Nagyon sokan kerestek meg, Ti, akiknek van valami szív körüli gond....hogy én hogyan kezdte sportolni, mit csináltam az elején, mik voltak a nehézségek, stb.....
Sokatokkal találkoztam, találkozom személyesen, és tartjuk a kapcsolatot nap-mint nap, megosztva a tapasztalatokat a futásban, a táplálkozásban és egyáltalán, ebben az egészséges utunkban :)
Engedjétek meg, hogy megosszam a most hétvégi tapasztalatomat, ami sokatokat érint!
Valamikor a nyáron a futótársaim egy része kitalálta, hogy neveznének egy akadályfutós versenyre! Fú! Szuper ötlet, biztattam Őket, és megígértem, én megyek fotózni :) Atti persze tök lelkes volt, mivel Ő nem éppen egy ultrafutó fejben, jobban szereti a kihívásokkal teli futást, mint a monoton hosszú, ingerszegény eseményeket, amikor úgy igazán be lehet fordulni!
Hát kinézték a BakonyRun versenyt, szeptember 30.-ra, 8 km és 20 akadály, szuper lesz! Én irtózom az ilyen versenyektől és egyébként is, mindenkit lebeszélek róla, mert nekünk, "szíveseknek" nem igazán jó, hogy össze-vissza ugrál a pulzus, és kihívásokkal teletűzdelt hegyen-völgyön átívelő mittudoménmilyen pályán kell élet-halál harcot vívni mindennel, hogy bejuss a célba! Amikor valaki előjön ezzel az ötlettel, és egy picit is necces az előélete a szíve terén, ez az első dolog, amiről lebeszélem!
És ezek után, pár nappal később, ahogy ezt páran kitalálták, egy futó eseményen, egy gyenge pillanatomban mégis igent mondtam erre a nevezésre.Őszinte leszek, fogalmam sincs, hogyan történt, de egyszer csak benne lettem a 7 fős csapatban. Elkezdődött a szervezkedés, én meg tettem a dolgom, futottam a magam hosszúit, haladtunk z utunkon, jött a szeptember, ami elég keményre sikerült. Ott volt ugye az Optivita 6 órás, másnap a Wizz Air félmaraton, és 5 nap múlva a Fertő futás, a maga 125 km-ével, amit 3-an teljesítettünk....egy saját szervezésű versenyünk, és még néhány kisebb verseny. szeptember utolsó hetében tudatosult, hogy ez bizony mindjárt itt van.Mindjárt jön a kihívásos verseny, amitől jobban féltem, mint bármi mástól!
Igyekeztem nem mutatni, de bevallom így utólag, zabszem nem fért sehova! Szóval elérkezett a nagy nap....2 autóval ment a csapat, Mi Attival 6:45-kor pattantunk be Kriszti kocsijába és indultunk felvenni még Pruzsit, aki szintén "nagyon vágyott" erre a versenyre :)Útközben megbeszéltük, hogy nem beszélünk a versenyről, ha már eddig nem tudtuk, mi vár ránk, most már jobb ha nem is tudjuk! Én totál be voltam parázva, de gondoltam, csak túlélem!
Mindent betartottam, amit a verseny előtt szoktam, ettem és ittam rendesen, a rajt előtt még fotó és csomagleadás, majd irány a rajtzóna!
Végül is nem volt nagyon hűvös, de azért nekem jól esett a hosszú ujjú felső!
Elrajtoltunk 10:15-kor, több csapattal és elsőként mindjárt egy patakon kellett átgázolnunk, ahol bokáig beletocsogtunk a vízbe...majd ki , majd újra bele, kövek és minden más, ami miatt folyamatosan arra figyeltem, hogy nehogy kimenjen a bokám, itt 2 héttel a maraton előtt....
Volt néhány épített akadály, aminél az egyik, amihez megérkeztünk, egy rudakból összerakott akadály volt, amire fel kellett kapaszkodni, és átlendíteni magadat egyik rúdról a másikra úgy, hogy a lábad nem ér le a földre....én megpróbáltam, de itt már meg is torpantam, mivel nekem ez a felfelé kapaszkodás és lendítgetés nem annyira jó, vagyis nagyon megterheli a szívem. Szóltam is hogy vegyenek le, és inkább választom a négyütemű fekvőtámaszt, 30-at, amitől a csajok elkezdtek izgulni, hogy az sem jó nekem és segítenek....így csak 15-öt csináltam, majd irány tovább....nem sorolom fel az összes akadályt, volt amikor jól bírtam , pl. a hegyre felkapaszkodást, kb.400 métert felfelé egy olyan emelkedőn, amin csak négykézláb tudsz menni, meg tolni is kell néha, volt, amikor palánkon kellett átmászni, volt amikor kötélen lógni és egyensúlyozni, telis-teli akadályokkal, amin a szívem hol hevesen vert, hol megnyugodott, hol azért kalapált, mert el sem tudtam képzelni, hogyan csinálom meg, még segítséggel is nehéz volt, mert nem bírtam a fogásokat....szóval, mivel én mindig fel voltam mentve tornából, a szívem miatt, én azt sem tudtam, hogyan kell ezeket megcsinálni. Szerencsére a csapat segített, én meg igyekeztem megtenni, amit csak bírtam. Azután végre, úgy kb.5 km-nél, jött egy olyan szakasz, ahol futni is lehetett! Egy hosszú emelkedős, az a szivatós fajta, amin sokan csak sétálnak....na ott végre futottam, és kezdtem már jól érezni magam! Csak futottam az én kis tempómban, a sok erőember meg sétált és néha szóltak, hogy " Engedjétek előre a futót!". Végre az én pályám volt, majd jöttek még újabb akadályok...a lényeg, csúsztunk-másztunk, minden volt, és a végén 10,5 km-el zártuk is a távot ( 8 km helyett). Kézen fogva futottunk be, ez nagyon jó volt....de a lényeg, ami utána volt! Na ezt, nem kalkuláltam be! És fel sem voltam készülve rá!.....Pedig mindenkit ettől féltettem, emiatt beszéltem le az ilyen versenyekről....
Másnap a Maraton felkészítő futást tartottam , amiben a terv a 30 km volt a maratonistáknak. Természetesen már reggel éreztem, hogy nem fogom ezt futni....nagyon gyenge voltam.
Megbeszéltem a résztvevőkkel, hogy a tegnapi hirtelen terhelésváltások miatt nem vagyok 100-as, de itt leszek és kényelmes tempóban futok velük.
Rendes, beszélgetős tempóban mentünk, de 21-nél éreztem, hogy meg kell állnom. Újra szédültem, és éreztem, hogy elég volt. Fotó, nyújtás és irány haza pihenni.
Konklúzió:
Mi, akik valamilyen "szíves dologgal" fűszereztük meg az életünket....Mi nem mehetünk ilyen versenyekre. NA! Ezt papoltam már jó ideje, de most már tapasztalatból beszélek. Nekünk a folytonos "lassú" tempóban futás, tökéletes! Nem hajszolhatod sem az időt, sem a gyors fejlődést. Türelemmel kell lenned és nem mérheted magad senki máshoz, csak magadhoz! Nem számít, milyen idővel futod a távot, csak egy a lényeg, hogy a pulzusod olyan tartományban maradjon, hogy tudj beszélgetni. Nekem most már 130-140 között van a futások alatt.Végig. És mivel hosszúkat futok, kb.8 km kell, hogy beálljon minden a kényelmes állapotra! Hívhatod bemelegedésnek is.....ez régen 2-3 km volt, majd ahogy növeltem a távot, úgy tolódott ki ez a szakasz is, 8-9 km-re :) de ez természetes!
Ha hosszan futunk, akkor beáll a pulzus és egyenletesen terheljük a szervezetet, és ezzel a világból is kifutunk. De ha hirtelen kell változtatni valamit ( akadály, föl-le, sebesség hirtelen növekedése), az olyan szinten bezavar, amit nem tud a szervezetünk tolerálni....vagyis, kicsinálod magad!
Pedig csak türelem kell és szép lassan fejlődni fogsz! De "szívesként" NE akarj olyat, ami nem jó! Annak idején amikor Kocsis Árpival először találkoztam, és meséltem magamról, mondott nekem valamit, ami akkor belém égett. Azt mondta:
-Ha hosszú ideig szeretnél futni, akkor tanulj meg LASSAN futni!
Egy életre hálás leszek ezért, mivel ez a mondat az, ami mindig segít!
Amikor elkezdtem futni, 2014.03.01.-én, vagyis 3 és fél éve, akkor 7:30-as tempóval futottam sokáig. És soha nem foglalkoztam ezzel.
1 év múlva futottam az első félmaratont és 2 és fél év telt el, mire az első maratont és a 3.éves futószülinapomon az első 50 km-t. De mindig az lebeg a szemem előtt, hogy 80 évesen is futni fogok! Addig még van 30 évem...mi minden belefér!
Tedd meg, hogy vigyázol magadra Te is! Ha már eljutottál odáig, hogy kezded szeretni a futást, és egyre jobban vagy, akkor vigyázz is erre az értékre, és ne siettesd a fejlődést, és néha használd a mások által szerzett tapasztalatot!
Ez most pont az! Ezt most pont azért próbáltam ki, hogy elmondhassam, hogy tapasztalatból beszélek.
Ami viszont nagyon jó benne, hogy mivel az ilyen versenyeken nincs sok fotós ( itt sem volt) és én, amikor a csapat elmegy egy ilyenre, én el tudok menni fotózni, mivel itt tök jó fotókat lehet készíteni, így majd elmegyek velük és Én fogok fotózni!!!!Amikor meg én megyek a hosszúkra, akkor meg Ők jönnek kísérni :)
Most pár nap pihenés.....mert most ez a fontos! 2 hét múlva Maraton!
Ha 7 percesekkel futod, akkor az 4 óra 54 perc! És élvezni fogod! Végig!!!!! És ez a lényeg, csak is ez számít!
Ugye találkozunk egy ölelésre a Maratonon????
Írj rám, ha bármiben segíthetek :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése