Az első komoly túra!

" A fény harcosa nem rekeszti ki a világából azokat, akiket szeret. Azzal ösztönzi őket, hogy példát mutat nekik: megteszi azt, amit meg akarnak tenni, de nincs hozzá bátorságuk."

Elérkezett a nap, amit már nagyon vártam! Kitűztük az első komoly túra időpontját és a távot is belőttük, hogy fokozatosan készüljek az Ultramaratonra:)
A tervezett táv: kb.60 km lesz. A Július 20.-át, szombatot választottuk és én már péntek éjjel nem aludtam, tényleg annyira vártam:)
Amióta edzek, most van az első igazi megmérettetés terepen, hogy mennyire bírom a hosszabb távot, na, főleg ilyen melegben!
Egész éjjel az járt a fejemben, hogy mi lesz, hogy leszek, el fogok-e esni, hogy bírom a cipőt majd lecsatolni.....ezért azután már reggel 5-től fent voltam, és vártam!

Indulás pillanatai

Végre megjöttek a barátaink. Öten indultunk a túrára, volt nagy készülődés. Felrakták még nekem az új pedált, ami kell a cipőhöz, Atti bringáján is kellett még ez-az, elszórakoztunk még egy ideig, így mivel nem beszéltük meg a pontos indulást, 10.34-kor sikerült is felcsatolnom a cipőm és megindultunk, illetve, leereszkednünk a hegyről, mivel eléggé magason lakunk, és nagyon meredek út vezet hozzánk fel. Ezért az indulás egy gyors ereszkedés volt, elképesztő sebességgel! Az első kb. 5. km-nél elérkeztünk Szentendrénél egy nagyobb kereszteződéshez, ahol piros lett a lámpa, és meg kellett állni. Na itt volt az első igazi bénázásom,hát komolyan, annyira égő volt, hogy el sem hiszed! Fékezek, lassulok, és próbálom kivenni a pedál szorításából a bal cipőm, hogy letegyem az útra és nem megy.Lassul a bringa, nem megy, csak nem megy, és egyszer csak, mint egy darab zsák, úgy ahogy voltam, oldalra elfeküdtem az út közepén:) Rá a bal térdemre, de akkorát!, az spd cipőm meg még mindig becsatolva, még jó, hogy nem jött abba a sávba autó! A fiúk leugrottak a bringáról és felemeltek, de én úgy nevettem, ők meg csak kérdezgették: Minden rendben? Minden rendben?
Persze! Minden rendben, de nem bírtam kicsatolni a cipőm! Mondták, hogy ezt meg kell szokni, hát SZOKOM! Jancsi azt is megjegyezte, hogy könnyen kéne, hogy tudjam ki-be csatolni, mert meg is lazította a pedálon azt a helyet, ahová csatolom a cipőt! Jó, mondom, akkor biztosan én bénáztam, nehéz ráállni agyban, hogy megállás előtt figyel a cipőre!
Oké, semmi gond, mehetünk tovább.Az első szakaszt- 25.31 km-t letekertük, és nagyon élveztem. Menet közben arra figyeltem leginkább, hogy hol az egyik, hol a másik cipőt csatoltam le-fel a pedálon, hogy ha hirtelen meg kell állni, be legyen megint meglepetés.
Visegrádra beérve megbeszéltük, hogy keresünk egy jó lángos sütő helyet, és  eszünk.

Az étterem oldalánál, a második esés után

Visegrád előtt

Néha Atti fotózott, sőt arra is megkért, hogy én is csináljak egy-két fotót! Hát én esküszöm, próbáltam! Csak azt a "kis" dolgot felejtettük el, hogy én még mindig a spd csatolgatásával vagyok elfoglalva.....hát ezért egy gyönyörű étterem kerthelyisége előtt, sikerült a második esésemet átélnem! Miután a jobb kezembe volt a telefonom, és épp fókuszálta a képre, nem láttam előre, hogy kanyarodni fognak, és mivel mindenki eltűnt a képből, én a bal kezemmel az első féket hirtelen meghúztam, besatuzott a bringa, a többit meg sejted..A telót szorítottam a kezemben, jobb láb némi sérülés....hagyjuk. Felpattantam, amilyen gyorsan csak tudtam, majd azonnal szóltam: -Semmi baj! Így szoktam leszállni!
Bal térdemen egy nagy folt, jobb lábamon egy nagyobb folt, némi vérzéssel fűszerezve....kezdek igazi bringás lenni, már 2 esésen túl vagyok!
Keressünk végre egy lángos sütőt! Össze-szedtem magam, elindultunk és addig nem álltunk meg amíg nem találtunk, mert nagyon megéheztünk! A keresgélés 5.78 km szakasz volt, ezeket a távokat folyamatosan mértük.  Ahogy elindultunk, úgy döntöttem, hogy csak a bal lábamat csatolom fel, a jobbat szabadon hagyom, hogy meg tudjak állni, Megtaláltuk a lángot, lekanyarodtunk oda, majdnem a Duna partjára, megint megállt mindenki, én is, és közben csatoltam volna a cipőt le, de nem ment. Megint nem...én meg....a mai napig nem értem, hogy csináltam, de egy az egyben a bal oldalra kezdtem dőlni, a cipő becsatolva, én meg közeledek az aszfalthoz, ami olyan érdesre volt húzva, és már semmi más nem volt a fejemben, csak az, hogy megint rá esek a bal  térdemre... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Komolyan mondom- ezt nem hiszem el! Ilyen nincs! Miért nem a másik oldal, ahol ott volt szabadon a lábam????

Harmadik esés

 Már azt mondtam Attinak, hogy legalább lefotózta volna! Ennyit esni, ekkora erőfeszítés, és még megörökítve sincs!
Nagyon nevettünk, én a legjobban, de komolyan mondom, annyira fájt a térdem, mivel ugyan oda estem, mint először, pontosan ugyanazon a ponton landoltam és ez az érdes aszfalt nagyon szétzúzott! Jancsi meg is jegyezte, hogy azt gondolta, csak a gyerekekkel vannak történések, mivel ők sokszor mennek csoportokkal túrára, és annyira nyugodtak voltak a párjával, hogy egy szolid túra lesz, mivel itt mindenki 40+-os ember, nem akciózunk......

A bűnös leleplezése!

Hát, mégis:) És azt is mondta, hogy még mindig nem érti, mert Ő meglazította a pedált, és könnyen kéne, hogy menjen a lecsatolás.
De valamiért tényleg nem ment, hiába erőlködtem. Lekezeltük a sebet, és még azt is megtudtuk, hogy nincs lángos, elfogyott, és nem is lesz! Mindegy, igyunk és menjünk tovább, láttunk még néhány helyet útközben. Amíg iszogattunk, nagyokat nevettünk, hogy ezek a magánakcióim hogyan sikerültek, mire Jancsi egyszer csak felpattant, kivett egy szerszámot a csomagjából és odament a pedálhoz, csinált rajta valamit és kiderült- NEM AZ ÉN PEDÁLOMAT LAZÍTOTTA KI! A másik bringán, amin a másik barátom tekert!
Azt a nevetést! Basszus! Már azt hittem, hogy végleg eldőlt, hogy alkalmatlan vagyok az spd használatra! És nem! Szerinted? Dőltünk a röhögéstől! Azon kacagtunk, hogy még jó, hogy velem történt, mert a másik bringás több kiló mint én, sokkal....és mi lett volna, ha Ő esik el, még mentőt is kellett volna hívni! Milyen szerencse! Hát, elképesztő ez a csapat! Annyit nevettünk! Annyira örülök, hogy velük lehetek! Soha egy percig sincs unalom, mindig vannak történések:) És ott lesznek velem a Maratonon! 

Atti és Én

Tudod, az jutott eszembe, hogy milyen jó, hogy ezek most történnek, mert ott kint a NAGY TEREPEN nehéz lett volna másnap újra nekiindulnom, ilyen lábakkal!
Mindenesetre összeszedtem magam és tényleg kerestünk egy másik lángosost,  ahol ettünk egy finomat és nekiindultunk az utolsó szakasznak, ami visszafelé út volt, más irányban, kicsit több emelkedővel.
Azt mondtam, hogy elképesztő, hogy mennyire jól bírom. Semmi gondom nem volt. Ha a cipővel nem bénázok, akkor tulajdonképpen semmi extra nincs, mert a szívem nagyon jól bírta. Visszafelé beálltam előre és elkezdtem egy komoly tempót diktálni, ami nagyon jó is volt, jól is esett. Élveztem a tekerést, életem egyik legszebb napja volt! Nem csatoltam már fel a cipőt, úgy tekertem, hogy a pedál másik felét használtam, ami olyan, mint a rendes pedálok. Útközben eszembe jutott, hogy egész éjszaka azon töprengtem, mi lesz, ha elesek, mi lesz, ha nem tudom lecsatolni a cipőt, és úgy is lett! Egyszerűen megtörtént, mert gondoltam rá! Mindig az történik, amire gondolsz! Ha jóra, akkor jó, ha rosszra, akkor a rossz!  Ezért kell mindig odafigyelni a gondolataidra, mert az az egyetlen, amit csak Te irányítasz!  A döntés, minden pillanatban a Tied, hogy miről , mit gondolsz......Én most erre nem figyeltem, és meg is lett az eredménye.  A 30.72 km távot megállás nélkül tettük meg, néha tényleg egy-két komoly emelkedővel fűszerezve, közel 32 fokban! Az utolsó szakasz, ami haza visz abban van olyan rész, a mi hozzánk vezető utca, hogy olyan nagy a szintkülönbség, hogy a három fiú lemaradt, a végén feltolták a bringát, Mi meg lányok, feltekertünk! Elképesztő érzés volt! A mért táv- 61.81 km! Az utolsó szakasz- 30.72 km- 2 óra alatt teljesítve, 14,87 km/h átlaggal, pihenő nélkül!
Fantasztikus érzés! Tényleg egyre jobb a kondim! Mennyit számított ez a 36 edzés! Régen, mikor csak gyalog kellett nagyobb távot megtennem, a tüdőmet majd ki köptem! Most meg a táv végén, még feltekertem a hegyre! Elképesztő! Végig csináltam a napot, nem voltam fáradt,akár mentem volna még tekerni, ha a lábamon lévő sérülések nem fájtak volna és a többiek is bírták volna még! Úgy látszik, ez a bringa kezd szerelemmé válni! És igen is büszke vagyok arra, hogy végül is ilyen "kevés" bénázással megúsztam:)
Este mutattam a gyerekeimnek a sebeimet, nagy büszkén! Meg is erősítettek benne, hogy annak idején, nekik is "mennyi munka volt" ilyeneket beszerezni! Veregették is a vállam, hogy igazi bringás kinézetem van! Jelentem, a cipő letesztelve!:)
Eredmény- éjjel semmi alvás, mivel mindkét lábam nagyon fájt, reggelre felfedeztem még "néhány" tenyérnyi foltot itt-ott a deréktól lefelé tartó területeimen, de óriási boldogság, hogy ilyen fantasztikus napot éltem meg! Hétfőn mutattam az edzésen az edzőmnek nagy büszkén a szerzett sebeimet, és lenyomtam egy igen komoly edzést, fájó lábakkal, de annál nagyobb erőbedobással!
Köszönöm a páromnak és a barátaimnak, hogy mellettem voltak és, hogy bíznak bennem!
Alig várom a következő túrát, ami hosszabb lesz!
Addig lesznek köztes, kisebb túrák, de október közepéig még van idő, és van 35 edzés!

"Ezek a gondolatok hajtanak tovább, előre, és felfedezem, hogy sokkal erősebb és bátrabb vagyok, mint hittem, és elmerészkedek lelkem ismeretlen vidékeire!"