Translate

2019. július 19., péntek

Az első könyvem megjelent :)

Megszületett az első könyvem, ami egy laza, átfogó sztori....nem volt könnyű szülés, és sok-sok minden befolyásolta, hogy eddig készült.

Tavaly szeptemberben tűztük ki a nagy napot, a megjelenés napját. Ez pedig a 2019.07.14. lett , a nyári SkanzenFutás dátum.
Két jelentős esemény közé esett ez a dátum, mégpedig édesanyám 70.-ik születésnapja és a legnagyobb fiam esküvője közé.
Így ezután gondolhatjátok, mekkora izgalom volt, hogy pontosan elkészüljön.
Heteken keresztül lázasan készültünk rá, két barátom segítségével. Ági és Anita mindent megtettek annak érdekében, hogy én ezt a sztorit úgy tudjam összefoglalni, hogy már ne hagyjon bennem érzelmileg traumát. Rengeteg diktafonra felvett anyag , millió átbeszélt részlet....ami így elsőre nem fért bele, de most megsúgom, a történet ki lesz bontva 4 kötetben, visszafelé az időben. Jövőre jön az első részlet...de most vissza az alap könyvhöz.
Decemberben bejött a sztoriba egy olyan szitu, amit nem gondoltunk, ugye az a bizonyos mellrák, amit én másképpen kezeltem, mint ahogyan megszokott...
Mi dolgoztunk tovább, sőt, a műtét utáni felépülésemben is a könyv volt fókuszban, hiszen többet kellett pihennem....elvileg :)
Kiszámoltuk, hogy a megjelenéstől visszafelé 6 héttel, május végére kész kell lennie a nyers anyagnak.
És be került a nyomdába, egy olyan szerető csapathoz, akik szívvel lélekkel mindent megtettek, hogy a terv sikerüljön, kész legyen júli 14.-re.
A borító tervet is egy barátom készítette, szerintem fantasztikus lett és pontosan visszaadja a sztorit, egyetlen képben. ( a megjelenés napján már meg is terveztük a következő könyv borítóját!)
10 nappal a megjelenés elött a betördelt, többször átolvasott és megszerkesztett anyagról kiderült, kimaradt egy rész! Azta, mekkora riadalom volt. De a szuper nyomdai csapat , mindent bevetve, olyan precíz hozzáállással oldotta meg ezt a feladatot, ( 7 oldalt berak, újratördel, borító méret áttervez, stb...), hogy percre pontosan a nyomdába került  az anyag!)
Ezért a SkanzenFutás hetének szerdai napján vehettem kezembe először a saját munkánk gyümölcsét, a Visszadobtak könyvet :)
Szerda este már mertem posztolni, hogy megvehető lesz a versenyen, és úgy vittem haza, hogy senki meg sem nézheti vasárnapig!
A gyermekeim nagy izgalommal próbálkoztak, -Na! csak hagy nézzük meg! Légyszi,légyszi!
Mondtam nekik, hogy nem, mert a Mamáé az első példány, amit szombaton kap meg a 70.-ik születésnapján.
Erre az okosok....kimentek, behoztak egy csomagot a sokból, kibontották, levették az első darabot, félretették, és a második, harmadik példányt elvették :) És megkértek, hogy dedikáljam nekik! Egyem meg Őket! Hát milyen ez már, hogy a saját gyerekeimnek dedikálom a saját könyvemet....áh!
És miközben csomagoltuk a Skanzen rajtcsomagokat, közben ez a nem hétköznapi pillanat csak úgy megtörtént velünk...:)
Szombaton a szülinapon anyukám megkapta az első példányt, dedikálva, és innentől kezdve mit is mondhatnék....1981.09.20.-án ennek  a pillanatnak az  előreláthatólagos esélye 0,1% volt..
  Ki gondolta volna, akkor a műtétem elő estélyén, hogy 2019.07.13.-án este , az anyukám születésnapján, egy étterembe leszünk, a családommal, a négy gyermekemmel, és oda fogok adni egy dedikált példányt az éppen megjelent könyvemből, s a legnagyobb gyermekem esküvőjének részleteit fogjuk átbeszélni....
Hát őszintén????  ÉN!
Egész életemben láttam ezt a képet, dédelgettem a szívem mélyén, naponta keltem és feküdtem vele...és sosem engedtem el egyetlen percre sem! Pedig sokszor tűnt lehetetlennek....
Az UTT 111-n fogalmaztam meg igazán, hogyan is lett mégis valóság.
Mindannyian dédelgetünk egy képet, életünk meghatározó pillanatáról. Öleljük, dédelgetjük, és próbáljuk megvalósítani....de! nagyon közel szorítjuk magunkhoz, így a teljes képből csak egy részletet látunk, akár egy puzzle kockát.
De ha hátrébb lépsz.........újra feltárul előtted a teljes  kép! Mi a titok? Hátrébb kell lépned!
És Mi az utóbbi 6 évünkben ezt a hátra lépést megtettük! ( részletek a következő kötetben)
És az UTT-n, mikor 57 km-nél rosszul lettem, pontosan kirajzolódott előttem ez a kép, a hátralépés,  és így a versenyen is meg mertem tenni ezt a hátralépést....vagyis megálltam, és nem voltam tőle kétségbe esve. Mert pontosan tudtam, hogy ez a hátralépés az ára, hogy a további lépéseket megtehessem majd! minden téren! És ezért a meglátásért mindig hálás leszek! A legnagyobb felismerés az életem során a sok-sok között!

