"A siker mércéje nem az életben elért pozíció, hanem a sikerhez vezető úton legyőzött akadályok."
"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek.+ ( Ezikiel 36:26)
Talán ez a Bibliai részlet tükrözi a legjobban, amit a Római maraton adott nekem. És mindemellett ez a kép, ami ezen a maratonon készült.....
Tavaly augusztusban , a Korinthosz verseny után döntöttük el a csapattal közösen, hogy a következő külföldi versenyünk a Római maraton lesz. Én személy szerint ezt a maratont terveztem az első maratonnak annak idején, amikor megfogalmazódott bennem, hogy lefutom majd egyszer, de az élet egy picit átalakította a forgatókönyvet, így ez a maratonom az 5.-ik lett a sorban.
Szinte azt lehet mondani, hogy minden körülmény az ellen dolgozott, hogy itt lehessünk, és igazából ha beleveszem magát a versenyt is, a megmérettetésével együtt, akkor a kívülálló azt gondolná, hogy ha ennyi minden gátol abban, hogy eljussak ide, lefutni a maratont, minek erőltetem....de hát ugye tudod, hogy minden helyzetben, ami adódik az utad során ebben a földi létben, reagálj pont ellenkezőleg, mint ahogyan azt elvárnák Tőled!
Vagyis, ahogy ezt már oly sokszor elmondtam előadásokon, " Ha az élettől citromot kapsz, csinálj belőle limonádét!"
Azt is megjegyzem, hogy álmaimban, és futás közben is sokszor látom magam, ahogy könnyedén futok, mit futok! szállok mint a madár, csak úgy suhanok, könnyed léptekkel, és megállíthatatlanul. És ennek ellenére nem tudom, így 4 év után, mikor jön el már az a pillanat, amikor ez meg is valósul...oké-okl, ne legyek türelmetlen ezzel az óvodásnak beillő sportmúlttal, és oké-oké, értem én, hogy szépen aprólékosan felépítve haladunk előre a futásban.....na de azért néha az ember el-el csábul, vagy érzi azt , hogy sokkal többre képes...! És ez teljesen természetes!Róma maraton!!! Mindig, minden évben ámultam azokat, akik teljesítették, és nagyon vártam, bár tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, a maga kanyargós útvonalával, a macskaköveivel és emelkedőivel...Garami Kata barátom, aki nem mellesleg maratonfutó bajnok, néhányszor említette, hogy nagyon nehéz. Athén után úgy voltam mégis, hogy csak meg lesz, csak nem lesz olyan kemény.Meg hát komoly felkészülésben vagyok, az idei Korinthoszra! Még itthon mondogattam is a páromnak, hogy kezdjen el időben edzeni erre a maratonra, mert ha nem lesz rendben, én nem fogok vele totyorogni, majd futok a magam tempójában és bevárom a célban! ( persze ilyet sosem tennék, de jó volt élcelődni!).
Ám, az Optivita 50 km-es után Muhari Gábor észrevette, hogy kicsit oldalazva futok. Fel is hívta rá a figyelmemet és én lelkesen elkezdtem oda figyelni futás közben arra, hogy újra egyenesen fussak.( Ez a tavalyi sérülés miatt rögzült be, mivel akkor kímélnem kellett a bal lábam). 1 hét leforgása alatt ( általában heti 80-90 km-t futok) eljutottam oda, hogy el kezdett fájni a csípőm alatt, vagyis a fenekem oldalán, vagy hát hogyan is fogalmazzak, igazából a csípőm vonalától egy kicsit hátrébb. Nem volt vészes de éreztem. És inkább a hosszú futáson vált nagyon érezhetővé.A következő héten beiktattam egy-két bringázást is, hogy kimozgassam, de egyre rosszabb lett. Húsvétkor megint tekertem a futás mellé, majd az indulás hetében elmentem a masszőrömhöz, hogy csodát tegyen, de azonnal!!!!És ott az asztalán, kínok-kínját átélve, ( mintha egyszerre szülnék 4 gyereket ) rájöttem, hogy ez egy kicsit komolyabb fájdalom, mint azt gondoltam!!!! Adri fel is ragasztott nekem tape-t, a biztonság kedvéért, és ellátott sok jó tanáccsal. Mivel este indult a csapa Rómába, mondta, hogy pénteken biztosan nagyon fog fájni ( a rengeteg ülés az autóban nem kedvez), de ne ijedjek meg.
Csütörtök este indultunk útnak, kilencen. Pruzsi, Emese, Tomi , Saci, Zoli, Atti és Én egy kisbusszal mentünk együtt, így jó hangulatban telt minden perc. Rita és Atti előző nap indultak útnak, ők külön kocsival. Egy nagy házat találtunk, ami 9 személyes , és így a 4 hálószobával mindenkinek lett saját helye,volt egy nagy konyha és közös helyiség, meg igazából minden! És ami nem mellékes, hogy rendkívül kedvező áron lehetett foglalni.Igaz, hogy Sacival, aki minden külföldi versenyünk amolyan "programfelelőse", még decemberben foglaltuk le ezt a házat. Nem a belvárosban volt, de a busz megállt az utcában, és volt parkolásra lehetőség, stb...Váltva vezettünk Attival éjszaka, és másnap 11-re le is értünk Rómába! Péntek délelőtt révén eszméletlen nagy forgalom volt, de nagy nehezen eljutottunk a szálláshoz Gyorsan lepakoltunk, ettünk, koccintottunk Rómára, és elindultunk az expora, átvenni a rajtcsomagokat. Azt terveztük, hogy ez a nap az expo napja, nem nagyon fér már más bele, meg pihenni is kell, mivel egész éjjel vezettünk.
Az utazás kb 1 óra volt oda, busszal és metróval, majd sikerült egy néhány órát eltöltenünk a rajtszámok átvételével. Az expo hatalmas, de nem olyan hatalmas mint az Athéni. Nagyon jó akciók vannak a cipőkre, ruhákra, tehát, ha valaki ott veszi meg a tavaszi cipőjét, jó árban jut hozzá. Nagyon szép cuccok vannak, és érdemes időt szánni rá, mert végig kell menni az egészen! Először a rajtszám, majd a póló és végül a hátitáska, amit megkaptunk! Nagyon menő! New Ballance!
Lenyűgöző volt, óriási hatással volt rám maga a hely, az épület és minden. Nem győztem a könnyeimet törölgetni. Az égiekkel egészen különös a kapcsolatom a szívműtétem és a további kalandjaim óta, ezért is van rám ilyen nagy hatással. Nem mellesleg azért valaha templomot restauráltam, imádtam csinálni, így minden szempontból átszellemültem.Leültem imádkozni és kértem Istent, hogy segítse nekem a másnapi futást, és adjon erőt hozzá. Én pedig elfogadom ennek a futásnak minden üzenetét, tanítását, amit az utam során kapok.
Van egy érdekes "képességem". Ritkán tapasztalom, de olyankor döbbenet! Egy átszellemült pillanatban egy tizedmásodperc tört része alatt tud egy üzenet, egy tiszta kép megjelenni nekem, amit általában azonnal el is hessegetek, mert rendszerint képtelenségnek tűnik. Így volt ez most is. Átsuhant egy kép, ami nem volt túl szimpatikus. Sírtam....és azt mondtam, elfogadom, bármi is lesz!
Végül az egész napot elmászkáltuk. Gyakorlatilag este 9-re értünk a szállásunkra, pihi nuku, masszázs újra, hátha csoda történik.... másnap kelés 6-kor! Éjjel is imádkoztam, hogy minden rendbe legyen. Nagyon bosszantó, amikor egy évet készül az ember valamire, és az utolsó héten üt be valami....piriformis, és a négyfejű izom... Egy egyszerű izom gyulladás, amit pont mostanra kaptam, ajándéknak.
Reggel nagyon hamar elkészült a csapat. Mindenkin a PFB-s nemzetközi verseny póló, egyen hátizsák rajtunk ( csak ezt veszik be a csomagmegőrzőben!). Meleg volt. Nagyon meleg! Busszal és metróval mentünk, és gyalog kb 1,5 km-t még, mert a Colosseumnál a metró nem állt meg.
Elképesztő tömeg, csak úgy özönlöttek az emberek. A rajtzóna felé már ellenőriztek minket, és persze mindenhol katonák voltak.....17 kamionba lehetett betenni a fiúk csomagjait, nekünk nőknek pedig 4 kamion volt. Ebből is leszűrhető , hogy mennyivel több férfi futja le ezt a maratont.
Kígyózó sorok a toiknál, voltak akik inkább az út szélét választották....majd beérkeztünk a rajtzónába. Nem egymás mögött voltak, hanem egymás mellett, fém rácsos falakkal elválasztva, a Colosseum körül vártunk a rajtra. Helikopter, drón, toporgó tömeg...csak még egy selfi, cipőt kötni nem tudsz, mert szorosan áll a tömeg. Elindítják az A szektort, majd a B, és utána mi is megindulunk, a gladiátor zenéjére. Elképesztő a hangulat! Minden nevezetesség előtt elfutunk, négyszer a hidakon is, kanyargunk, tapossuk a macskakövet. Nem tervezem a gyors tempót, csak a túlélésre játszom. Hiába, a fájdalom csendesen ébredezik. Tartunk egy kényelmes tempót, ami Attinak is nagyon jó, megbeszéltük, hogy nem sietünk, megnézzük a várost futva, olyan úgysem adatik meg mindig!Találkozom a fél lábú emberrel, akit a felesége kísér, kerékpáron, és szóba elegyedünk..... Ő sem siet :) Gratulálok neki és felhúzom a pólómat, mutatom a vágásom a mellkasomon és mondom, hogy ez volt a kezdet és elmagyarázom a semmi angolommal, hogy volt az a sok újraélesztés is! Megölel és átjár minket az összetartozás érzése. Harcolunk magunkért, és nem foglalkozunk a körülményeinkkel....szinte végig együtt futunk.
Azért amikor a Vatikán főterére bevezető útra fordulunk, belém hasít az átsuhanó megérzés....és elszorul a torkom. A térre érve a templomi kórus eszméletlen hangzással énekel, nem bírom ki sírás nélkül. Emelkedők és lejtők, kanyarok és macskakövek....25-nél már nagyon fáj! És a gyomrom is kész van! Tegnap a pizza nem kellett volna, émelygek és csikar a hasam.....szokásos . A pulzusom, ami mindig 120 körül van a futásokon, max.130...az most 160 körül van. A fájdalom miatt felment és nem is akar lassulni. Nem érzem, csak azt, hogy minden rossz. 21-nél még aránylag jó az időnk is, akár 5 óra is lehet így, de 25-nél azt érzem, mindjárt végem van.Muszáj belesétálnom. Megállok és lehajolok, hogy nyújtsam a hátsó részem. Úgy érzem elájulok! De megindulok. Zenét nem hoztam és ez a rész nagyon unalmas, kifutottunk a város szélére. Újra séta és ez így megy 30-ig,és folyamatosan lassulok...mindenem fáj! Nem bírom! Soha nem adtam fel versenyt, de ezt itt most nem bírom tovább! Atti nem hagyja, csak mondja , hogy sétáljunk egy picit. egyszer csak meglátjuk a feliratot, hogy 500 méterre van az orvosi sátor. Elvánszorgunk de a kanyarban, ahol az 500 méter van, egy újabb tábla áll, hogy 500 méterre van az orvosi sátor! Nem bírom már. Kész, én ezt feladom! Atti azt mondja, ha feladom, Ő is jön velem, nem futja végig...Ó, hogy b.meg!!! ez olyan övön aluli!
Meglát a doki, és kérdezi, hogy finish??? Mondom: egy szart fininsh! Kenjed, fújjad! Csinálj bármit, de én megyek tovább!!!!!
Lekezelnek. Ez eltart egy pár percig, és megindulunk. 500 méter futás-200 méter séta, majd 37-től elkezdek újra futni. Bár nagyon lassan. Összeszorítom a fogam. Nem nézek semerre sem, csak az utat figyelem. Nem szólok semmit és nem is reagálok már semmire, egyszerűen csak be akarok érni végre!!!Már nem foglalkozom semmi mással, csak azzal, amit belül érzek. Az elmúlt hónapok iszonyatos nyomása, amit átéltünk családilag, az a rengeteg nehézség,minden, amit augusztus óta próbálok, próbálunk feldolgozni, elengedni, megemészteni.....a mélységek, amiket átéltünk és ennek köszönhetően az igazi értékek felismerése. Mind-mind jött belül. Jött ki belőlem, talán itt a csípőmben, ezzel a fájdalommal dolgoztam ki, talán ez a fájdalom tükrözi mindazt, amit elviseltünk....az utolsó két kilométeren járunk, és a mentő éppen felszed egy fiatal nőt, aki összeesik a pályán.Nem sokkal a cél előtt. Meleg van, szédülök, émelygek, éhes lettem, ölni tudnék egy korty kóláért. Egyik frissítőn sem volt. Figyelem a járókelőket, hátha látok valakinek a kezében, de nem! Atti azt mondja, olyan vagyok mint egy főnix madár :) Még jó, hogy 7:30 a szintidő, a gyaloglók is beérnek. :)
Az utolsó 500 méternél járunk. Megfogom Atti kezét, megyünk a cél felé, ahogy szoktuk, kéz a kézben. Megköszönöm Istennek az utat, a tanítást, amit kaptam! Beérünk és sírva borulunk egymás nyakába! Atti sírva azt mondja: Látod, megcsináltuk! Nem hagytuk abba! Tudtam, hogy nem adod fel!!! Felfoghatatlan. Életem legmeghatározóbb és megpróbáltatóbb maratonja! És itt vagyunk. 6.05 az idő az órámon. Mindegy is. A lényeg, hogy beértünk....és amíg fotózkodunk és örülünk, befut a barátunk is, a sorstársam, akinek szintén hiányzik valami a testéből. Neki egy láb része, nekem a szívemből egy rész. De !Ő kapott egy mesterséges lábat, én pedig egy foltot, ami egy 10 forintos méret, ami minden nap és minden percben ellátja azt, amire hivatott! Visz az úton előre :)
A csapat már aggódott , és ott vártak minket. Azt gondolták, elvitt a mentő, vagy bármi...összeszedjük magunkat és elvánszorgunk szavazni. 2 km séta, levezetésnek :)Már mindegy is. Hazafelé kajálunk és várjuk a buszt, amivel a szállásunkra mehetünk. Másra sem vágyom, mint egy zuhanyra, egy ágyra. Hív Adri, a masszőröm, hogy minden rendben van-e. Ő is aggódott. Elmesélem mi volt és ellát tanáccsal. Hétfőn nem fogok futni, mondom a csapatnak!
Másnap az ömlő esőben megnézzük a Colosseumot és útnak indulunk Firenzébe, ahol alszunk egy éjszakát és megnézzük a várost, ami gyönyörű!!!Fotózkodunk minden híres helyen és kedden útnak indulunk haza!Út közben megállunk a tengerparton, Pruzsinak megígértük, hogy elvisszük oda.
Csodás utunk volt! Csodás volt a maraton, a maga nehézségével és egyben nagyszerűségével. Mindenki szépet futott! Emese élete első futóversenyén vett részt :)
Ma már, itthon, bár még lélekben ott vagyok, valahol a Vatikán terén....ma már próbálom szavakba önteni az élményünket és nem győzöm elégszer megköszönni, hogy ismét többet kaptam, mint amit vártam.
Tanulj meg limonádét készíteni :) És ne feledd, hogy mindig azok mosolyognak a legjobban, akiknek a legkevésbé lenne rá okuk. Mert pont Ők azok, akik a legkisebb örömöt is ajándéknak élik meg!!!!
"Bármin átverekszem magam, az átmeneti fájdalom és kényelmetlenség nem rettent meg, amíg úgy látom, hogy ezzel a tapasztalattal is több leszek."
