Azt hiszem, ezt a szülinapot vártam a legjobban. Annyira nagyon nagyon, izgatottan! Persze, biztosan azt gondolnád, hogy a meglepetés, a buli, a különlegesség miatt.....hát nem!
Ez az a szülinap, ami egy fél évszázad, egy mérföldkő.Sokan mérlegelnek, új célokat tűznek ki, talán vesznek egy motort, vagy egy cabrio autót, elutaznak valami különleges helyre, és sorolhatnám még az ötleteket....
Nekem ma másról szólt! Az életem során számos alkalommal kellett hallanom azt, hogy "Nem biztos, hogy lesz holnap". És minden alkalommal, immár 37 éve, rendületlenül csak arra gondolok legbelül a szívemben, hogy "Csak lesz még egy holnap!"
És nagyon akartam az 50-et! Nagyon vártam, mert mindig arra gondoltam, hogy ez egy nagyon nagy ajándék lesz. Maga az 50. Amit megkaphattam :) Mert hittem, hogy eljön!
Kb.3 héttel ezelőtt, éppen egy dugóban ültem, a frontok jöttek-mentek, és nagyon megéreztem. És azon a napon elég rosszul is voltam. Vezettem, de szédültem, nem volt jó érzésem, és akkor egy kicsit meg is ijedtem. Mert azt gondoltam, hátha itt a finishben mégsem érek célba....mi van, ha ez a csoda mégsem történik meg! Egy 10 perces ijedelem volt, és arra is emlékszem, hogy az állatorvos barátommal találkoztam, alig vártam, hogy oda érjek, és Ő ott legyen mellettem, ha bármi baj van, jó kezekbe legyek! Elvicceltük, mikor mondtam neki, de azért egy picit bennem maradt az érzés.
Így ebben az utóbbi 3 hétben, amiben komoly energiák működtek odafent, és volt egy 6 órás OB szervezésünk, amiben minden olyan kihívást megkaptam, ami segített a stresszfaktoromat emelni,és a meleg is visszajött, de durván...és meggyötört minden futás. A velencei tónál a múlt héten szenvedtem....
Igen, én is szoktam félni! Nekem is néha tele a gatya! És izgultam, hogy ahogy közeledett a nov.5., én biztosan már túlságosan biztos voltam magamban, és ezért kaptam egy figyelmeztető fejre csapást, amolyan "Hé , kis pajtás, el ne bízd magad!!!"
Szóval, tegnap este még sírtam is...és amikor éjfélt ütött az óra, az nekem olyan volt, mint egy versenyen célba érnem! Azt egyszerűen nem tudom leírni, de a célba éréshez tudom hasonlítani. Mint amikor készülsz régóta egy nagy versenyre és bele teszed minden idődet, minden izzadságodat a felkészülésbe, és izgulsz a verseny miatt és sikerül, és beérsz, teljesíted, az elképzelhetetlent, és boldogan átléped a cél vonalat! Na ezt éreztem éjfélkor. Célba értem! Egy olyan célba, amit nem láthattam, csak hihettem, hogy ott van az utamon.
És olyan megnyugvás áradt szét bennem! Alig vártam a reggelt! Hogy mehessek és lefuthassam ezt az 50 km-t, ami az én szülinapi futásom lett. És a rajtnál már célban voltam. Talán sosem futottam még ilyen boldogsággal, ilyen könnyedén, ilyen jó kedvvel, mint ma. Az Omszkin köröztem, ahol az 50 km-es versenyünket rendezzük meg, évente, és én is megfuthattam itt, a versenyünk helyszínén az Én 50 km-emet.
Egyedül akartam lenni. Élveztem minden métert, és egy-egy életszakaszomat magamban átgondoltam a futás közben, amikor a megfelelő kilométert futottam éppen.
Róttam a köröket a betonon, és senki nem is tudta, hogy éppen azért futok, mert ünneplek! És épp ettől volt különleges!
A családom tudta, hogy futok ma, és még tudta egy-két ember, de ezt most nem akartam nyilvánosan előre jelezni. Csak magamnak akartam a pillanatot!
És nagyon hálás vagyok, hogy célba érhettem az utamon. Egy cél állomás, hiszen vannak még mérföldköveim, amikre vágyom, de ezt most éppen úgy élhettem meg, hogy ezt most meg is oszthatom Veled!!!
Köszönöm, hogy velem jössz tovább az utamon, hogy követed az írásaimat! Köszönöm, hogy részese vagy célomnak. Köszönöm, hogy eljössz a versenyeinkre, és köszönöm, ha a történetem elindít a mozgás irányába!
Azért indítottam el 5 évvel ezelőtt a blogot, hogy segítsek, erőt adjak, inspiráljak. És a könyvem is hamarosan elkészül...kellett még hozzá ez a mai pillanat.
Kellett ez a mai futás, ami a start pillanatában már a célba érést adta!
Éld meg Te is a pillanataidat, csendben, a szíved legmélyén :) És csodákat fogsz tapasztalni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése