"Az élet túl rövid ahhoz, hogy eltékozold. Az álmokat csak tettekkel lehet valóra váltani, nem a tettek végtelen hosszú tervezésével." 


Az Ultra!

Életem első igazi sportolói élménye....Egy maraton, amiben benne van minden. Minden, amit átéltem az utóbbi 45 évben. Egy Maraton, ami teljesen megváltoztatta a világról és magamról alkotott képet. Egy Maraton, ami mindent átírt! Életem új időszámítása:)
Elképesztő volt átélni, megélni, kezdve az életem első regisztrálásával, hogy nem is tudtam, hol kell a nevemet bediktálni, milyen papírokat kell kitölteni, mikor kell a rajtszámot felrakni a ruhámra, hol fogják elmondani a versenye részleteit.

Hogy hajnalban kell indulni, megérkezni az arénába, Bécsbe, ahol életemben először vagyok résztvevőként. Hogy nekem dördül el a pisztoly, én haladok át a "start" felirat alatt, nekem integetnek az emberek és kiabálják, hogy : "hajrá",  és "kitartás"...
Bécsből először tekerek végig Pozsonyig, fogalmam sincs, milyen az út, milyenek az emelkedők, fogom-e bírni, fázom-e, vagy sem, tudok-e  odafigyelni a levegővételre, a szívem ritmusára?
És mégis itt vagyok. Átléptem életem legnagyobb félelmét, elindultam egy Ultramaratonon. Végigcsinálom, eldöntöttem!
És végig is csináltam!:) Mert ELDÖNTÖTTEM!
Az életben minden csak a döntésen múlik! Bármit teszel, el kell előre döntened, hogy végig csinálod, vagy nem? És ki kell állnod a döntésed mellett. Lehet, hogy gyors lesz, lehet, hogy nem, de a lényeg, hogy végigcsináld!
Mindent így döntöttem el, hát az Ultra sem kivétel! És az az igazság, hogy ha megléped a félelmedet, ha átlépsz rajta, ott van mögötte a csoda!
Hiszen minden, amire a szívedben vágysz, a félelmek mögött rejtőzik:)
Hát végig csináltam! És fantasztikus volt!
Átléptem az Aréna "küszöbét" indulóként! A start pisztoly mikor eldördült, én indultam el és nem csak néztem, ahogyan mások elindulnak. Az első 94 km után,amit szembe szélben tettem meg, én érkeztem be Pozsonyba, egy sport csarnokba és engem gyúrt a gyúró Peti, mert az Én izmaim voltak bekeményedve.  Másnap Én indultam Pozsonyból Győrbe, és nekem gyulladt be a térdem.
Én döntöttem el, hogy nem érdekel, mennyire fáj, akkor is megcsinálom. Én borogattam este és másnap reggelig nekem volt álmatlan éjszakám, mert nem tudtam eldönteni, mi fáj jobban: a térdem, ami kétszer akkora mint kéne lennie, vagy a fenekem, amit kidörzsölt a betétes nadrág?
És reggel én voltam, aki a kezével emelte fel a saját lábát, és rakta rá a pedálra, és beszéltük meg, hogy így is megcsinálom. Tatára menet én voltam az, aki egyfolytában azon gondolkodott, hogy mikor lesz már meg az aznapi táv, és mikor vehetek be valamit a térdemre, és nekem volt az az élményem, hogy a beérkezés előtti utolsó emelkedő előtt a rendőr elfelejtette megállítani a forgalmat, és ezért meg kellett állni, és újra visszatenni a fájós térdem a pedálra, és nekimenni az utolsó emelkedőnek, hogy betekerjek az olimpikonok edzőtáborába, hogy lefeküdjek újra a padlóra és megvárjam, míg hív a gyúró, és bemondják, hogy kész van a forró leves!

Nekem simogatta a párom a lábamat, és figyelte minden pillanatban,hogy mit segítsen. Én biztattam a csapattársaimat, hogy igen is Ők is bírják! Este én koncentráltam arra, hogy a negyedik nap, Tata-Budakeszi lesz a legnehezebb, mert a legtöbb emelkedő ezen a szakaszon lesz és remélem, hogy menni fog, de menni fog, mert eldöntöttem.
Tatáról elindulva, az első nagyobb emelkedős szakasz tetején én sírtam el magam a frissítőnél, hogy felértem, és igen is fel tudtam tekerni, megállás nélkül, és nekem szurkolt sok-sok iskolás, kinyújtva a tenyerüket, hogy belecsapjak menet közben, és nekem kiabálták, hogy " gyerünk, hajrá!".

Az emelkedők egymásutánjában én voltam, aki egyfolytában azon agyalt, hogy belehalok ha még egy jön:), de mentem! És Budakeszire beérve, én voltam, akit meglepett a legkisebb gyermeke, mert odajött, velem örülni, és megpuszilni! Nekem mondta, hogy "Büszkeségem!".

