Ultra versenyen indulni, maga a csoda. Legyőzni a fejben lévő határokat, átlépni mélypontokon, megélni a "feltámadást" ( jó, tudom, nekem könnyű....) és újra erőre kapni......katartikus élmény, semmihez sem hasonlítható mágikus utazás :)
Bár én még nagyon az elején vagyok ennek az utazásnak, újra és újra rácsodálkozom mindenre, amit ép ésszel fel sem fog az ember, hogy Mi magunk mi mindenre vagyunk képesek és mennyire nem vagyunk tisztában a határainkkal.
Egy maraton feletti táv már eleve egy misztikum, hát még az, amikor nem is tudjuk mi vár ránk....pl.Imink, aki akkor futotta élete első 24 órás versenyét szeptemberben, amikor én a 6 órást futottam ( meg másnap a félmaraton ), szóval Imi is a verseny előtt azt mondta :
- Egy bizonyos szintig tudom, mi lesz, de azon túl már nem tudom mi vár rám!
És így megyünk neki a versenyeknek...70 %-ra edzünk, de már 100 fölötti távra nem tudsz a távolsággal készülni. Nem futhatsz naponta 70 km-t, ez már másról szól. Belül kell felkészülni leginkább. És ezt nem tudod kispórolni. Olyan ez, mint az életben a nem várt helyzetek....kihívások....akkor kell agyban rendbe lenni, amikor történik, nem tudsz rá edzeni!
És ilyen a szervezés is! Mondom én, mint aki 100 éve csinálja.....de valahogyan ott belül ezt érzem :)
Istennek hála, Október 23.-án megrendezhettük az első Ultra versenyünket, egy 6 órás versenyt, az imádott helyszínen, ami nem más, mint a szentendrei Skanzen.
Augusztusban kezdtem a szervezést, hosszú előkészületek után, ezért nem számítottunk túl sok jelentkezőre.
Elsőre a cél az volt, hogy ismerjék meg a versenyt, hogy jövőre már lehessen velünk tervezni, bekerüljön a köztudatba ez a dátum ( ünnepnap, munkaszüneti nap) és lehessen rá készülni egész évben. Októberben nincs meleg, ami jó a hosszú futásnak.
Lehetett csapatban is teljesíteni, így teret adva azoknak, akik kipróbálnák magukat 2-3-4 óra futásban, vagy egy óránkénti váltásban....
A pálya kijelölésénél a cél az volt, hogy kihívás legyen :) Sikerült is!
A Budapesti maraton utáni hévégére esett a verseny. Egyszerre volt felkészülés nekem a maratonra és a saját versenyre. Így természetesen a fókuszt a versenyszervezésre tettem.
A maratont elrontottam, de hát ilyen is kell...egyszerűen nem tartottam be, amit megbeszéltünk. A saját versenyünkön volt a fejem . Nem volt vészes, de okultam belőle. Tudod az az igazi klasszikus hiba, egyszerűen elfutottam az elejét. Megbeszéltük, hogy lassan megyünk, tartalékolunk mert már túl sok volt a hosszú az utóbbi 2 hónapban, de hát valahogy elkavarodott a csapat, mindenki el volt foglalva azzal, hogy még gyorsan a toi-toiba bejusson a rajt előtt, így elvesztettük egymást és az első pár kilométeren próbáltuk felkutatni, ki-hol van?
Saci szinte az első kilométeren utolért, mondtam is neki, hogy menjen mert én most lassan akarok futni, de Ő azt mondta, mellettem marad, nem siet. Pruzsit elhagytam, Atti meg 30 km-re vállalkozott, így Ő később rajtolt a 12,195 km-nél.
Hát az első 20 km-en nem Saci lassult, hanem én gyorsultam hozzá, amit már igen csak kezdtem érezni....mondogattam is, hogy baj lesz ebből....de annyira jól esett. Rita is ott termett mellettünk , így hármasban futottunk egy jó darabig.A meleg az a rakparton felerősödött, egyébként is szokatlanul erős volt, így kezdett mindenki megborulni. 26 km-nél azt mondtam, kell egy kis zene, de 30-nál már idegesített. Atti is elrajtolt, de nem sikerült még addig találkoznunk, próbáltuk utolérni. A meleg miatt 30 után a szokásos gyomor gondok is előjöttek, ami 3szori toi-t kényszerített ki belőlem ( szinte kilométerenként rohantam). Mondtam a lányoknak, hogy menjenek, de Saci kitartóan várt rám! Ez nagyon jól esett, mert kezdtem elkeseredni. A meleg sem esett jól, nyűgös is voltam, semmi sem volt jó....kezdett úgy kinézni a helyzet, hogy NA!Imi 3 éve feladott egy maratont a 32 km-nél, és idén mondtam neki, hogy meg ne merje ezt tenni! Ezért bennem is folyamatosan ez duruzsolt, hogy meg ne merjem tenni! Saci próbálta elvonni a figyelmemet, sokat beszélt hozzám, de szép lassan eljutottam oda, hogy bele-bele kellett sétálnom.
33 km-nél Atti hívott.Mondtam, hogy nem vagyok jól, kicsinál a meleg. Persze megijedt és mondta, hogy bevár, kb.35-nél van...végül az Eötvös tér-József Attila u.saroknál utolértük. Sírva fakadtam. Nem voltam jól. Rohadt meleg volt. Együtt fordultunk rá a Bajcsyra, innen már kézen fogva futottunk.Pruzsi rám csörgött amikor 37-nél voltunk, hogy Ő is szarul van, vonszolja magát a melegtől, totál kész van. A cél az volt, hogy beérjünk.....Beértünk! És rajtunk kívül elég sok embert megtépázott ez a meleg.Nem baj, a lényeg, hogy NEM ADTUK FEL!
Nekem a fejem csak a versenyünk körül volt, minden percben. Nagyon izgultam, hogy minden jó legyen. Akkor még úgy nézett ki, hogy az idő is jó lesz. Persze, ahogy közeledett a dátum, úgy lett egyre zordabb a kilátás.
Először csak elszórtan esőt mutatott, majd már egész napos esőt.
Gondoltam is, hogy nem kellett volna a verseny kiírásban az ELSŐ megnevezést beírni...ugye így: 1.PFB- SkanzenUltra......2016-ban, az 1.PFB-SkanzenFutás is egy zuhogó esős napon volt....jöttek is a kommentek, hogy a történelem ismétli önmagát, stb.
Szóval vasárnap még gyönyörű idő volt. Gondoltam, hátha mégsem jön be amit jósolnak.....kitűztük a pályát, kiszalagoztuk, bójáztuk, felépítettük a sátrakat, és minden a rajt-cél körül.Egész nap rendeztük a verseny helyszínét. Este kezdett esni, meg a szél is felerősödött. Reggelre ömlött az eső. Hajnalban mentünk ki. Mindent teljesen át kellett alakítani, mert a szél is erősödött. A rajtszám átvételt is fedett helyre kellett rakni, és mindent, hogy ne ázzanak el.
Hideg is lett és ennek ellenére szinte mindenki eljött, csak páran nem. Ez óriási dolog volt. Igyekeztünk mindent megtenni az időjárás ellenére, sőt, nagy segítség volt, hogy a Skanzen munkatársai folyamatosan melegítettek nekünk vizet, hogy forró teát tudjunk adni mindenkinek. Volt ott összefogás rendesen. Minden segítő elképesztő sokat tett, szétázva, fázva is mosolyogtak, segítették a futókat. A futók meg úgy rótták a köröket, mintha semmi nem lenne. Senkit nem érdekelt a sár, az eső....futottak és jól érezték magukat. A váltók az öltözőkben melegedtek. A női öltözőben elképesztő hangulat alakult ki, mivel a két masszőrt oda sikerült beraknunk az eső elől, hogy tudjanak masszírozni.
Kentük megállás nélkül a zsíros kenyereket, osztottuk a meleg teát és bíztattuk a pályán lévőket.Hihetetlen élmény volt így látni a versenyt. Izgulni mindenkiért és várni, hogy leteljen a 6 óra és megláthassuk az örömet a szemükben :)
Nem tudom elmondani, nem tudom szavakba önteni azt a pillanatot, amikor Kozma Andris az utolsó 1 percben elindította azt a zenét, amivel nyitotta a versenyt. Olyan megható volt, hogy Mi, Anyuci és Én , ott álltunk, sírva a célkapunál, és vártuk, hogy megszólaljon a dudaszó, ami lezárja a versenyt.Csodálatos volt, Meghitt és felemelő. Semmihez sem hasonlítható. Egyszerűen elvarázsolódtam.
Eredményt hirdettünk, ettünk-ittunk.........a hideg ellenére a szívem megtelt egy újabb adag forrósággal, amit elraktároztam, hogy bármikor elő vehessem. Megint megtettünk egy lépést, egy újabb mérföldkövet.
Talán megint sikerült élményt adnunk, boldog perceket. Talán megint elértük, hogy pár ember átlépje a maga határát, megélje a maga csodáját. Versenyezni, átlépni a határaimat, óriási csoda, minden egyes nap.
De hát versenyt szervezni,.....mi ez, ha nem a "Korona ékköve"! Alig várom, hogy újra megtörténjen velünk.
Remélem találkozunk Veled !!!!
" Igen! A csodák minden nap ott vannak az életedben. A feladat egyszerű, lásd meg őket és ne hagyd elillanni ! Nem tudhatod, lesz-e holnap!"
U.i.: másnap reggel mintha mi sem történt volna, verőfényes napsütésre ébredtünk :)))) hahahaha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése