147 napja a rák belsejében…
Szó szerint, minden tekintetben. Megélve a gyötrelmet, a félelmet, a szenvedést, az elkeseredést és még most is benne vagyok, nagyon is. Pénteken volt egy kontroll, mert eltelt 6 hónap, és 6 durva kezelés, és meg kellett nézni, hogy mik a reakciók. A „hogyan tovább” miatt.
Nem írtam még blogot az idén, és többen írtatok nekem emailt, hogy mi van velem, nincs facebookotok és nem olvastatok mostanság rólam semmit. Hát így összefoglalom ezt az elmúlt 6 hónapot.
Idén ez volt az első posztom:
„Ma van a 2.évfodulója a mellrák műtétemnek……és Március 1.-én leszek 7 éves futó
És az elmúlt 11 napban az életem gyökeresem felborult…..vagy más irányba fordult? erre később kapjuk meg a válaszokat.
Talán többen láttátok, az utóbbi időben nem voltam túl aktív az online felületeken. Kicsit eltűntem.
Néha itt fájt, néha ott, valami kb..november óta volt. Hold a derekam, hol a vesém fájt, hol a gyomrom…de semmi nem volt komfortos. De igazából most február 1,én iszonyatos gyomorfájással indult nekem a hónap, aminek volt januárban előjele, sok,sok derékfájás, stb...gyomorfekélyre gyanakodtak, de 15.én már annyira szar volt a helyzet, hogy nemhogy futni, gyalogolni alig bírtam. Anita barátnőm, és könyvszerző társam s.o.s. időpontban csodával határos módon, elintézte, hogy fogadjon egy ultrahangos doki. 16.-án elmentem, majd megvizsgált és azt mondta, ez nem gyomorfekély, hanem a májam , ami tele van áttéttel. Hát beszartam kegyetlenül. azt is mondta, hogy 1 métert sem futhatok, csak fekvés , és azonnal intézett nekem onkológust, aki másnap fogadott, de mondta, hogy tudja, hogy elképesztően nagy a baj. utolsó utáni pillanat, azonnal cselekedni kell. Hozzáteszem, hogy szeptemberben minden leletem rendben volt.
s.o.s labor, s.o.s ct, s.o.s mammográfia...mindezt 5 nap alatt.
hát, szóval, a májban iszonyat sok áttét ( van olyan máj értékem, ami 40 helyett 1550! ), tumor markerek elszállva, stb....A mellemben is újra van egy nagy daganat és a derekamban a vese magasságában a gerinc melletti csontokon is van áttét. már a héten kezeléseket kapok, nem tudok sokat beszélni, annyira legyengültem, hogy mindentől elfáradok.....kérlek benneteket, legyetek türelemmel, nem tudok mindenre egyből reagálni, és igazából mindig 1 napra látok előre.
A futó cipőmet szögre akasztottam, minden energiámmal a gyógyuláson leszek, ami kb.az idei év, legalább is bízom benne de ez most nem lesz sétagalopp.....sajnálom, hogy ilyen rossz híreket írok, de idén én megint nem tudom a futószülinapomat futással ünnepelni. Éppen kezelésen leszek…Kérlek, fussatok helyettem március 1.-én 7-7 kmt.
A Tőletek kapott energia, imádság tudom, hogy segíteni fog. Azt mondtam december végén, hogy nekem a 2020 megtanított egy dolgot : igazán mélyre letérdelni!
Azt gondolom, ez a tavaly március óta intenzíven fennálló stressz hozta ezt itt a végére. Most a személyes kontakt is veszélyes a virus miatt, sajnos nem tudunk találkozni, mivel ebben a helyzetben ez nagyon kritikus lenne nekem. Még jó hogy a családom pont 11 napja egyetlen pillanatra sem hagy egyedül.
Természetesen elfogadom, értem, és tisztán látom a miérteket. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, de ez egy kib@szott kemény menet lesz, amihez elő kell szednem mindent, amit a szívműtétemnél alkalmaztam. Hitet, elfogadást, és az iagzán legnagyobbat, amit minden levelem aljára odaírtam éveken át : „Legyen meg a Te akaratod”
Majd jelentkezem, vigyázzatok magatokra, és ne feledjétek: Ne felejtsetek el Élni!”
Létrejött egy csoport márciusban a facen, hogy gyűjtsenek nekem a gyógyulásomra, futottak is értem rengetegen és rendeltek könyvet, ezzel is támogatva engem anyagilag is J Itt is NAGYON KÖSZÖNÖM!!! És a rengeteg segítséget a PFB tagjainak J
https://www.facebook.com/groups/296217361927924
Könyvet még mindig akciósan, tőlem tudtok rendelni, dedikálva itt:
http://pomazifutobajnokokse.hu/hu/konyv/
Majd bejelentkeztem május 21.-én újra:
„Sziasztok! helyzetjelentés a mostani állapotomról és minden másról:
először is, tudnotok kell, hogy minimálisan netezek, mert erre van a legkevesebb energiám, a telefonomon nincs se face, se messenger, csak akkor látok bármit, ha a laptopomon belenézek. Így nem nem reagálok rögtön, de amikor ránéek, ígyekszem mindent megnézni, és a családom is lát mindent és felolvassák, ha üzentek nekem. Túl vagyok a negyedik kezelésen, nagyon fárad a testem. Minden kezelés 4-5 óra a székben. Mindegyik után van valami , ami nem várt körülmény. Március közepén még a covid is beköszönt a családba, Atti, a párom volt a legbetegebb és mindenki azon ügyködött, hogy engem teljesen elszeparáljanak, nehogy elkapjam, mert az még súlyosbította volna a helyzetet. Így 3 hétig nem találkoztunk a házon belül, a lányom ugrált, segített mindenkinek. Maszkban volt mindenki, én meg a szokásos kemo utóhatásokat nyögtem, nem sorolom, sejtitek. Közben a fehérvérsejtek lementek határérték alá, a csontvelőm nem termel annyit, amennyit kéne, így a napi 1-2 szuri is meg volt. Volt gyulladás , és minden más. Majd a 3.-ik kezelésnél már kezdett körvonalazódni , hogy gyengül a szervezetem, mert a szívem is elkezdett nagyon rendetlenkedni. Ritmuszavar, stb, és egyre magasabb lett a nyugalmi pulzusom. ( 100-110 kb.) Így most a kardiológia is bekapcsolódott, és mindenhogyan figyelnek, nehogy infarktusom legyen. Visszatértek az életembe a szív gyógyszerek ismét…A negyedik kemó erősségéből levett a dokim, nehogy kidőljek, így hosszadalmasabb lesz a kezelés. Szigorú fekvés, nyugalom, rengeteg alvás, így telnek február 16.-a óta a napjaim. Ha tudok enni, ami a kezelés hetében nem megy, de a második héten már igen, akkor a család mindennel töm. Így a veszített 13 kilómból 2 kg visszajött, amit tartok is 1 hónapja J továbbra is kihívás 500 méter gyaloglás, vagy néhány lépcső felmenetel. Ami ugyen minden korházi bejárásnál ott van. Rengeteget vagyok a lányommal, mindenben segít, főz, etet, segít öltözni, vetkőzni, mosakodni. Most kedden a szép időben kiültem kicsit a teraszra, de az az igazság, hogy mindig fázom, de ez normális . Február 16.-a óta csak a kezelésekre, a kontrollokra jutok el, akkor látok embereket, vagy útközben bármit. A párom 1 hónapig nem puszilhatott meg, nem láthattam az unokámat, a nagy fiamékat, akik szintén covidban voltak, az anyukámékat. Így bevallom őszintén , nagyon nehezen viseltem. Most már kicsit jobb a lelkem, mert kaptam plusz 1 hét pihenőt, mivel meg kell erősödnöm a szívemmel, így a következő kezelés május 31 lesz. Hát itt tartunk jelenleg. Nem tudni, hol a vége, de igyekszem türelmes lenni, bár sokszor törik el a mécses. Rengeteg beszélgetést, podcastot hallgatok, ez megnyugtat és kikapcsol. A telefonálás fáraszt, mármint a beszéd, de nagyon. Ezért ez is nagyon minimális és a családomra szűkül. Igyekszem válaszolni a messenger üzenetekre, de legyetek türelmesek. Nagyon hálás vagyok a rengeteg segítségért, sok-sok energiáért és mindenért, amit kapok Tőletek.
Természetesen, ha könyvet szeretne még bárki, azt dedikálom, küldjük postán, ugyan azon a kedvezményes áron, amin eddig. Vigyázzatok magatokra és legyetek minél többet a családdal, szeretteitekkel. Az az idő, amit együtt töltötök, pótolhatatlan. Minden más, csak díszlet az életünkben
Ölelek mindenkit, nagyon hiányoztok.”
Majd készült egy riport velem,ami június 17.-én a youtube-ra is felkerült. Ide rakom a linket:
https://www.youtube.com/watch?v=7blPc8pf9nE
(Andris úgy hívott fel: „hallom, újra a harcmezőn vagy, dumáljunk egyet !” )
És most a 147.-ik napon újra jelentkezem:
Túl a 6.-ik kemón, izgulva az elmúlt pár npban. (is). Az elműlt 1 hónapban elkezdtem bevizesedni, főleg a combom és a hasam felé. A kemó első felében lesoványodtam, most a víztől meg pufi vagyok…már azt hittük , hogy le kell csapolni a hasamat, olyan sok víz gyűlt össze naponta…és a kemo kezelés közben ez még jobban előjön. Fáj a hátam, illetve a csontjaim, feszülök a víztől, de a szívem most újra jó sebességgel dolgozik, hála Istennek, az most lelassult. A viesedés a kemo mellékhatása, illetve a máj és a vese nehezen bírja a méreganyagokat lebontani, ezzel küzdök. És kijött egy csúnya anyajegyem, amit a műlt héten sikerült megvizsgálni, jól be voltam tojva, hogy még ott is elrákososdott, de szerencsére nem. Csak a méreganyagok dolgoznak. Nem szarunk be,most már….Fekszem 147 napja, és most a CT kimutatta, hogy a 12-es csigolyám összeroppant. Hát ez a csont és csontvelőben lévő daganat sajnos ilyen…Szóval szerdára volt a vizsgálat kiírva , de kedden hívtak a kórházból, hogy technikai problémák miatt át kell tenni péntekre. Fasza, még 2 nap plusz izgalom. Ettől függ a „hogyan tovább?”. Mondtam,hogy oké, de nekem aznap kell is a lelet, mert vinnem kell az onkológusomnak, mert a hétfői ( 07.12.-i) kezelésem ettől függ. Jó, mondták, akkor megvárhatom, elkészítik. Őszintén bevallom, hullámokban tör rám az „unom az egészet, ki vagyok!” állapot és a „ erős vagyok, megcsinálom”. Hol hányinger, hol egyéb más, inkább nem sorolom újra, mert most a vizesedés a legszarabb. Persze mindemellett koncentrálok, hogy gyógyuljak, és próbálom magam teljesen elszeparálni a külvilágtól, ami hol sikerül, hol nem annyira. Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, de sokan nem értik, hogy itt most az ÉLETBEN maradás a tét! Minden más annyira mellékes…..!Ja és volt egy kisebb kiborulásom is, mivel március 1.-e óta nem sikerül a rokkantsági járadékomat elintéznem, és ez azért felháborít. Viszont, elkezdett pihésedni a fejem, örülünk !!!!! Szóval átkerült péntekre a vizsgálat. De! csütörtökön újra hívtak , hogy csőtörés van a korházban és nem tudnak megvizsgálni. mondtam , hogy az nem lehet! de sajnos nem tudnak, mert nem lesz víz és nem tudják megoldani az itatást, stb…keresnek arra a napra máshol helyet. Oké, de ahhoz pesti lakcím kéne. nekem meg pomázi van. Akkor 2 hét mulva lenne hely. Mondtam, az nem jó! nekem péntekre kell, mert a kezeélesem függ tőle. Akkor sem l ehet, válaszolták. De ha viszek vizet??? 10 liter elég lesz? na addig dumáltam, míg azt mondták, menjek. De nem fogok tudni pisilni, Nem baj, válaszoltam, majd megyek a bokorba! csak legyen meg a vizsgálat. A lányommal mentem, Ő vitt, illetve most én vezettem,mert már hiányzik nagyon, csak kiszállni nem tudok, ehhez kell a segítség. Bementünk, itatták a kontrasztos vizet, majd 10:20 helyett 11:30-kor behívtak. Infúziót bekötötték, ment be a kontraszt, és kattogott a gép. Lélegezzen, tartsa bent, lélegezzen, stb….feküdtem és vártam a végét. Újra egy vizsgálat, amitől sok minden függ….katt-katt-katt…készen vagyunk. Tű kivéve, „ezt meg itten szoríja!” hangzott el a befejező mondat, majd újra kiültem a váróba. És vártunk, csak vártunk, csak vártunk….1 óra mulva kaptuk meg a leletet, de kiszólt a doktornő, hogy a Sallai ne menjen el, mert beszélni akarok vele. Fasza! A víz kivert minket. Kinyitottam a leletet, amit kaptam, sose teszek ilyet…..és egyből a tüdővel kezdődött, hogy gocok, meg minden meg stb….a mellemben a csomo eltünt, a májban ott van de zsugorodtak, hegesedik, a csontban ott van, csigolya összeroppant…lesújtva mondom Dórikának: a tüdőmben is van szerintem. Felpattant idegességében és kiment rágyújtani. vártuk a doktornőt, de fél óra mulva kiszolt, hogy inkább menjünk mert sok a dolga, úgyis megyünk a dokihoz, majd ott megbeszéljük. Én vezettem át,Dóri remegett az idegességtől, rám szólt, hogy ne sírjak, megoldjuk ezt is. Én csak arra gondoltam, szarom le az egészet. Megadtam magam újra, végig szenvedem a kezeléseket, a kiszolgáltatottságot, a harcot, a kilátástalan napokat, küzdök, legyűröm a kaját, hogy ne fogyjak el, most meg tolom a vízhajtókat, és újra gyógyszerek vesznek körül a nap 24 órájában, ELÉG!!! ha minden szar, én nem csinálom tovább. Majd az is eszembe jutott, hogy mi a francnak vettem 3 ruhát magamnak,….és egyébként is. Február közepe óta számtalan dologban kell döntést hoznom, és gondolkodnom, hogy ha meghalok, mi,hogyan legyen….átértünk a Honvédba a dokimhoz, vártak rá mások is. Így mi is beültünk a sorba, de fél óra mulva már bejutottunk. Rezzenéstelen arccal végig olvasta, semmit nem lehetett leszürni róla, majd megszólalt:
-Na! haladunk! Lassan, de haladunk.!- mondta és meg csak pislogtam és kérdeztem: -Tessék? Mire Ő: -Haladunk Zsuzsa, szépen lassan. Javult a máj és a mell .A csont az szar. –de ,válaszoltam, a tüdő? hát azok kisebb gyulladások, azok a gócok láthatóak , talán megfáztam, vagy átment rajtam a covid, de azok csak gyulladt göbök, nem szarunk be! mondta. Jó- a csont az szar, de a többire reagálok, így megyünk tovább….hát elsírtuk magunkat. Volt kb.1 óra szívinfarktusunk, mondtam, de Ő csak nyugtatott, hogy reagálok, és ugyan kis lépésekkel mehetünk csak a szívem miatt, de a lényeg, hogy reagálok. És a szívem miatt nem is akar erősíteni újra, mert azt szeretné, hogy megéljem a végét is J Még 3 kezelés, utána megint jön a „hogyan tovább”. Megölelgetett. Nem szarunk be, és koszorút sem veszünk, inkább sütit!- mondta! Megnyugodtunk, bár a lábunk még remegett. 07.12.-én ,hétfőn jön a következő kezelés, majd az újabb hányás és minden más, talán a vizesedés is majd rendeződik egyszer, mindegy is, most ez van, ezeket a mellékhatásokat is el kell fogadnom, mert haladunk. A hátam, a gerincem fáj, majd be csinálok, iszonyat. Néha veszek be fájdalomcsillapítót, talán kapok rá megint sugarat, de sajnos a csont nem nő újra….Mondtam a fiamnak, Benjinek, hogy ha már összeroppant a csigolyám, akár futhatok is, mert ettől féltünk, és már úgyis megtörtént, magától, fekvés közben, tehát akkor már nem kell félnem….persze vicc volt, mert nem tudok futni, még menni is alig….147 napja….de azért fekve is próbálok erős maradni. Mert haladok, csak lassan…..
Hamarosan újra jelentkezem, addig is nézzétek el nekem, hogy
nem vagyok túl aktív, nem mindig reagálok az üzenetekre, és elfelejtek sok
mindent.( ez is a kemo mellékhatása, minta fázás is, ami miatt nekem most jó a meleg ). A
Visszadobtak könyv rendelésével továbbra is tudtok nekem segíteni, még van
belőle, és dedikálom is. Postára nem én
viszem, hanem a lányom, mert én nem emelhetek 1 kg-nál többet….:) Ne haragudjatok, hogy keveset írok itt is, de nagyon nehezen szedem össze a gondoltaimat.
Ölelés !!!
07.12.... Pont ma olvasom Zsuzsi! Bár a face-en írtam, de tegnap minden kínban megtett lépés, plusz szívdobbanás, izzadság érted "szólt"... Mert ha Te mindezt megtetted, mi az nekem/nekünk!? Mindennapi imáimban, minden futásomban ott vagy! Öleléssel:Kata
VálaszTörlésZsuzsi, csodállak és biztos vagyok benne, hogy meggyógyulsz. Erős vagy és hited van, ez átsegít mindenen. Klassz családod van, már csak miattuk is meg kell gyógyulnod. Örülök, hogy megismerkedtünk a Kő hegyen és kivezettél minket a csávából. Sok puszi és ölelés! Kati
VálaszTörlésSzia Zsuzsi ! GYÓGYULJ MEG !!!Tamás
VálaszTörlés