Engem fotózott az Ultramaraton felirat alatt és tőlem kérdezték meg, hogy:  Hogy bírja szívem? Este a gyermekeim miattam készültek meglepivel és vártak feliratokkal, és másnap reggel miattam jöttek el Budakeszire, hogy mindenki részese legyen az utolsó nap rajtjának és autókkal menjenek el a Cél-hoz, ahol várjanak a többi családtaggal és barátokkal együtt.
Budakesziről az első emelkedő tetején én voltam, aki eltekertem az előtt a kórház előtt, ahol az első 3 újraélesztésemet csinálták, és ahol annak idején azt gondoltam, vége van a világnak, mert beteg a szívem és a restaurátor csapat nélkülem ment restaurálni Bécsbe.. Most én tekertem el előtte, és fantasztikus volt átélni azt a pillanatot, amikor hálát adok a Jó Istennek, amiért ezeken a dolgokon keresztülmehettem és teljesen más értelmet nyert minden a számomra. Helyére kerülhetett minden puzzle darab és végre megértettem, miért kellett a sok fájdalmat, újraélesztést átélnem. Sokkal többre értékeltem azt a pillanatot. Mindent megértettem!
A lezárt Alkotás úton, a sok futó és bringás között Én tekertem be a CÉL-ba, és nekem éljenezett a családom és a barátaim!!!!! Engem vett fel valami TV kamera, a szüleim nekem hoztak győzelmi koszorút és az Én nyakamba akasztották az Érmet!
Az ÉRMET! Életem ELSŐ ÉRMÉT!

Mit lehet még mondani.... 4 hónap telt el.
4 hónapja próbálom összefoglalni mindazt , amit átéltem abban az 5 napban. 4 hónapja heti rendszerességgel leülök a gép elé, hogy megírjam, mert várjátok, és nem tudom szavakba önteni. Hogyan is lehetne, amikor egy teljesen képtelen, mások által lehetetlen dolgot éltem át. Hogyan rakjam össze úgy, hogy értelmes szavakat alkossanak a betűim.....nem tudom.
BOLDOG VAGYOK!
A szó legmélyebb értelmében. Nem csak úgy felületesen. IGAZÁN!
Eltelt 4 hónap és naponta tekerek, edzek, elkezdtem még futni is. Beszéltem sok emberrel, akik kérték, hogy beszéljek a történetemről.
Találkoztam Rakonczay Gáborral, aki pontosan tudta, mit érzek! És Rakonczay Vikivel, aki szintén pontosan tudta! Hiszen Ők is átlépték a határaikat és a félelmeiket.

Egy új világ nyílt ki előttem. Tervezek, nézem a versenyeket, hol fogok indulni. Tegnap leadtam a nevezésemet a Kékes Csúcstámadásra, augusztusban lesz . Októberben újra Ultra! Újra megcsinálom.
Most már nem félek elindulni a  El Caminón, ami 970 km, gyalog! Alig várom, hogy mehessek. És minden utat be akarok tekerni.
Itt a Pilis lábánál, ahol élek, naponta fel tudok tekerni Dobogókőre, és annyira élvezem!
Talán tudok segíteni néhány embernek. Talán reményt adhatok, hogy nincs vége, amikor baj van, csak el kell kezdeni másképp gondolkodni, és igen is neki kell menni a félelemnek. Az edzőtársaim csak úgy hívnak- UFO :) Imádom őket!
Sok-sok bringás út vár rám, sok-sok élménybeszámoló. Biztosan meg fogom írni a történetemet részletesen, de az is biztos, hogy ezt a blogot is folytatni fogom.
Nem mondom, hogy könnyű, mert akkor hazudnék. Most is ugyanúgy vannak jobb és rosszabb napok. Van amikor úgy érzem, nem tudom végig csinálni az edzést, mert épp front van és persze én is megérzem, de akkor is kitartok, maximum lelassítok, de nem hagyom abba. És van már igazi futócipőm, olyan igazi, ami teljesen spéci, az én lábamra!
És az az igazság, hogy még nincs a futás a komfortzónámban. Még nehéz. Még fáj, de igen is azt tapasztaltam az elmúlt 9 hónapban, hogy csak az visz előre, ami kint van a komfortzónán kívül. A bringa is ilyen volt, de az Ultra után bekerült, már kényelmes...már élvezem....és kellett egy újabb kényelmetlen. És ez a futás.
Fáj, kényelmetlen, nehéz......... és előre visz!!!!!!

"A látásod csak akkor tisztul ki, amikor bele tudsz nézni a saját szívedbe. Aki kifelé néz, álmodik, aki befelé néz, felébred." 

.............to be continued:)