B@tta meg a kovid.....szerdai maraton, csak mert!

  "Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, melyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon."

 

Ja bocs, 43 km :)

 Előre bocsátom, hogy hosszú lesz. És mint amilyen ez az év is…szar és hosszú. És azt is előre mondom, hogy mindenkinek ez az év teljes erőből az arcába tolta, amivel még dolga volt…volt, mert november 13.-ával végre az összes  tetves bolygó  végre elrendeződött,  már nem hátrál, stb….tudom, ez olyan  spiri ízű, de ez van, ez az év kihozott mindannyiunkból mindent. Azt is, amit nem akartunk….vagy féltünk tőle, vagy attól féltünk, hogy szembenézzünk vele…a hibáinkkal, a múltbéli  döntéseinkkel, azok következményeivel. És persze a jövőnkkel..Így vagy úgy szívás volt, és még nagyon nincs vége…pedig  sokan azt gondolhatták, ez a 2020 milyen szép év is lesz (szép is volt a maga módján, kinek így-kinek úgy)….tavaly pont ilyenkor igazolták az első kovidos esetet, innentől indult el a „banzáj” és mi ekkor már éppen hazajöttünk Athénból, ahol egy csodás maratont futottunk. És paff! Nesztek, itt van, bele az arcunkba….futószezon verseny szempontból kuka…A PFB –OmszkiUltra volt a karantén legelső eltörölt versenye , (6 nappal a verseny megrendezése előtt kellett törölni márciusban) és a PFB.OmszkiUltra volt az utolsó is, az UKKO-val karöltve ( 4 nappal a verseny előtt lett törölve novemberben )..próbáltuk menteni ami menthető volt ( végül már nem volt mit), de szerintem még a legnagyobbak is megsínylették, nem ,hogy Mi, kicsik, akik 5-6 éve vagyunk a piacon, szervezünk versenyeket, bajnokságokat szponzorok és mindenféle támogatás nélkül…( nem sírni akarok, ez csak egy megjegyzés). És még mindig bízunk, tervezünk, hiszünk valamiben, ami  talán majd megoldja a lelkünk szenvedését, és minden mást is, bassza meg!

 

Nem hazudok, engem felőrölt, és kifacsart és kiköpött, mint egy rongyot ez az idei szar. Augusztus végén a leleteimben is megmutatkozott mindez,  Lett néhány nem jó érték, a méregtelenítésem ezerrel beindult, a nyirokkeringésem mivel kivettek  belőle a rák műtétnél, még nem bírja  magát visszarendezni, ezért nem győzi, és sokszor megreked, semmi sem túl jó. De tudom, hogy ennek mi a lelki oka, dolgozom rajta ezerrel, nem szarunk be!.. Szóval, van gondom, nem kevés, de ez megint nem panasz, mondtam: minden szart még az arcunkba tolt ez az év, amivel dolgunk volt, ha nekem ezzel, akkor ezzel. Őszre végérvényesen meg kellett tanulnom szembe nézni azzal, hogy ezt a menetet még nem futottam le teljesen, ami a rákkal való  „játék” része. Így a futás, mint tevékenység , két értelmet is nyert nálam. Felismertem , nem kis gyötrődést átélve emiatt, hogy ezt  „futóversenyt” én még futom, benne vagyok nyakig és van vele dolgom.  És bár nyár óta nagyon keveset facebook-olok,  még kevesebbet posztolok, és azok is inkább az oldalakra korlátozva ( Pomázi Futó Bajnokok oldal, Visszadobtak oldal, PFB-SkanzenFutás oldal, PFB-PálosKör oldal és és még a fiaim GardenRoses oldala is…). Persze futok , akkor is ha nem posztolom,  bár most orvosi kérésre, és  a magam érzése szerint is, kevesebbet terhelem magam, hogy ne stresszeljem a szervezetemet, ne kapjon túl nagy terhelést, legyen elég ereje  rajtam dolgoznia az immunrendszeremnek. Sokkal többet pihenek, szerintem ennyit sosem pihentem…és ami fontos, nem megyek tömegbe, sok ember közé , augusztus vége óta szigorúan betartva, még akkor is, ha a versenyt  nagyon szeretném  ( Wizz Air FM, Spar Maraton, stb) ezért jobb híján a virtuális teljesítéseket választom, és a legtöbb futásom egyedül zajlik….a lelkemben is és a testemben is….vagyis, kint az utakon, és bent  a szívemben.  

Ebben a virtuális katyvaszban  kiszúrtam, hogy az idei Athén maratont is meg lehet futni itthon, és ehhez csak regisztrálni kell, majd nov.08-22 között fel lehet tölteni a tracket. Mivel tavaly is és  2017-ben is futottunk Athénban, így ez azért a szívembe  hamar beszúrt, hogy még ha így is, de akkor is lehet teljesíteni. Volt már pár virtuális teljesítésem tavasz óta, de Athén nekem olyan más! Regisztráltam, és azonnal felhívtam Pruzsit is. Manci, ez a Mi futásunk, gyerünk! 

Pruzsi már megkapta az érmét, előbb, mert a görögök már csak ilyenek :)

 

Persze nem kellett győzködni, elvégre  #együttvagyunkhülyék vagy mi. :) Ez valamikor októberben volt. November 18-at céloztuk meg. Szép  novemberi nap, ködös reggel, majd a nap átszűrődése a ködön, végül tökéletes futóidővel  egy kellemes napos 10-12 fok körüli hőmérséklet. Ez kell nekünk!. Jó lesz!  Előre mondom, jobban ráparáztam erre az eseményre, mint kellett volna!  ….

Háááát, hétfőn szembesültem vele, hogy az órám, ami 2 hetet bír egy töltéssel, lemerült….és a föld nyelte el a kábelét ( pont 2 éve van meg, és úgy vigyázok a kábelre, mint a szemem fényére)…segítségként Áginak szóltam, adja kölcsön az Ő töltőjét, és majd csak meg lesz a kis szaros, amikor nem keresem….de átmenve hozzá észrevettük, hogy nem ugyanolyan töltő kell nekem, mint ami neki van…Garmin-Garmin, de mégis más….( bocs, ez nem a reklám helye). Elkezdtem vadul keresgélni a neten, persze 12 ezerért találtam, de ennyi keretem ebben a szaros helyzetben nem volt rá…..pedig töltenem kéne. Végre egy után gyártottat találtam a neten, ami megoldotta gondomat és nem volt arany áron, így kedd reggelre nálam volt a kábel. Neki álltam tölteni.  

szerdai csajos

Siker…persze a telefonom is így 3 év után haldoklik….ez csak a végére majd egy plusz infó lesz.  Szóval kedden pontosítottunk, hogy 9 körül megyek Pruzsihoz és indulunk, Áginak , aki be fog csatlakozni, jelzünk telefonon….kb.fél10 lett, hogy indultunk. Óra indít, és GÓ! 10 km körül összefutottunk Ágival, aki becsatlakozott egy félmaratonra hozzánk…persze már az elején elbénáztuk, mert ködös képeket akartunk készíteni, így az óbudai részen futkostunk ide –oda néhány fotóra, ami tök szarul sikerült.

ez az egy jó....

 

3 km-nél jelentkezett a  hasmars, így ugrottam a bokorba ekkor már harmadszor, mióta indulni akartam itthonról. Csaltam, mert a bokor guggolás alatt pause gombot nyomtam az órán. És ezt a műveletet végül  még eljátszottam  5ször, így egész gyenge lettem kicsit úgy 32 km-re…de akkor már nem jött több guggolás hála Istennek….18-nál kaptunk frissítést Gyuritól, hozott nekünk kólát és 25 -nél is kaptunk még belőle. Csacsogtunk, mert rég találkoztunk, röhögtünk, együtt éreztünk ha Pruzsinak fájt valamije és megvártuk, amíg nyújtott, és  Ők megvártak, ha bokorba kellett mennem…..Ági lecsatlakozott rólunk mert már fázott és sietett, mi Pruzsival tovább mentünk a magunk ráérős tempójában. Majd Szentendre központjában betértünk újabb kólát szerezni,  ( 32 km-nél), amikor is újra pause-t nyomtam…..amíg vártam, hogy jöjjön. ( 1 maszkunk volt, így ez volt az egyszerű megoldás) és visszafelé Szentendre felől nem ugyanott akartunk futni, mint odafelé. Ja! Mert ,hogy  Békásról elindultunk a futóúton le a Dunapartra, Szentendre felé, végig a bringa úton, egészen Tahiig, ( 21,1 km) majd megfordultunk és vissza felé is ugyan úgy terveztük, de a kóla miatt átterveztük, hogy vissza a 11-es másik oldalán, szintén a bringa úton megyünk vissza Békásra. Nem terveztünk gyors tempót.

Tartalékon mentünk, hogy ne terheljem magam, és Pruzsi sincs most toppon…jó volt ez így nekünk, kényelmesben.  Beszélgettünk közben, fotózkodtunk,  az órám meg ha én nem állítom meg, igazából magától is pause-re kapcsol, ha nem érzékeli a futást.  ( nem találom, hol kell kikapcsolni, de megkeresem). Szóval a kólát megszereztük, majd megnyomtam az órám….és bassza meg, rosszat nyomtam! Azt hittem a guta megüt! Leállítottam! Én picsa! bammeg, azt hittem menten megőrülök! Hogy lehetek ilyen ökör! Nem hiszem el! Olyan pipa lettem, hogy majdnem földhöz vágtam az egészet a picsóba. Dühömbe kikapcsoltam az egész órámat, mondván , hogy majd a telóm rögzíti,  de ez a szar meg 41,56 km-nél lemerült! ( mondtam, hogy 3 éves…) Így 43 km-nél hazaértünk Pruzsiékhoz, az Ő óráján legalább egyben van meg a mérés, és így  a végleges táv is meg lesz örökítve. ( és a pause-k nélküli idő.)  Hát szóval, némi mérgelődéssel, de rengeteg élménnyel lettünk-lettem ma gazdagabb. Köszönöm Pruzsi és Ági nektek ezt a napot,  Gyurinak a meglepi frissítést,( jókor- jó helyen, mint egy igazi mentor)  most ápolom a sejhajom, és  eszem valami vacsit….és mindezek után tovább dolgozom magamon, hogy újra 100%ban erős lehessen a testem és a lelkem. 

Továbbra is ösztönzök mindenkit, hogy ha szeretne karácsonyra ajándékba Visszadobtak könyvet  venni, azt ezen a linken tegye meg, és én névre dedikálva küldöm postán. http://pomazifutobajnokokse.hu/hu/konyv/

Bokorban guggolás nélküli

Ha pedig bármilyen formában az egyesületünket támogatnád, erre is a honlapunkon találsz lehetőséget ( adó 1%, támogatói befizetés a számlánkra, stb…) bármi jól jön és hálásan megköszönjük! Illetve a PFB-PálosKör, instant köreink is azzal a céllal születtek, hogy egyrészt örömet és élményeket szerezzünk nektek a Mi futó útvonalainkkal, másrészt valamilyen szinten talpon maradhassunk……legalább is ez a cél. Ezért ha bármiben tudok nektek még segíteni a továbbiakban a telefonszámom publikus, itt a blogon is megtalálható, elértek!  A Visszadobtak könyv második kötete is készül…újabb fájdalmakat tépek fel vele, illetve régieket csak újra, higgyétek el, nem  sétagalopp ezt megírni…lesz benne szó a rákról, és az oda vezető elmúlt 20 évről.  Dolgozom rajta, teszem a dolgom, próbálunk meglenni, mint mindenki, néha sírunk- néha nevetünk, néha feszkósak vagyunk, néha nem…ez egy ilyen év, de mindenki ebben a cipőben van. Ezért próbálj mindenkit most valahogy egy kicsit másképpen elfogadni. Hiszen mind futjuk most a saját versenyünket…ki-ki a magáét. Ne akard a másikét futni. A tiedet fusd! Majd a végén tapasztalatot cserélünk.  

 Most csak szánj időt magadra, és merj belenézni a saját szemedbe…akkor is, ha nem tetszik amit látsz. Holnap reggel már más fog visszanézni, és egyre erősebbek leszünk….maratonhoz is és minden máshoz. Én például a nagymamasághoz, ami egy újabb mérföldkő lesz a családunk történetében hamarosan  :)Maradj az, aki vagy!

 

 

"Neked elmesélem" riport beharangozó

A Mi Szent Jakab utunk… .Itthon . Ketten .

"Menj az úton menj tovább
Ne nézz, ne nézz vissza már" P.Mobil

Szerintem rengeteg történet olvasható AZ ÚTRÓL. mindegyik mögöt van sztori bőven, az ember lánya-fia nem indul el csak úgy gyalogolni néhány száz kilométert  kedvtelésből. Általában válaszokat keresünk, vagy esetleg önmagunkat, megvilágosodást, vagy sorsfordító pillanatokat. mindenkinek más az indíttatás. de egy mégis azonos ….VALAMIÉRT megyünk, KAPNI valamit....Mi pedig adni akartunk, magunkból valamit.

A Mi sztorink is egy lesz, a sok közül.....ami nekünk nem most kezdődött. 2005 óta készülünk megjárni a Caminot, azaz a Szent Jakab utat. Spanyolországban. Rengeteget terveztük. Vártuk, hogy erősebb legyek. Hogy gyógyuljon a szívem. Hogy ne legyen több újraélesztés . És legyen rá „keret”. De minden évben tolódott az ÚT. Szinte minden évben jött egy akadály, ami felül írta a nagy tervet. És mi minden évben megadtuk neki magunkat. Szépen lassan mentek el így az évek. emlékszem, 2013-ban már a repjegyet  akartuk megvenni Párizsba, amikor minden számlánkat inkasszózták ( ez egy hosszú sztori, ami a következő könyvem története)….2018 év végén volt először, hogy tudtam, a következő évben biztosan nem megyünk, hiszen rákkal műtöttek február végén, és volt elég dolog még a 2019-es évünkben. A könyvem megjelenése, és a legnagyobb gyermekem esküvője. És a versenyek….a műtétem után elmentünk 4 napra a barátainkkal, és egy templomban imádkoztam. Imádkoztam, hogy minden jó legyen. Legyek egészséges, lássam a gyermekeim esküvőjét, és sok minden másért. És megfogadtam, hogy 2020-ban végig járom az utat, HÁLÁBÓL, hogy a 9 újraélesztésből és rákból még itt lehetek….És megfogadtam, hogy nem kapni megyek, hanem adni…a sok-sok ajándékért, amit eddig kaphattam. Kitűztük a dátumot, 2020.07.14. megbeszéltük a csapattal, hogy a versenyeink között lesz 5-6 hetünk, …nem adtam le semmilyen versenyre nevezést , hogy ne terheljem le magam túlságosan. Terveztünk, figyeltem a repülőjegyeket, majd 2020.március 13.-án minden megváltozott. Lett karantén, és lett egy új helyzet, törölt versenyek, törölt utak, törölt álmok….lét bizonytalanság, és kilátástalanság, De Mi nem engedtük el….csak alkalmazkodtunk a lehetőségekhez. Spanyolországot nem mertük bevállalni, miattam, mert ugye, halmozottan veszélyeztetett kategória, bla,bla, bal….módosúlt a dátum, módosult a táv, de nem módosult a MIÉRT! Eldöntöttük, hogy a Magyarországi 2 utat egyben megcsináljuk. Budapesttől Lébényig, majd Lébényből Tihanyig visszafelé. A Szent Jakab zarándokút oldalon mindent megtaláltunk, a térképeket, az útvonalakat. Napokig egyeztettem a zarándok szállásokat, amiket jellemzően 2-3000 ft-ért foglaltam le.  Kihívás volt a műtött mellem miatt hátizsákot választani, de találtunk a Decathlonban egy 40 literes a gyerek osztályon J 07.22-én összepakoltunk….na jó! Atti 23-án reggel, mert Ő mindig így csinálja. És megfogadtam, hogy csakis futócipőben megyek, mert az a kényelmes. 2020.07.23.-án indultunk. 9 órakor, a nullás km kőtől, ahova a gyermekeink vittek ki Minket.

Az utolsó pillanatban változtattam a cipőn, ami nagyon rossz döntés volt. Az első órában már bőrig áztunk és onnantól 3 napon keresztül minden nap….Atti a 17.-ik percben már evett….így indultunk, keresztül a budai forgalomban, 7 kg-os hátizsákkal, mosolyogva, keresve a kagylós jeleket. Viszonylag könnyen megtaláltuk és  hamar elment az első nap, bár egyszer eltévedtünk, egyszer meg benéztünk egy jelet, de összességében plusz 7 km-el többet menve megérkeztünk az első szállásra,Zsámbékra,  ahol találkoztunk egy barátnő párossal és egy spanyol sráccal, Ők is zarándokok voltak, de Ők csak az egyik utat teljesítették.  Innentől kezdve minden napra jutottak plusz km-ek. Vagy azért mert elnéztünk egy jelet, vagy mert  tettünk plusz köröket  is, nem tudom, de jellemzően 5-6 km minden napra jutott a kiírt etapokhoz pluszban. A második napon lett már hólyag a talpunkon, illetve már az első este befűztem a cérnát. Egy terepfutó cipőben kezdtem, amiben nem futok sosem ultra távot, ezért is tudatosult bennem, hogy rossz döntés volt.  Este megbeszéltük, hogy adok neki még egy napot és meglátjuk.  Másnap cérnával a talpamban indultam útnak. Mondtam Attinak, hogy kb.3-4 nap és hozzászokunk , mint a mindennapos futáshoz. Ő mostanság nem sokat edzett  így izgult is , hogy fogja bírni a lába.  Nekem meg az indulás előtt egy nappal beállt a hátam egy kicsit, így ezen volt izgulás, de egész jól ment. Reggel mindig egy kávézót kerestünk, így Zsámbékon pl.reggel a kávézóban ami pékség is volt, csak annyit hallok : „Hoppá!” egy ultrafutó barátunk , sporttársunk köszönt ránk, Kozma Roland, akivel együtt kávéztunk, kicsit beszélgettünk is, és  aztán útnak indultunk. A második napon már nagyon fájt a talpam, volt olyan szakasz, ahol kb.5 km-t mezítláb mentem, mert elviselhetetlen volt. Közben a cipekedéstől a bokaszalagok úgy érzékelték, mintha túlsúlyos lennék, így visszajeleztek, hogy minek terhelem őket így! De mi mentünk, lépésről lépésre.

Általában 6-8 órát voltunk talpon, de volt amikor 12-t amikor dupla távot mentünk, ez csak kétszer fordult elő, de elég is volt. Harmadik nap estére Tatára hoztak a gyerekeim váltó cipőt. A mindennapi ázás és a hólyagok fájdalma a nem jó cipőben már elviselhetetlen volt, így kénytelenek voltunk ezt kérni. De így, hogy odajöttek a szállásra, gyorsan kivettünk a cuccainkból néhányat, amire úgy láttuk nincs szükség, és hazavitettük velük. Mivel minden napra ki volt számolva, mennyit költhetünk élelemre- 6000 ft/nap kettőnknek! – így már Tatára érve mínuszban voltunk,  ( mert még az első napon elcsábultunk egy Cukorborsó nevű étteremben a hideg málnakrémlevesre, majd a második napon Tarjánban egy másik étteremben valami finomságra….). A gyermekeim meghívtak minket hekkezni a tóhoz, egy kifőzdébe, így spóroltunk, nem kellett vacsorára költenünk. És mikor telefonáltam nekik, hogy hozzák el az egyik csodakrémemet, amit a dolgozó szobámban tartok, és csak ultrafutásokra használom, éppen indultak volna, de még visszamentek érte. Na, ezzel a krémmel este bekentem a lábam, és reggel is, hogy enyhítse a fájdalmamat a talpaimban. Reggel mikor bekentem, és vissza akartam tenni a dobozába, akkor nézem, hogy van benne valami papír, amitől nem megy bele. Benyúlok, kiveszem és mi volt benne? 8000 ft! amit 1 évvel ezelőtt raktam bele a Korinthoszi verseny után, amikor a masszázsért fizettem egy tizessel és ez volt a visszajáró! ott lapult egy éve! mert nekünk mostanra kellett. Fú de boldogok voltunk! volt Több mint tízezer tartalékunk, mert potya vacsink volt és spóroltunk is, meg a meglepi pénz is…..és még végre a jó kis Hokámat is megkaptam a lábamra, mai ugyan már egy elfutott cipő, de legalább kényelmes! Hát így indultunk útnak a negyedik nap reggelén. Volt, hogy beszélgettünk, volt , hogy csendben mentünk egymástól kicsit távolabb, hagyva a gondolatainkat cikázni, vagy csak simán belemerülni a csendbe.

Meg is  beszéltük, hogy soha, de soha a 32 évünk alatt nem voltunk 13 napot egyben ,együtt, így, ilyen mélységben, teljesen 0-24-ben ketten, úgy, hogy senki nem zavart, semmi mással nem kellett foglalkoznunk , csak egymással és magunkkal. Ha fájt valami, hisztiztünk, ha a nap végére elfáradtunk, akkor piszkáltuk egymást. Ha térképet kellett nézni, Atti mindig rám szólt, „Ne toporogj már” én meg toporogtam, mert ha egy helyben álltam, fájt a talpam, illetve a bokaszalagjaim. Ha szomjasak voltunk, a másiknak kellett kivenni a hátizsákból az innivalót, mert magunk nem bírtuk. Sőt, bármi kellett, a másik vette ki. Gyönyörű helyeken jártunk. A vértest, a Bakonyt és a kisalföldet átszeltük. A zarándok társak lemorzsolódtak, sajnos. Bár napközben nem együtt mentünk, de esténként a szálláshelyeken tudtunk róla, hogy ők is megérkeztek. De a negyedik napra feladták. Ez pont Kisbéren volt. Valamiért azt éreztem, hogy itt is találkozni fogok egy ismerőssel, méghozzá  egy egyesületi tagunkkal, aki nagyon kedves nekem. És láss csodát , úgy is lett. Elindultunk a szokásos esti kajabeszerző utunkra, amik újabb plusz km-eket jelentettek a napunkban, volt , hogy akár 3-4 km is becsúszott a napi távra és a plusz km-re, csak , hogy ehessünk. Mert előbb mindig a szállást kerestük meg, majd fürdés, és utána indult a kajakeresés. Szóval, bandukolunk egy kifőzde felé, ami 1600 méterre volt a szállástól, mikor is bal oldalon az út mellett egyszer csak egy PFB pólós futó embert látok. „Krisztián!” kiabálom neki, de Ő csak visszalegyint és fut tovább, én újra kiabálom: „Krisztián!”- majd megáll és nem hisz a szemének. Pihenőnapja volt, nem is kellett volna futnia, de a fia aki súlyt emel, valami nagyon alkotott és Ő megünnepelte egy rövid futással! Hát volt meglepetés. Főleg, hogy mindhárman PFB pólóban voltunk. Felszaladt, lehozta a feleségét, és mondta neki, „olyat mutatok, hogy el sem hiszed”- és Mi ott álltunk Kisbéren, együtt PFB-sek, és együtt mentünk vacsizni. Hát, egész nap ezen kattogtam, hogy éreztem, hogy találkozni fogunk :)  Igazából, szinte minden napra voltak apró csodák.  Minden nap hosszabb lett ugyan a táv, de Mi egyre mélyebbre kerültünk egymáshoz és magunkhoz.

Nem tudtam, hogy ennyi megpróbáltatás után, amit mi már együtt átéltünk, a sok-sok halál közeli élményeim, és minden más ami kihívás volt és van, még ennél is mélyebbre enged minket egy ilyen út! Ne gondolj mélyen szántó dolgokra, nem váltottuk meg a világot, és nem fejtettük meg az élet értelmét, de ebben a 13 napban valamivel közelebb kerültünk egymáshoz, anélkül, hogy ezzel a céllal indultunk volna  Bakonybélen Máté atya mondta is, hogy mikor minket először meglátott, azonnal lejött neki, hogy Mi annyira egyben vagyunk, egységben. Na hát Máté atyával lett egy sztorink :) Mikor először Pannonhalmára értünk, ( mert oda visszamentünk még egyszer a visszafelé utunkon is), szóval felhívtam a megadott telefonszámot. Hozzá teszem, minden szállást ugye előre leszerveztem, és a telefonom naptárjába írtam be minden napnak a távját, szállását és a tel.számot, amit hívnom kellett mielőtt megérkeztünk, hogy kinyissák nekünk. Szóval, megérkeztünk Pannonhalmára, itt is egy plébánián szálltunk meg, mint majdnem mindenhol, szóval hívom a számot. Máté atya felveszi. Mondom, hogy megérkeztünk és leülünk a templom elé, megvárjuk, mert nem találjuk a plébániát. Ő mondta, hogy lejön a templomhoz és felkísér minket, pihenjünk addig. Lepakoltunk, vártunk, Kicsit késöbb csörög a telefonom, Máté atya kérdezi, merre vagyunk. Mondom, itt a templom előtt. Hát ő is ott van, de nem lát minket. Mondom, pedig itt ülünk a padon, létom az apátságot is a templom mellett. Visszakérdez, hogy hol vagyunk pontosan. Hát Pannonhalmán, mondom. Hát Ő meg Bakonybélen….nevetve. mondja. Hát mondom, akkor itt valami nagyon nem stimmel…..de Ő csak nevetett, és mondta, hogy csodálkozott is, hogy hamarabb értünk volna Bakonybélre, de addigra tisztázta egy összefirkált lapon, hogy összekevertem a telefonszámokat. Megbeszéltük, hogy Ő nagyon kíváncsi már ránk ezek után J Mondtam neki, hogy nem fog csalódni. Hát így lett ez a sztorink, meg az én szokásos bénázásom is. Atti a térképeken tudott mindig kavarni, vagy néha elnézni valamit, én meg az adminisztrációban voltam kicsit összekevert. De ezeken vagy nevettünk, vagy ha nagyon fáradtak voltunk, akkor kicsit összekaptunk, majd ettünk valamit és megnyugodtunk. .Telefon és internet nélkül voltunk és amikor kellett a térkép és bekapcsoltuk, legtöbbször éppen nem volt térerő. A bakonyban úgy eltévedtünk, hogy volt amikor azt sem tudtuk, hogy bejutunk-e sötétedésig. Ez már a visszafelé úton volt, ahol a jelek mindig a fa hátulján voltak és ki kellett találnunk, merről jöhetett az irány. Amikor ilyen helyzet volt, akkor csak leültünk, és csendben ettünk pár falatot, hogy erőre kapjunk, és egyikünk sem merte mondani, hogy azt sem tudjuk, merre van az irány és hogy pontosan hol vagyunk. És a vadon élő állatok fel sem fogták, hogy ott vagyunk, annyira nem jártak ott emberek…csak néztek minket és nem értették, mit keresünk ott, az Ő területükön. Kinga, aki feladta az utat, mondta, hogy majd Lébényben lesz biztos katarzis, mert az olyan megérkezős hely! Hát nem volt. Nem azért mert nem az, hanem mert  nekünk egy állomás volt, az utunk felénél, és Tihany volt a megérkezésünk  pontja.  Így Lébényben megkaptuk az igazolást, hogy teljesítettük az utat,megnéztük a Szent Jakab templomot, elidőztünk egy kicsit, de mondtuk, hogy mi még csak a felénél járunk az utunknak és onnan még aznap vissza is indultunk Győrbe, így az a nap 2 szakasz volt, a tűző napon 34 fokban. Ja , mert a negyedik naptól bejött a kánikula, eső már nem esett, tűzött a nap és mi néhol egy bokornyi árnyékért is képesek voltunk áttérni az úton, hogy enyhítsen. Ha nem volt elég vizünk, kértünk egy udvarból, ha sikerült településre érnünk. Ha erdős volt a szakasz akkor biztosan emelkedett, ha pedig sima volt, akkor tuti nem volt árnyék. Frissen szántott részen, tarlón is mentünk. És a talpunk legalább már nem fájt. A zsákunk egyre nehezebb lett a napok haladtával és estére már alig vártuk, hogy levegyük.

Sajnos a zarándok utunk második napján meghalt a keresztapám. Minden nap sikerült valamilyen templomban, vagy az udvarán imádkozom érte és magunkért.  De ez a halál azért végig kísérte az utunkat…..és tudtuk, ha hazaérünk , már a temetésre kell mennünk. Szerencsére minden templomba be mehettünk, a fizetősekbe is ingyen, mert zarándokok voltunk .  Általában a napi etap felénél megpihentünk egy településen egy fél órára, akkor levettük a zsákot és én a cipőt is, ittunk valami hideget, ettünk egy-két falatot és folytattuk a napi utunkat. Jó volt nem gondolkozni semmin. Csak a napi távon. És hogy eljussunk a szállásunkra. Hogy 6 vagy 8 órát megyünk, és hogy 5 km/órával tudunk haladni, mert az már jónak számított a zsákkal, vagy csak 4 km-el….nem zavart meg senki és semmi. Alig találkoztunk emberekkel, sőt, a táv alatt szinte senkivel, csak a településeken ha áthaladtunk. Ha egy-egy futó zápor elkapott minket és villámok kísérték, akkor leültünk egy fa alá, és vártuk amíg elcsendesedik. Beosztottuk a napi 6000 ft-ot. amire kellett, elég volt. A szállásokon kaptunk kávét, teát, volt ahol mosni tudtunk és szárító gép is volt. Volt ahol nem volt semmi, de a fáradtság miatt inkább aludtunk, és nem számított, hogy mit eszünk. Reggel csak egy kis gyümölcs volt nekem , Atti evett valami péksütiket, vagy szendvicset, ahol kaptunk. Napközben csak valami bár szelet, amiket még a futásokból raktam össze. És a víz, Attinak sör is, vagy fröccs volt a kulacsában. És este volt egy leves, vagy valami egyéb kaja. Nem volt fontos, nem ez az életünk fókusza….sosem volt a kaja első számú szempont nekünk.  Tatán például, mikor tudatosult, hogy pluszban vagyunk, reggel fagyit vettünk, úgy indultunk. Most már több mint 5 éve eszek glutén és laktóz mentesen  mivel érzékenységem lett  a sok gyógyszerektől, de itt az a minimális , ami bejutott ha más nem volt, nem okozott nagy gondot….azt is lerendeztem az erdőben, gyakorlott vagyok én, ennyi futásban eltöltött hasmars után. Csak a zsák húzott vissza, ha guggolnom  kellett, az volt a kihívás ám! És végre kisírtam magam…őszinte leszek:  elfáradtam! Nem, nem a futásban…úgy az elmúlt közel 52 évben…abban, hogy erős legyek…..hogy mindig pozítív legyek, hogy másokat inspiráljak, adjam az erőt…..sírtam, mert még nem is sírtam az utóbbi másfél évben maga miatt.

Még nem sírtam, hogy miért kaptam a 27 év szívbetegség és a  9 újraélesztés  után még egy rákot is…miért pont én….és sírtam mert olyan igazságtalannak éreztem, vagyis érezhettem végre….sírtam mert senki nem mondta, hogy ne sírj, erős vagy, ezt is legyőzöd….és  sírtam mert rohadtul nem tudom évek óta, mi lesz velünk…..( ez a következő könyvem sztorija)..sírtam, mert én is akarok néha sírni, elfáradni, megállni, és belegondolni, hogy mi mindenen vagyunk túl, és nem is tudjuk, hogy hol a vége…..hogy hamarosan nagyi k leszünk és jön egy új fejezet az életünkben, és vajon megadatik, hogy ezt is végig élhetjük? Kurvára nem tudom,  de az biztos, amióta a teljes felelősséget a kezembe vettem az egészségemmel kapcsolatban, azóta nem sírtam magamért…..és ez most rohadtul kellett. Imike mondta még az indulásunk előtt, hogy olyan fárdat a hangom. Mondtam: hát milyen legyen? ha egyszer elfáradtam. és ez a mostani vírus miatti helyzet még tetézte is. Belefáradtam a harcba, a küzdésbe, a mindennapok kihívásába, 12 éve vagyunk benne mélyen, de nagyon mélyen! Milyen érdekes ez az út…..amin közel 10 éve elindultunk….először bringáztunk, amiben megélhettük a szabadságot és a sebességet, majd lassabbra váltottunk, futni kezdtünk, és megnyílt a világ egy más szemszögből előttünk, és most még lassabbra váltottunk, gyalogolunk…..ez egy megint más világ. Nem túrára vágyom, hanem utakra, zarándok utakra…a megszentelt utak bensőségére, mélységes energiájára, amiből kaphatunk is és hozzá is tehetünk..és hálás vagyok , hogy ezt a 13 napot megkaphattuk, együtt átélhettük és együtt hozzá tehettünk. Imádkoztam mindenhol magunkért is. Hogy milyen mélységeket éltünk meg és mikről beszélgettünk menet közben, azok a második könyvemben lesznek megírva, és az elmúlt 15 évünk, ami tele volt küzdelemmel, nem csak az egészség terén…..de így is hosszúra sikeredett ez a blog. Receptre írnám fel mindenkinek ezt a 13 napot. Pároknak főleg! És a katarzis Tihanyban volt Kinga! :) Oda érkeztünk meg, boldogan, fáradtan, tele élményekkel, amiből ez csak egy kis szösszenet volt. De remélem adott valamit :)  Mert adni akartunk! 💓

néhány számszerű száraz adat a végére:

A teljes táv  402 km lett nekünk. 13 napban sűrítve, ez összesen  - 557.545 db lépés 👫💓

1.nap:Budapest-Zsámbék

2.nap: Zsámbék-Tarján

3.nap: Tarján-Tata

4.nap: Tata-Nagyigmánd

5.nap: Nagyigmánd-Kisbér

6.nap: Kisbér-Pannonhalma

7.nap: Pannonhalma-Győr

8.nap. Győr-Lébény-Győr

9.nap: Győr-Pannonhalma

10.nap: Pannonhalma-Bakonyszentlászló

11.nap: Bakonyszentlászló-Bakonybél

12.nap: Bakonybél- Városlőd- Nagyvázsony

13.nap. Nagyvázsony-Tihany

átlagban 6 km plusz/ nap a napi etapra

A zarándok szállások átlag 2500-3000 ft/ fő/éj

1 cipő+1 hálózsák+ alvós cucc +3 futó póló+ 2 futó trikó+2 rövid futó nadrág+1 esőkabát+ tisztálkodó cucc, fehérnemű 2 váltás + 3  zokni, a napi bogyóim és az innivaló. Papírzsepi, wc papír, zarándok útlevél, amiben mindenhol pecsételtek . Cérna és tű, szeműveg, körömcsipesz vagy olló! Hűsítő krém estére a lábra, és nálam volt még jód is, amit április óta szedek, de a hólyagokra is raktam belőle.

Csináltam napi kis videókat, amiket itt elérhettek:

https://drive.google.com/drive/folders/19MM6IGuTJw7UV3e9y1Ta4flehZN2RKb_?usp=sharing 

És napi fényképeket:

https://drive.google.com/drive/folders/1C51xEl9M_-FvXkvYogh0tp-KsTqt95nq?usp=sharing 

És a könyvem pedig itt rendelhető:

http://pomazifutobajnokokse.hu/hu/konyv/

 

Van elég bátorságod a CSEND-hez?

Néha minden csak akkor kezdődik, ha csendben maradsz.

Az első csendem előtt

Ez az év, valószínűleg a csendről fog szólni. Nem lesznek csúcsok a futásban, nem fogunk mérföld köveket átlépni, nem fogunk célszalagot szakítani, és nem fogunk hosszabb, gyorsabb távokat megfutni… nem utazzuk meg az álom utunkat, és nem  tartjuk meg a legharsányabb szülinapi partikat sem, de ez az év mégis különleges lesz mindenkinek. Különlegesen csendes.

Azt hiszem, 2020 elején a legkevésbé gondoltuk, hogy ez az év ilyen lesz. Persze, sokan, akik már évek óta az utunkat keressük, mélységeket és magasságokat átélünk, kutatjuk a legbenső miértünket, Mi, már évek óta tudtuk, hogy valami jön, valami meg fogja változtatni a világot. És szerintem tudta már ezt mindenki. De a legkevésbé sem sejtettük, hogyan és mikor….csak vártuk, és találgattunk, hogy mi lesz. És most, hogy itt vagyunk a sűrűjében, mégis sokan azt várják, mikor folytatódik minden úgy, mint régen???

Nem fog….már nem lesz olyan. Hogyan is lehetne! Mikor mindannyian szenvedtünk, mindannyian vártuk a változást, mindannyian az időt kergettük, és loptuk a perceket a családnak, mert felőrölt minket a megélhetés utáni hajsza, a mindennapi  betevő megteremtése, a minden fontos elintézendő, és a még fontosabb „majd egyszer” ……már nem lesz semmi sem a régi. 

Te melyik vagy? Az ,aki begubózva  az otthonodba, különböző teóriákat gyártva a történés hogyanjára, várja a csodát? 

Vagy nem gyártva semmit, belemenekülve valami  pótcselekvésbe üti el az időt? 

Vagy az, aki még többet dolgozik és nem érti, mi ez az egész?   

Vagy bosszankodva teszi otthon a dolgát és közben várja, hogy „Történjen már valami!” ???

Történik! Nagyon is történik. De a történés maga, az bizony belül zajlik.Ott a csendben! Hangtalanul. Nem tud máshogyan. Csak a csendben. Amíg kívülről vársz, addig nem jön az a bizonyos történés. Amíg tekergeted a netet, amíg kívülről keresel válaszokat, addig nincs semmi. A történés a csendben tud megérkezni. Az pedig félelmetes, nem? Csendben lenni senki nem szeret lenni. Pedig a csend hozza meg a válaszaidat, saját magadnak. A miértekre és a hogyanokra. 

Elcsesztünk mindent? Nem! Csak elvesztünk egy picit önmagunktól. Csak elfelejtettük, hogy a nagy világot megváltó fontos dolgok mögött az igazi értékek egyszerűek és jelen vannak minden nap az életünkben, nem kell alkimistát játszanunk.

Nem kell a világot bejárni, hogy hajtsuk a boldogságot, nem kell semmit felhalmozni, hogy kincseket birtokoljunk, és nem kell fenomenális dolgokat teremtenünk, hogy nyomot hagyjunk. A világ, amiben a boldogságot keresed, ott van az ajtódon belül. A kincsek ott vannak szintén az ajtódon belül. A világmegváltó nyomok magadról, szintén ott vannak. Az vagy, amit ott látsz. Pontosan az. Az a valós kép! Ha tetszik, ha nem. És ha tényleg csendben tudsz egy kicsit maradni, és végre elindulsz a belsőd felé, egyszer csak, az egyik csendes pillanatban majd kristálytisztán tudni fogod, mi az ,ami igazán számít”! A lelked üzenni fog. Súgni! Halkan  :)

Nem! Ne is várd! Nem írom neked ide a tutit. Nem én fogom neked ezt megsúgni. 

Ezt a csendet most az egyszer az életben nem fogod tudni kispórolni. Nem úszhatod meg. Ha már egyszer mindannyian kaptunk rá egy esélyt, hogy megteremthessük a „Mi Csendünket”, azt  várod, hogy majd valaki leírja a választ is? Nem!  Mert a Te hangod teljesen más mint az enyém. A Te lelked mástól boldog mint az enyém, és mástól, mint a barátnődé, társadé, mit tudom én kié. 

A Te válaszaid csak a tiéd, csak Te hallhatod! És hidd el, meg fog érkezni. Csak csendben kell lenned. Tudom ez túl egyszerű, unalmas. De ez van. Az ilyen egyszerű dolgok tudnak csak csodákat alkotni.

Más lesz minden! Ha majd végre túl leszünk ezen a helyzeten?  Vagy amikor végre mindenkinek sikerül csendben lenni egy rövid ideig!  Mert ilyen csendes lehetőségek ritkán adódnak ám! Általában akkor, mikor a halál kapuja felé közelít valaki…volt benn részem többször, tudod! És vagyunk így még így jó néhányan a világban.  

Hagyd, hogy a szíved súgjon, ne akard Te megmondani magadnak a tutit. A csend megsúgja! És amit üzen, az a Te boldogságod. Csak ez számít. A többi csak illúzió, önbecsapás. Ha bele mersz menni a csendbe, lehetőséged lesz változtatni. Mindenképpen más lesz minden. Így vagy úgy de más lesz. Legyen végre olyan most már ez a „MÁSÉLET”, amilyentől végre igazán boldog leszel.