2013.08.16. Az 50.-ik edzésem:) Folyamatosan tekerek, és élvezem:)
A túrák csak úgy jönnek az életemben. Van olyan, hogy este beszélgetünk és megkérdezi a párom : Elmegyünk holnap tekerni egyet?
- Jó, menjünk körbe a Velencei tónál:)És reggel beülünk az autóba, berakjuk a bringát és elmegyünk Kápolnásnyékig, letesszük az autót, bringára pattanunk és megyünk, fel Pákozdra, majd le a tóhoz újra, fürdés és tekerés!Egyszerűen
fantasztikus. Az edzések egyre jobban mennek. Most már minden
pillanatát élvezem, együtt énekelek az edzőmmel és annyira hálás vagyok
neki, hogy ennyi mindenre megtanított és erőt ad! Olyan lett a fizikai
állóképességem, hogy egyáltalán nem okoz gondot, hogy egy kemény túra
után feltekerjek az utcánkban az emelkedőn, pedig nem kicsi.....A
Velencei tó körüli túrán volt egy rész, egy komoly emelkedős rész, ami a
katonai emlékműhöz vitt és ott eltévedtünk, ezért háromszor tekertünk
fel az emelkedős részen, mire rátaláltunk a jó útra, ami természetesen
egy újabb emelkedő volt:) Nem voltgond!Ez nagyon sokat jelent nekem.
Elképesztő, amiket megélhetek ennek a bringázásnak köszönhetően.
Pl. soha nem voltam még a tó északi partján, és nem is gondoltam volna, hogy ennyire szép!
kitaláltuk, hogy menjünk el egy kicsit tekerni a Balcsi egy részén, és az lett a vége, hogy Szántódtól elindultunk az északi part felé, át Tihanyba és úgy haza, 78,9 km. Két barátom jött el velem, mondván, megyünk egy "kicsit", és ez lett belőle. Letöltöttem egy programot a telefonomra és azon mértem a távot. Hát itt is volt emelkedő rendesen! Meg 35 fok meleg :) 
Ahogy ereszkedtem lefelé a lejtőkön, úgy éreztem, túlnőttem rajta, már többre van szükség, ahhoz amit csinálok az úton. El kezdett mocorogni bennem, hogy szeretnék egy új bringát. Azért durva, hogy három és fél hónap után ezt érzem! Elkezdtem az estéimet azzal tölteni,hogy nézegettem a bringákat. Volt, hogy közel két órát is eltöltöttem a net előtt, és csak kerestem, kerestem, tekertem, kerestem.
Ha valami jót találtam, azt egyből megmutattam a szakértőimnek, akik mindig véleményezték.
Újabb cél- avassuk fel a bringát egy "gyenge" túrával:))))
Elindult a szervezés és mindenkivel egyeztetve kitűztük augusztus 19.-ét , hoogy megtegyünk egy kisebb távot- indulás Pomázról, át Pilisszentkereszten, fel Dobogókő-re, leereszkedünk Esztergomba, és Visegrád felé kerülve betekerünk Szentendrére és végül feltekerünk Pomázra:)
kb.90 km. Az első 18 km-es szakasz csak hegymenet- több mint 700 méter szintemelkedés!
Ez az! lássuk mennyit erősödtem! Mindenki, aki eljött, eldöntötte, hogy végigcsinálja! Mindenki a saját tempójában, hiszen nem az volt a cél, hogy versenyezzünk, hanem, hogy átlépjük a határainkat!
2 és fél km után defekt Gerinél.......hát ünnepnap kicsit volt csak kihívás megoldani. Ragasztó meg egyéb minden volt nálunk, de kellett volna azért belső is, mert hát mi van ha menet közben a ragasztás elenged? Teljesen véletlenül egy kerékpár felszerelés üzlet volt az út mentén, ahová vissza mentek ketten és "véletlenül" a zárva tartó üzlethez a tulajdonos odaszaladt mert elfelejtett valamit hazavinni.....így "véletlenül" pont tudott adni 2 belsőt:)))) Vajon "véletlenül" miért pont azon a részen lett a defekt????
Mire megoldódott minden, már 33 fok volt, tűző nap és irány tovább! Piliszentkeresztnél találtunk egy működő csapot az út szélén, mindenki bevizezte mindenét, friss víz a palackokba és irány a hegy! Na innentől kemény rész volt. Szó szerint! Mindenki más ütemben haladt, de én csak arra tudtam koncentrálni, hogy nem állhatok meg. Tudtam, hogy ezt a hegymenetet egyben kell megcsinálni. Ha megállok egy picit is, nem fogok tudni újra elindulni. Tapasztaltam már kisebb emelkedőn is, hogy mindig az a fontos, hogy nem szabad megállni, mert sokkal nagyobb erőfeszítés utána. ezért végig-végig erre koncentráltam. Jöttek szemben bringások, köszöntek, integettek, én meg csak toltam! Ahogy jött egy kanyar, azt gondoltam, ez már jó, ez a vége, de még mindig emelkedő volt, még egy kanyar, ez sem a vége......elképesztő, már a legkisebb fokozatra állítottam mindent a bringán, koncentráltam a levegőre, nem állok meg, koncentrálok, tekerek, nem állok meg.......
Felértem!!!!!! Egyben megtettem, nem álltam meg, meg csináltam! Óriási!!!Hárman érkeztünk be elsőnek, leültünk és megvártuk a többieket, mert innen ereszkedtünk le Esztergomba. Fúúúúú!
Nagyon komoly! Nem gondoltam volna, vagyis inkább, nem mertem gondolni.....Nagyon jó érzés volt! Szép lassan jöttek a többiek is....összesen tízen voltunk, mindenki megérkezett!
Tapsoltunk, örültünk, pihentünk és készültünk a további részre! Túl voltunk az első szakaszon, véletlenül megállítottam azt a programot, ami mérte a távot, így ez a kemény rész külön lett benne a programban. Következett az ereszkedés, hát én még ilyen meredek lejtőn sosem mentem! Jancsi elmagyarázta, hogy ne menjünk nagyon bátran, mert kanyarok vannak és nem biztos, hogy mindenkinek meg van a tapasztalata ahhoz, hogy nagy sebességnél hogyan tartsa magát a bringán. Én lettem a záró ember, mert elég feltűnő a pólóm színe, így az autósoknak látható lesz a teljes csapat.....hát én végig a féket fogtam és sokszor húztam s rajta, mert nem semmi volt a sebesség!Azt a szakaszt, amit felfelé 1 óra 30 perc alatt tettünk meg- lefelé 30 perc volt!
Csináltunk pár fotót Esztergomban és elindultunk a hosszabb úton hazafelé.....Esztergom, Visegrád- ahol megálltunk szőlőzni egyet, majd egy kis friss Hekk a Duna parton és tovább Tahitótfalu, Szentendre és fel Pomáz! A
gyermekeinknek hazatelefonáltunk útközben, Szentendréről, hogy tegyék
oda a tüzet a bogrács alá és kezdjék el megcsinálni a lecsót, mert éhen
halunk! Nagy iram, sok kilométer, kevesebb megállás.....csak tekerés, csak tekerés..Lelkes csapat, nagy akarat mindenkiben és hát verseny a nappal, mert, hogy időközben ránk esteledett. Volt akinek nem volt lámpája, Őt közrefogtuk az úton, és este 21 után megérkeztünk! ÉHESEN!!!Még a legvégén lévő emelkedőt is feltekertem, feltekertük! Óriási volt!
Megint megbizonyosodtam, hogy minden fejben dől el! Ha elhatározol valamit, akkor úgy lesz, ahogyan a fejedben eldöntöd!
És egy nagyon fontos esemény:
Mindig célok voltak előttem, mindig előrébb akartam lépni, mindig kitartó voltam és tudtam, hogy amit szeretnék megvalósítani az csak azon múlik, hogy elérjem, hogy nem adom fel idő előtt. Nem számított soha, mi mennyi időbe telik, harmadszorra vettek fel a Képzőművészetire, de soha nem fordult meg a fejemben, hogy ne sikerülne, egyszerűen türelmes voltam, és még sorolhatnék sok-sok ilyen sztorit, de most mutatok nektek egy bizonyítékot!