Most, 5 nappal a megjelenés után, tele vagyok tervekkel, vágyakkal, és rengeteg biztatást, szeretetet kapok minden nap. Jönnek vissza az első olvasói reakciók:
-Letehetetlen....
-Egyszerre sírtam és nevettem....
-Megjött a postával, kinyitottam, hogy csak beleolvasok és 2 óra múlva jutott eszembe, hogy a gyerek még nem evett.....
-Egyfolytában futni akartam....
-El akarok kezdeni futni.....
-De jó, hogy itt vagy közöttünk és valós vagy.....
és sorolhatnám még... de inkább azt mondom, olvasd el, és meríts belőle erőt.
Nekem az volt a szándékom ezzel , hogy a történet legyen ismert. Nem a nevem a fontos, és ne azt vedd ki belőle, hogy Sallai Zsuzsanna története....ez a könyv egy történet, amiben az élet minden alkalommal bebizonyítja az olvasónak, hogy semmi sem az aminek látszik! És minden nehéz helyzet magával hordoz számtalan lehetőséget! Hogy merj hinni, bízni, és ne félj megélni a mélységeket!

Bízom benne, hogy Neked is adni fog a könyv valamit.....hogy mit?, ezt a sorok között fogod megtalálni!

Rendelni tudsz belőle itt:
http://pomazifutobajnokokse.hu/hu/konyv/

Személyesen pedig találkozunk a közeli futóversenyeken, ahol tudok dedikálni :)
(Sunahj6, holnap hajnalban 5-től ott leszek, Szelidi-tó futás, aug.3....stb.)

" Akarnod kell énekelni, még ha csak a raktárba hívnak is fellépni. Énekelned kell bárkinek, aki ott van, hogy téged hallgasson, beleértve saját magad is. Volt, hogy a szobanövényeimnek adtam elő beszédet, mikor senki más nem volt ott, hogy hallgasson. Írnod kell, még ha nincs is senki, aki kiadná a könyved. Érted? Mert ez az, ami neked rendeltetett! Azt teszed, amit tenned kell. Valamit építened kell, valamit alkotnod kell. (...) Senki sem fogja ezüsttálcán átnyújtani neked, mondván: "Itt a megvalósult álmod." Nem! Ez nehéz! Igen, nehéz! Igen, bonyolult! Így van. És ezért éri meg!"
Les Brown






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése