. Nekem a szívemnek egy ellensége van, a hirtelen, gyorsan futás. Ennyi, el kell fogadnom, hogy nem leszek az elsők között, de nem is ez a cél. A cél, hogy OTT lehessek közöttük! A többi nem számít! Mindenesetre mivel a 38,85 km-t 4 óra 14 alatt futottam, kezdtem reménykedni titkon, hogy 6 óra környékén beérek...35 perces köröket terveztem, mivel 1 kőr 5 km volt és nem akartam gyorsabbat mert tartalékolnom kellett az erőmet!
8 körül leértünk és átvettük a rajtszámot, chipet, pólókat. Letáboroztunk egy asztalhoz és Atti adogatta az utolsó frissítőket, amiket indulás előtt kellett enni-inni.

Egy nagy dózisú folyékony liposzómás C-kurkuma-gyömbér kombóval töltöttem fel az utolsó hónapban a raktár készleteimet, de nem hiányozhatott a banán és a bekevert chia mag sem. És a jól bevált mogyoróvaj is kikerült a táskából. Fotózkodtunk még párat és magamba szívtam az Ultrások levegőjét! Most már itt vagyok, az indulók között! Tavaly még csak szurkolhattam Sanyának és Klárinak, ma Ők szurkolnak nekem :) És akkor egyszer csak bemondja András, a speekerek ásza, hogy fáradjon mindenki a rajtmezőbe, mert hamarosan indítjuk a versenyt!

Elérkezett az idő, indulunk! Ott állok az ultrafutók között, akik elképesztő távokat futnak, ikonok között aki egytől egyig nagy nevek! Többen odaszólnak, hogy Hajrá Zsuzsi!, Kemény vagy! bezúzod! A lányok biztosítanak, hogy nyugi legyen, velem vannak,
megöleljük egymást, kapok egy búcsú csókot is Attitól, és elhangzik a rajt dudaszó!
9:00 h.,Elindul a mezőny. 10 kőr , amiből megkezdődik az első , és már futunk is kifelé a strand területéről. Néhány száz méter után Gábor, aki a 100-ason indult el velünk, szétszórja a műzlijét az úton...és hát milyen egy anyuci reflexe, persze azonnal lehajolok érte automatikusan, végig sem gondolva a következményét. Mögöttem a mezőny mint a dominók, torpannak meg, kis híján felborulunk. De a szelet megvan, odaadom és nem győzök bocsánatot kérni a mögöttem jövőktől! Még jó, hogy mindenki rendben van!
Együtt megyünk hárman, csajok. Dumálunk, jól érezzük magunkat, az első kőr lemegy 31 perc alatt, a második 32 perc, a harmadik szintén 32 perc alatt. A második körtől kezdek frissíteni,
a 20 km-nél eszem egy falat banánt is. Minden kőrben az ismerősök pacsiznak velem :) A negyedik kőrben elkísér Atti , fut velem egy kőrt.
A fordító után visszafelé egyszer csak velünk szemben elesik egy futó. Nagyon megüti magát, az aszfalt szélén vannak a fáknak a gyökerei miatt repedések és az ott bizony egy nagy kiálló rész. Segítünk neki felállni, és futunk is tovább. Az 5-ik kőrben úgy döntök, zenét akarok. Mondom Sacának, hogy ne haragudjon, de most ez kell, bedugom a fülesem, Pruzsi már előbb befordult a zenéjébe, most nálam jött el az idő, több mint 2 órája futottunk már. Elmélyültem és kezdtem átadni magam az érzésnek, élveztem a pillanatot és teljesen természetes volt számomra, hogy futok még 4 órát, Led Zeppelin, Jimi Hendrix és a Django zenéjére.
A fordító előtt nagyon elvoltam magamban és egy pillanatra belém hasított a gondolat, hogy szegény srác valahol itt esett el az előző kőrbe.....és paff! már a földön is voltam! Nem tudom, hogy történt ilyen hirtelen, de a másodperc tört része alatt estem el, Saca a puffanásra visszanézett és már ugrott is oda. A jobb kezemben papírzsepit szorongattam, amit még most is fogtam, ezért a kézfejem, az összes behajlított ujjam megsérült, lejött a bőr, szétnyílt és nagyon véreztek, mindkét térdem a földön volt és a másik kezem a tenyerem felől landolt. Azonnal felpattantam, elkezdtem törölgetni a vért, Saca kérdezte, hogy mi van a térdemmel, mondtam, hogy semmi, nem érzek semmit....mentünk tovább. Szegény Lubics Szilvi épp akkor ért a fordítohoz, még szólt is, hogy "bocsi, vigyázz, jövök", szeretett volna a saját ütemében fordulni, én meg ott téblábolok előtte, annyira nem tudtam még, hogy mi van. Teljesen megzavart az esés...a 27-ik km-nél voltam kb.

Mindegy, futottam tovább. Semmiség, majd lekezelem a frissítésnél. Attit felhívtam, ne haragudjon, de elestem, és hogy hozzon cuccot rá, hamarosan érkezem. Igazi futó lettem! Meg volt az első esésem. Bár nem az 50-re terveztem a debütálást, de most már mindegy, ez is megvan.
András minden kőrben hajrázik nekem, tényleg fantasztikus speeker, annyi erőt ad! Befutok és bemondja, hogy a 6-ik körömet lefutottam, még 4 van hátra! Direkt nem a kilométereket számolom, csak is a köröket.! Mutatom neki a véres kezem, mondom , hogy elestem!

Odamegyek a frissítő asztalhoz, lekezeljük a kezem, a többivel nem foglalkozom....még.
A következő kőrben, úgy 38 km-nél érzem, hogy elkezd nagyon fájni a térdem. Basszus, csak megütöttem. Gondolom, az adrenalin annyira dolgozott, hogy nem éreztem a fájdalmat, de most elkezdett fájni. És a cipő is kezdett nem jó lenni. Még jó hogy hoztam a régi, szétfutottamat, így elhatároztam, hogy lecserélem és bekenem a lábam, megnézem mi van a térdemmel. Ezt a 6-ik kőrt így 39 percen futottam, és muszáj volt megállnom, megnézni a térdem. Cipő le, gatya letol, huuuuu, ez durva. Nem vérzik de brutál megütöttem. Dagad már. Mindegy, lekezeljük, bekenem és gatya fel, cipő lecserél, veszítettem néhány percet, de nem számít, fogok egy fél pohár kólát és elindulok óvatosan, először gyalogolva, majd elkezdek újra futni. Mindenki kérdez, hogy oké vagyok-e, mondom, hogy sima-liba, megcsinálom!
Az utolsó 4 köröm így lassabb lett, 43, 42 percesek.. néha bele-bele gyalogoltam, mert egyre jobban kezdett fájni. Atti jött velem megint, egy kőrt, de az utolsó kettőben egyedül akartam lenni.
A 9-ik kőrnél Sanya és Klári mondta, hogy mindjárt ultrafutó leszek! Ez nagyon sok erőt adott! Amikor visszafelé jöttem, akkor már a 45 km-nél voltam, és Sanyék újra oda szóltak nekem:
Zsuzsi, most már UTRAFUTÓ vagy, az utolsó kőr ajándék!!!!Megcsinálod!
Frissítettem egy utolsót és megindultam. Egyedül, Saca jóval előttem, Pruzsi is, de nem baj, mondtam, hogy menjenek, el vagyok én. Az ismerősök szembe, kérdezték, ez az utolsó? mondom, igen, hajrá Zsuzsi, nagy vagy, megcsinálod!ez már a tiéd!,én meg futottam-gyalogoltam , igaz, a gyaloglások csak pár méterek voltak- de nagyon fájt. Picit sírtam is és arra gondoltam, mindjárt bent vagyok!

Ráfordultam a célegyenesre, rengetegen tapsoltak, hihetetlen volt! Hallottam, ahogy András bemondja, hogy közeledek! Érkezem a célba! Mindjárt beérek! Teljesen elképesztő érzés! Videóztak a barátok, ujjongtunk.
Megcsináltuk! Ez már a MIÉNK!
Ultrafutók lettünk!!!!
6 óra 19 perc alatt beértem. Nem mintha számítana az idő, de ha nem esem, beértem volna 6 órában! Tudom!.......

Leültünk, megpihentünk, nyújtottunk, próbáltam enni, nem ment sok....örültünk, és próbáltuk felfogni a történteket. 03.17.-én egy középiskolába megyek előadást tartani, hát...lesz mit mesélnem nekik :)
 A nap még nem ért véget, hiszen jegyünk volt egy esti koncertre, amit a szüleimtől kaptunk, még karácsonyra.
Gondolkoztam, hol kéne mosakodni, átöltözni. A nagybátyám Sukorón lakik, gondoltam, megkérdezem, hogy oda mehetek-e egy mosakodásra, de nem vette fel a telefont. Mindegy, majd megállunk egy benzinkúton.

Pruzsi nem velünk jött haza, mivel mia koncertre mentünk, Sanyáék hazavitték. Robotos mozgással összeszedtük magunkat és elindultunk. Az M7-esen megálltunk egy kútnál, alig bírtam kiszállni a kocsiból, megpihent a lábam.....bementem Sacával a női mosdóba. Ott levettem a futócuccot. A térdem már jó dagadt volt, és a másik is! A só kidörzsölte a mellem alatt a bőrt, máshol is...a víz hideg volt, de mindegy, gyors mosdás és öltözés. A magassarkú cipőmet esélyem nem volt felvenni, bár Isten bizony megpróbálkoztam vele, de maradt a futócipő, kikötve! Csak nem veszik észre a tömegben , meg ülünk majd, meg tök mindegy!  Ettünk egy szendvicset és ittam egy meleg teát, Atti és Saca kávéztak. Anyukámnak szóltam, hogy ott leszünk időben, a Stadionnál találkozunk.A nagybátyám vissza hívot, de már addigra mindegy volt, túl voltam a tisztálkodáson.
Odaértünk hamarabb kb.fél órával, így még ejtőztem egyet a kocsiban, örömmámorban.
Majd ki kellett szállni, és elindulni a stadion felé, fel a lépcsőn! Totyogtam. Csoszogtam. Nagyon fájt a térdem, a kezem. Rengetegen voltak, Koncz Zsuzsa koncert, telt ház, én meg ott vonszolom magam! Gratulált a család, anyuci mondta, hogy nagyon izgultak.
Mutattam a kezem és mondtam, hogy elestem, de minden oké, és büszke vagyok! Csodás volt a koncert, és iszonyat fáradt voltam! A sírás is kijött a koncerten,és alig bírtam ülni rendesen, mert a lábam nem bírtam sehogyan rakni, hol éhes voltam, hol szomjas..... de igazából fantasztikus volt így zárni ezt a napot!
Nem emlékszem, hogy mennyi idő alatt sikerült elaludnom, rengeteget forgolódtam éjjel, fájt mindenem ,másnap olyan voltam, mint akit összevertek.....de egy biztos :

Ultrafutó lettem :) 
Isten éltessen Drágám!!!!


 "Legyen önmagaddal szemben sokkal magasabb elvárásod, mint, amit bárki más elvárhatna tőled."

folyt.köv........ :)