Ilyen egy BOLDOG MARATON :)

„Ha vannak megvalósítatlan álmaid, akkor vizsgáld meg kifogásaidat! Általában nem vagyunk túl őszinték magunkhoz. Azt mondjuk, hogy valamit lehetetlen megtenni, amikor az igazság az, hogy csak nagyon kényelmetlen lenne.“ 

Egész évben ezt a napot vártam! 2016.10.09.

A 31.Spar Budapest Maraton, amit évek óta vágyom, amit szívből akartam és aminek felkészülésére szántam a teljes idei felkészülésemet.
A hosszútávú céljaim között ugyan "csak" egy állomás, de ez egy meghatározó állomás. Az utunk során, amit bejárunk, vannak olyan állomások, amin csak átsuhanunk és vannak azok, amik nagyon is meghatározzák az utunk minőségét. És ez a maraton egy ilyen állomás volt.
Amikor év elején leadtam heves szívdobogással a nevezésemet, még azt jelöltem be, hogy " első maratonom", de menet közben ez is változott, ahogyan sok minden ebben az évben.
Eltervezzük az utat, de nem számolunk a kanyarokkal, útlezárásokkal és terelésekkel. Ettől lesz izgalmas az utunk :)

Érkezés a helyszínre

Szerintem a verseny hetében a "kibírhatatlan"
jelző lehetett rám a legtalálóbb, de az az igazság, hogy úgy izgultam, mint életem első versenye előtt. Nem is értem, miért, de a szívemben ez a verseny nagyon fontos szerepet töltött be! Izgultam azon, hogy beérek-e szintidőn belül, hogy lesz-e hascsikarás, és egyáltalán....Egész szeptembertől minden este azon imádkoztam, hogy az idő azon a napon számomra a legmegfelelőbb legyen. Kértem, hogy 13 fok legyen és napsütés :) Ahogy közeledett a dátum, mindig figyeltem az időjárást, és közben nyugtattam magam, hogy "Hé, megbeszélted a Teremtővel, hogy a számodra ideális idő legyen, akkor mit ellenőrizgetsz! Bízz!!!"

Gergő első fotója :)

A verseny hetében abba is hagytam az időkép vizsgálását és elengedtem. Csak HITTEM, hogy minden úgy lesz, ahogy nekem a legjobb :)
Péntekre időzítettünk egy Craniosacrális terápiát, aminek a célja az volt, hogy az izmokat egy kicsit felturbózzuk és a szervezetemet feltöltsük plusz energiával. Nem ez az első ilyen kezelésem, és nagyon szerettük volna megnézni, megtapasztalni, hogy verseny előtt milyen pluszt ad egy ilyen kezelés. Gábor barátom ennek a kezelésnek egy nagyszerű specialistája. Pénteken reggel Attit is elvittem magammal, mert bevállalta a bringás kísérő szerepet a Maratonon,ami nekem nagyon sokat jelentett,  de hetek óta nagyon fájt a válla, alig bírt aludni is.

Rajt elött

7 km-nél

Minden rendben ment a kezelésen, de valamiért Gábor többször azt érezte, hogy a gerincemnél valamit még dolgozni kell, ezért a hátam közepénél egy pontra többször visszanyúlt, aminek az lett az eredménye, amit nem terveztünk be, hogy belenyúlunk egy olyan gyermekkori traumába és az általa keletkezett gócba, ami teljesen átalakítja a kezelés menetét. Olyan képek és mélyre rejtett fájdalmak jöttek elő, amit nem tudtam igazán felfogni. Először elkezdett a vállam körül remegni egy rész, majd mintha szétrobbant volna az érzés, egész testemben remegtem és könnyek szöktek a szemembe. Tudtam, hogy biztonságban vagyok, de nem voltam felkészülve, hogy olyan félelmek jönnek elő és olyan emlékképek, amiket én nem akartam már előszedni. Ezzel küzdök hónapok óta a könyvemben is, ezért nem haladtam vele, mert olyan fájdalmak voltak ezek, amikkel tudtam, hogy dolgom van, de féltem tőle! És most, amikor a maratonra készülünk, egyszer csak megjelennek, a semmiből, mintha berobbantak volna a látóterembe,egy hatalmas videókivetítőn keresztül.És nem tudtam abbahagyni se a remegést, se a sírás. Nem akartam róla beszélni, de tudtam, hogy áttörtünk egy olyan falat, amit már jó ideje kerülgetek! Szépen lassan megnyugodtam, és azt gondoltam, vasárnapig emésztem a történteket és aminek még ki kell jönnie, az a futás közben fog kijönni!

10 km-nél

Atti vállát is rendeb tettük és azon kívül, hogy a fejem kótyagos volt, viszonylag jól lettem. Este a facen Kocsis Árpi kiírta, hogy minden maratonistának jó pihenést kíván, mert szombat éjjel az izgalomtól nem alszunk és hát ma péntek van, így mindenki aludjon egy jót. Hát én egész éjjel forgolódtam, dolgoztak az emlékek, fájt mindenem, belenyúltunk a tűz fészkébe! Megbolygattuk a lélek mélyét!
Szombaton már valamivel jobban voltam, kivéve, hogy beszélni nem akartam nagyon.Este korán lefeküdtem, még egyszer utoljára átnéztem az útvonalat (ezt is az edzés részévé tettem, hogy többször megfutom fejben a távot!), és nagyon korán elaludtam!
És láss csodát, úgy aludtam mint a tej, kipihenten, semmi felébredés, semmi forgolódás, rossz álom. Reggel pihentem, időben ébredtem és semmi izgulás nem volt rajtam. A szokásos reggel izgalom miatti 5x-i wc-re rohanás sem volt. Megittam a reggeli folyadékomat, felöltöztünk, bepakoltuk a bringát, felvettük a lányokat és indultunk.Hihetetlen volt! Én, aki minden verseny elött százszor megy wc-re, és a helyszínen is 5 percenként a toit keresi, most teljes nyugalommal voltam. Vártam a rajtot! Vártam a pillanatokat!
Csodálatos volt elindulni, és csodálatos volt minden méter. Megtanultam ebben az évben tiszteletben tartani a határaimat. Megtanultam, hogy élvezzem a futást, és nem foglalkozzak az
idővel. Biztosan nem leszek a 3 órás maratonisták között, de ott vagyok a 0,05%-ban, akik lefutnak egy maratont, sőt, azok közé tartok, akik ultrákat futnak!
Élveztem az utat, élveztem a látványt, a sok szurkoló elképesztően sok erőt adott! Szenzációs hangulat volt, mivel rengeteg helyen zenéltek nekünk. Zenekarok, kórusok, minden stílusból kaptunk , ami egy igazán nagy erőt jelentett, hiszen nem foglalkoztunk mással, csak azzal, hogy élvezzünk minden pillanatot. Nem gondolkoztam semmin, egyszerűen csak hagytam, hogy minden megtörténjen körülöttem. Frissítettem mindenhol, volt nálam speciális saját frissítés, amit reggel bekevertem magamnak. Volt támogatás, Attitól és igazán megnyugtató érzés volt, hogy bármikor ott tud lenni mellettem, amikor valami kívánságom van. Figyeltem arra, hogy ne fussak túl gyorsan. Tudom, hogy "Nem a táv öl meg, hanem a tempó", így mindig figyeltük közösen, hogy ne fussuk túl magunkat! Kb.29-30-nál éreztem, hogy be kell mennem egy toiba, mert ha nem teszem, gond lesz később. Éppen előtte találkoztam egy barátommal, akik csapatban futottak.

Ritának ez volt az első hosszabb futása, mivel 2 szakaszt vállalt be, és míg gugoltam a toiba, és vártam, remegő lábakkal, alig bírtam magam tartani- persze ilyenkor nem jön azonnal!- peregtek a percek, nem számít! közben utolért Rita, és el is hagyott, amikor kijöttem...kérdeztem, megvár-e, erre Ő visszafordult, és megfogta a kezem.Kb.500 métert így futottunk és ez nekem olyan erőt adott, ami nagyon kellett a maradék 12 km-hez.  Folytattam utamat, és míg Atti a bringa defektjével küzdött, újra a Pesti oldalon találtam magamat. Nem fájt semmim, és néha egy-egy gyermekkori emlékkép bevillant, de éreztem, hogy nem okoz mély fájdalmat. 2016 a 9-es év, melyben el kell engednünk dolgokat, le kell zárnunk folyamatokat, és azt gondolom, ez az év ebben nekünk bővelkedett. Már azt gondoltam, közeledve a születésnapomhoz, és az év végéhez, hogy talán már túl vagyunk a nagyján, de még volt mit feldolgozni. Nem csak tárgyak, emberek, kapcsolatok záródhatnak, hanem olyan régi elásott dolgok is, amiket azt gondolnánk, hogy már nincs ránk hatással. És mégis, ahogy belekerülsz ebbe a folyamatba, és átéled a mély fájdalmakat, közben egy olyan elképesztő nyugalom lesz úrrá minden porcikámon, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani :)

Az egész maraton olyan volt, mintha feltettem volna a pontot az I -re, és bezártam volna egy ajtót, ami mindig is ott volt az életemben, de sosem gondoltam, hogy résnyire nyitva van....kellett ez az érzés, hogy folytathassam a könyvem, amit nagyon sokan várnak. már.

33 km-nél

Atti megoldotta a defektet, elindult utánam és adogatta a frissítést.A lányokkal szétváltunk az utolsó 10 km-en, nyűglődjön mindenki magában, ezt beszéltük meg. De nekem nem a nyűglődés jutott, hanem igazi élmény futás! Se hasfájás, se hányás, csak futottam és futottam. A városligetre ráfordulva megbeszéltük Attival, hogy a célnál vár és szólt a szüleimnek, hogy kb. mikorra érkezem, mert az utolsó 3,5 km-emet futom.

38 km-nél

Kaptam egy utolsó frissítést, egy nagyon nagy ölelést, és azt, hogy nagyon büszke rám, elképesztően jól bírom!és, hogy kemény csaj vagyok!
Ezek a szavak erőt adtak a végéhez, mert tudtam, hogy a városligetben körözni, miközben hallod a befutókat, mert ott vagy a közelben, nem a legkellemesebb. Most mégsem volt olyan frusztráló, mint pl.tavaly, a 30 km-en az utolsó 2-3 km.
Valahogy sokkal jobban telt. Eszembe jutott, hogy jövőre, ha Isten is megengedi, a Korinthoszon itt még csak a fele távnál leszek! Hiszen ez a maraton egy állomás, az utamon, de milyen állomás!!!!!Ráfordulni az utolsó 200 méterre, a kordonnal elválasztott befutóra, felemelő pillanat volt! Mindenhol szurkoltak az emberek, én már ugyan kisírtam magam a Dózsa György úton a városligethez közeledve, de azt gondolom, ezeket a pillanatokat nem lehet könnyek nélkül megélni! Bemondták a nevemet, még táncoltam is a célzónában és integettem Kocsis Árpinak, akinek elismerő pillantása olyan érzés volt, amiért a mindennapi felkészülés minden pillanata más értéket képviselt ezentúl.
A célban beérve örömkönnyeket törölgetve a szemüvegem alól, sétáltam és integettem a családomnak. Hatalmas öleléssel kaptam meg a BSI leplet, amit ránk terítenek, hogy ne fázzunk meg a célba érkezéskor. Besétáltam az éremmel a nyakamban a frissítőért, majd sírva borultam anyukám vállára. Megkönnyebbültem és csak a hála és a köszönet, amit éreztem, hogy átélhettem ezt a pillanatot! Nem az első maratonom volt, de számomra ez volt az Első számú, amire szívből készültem.És mivel szívből készültem rá, a szívemből kellett kifutnom a fájdalmakat, amiket oda bezártam!
Örültünk, mivel sikerült, amit elterveztünk.
Kívánom, hogy egyszer Te is éld meg ezt a pillanatot.
Kívánom, hogy lépd át a határaidat és hidd el, hogy Neked is sikerülhet!
Kívánom, hogy éld át a saját rendkívüliségedet, és ünnepeld meg hogy vagy!
Kívánom, hogy másnap érezd a "robotos mozgást" és a kótyagos fejet, ami ilyenkor törvényszerű, és alkosd meg a saját énedet olyanná, ami jó érzéssel tölt el nap-mint nap. És akkor nem fog számítani semmi más.

 “Amikor olyan messzire mentél, hogy képtelen lennél még egy lépést megtenni, csak fele olyan messzire jutottál, mint amennyire képes vagy.”

folyt.köv.....