A napokban arra ébredtem, hogy valamit azonnal meg kell néznem! Ez a valami egy tábla. Egy tábla, ami 2009 szeptemberben készült. Teljesen "véletlenül" :)
2009 szeptemberben a barátaimmal egy vezetőképzésen voltam 3 napot, a munkámból kifolyólag. Ezen a képzésen az volt a feladat, hogy megszabaduljunk a félelmeinktől, és újabb célokat tűzzünk ki. Rengeteget nevettünk, beszélgettünk, különböző kihívásokat teljesítettünk, és készült egy Tábla......újságokból, amik voltak, mindenkinek az volt a feladata, hogy vágjon ki képeket és ragassza fel egy nagy kartonra. Minden kép olyan legyen, amiben benne van, vagy tükrözi, mit szeretnél az életben. Vagy legalább is hasonlítson azokra a dolgokra!
Mindenki csak magával kellett, hogy foglalkozzon, már túl voltunk a félelem legyőzésén.....én emlékszem, hogy ültem az újságok felett és egyfolytában az járt az eszemben, hogyan rakjam össze a táblát, mikor a képek nem voltak mind olyanok, amiket én szerettem volna. Azután egyszer csak elhatároztam, hogy egyszerűen hagyom, hogy a szívem vezessen. Nem foglalkoztam azzal, hogy mi lehet a valóság, van-e értelme, lehetséges-e számomra, csak érzések alapján válogattam össze néhány képet, néhány újságból, és ragasztottam fel arra a bizonyos Táblára.
2013. augusztusban így álltam a kilátónál Pomázon:) csak nem tudtam akkor fényképezni...4 évre rá kerékpározom és Maratonra készülök és elképesztő! Ez a kép volt, ami kiugrasztott az ágyból, és elővettem. Ez a Tábla 4 évig lógott az ágyam mellett, mert kiraktam a falra otthon a hálószobánkban. Nem érdekelt, ki, mit gondolt, csak hagytam, hogy az életemben a szívem irányítson...megmutattam a páromnak, aki egyszer csak megfogta a kezem és azt mondta, nézd meg az Audi másik oldalát- és most nézz fel a mennyezetre..............
2012. Decemberben költöztünk ebbe a házba, elég kalandosan, ezt majd egyszer elmesélem, de lényeg, hogy váratlanul.....Nézz a mennyezetre és nézz újra a képre.....még most, hogy írom, most is borsózik mindenem és feláll a szőr a kezemen!
Remélem látod, bár jobb élőben:)
Még a lámpa is úgy lóg le a mennyezetről, ahogyan a képen.
Döbbenten álltam a nappaliban, soha nem volt még ilyen az életemben, hogy ennyire szembesüljek, mekkora ereje van annak, ha valamit a szíved diktál!
A bal felső sarokban van egy farm képe- még mindig 2009-ből. Idén karácsonykor a gyermekeimmel megbeszéltük, hogy egy farmot fogunk együtt megépíteni, egy hatalmas birtokot, aminek a közepén egy nagy ház van és a négy sarkában is még !, nekik és a családjuknak, állatokat fogunk tartani, és együtt leszünk....idén találtuk ki, együtt, a karácsonyi asztalnál....
én akkor egy pici képen oda raktam a Táblára!
45 éves leszek mindjárt.....a vágyaim megvalósulnak, csak ki kell tartani mellette.......A VÁGYAID MEGVALÓSULNAK! CSAK TARTS KI!
A nappali és a bringa:) És azt gondolom, ezek után még egy részt elmesélek a Táblámról.....
A Táblám alján látsz egy számot- 96.
Akkor mikor hazaértem erről a képzésről, leírtam egy történetet, hogyan fog telni a 96-ik születésnapom. Hol leszek, kikkel leszek,mik lesznek az életemben, stb, kb. 4 oldal volt, a reggeli felébredéstől az esti lefekvésig megírtam a szülinapom forgatókönyvét.
Egy hétre rá a kislányom elment egy majorette nemzetközi versenyre, és 2 nap után nagy büszkén hazajött, hogy nyert a csapat és Ő is indult egyéniben:) Azt mondta, valamiért úgy érezte, haza kell hoznia a sorszámát...ami a 96-os volt! És odaadta. Én ezt felakasztottam a Táblámra, és ma is ott lóg!
Minden fejben dől el!
" Ne hagyd, hogy ez a nap elmúljon anélkül, hogy valamit ne tennél az álmaid megvalósulása érdekében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése